A kelet-ázsiai emberek (pl. japánok, kínaiak, koreaiak) miért vannak beleőrülve a munkába és a tanulásba?

"Egy japán többet dolgozik, mint bármely európai, mégis kb. úgy él, mint egy magyar"

Nem, nem úgy él. Ott megfizetik a munkát.

Személy szerint csak a japánokról tudok nyilatkozni, éltem ott (tanultam), majd itthon dolgoztam japánokkal.

Japán egy nagyon zárt társadalom, ahol a gyereket pici kora óta arra trenírozzák, "programozzák", hogy a közösségért tegyen, mert ha nem, ha azt látják rajta, hogy lusta, ha önző stb, akkor megbélyegzik, kiközösítik stb. Hát ezért gondolkoznak annyira másként a tanulásról meg a munkáról. Nekik ez az élet értelme: elvégezni a munkájukat, feladatukat. Vallás náluk a nyugati értelemben véve nincs, az ő felfogásuk szerint minden ember eredendően jónak születik, nem kárhozik el, és minden lélek halála után kami (egyfajta istenség) lesz. (akit érdekel, olvassa el "A krizantém és a kard" című szociológiai könyvet, nagyon tanulságos)

Nem feltétlenül azért túlórázik mindig egy japán, mert annyi dolga van, olyan is simán van, hogy már rég végzett, de ott az a szokás, hogy amíg a főnök bent van, iszonyú ciki még előtte távozni (oké, biztos lehet gyerekre hivatkozni, de nem annyira elterjedt, mint pl. itthon), ezért képesek még órákig úgy tenni, mintha dolgoznának, csak hogy ne kelljen a kollégák előtt megszégyenülni. Náluk azt tanítják, hogy a szégyennél nincs rosszabb dolog.

Aztán azt is hallottam, hogy azért van az, hogy még a nagyvárosokban sincs sokszor éjszakai tömegközlekedés, hogy legalább az utolsó vonatot próbálják elérni a dolgozók, különben bent éjszakáznának a munkahelyen (így is van, aki hetente többször is bent alszik, mondjuk nekem magyar kollégám is volt, aki végül bent aludt a munkahelyen többször is, olyan sokáig maradt bent.)

A tanulással is hasonló a helyzet: a szüleik és a társadalom felé próbálnak egyrészt hálát mutatni ezzel, hogy jó eredményt érnek el. Fegyelem az tényleg van, viszont stressz is dögivel. És igen, tényleg relatíve sok ott az öngyilkos diák, akik megbuktak, mert az érzik, ezzel szégyent hoztak a családjukra. De úgy tudom, Dél-Koráéban ez még elterjedtebb, mint Japánban.

Egyébként a japánok azért jóval több pénzt keresnek és magasabb anyagi színvonalon élnek, mint mi... Bár én nem cserélnék velük, mert azért csak van oka annak, hogy a nyelvükben külön szó van arra, hogy "túlhajtott munkába belehalni" ("karoushi").

Ez is egy életstílus, a fegyelmük tényleg figyelemre méltó, de örülök, hogy olyan helyre születtem, ahol ez a fegyelem nincs rámkényszerítve, hanem kialakíthatom magamnak az önfegyelmet, ha akarom, és nem feltétlenül múlik az életem egy elszúrt vizsgán, és a magam kedvéért akarok tanulni meg jó eredményeket szerezni, nem pedig azért, mert különben megbuktam a világ szeme előtt. A japán gondolkodás nekem túl végletes és túl visszafordíthatatlan.

Van egy bizonyos kissebbségünk, akiket itt mindenki szeret szidni, mert kevesebbet szeretnek dolgozni mint mi.

Most meg ha valakik többet dolgoznak mint mi, az munkamánia?

