Csak napjainkban jelenség az, hogy korábbi ismerősöket, barátokat, volt iskolatársakat az ember hosszú idő után újra megszólítja és sajnos "meg sem akarják az embert sokszor ismerni " Mi lehet ennek az oka?

Ez nem csak napjainkban van így.

Sosem felejtem el, 18 éves voltam, amikor véletlenül összefutottam egy általános iskolai osztálytársammal (8 évig voltunk oszt.társak) és fogalma nem volt, hogy ki vagyok, pedig nem mondhatnám, hogy olyan sokat változtam.

Egyszerűen az emberek a "felesleges" emlékeket kitörlik a memóriájukból. Ami nekik nem fontos, az egyszerűen törlődik. Ennyi.

A másik pedig, én nem jelölgettem be régi osztálytársakat, mert milyen jó, velük "újra", meg megkeresni.

Nem utáltam őket, szupi osztályom volt, de akivel igazán tartom a kapcsolatot, azzal ezen kívül tartom.

Engem sem ismernek meg igazán a régiek, és én sem mindenkit.

Ez azért van, mert képzeld el, hogy eltelik x év, és már semmi közötök nincs egymáshoz. Én ezért se értem mért jó olyanokkal újra beszélni, látni akivel ezt érzem...hisz mindenki akkorát változik.

Aki a múltamhoz tartozik, azzal egy köszönés, és ennyi.

Mert más közünk amúgy nincs egymáshoz.

Szerintem van, hogy valaki azért nem akar köszönni, mert menekül a klisé kérdések elől, "hogy vagy? ,van párod? stb", és nem akar jó pofizni, ezért inkább úgy csinál mintha nem vesz észre.

Én mindig köszönök annak, akit felismerek, de volt mikor hazafele elbambultam, vagy olvastam, és azért nem vettem észre, csak mikor leszállt az illető. Köszönni mindig köszönök, csak hát, ezen kívül nem beszélünk.

De ez szerintem attól függ, kinek milyen osztálya volt, milyen kapcsolatai alakultak akkor ki, hogy kötődik hozzájuk. Meg ami az egyiknek kellemes emlék, hát a másiknak lehet nem annyira.