Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Az miért lehet, hogy fiúként...

Az miért lehet, hogy fiúként sokszor a nők előre engednek?

Figyelt kérdés
Pl. múltkor a buszról a végállomáson készültem leszállni, közel ültem az ajtóhoz, de hátulról folyamatosan jöttek az utasok, így vártam a sorom, ám aztán jött egy kb. húszas évei elején járó lány, megállt, és mondta, hogy nyugodtan menjek, szálljak le. Vagy nemrég jött két lány szembe velem egy szűk járdán, mellettünk kerékpárút, s mivel a járdán nem fértünk volna el hárman, hátranéztem, hogy nem jön-e kerékpáros, majd leléptem a kerékpárútra, hogy elengedjem őket, de majdnem összeütköztem az egyikükkel, mert ő is ugyanígy tett, tehát ő lányként úgy gondolta, hogy kikerül, hogy haladhassak a járdán. Húszas éveim végén járok, amúgy sokszor lánynak néznek, mert festem a hajam és kicsit lányos arcom van, de ez szinte mindig az idősebbeknél szokott előfordulni, nem hinném, hogy erre vezethető vissza a taglalt jelenség. S hozzáteszem, amikor van rá módom, udvariasan visszautasítom ezeket a gesztusokat, mert mégiscsak én vagyok a férfi.

2023. jún. 17. 13:35
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Egyenjogúság van.

Ők már jobban megtanulták ezt.

Te még nem.

2023. jún. 17. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
LOL
2023. jún. 17. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim válasza:
100%
A nemednek nincs jelentősége. Egyenjogúság van.
2023. jún. 17. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
29%
Lánynak néznek.
2023. jún. 17. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Itt nem a nemedről van szó. Az első esetben azért engedtelek volna magam elé, mert én is voltam már olyan helyzetben, amikor csak özönlöttek az utasok, és mindenki úgy gondolta, könnyebb nekem kivárnom harminc ember elvonulását, mint harminc embernek lassítani arra az egy pillanatra, amíg kislisszolok köztük. A második esetben a lányok tudták, hogy egymás mellett haladva ők befoglalják az egész járdát, és udvariasan ki akart térni az egyikük. Én se szeretem, ha falanxban haladnak többen egymás mellett, és az egyedüli szembejövőtől várják, hogy menjen le a fűre / úttestre.
2023. jún. 17. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

A második esetben egyértelműen a lányoknak kellett (volna) egyes oszlopba sorakozni, ha csak kétszemélyes a járda.

Az elsőben meg mindegy volt, hogy fiú vagy-e vagy lány, néni vagy bácsi, az előreengedés annak szólt, hogy te már ott állsz jó ideje.

2023. jún. 17. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat, főleg az 5-ösnek és 6-osnak.


Azért mondjuk a buszos példánál maradva, ha tényleg úgy van, ahogy mondják, mégiscsak sokatmondó, hogy pont egy lány engedett (volna) ki, mikor sok fiú is elment mellettem...

2023. jún. 17. 17:40
 8/8 anonim válasza:
100%

Én akkor szoktam ha látom rajta, hogy siet.

Vagy pl látom előre hogy szűkös a hely és ő nyilván gyorsabban haladna, mert hosszabb lábai vannak, nekem meg nincs kedvem kiköpni a tudőmet. Ilyenkor engedem, hadd menjen. Nem jó érzés, hogy ott van a nyomomban és sehogy sem bír beelőzni.

Másrészt meg ha együtt megyünk valahova, akkor meg jobb szeretem ha ő mutatja az utat, mert én lehet rossz irányba mennék 😂

2023. jún. 22. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!