A magyar nép mennyire összetartó?

Csak másoktól hallottam, hogy pl. az Angliában, Hollandiában, stb. dolgozó magyarok egymásnak is keresztbe tesznek, miközben pl. a lengyelek segítik egymást.

Nem tudom, mennyire általános, de több ismerős is mondta, aki élt kint. :(

Kicsit árnyaltabban látom a kérdést, mint az előttem szólók. A magyar világ életben induvíduum volt. Jó problémamegoldóképesség és nagyfokú önállóság, valamint kreativitás jellemezte. Ha "eszetlen robotként" dolgozik, azt is magábann röhögve, cinizmusból teszi, nem pedig azért, mert valóban ilyen. Épp ezért szeretnek külföldön bennünket: olyan értékeket tudunk felmutatni, melyeket Ők a hangyaszellemmel ez sem tudnak képzelni. A magyar egy kifejezetten tanító típusú nép. Persze itt nem szélsőségekről, vagy tudatos félreneveltetéses elhajlásokról beszélek, hanem a tipikus népi jellemzőkről.

Kimész egy faluba - és ott nagyon szépen, tisztán láthatod ezeket a jellemzőket, mert az emberekből nem gyilkolja ki a felülről ránk erőltetett és tőlünk teljesen népidegen társadalmi modell...

Viszont ami egy népnek előnye, az egyben gyengéje is!

Az önállóság rivalizálást, a rivalizálás irigykedést, széthúzást szül. Azonban ennek mértékét sokan hajlamosak tévesen megítélni. Ugyanis ahogy fordítva gondolkodunk mindenben, lásd a dátumnál a tágabb halmazból indulva szűkítjük a fókuszt évtől a nap felé, vagy a neveknél a családtól az egyedig - a nagyja külföldihez képest, ugyanígy vagyunk a "viszálykodással" is. Míg külföldön valameddig kis bajban összetartanak az emberek, ám minél nagyobb a baj, annál jobban széthúznak (lásd vendetta és hasonlók), addig mi egy jó darabig széthúzunk, ám a kritikus, életveszélyes pillanatban félelmetes szinkronba tudunk kerülni. - Pont fordított logikai rendszerünknek és önálló, kreatív problémamegoldó logikánknak köszönhetően. Lásd pl. 1956 esete, de lehet hozni számos egyéb példát erre.

Szóval nem teljesen ellentmondva az előttem szólóknak, de azért azt mondom, mindenki legyen csak büszke magyarságára és származására, mert ez a -pont mentalitása miatt- sokat szenvedett és nyomorgatott kis nép komoly motorja volt mindig is a világnak, a fejlődésnek és a jövőben is az lesz, ne féljetek. :)

Szeretnék figyelmébe ajánlani két olvasmányt azoknak, akik a történelmet szeretik tanulmányozni. A téma: Két tárgyalás Sztambulban.

Két diplomata, a horvát Habardanecz János és a lengyel Hieronymus Laski követségben járt az akkori világ legerősebb hatalmánál, a török Portán. Az egyik a német Ferdinánd király pártiaknak, a másik a Szapolyaiaknak volt a követe. Érdekes, és tanulságos, hogy mind a kettő hűséges a saját gazdájához, és mind a kettő azon igyekezik, hogyan tudja minnél jobban bemártani a másikat.

Vajon melyiknek volt igaza? Ma már 500 év távlatából másképp látjuk a kérdést.

Ma is ha történetesen a szoc-lib oldal, vagy a nemzeti-konzervatív oldal Brüsszelben, vagy Washingtonban próbálja lejáratni a másikat, a saját érvrendszerében halad előre. Az már más kérdés, hogy valójában a nemzetnek, a magyar népnek melyik a hasznos?

Tudomásul kell venni, hogy a történelem egyben az ideológiák harca is. Ezért kellene egy nemzeti minimál konszenzusban megegyezni. De ki az akit maga fölött bíróként elfogad mind a két oldal?