Másik oldalról szerintem itt midenki szeretné, hogy magyarország is olyan jól menő ország lenne, mint Japán vagy Korea van egy rossz hírem: ezért tenni is kellene. Egyébként ott keleten az emberek gondolkodásmódja is más, ott a közösség érdeke előbbre van, mint az ember saját érdeke, az hogy túlórázni kell a közösség érdeke, és nem nagyon van kirúgás, inkább több a nyugdíjig tartó munkaviszony, ami mindenképp pozitívum a nyugati munkahelyekhez képest is -> nem kell idegeskedni a kirúgás miatt -> talán azért is ott a legmagasabb az átlagos élettartam (vagy azért mert ott tényleg megbecsülik - tisztelik az időseket nem lenézik mint itt.

Oké a nyugat európai országok is jól mennek, ők meg abban különböznek, hogy ott van összetartás, és normális szakszervezet, a befizetett pénzt pl a francia szakszervezetek arra gyűjtik, hogy sztrájk esetén tudják fizetni a tagjaikat.

Ágoston Noémi:

én meg az 5-ös vagyok megint, és egy kicsit hadd javítsalak ki. A japánok nem feltétlenül a munkájukat szeretik annyira. Nekik a kötelességteljesítés a legfontosabb.

Mint írtam fentebb, a japánoknak születésük óta azt tanítja a környezete, hogy legyen nagyon hálás a szüleinek/országának, és a sok szívességet, amit felnőtt koráig kapott, minden erejével igyekszik viszonozni.

Lényegében készen kapnak egy világszemléletet arra nézve, hogy mi az élet értelme: tenni másokért, viszonozni az "on"-t = a szívességet, segítséget. M.o-on ez nem így megy.

Japánban ezt a szorgalmas hozzáállást sokkal könnyebb felvenni, mint Magyarországon. Japánban szinte mindenkinek arra jár az agya, hogy odafigyeljen a másikra, figyelmes legyen, segítsen, tegyen érte, dolgozzon stb. Mintha egy szorosan összetartó "klub" lenne, ahol szinte mindenki követi a játékszabályokat. A japánok nem genetikailag ilyenek, hanem az ehhez kedvező körülmények tették őket ilyenné!

Sok japán turistáról hallottam már, hogy amint kikerülnek Japánból, teljesen máshogy viselkednek, hirtelen elengedik magukat, kiélvezik, hogy nincs akkora szigor, és ők sem olyan szabálykövetők. Majd hazatérve folytatják a közösség érdekének a figyelését. Ez egy territoriális (fizikai helyhez kötődő) viselkedés, nem genetikai.

Magyarországon sokkal nehezebb felvenni ilyen magatartást, mert mikor egy ember mondjuk még akarna is korrektül dolgozni, odatenni magát, de mondjuk az összes többi kollégája nem hogy nem segít neki, de még akadályozza is, meg nem akar rendesen dolgozni, akkor ez így nehéz lehet... Akkor persze hogy könnyen megkeseredhet az ember, és mondhatja, hogy ott egye meg a fene, én se fogok megfeszülni a munkába, ha más ennyire nem törődik azzal, hogy én hogy vagyok.

Nekem éppen szerencsém van, mert olyan a munkahelyem, hogy 6 emberből áll, ahol mindenki lelkiismeretes és nem lenne képe cserben hagyni a többieket, ezért nagyon jó a hangulat, és egy valódi oázis ez. De voltam másmilyen munkahelyen, ahol az emberek minimum fele igyekezett annyit lógni, amennyit tudott. Lehet, hogy alapból már gyerekkorában otthon látta a lusta, lógós magatartást, de lehet, hogy ő is csak megkeseredett élete során a többi addigra megkeseredett embertől. Ez is körülmény.

Több pszichológus is (pl. Zimbardo) kihozta az eredményt, hogy az ember nem természetből fakadóan gonosz vagy jó, hanem a körülmények teszik azzá. Ahogy itt is ez a helyzet.

Tényleg nagyon ajánlom olvasásra a Krizantém és a kard című szociológiai könyvet. A japán lelkivilágot és okát fantasztikusan jól elemzi, fejti meg, és indokolja.

Egyébként mindent egybevetve, azért van velünk született személyiség is, bizonyos mértékben. Ahogy Japánban is vannak azért lógósabb hajlamú emberek. De a körülményeknek, csoportnyomásnak nagy ereje van.