Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Honnan származik a lélek?

Honnan származik a lélek?

Figyelt kérdés
Honnan származik a lélek? Isten rakja belénk? És mikor? A fogantatás pillanatában? És ha Isten rakja belénk, akkor hogy lehet már eleve bűnös?

2019. aug. 2. 08:59
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
28%

Ha valamit megtanítottak az állatnak, akkor nem gondolom, hogy saját fejéből pattant volna ki. Ahogy az elefánt által festett képet se tartom művészeti alkotásnak, se azt, amit egy 3 éves gyerek mázol.

Egyébként az elvont gondolkodás jó példa.

2019. aug. 2. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
43%

Miért, az embernek ezt nem kell tanítani?

Hiába nem hiszed el, attól még az állat épp úgy gondolkodik, mint az ember.

És a szavak KÉSZÍTÉSÉT azt nem tanították Kokónak! Azt magától csinálta!

Ugyanúgy, ahogy pár művészeti dolgot sem tanítottak néhány állatnak, mégis képesek rá.

Jó, persze, Van Gogh festményt ne várj tőlük.

De azt egy embernek is évtizedekig kell tanítani, hogy erre képes legyen (sok millió emberből egy).


Ami pedig az elvont gondolkodást illeti:

még jó, hogy az agyunknak ez a része vagy hatszor akkora, mint a majmoké.

Esetleg ez az oka, hogy ennyivel többre képes?


Tehát még mindig az a kérdésem, hogy MIT csinál az emberben a lélek, amire az állatok nem képesek?

2019. aug. 2. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
22%

Az embernek nem kell tanítani, legalábbis nem ismerek olyan civilizáltabb földön élő lényeket, akik taníthatták volna az embert. Az ember mindent maga ért el, a vallás hozzáteszi, hogy ezt természetünknél fogva Isten tette lehetővé.

Az állatot az ember idomítja, esetleg képes a látottakat maga elsajátítani, de az állat nem maga találta fel ezeket, még ha Koko képes is volt két szót összerakni.


Valamint az ember képes ösztönein felül emelkedni, sőt akár ösztöneivel szembe is megy. Ennek egyik szélsőséges példája, amikor a tibeti szerzetesek mumifikálják magukat, tehát még a legalapvetőbb életösztönt is képesek vagyunk legyőzni.

Állatoknál legfeljebb egyik ösztön kerekedik a másik fölé, például az anyai ösztön, amikor egy ragadozó felfalás helyett felnevel egy másik állatot.

2019. aug. 2. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
36%

Látod: EZÉRT nagy baj, ha valaki valláskárosult.

Egyszerűen agyblokk védi a normális gondolkodástól.

2019. aug. 2. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
0%
Nincs lélek. Csak kémia. A test pusztán kémiai anyagokból épül fel. A lélek egy kitaláció, amely a vallás nevezetű butítás mellékterméke.
2019. aug. 4. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
16%

A lélek, Isten Szentlelkéből származik, ez jelenti, hogy "saját arcképére teremtette az embert". Annyira a saját arcképére, hogy a saját lelkéből "lehelte bele".


Szerintem a keresztények többsége nem ismeri Jézus Krisztust, ezért ált. Mózesre vagy Pálra hivatkoznak. Ezért összevissza beszélnek, mert nincs olyan Isten, aki már bűnéért (Ádám, Éva) az utódokon "verné" le, vagy bosszulná meg az ő vétkeiket.


Jézus azt tanította, hogy az ember lelke már a testbe leszületése előtt is létezett, a szellemi világokban.

"János1.13. akik nem vérből, sem a (hús)test akaratából, sem férfi akaratából, hanem Istenből (szü)lettek"


"mert sem férfi, sem nő, hanem olyanokká mint az égben az angyalok" Mt.22.30.


Jézus maga is azt állítja, hogy "mielőtt Ábrahám lett, Én vagyok". Tehát már a testbe leszületése előtt is létezett.



"Én, a te Jézusod az átlagnál kicsit bővebb választ adok kérdéseidre. Teremtéseddel kell kezdenem.


Isten szabadon, mindenkitől függetlenül teremtett meg téged. De mivel saját boldogságára teremtett, ezt már csak a te beleegyezéseddel érhette el. Igen. Szeretni csak szabad döntés alapján lehet! Két lény között a boldogság – és ez Isten és szellemi teremtményeire is áll – a különbözőségek dinamikus harmóniája. Ez áll természetesen két szellemi teremtmény kapcsolatára is.


Azokat a szellemi lényeket, akik igent mondtak az Isten által felkínált boldogság befogadására, angyaloknak nevezitek. Akik pedig nem-et mondtak erre, azok a bukott angyalok.


A bukott angyalok közül azok, akik megátalkodtak a nem-et mondásukban, ördögöknek nevezitek. Ezek vezérét és természetesen csapatát is láttam lehullani az égből (Lukács 10:18). Miután azok számára, akik a nem-et mondó döntésüket megbánták, lehetővé vált a földi élet megteremtése után az, hogy valós bűnbánatuk igazolása jeléül vállalják azt, hogy a Földön visszaszeressenek Engem, Jézust, aki minden rászorulóban ott vagyok (Máté 25:42-46)!


Az eredeti bűn tehát, amelyet Ádám és Éva bűne szimbolizál – az önzés és a felelősség áthárítás –, valójában a ti személyes bűnötök! Olyan Isten nincs, aki más bűnéért bárkit is, s főleg szent Fiát vonná felelősségre! Aki ezt nem fogadja el, az ugyancsak nem meri használni az Istentől kapott értelmét! Aki ezt nem fogadja el, az Istent még egy átlagembernél is gonoszabbnak gondolja!


Tehát azok, akik a megtérés, tehát a gondolkodás-átalakítás szándékával születnek a Földre – vagyis vágykeresztséggel –, lehetőséget kapnak arra, hogy a Szentlélek által újjászülessenek. A mennyek országába csak azok juthatnak, akik újjászülettek! (János 3:3)! Mindaddig újra kell születnetek, amíg újjá nem születtek! Ez alól kivétel nincsen! Veletek és értetek mindent, de helyettetek semmit! Ne áltassátok magatokat! A szeretetnek igazságban, az igazságnak szeretetben kell megnyilvánulnia ahhoz, hogy Isten Lelke által új szellemi lények legyetek! Nem elég hát az, hogy valaki kijelenti: „Jézus! Elfogadlak megszabadítómnak!” Ezt igazolni is kell! Nem elég Engem, Jézust elfogadni igazságnak és életnek! Valójában csak az fogad el Engem, aki ÚTNAK, IGAZSÁGNAK ÉS ÉLETNEK fogad el! Az UTAT nem lehet elsíbolni! A soha senkinek nem ártani, a mindig mindenkinek megbocsátani és a lehetőség szerint másokat szolgáló szeretettel segíteni, nem maradhat ki azok életéből, akik valóban újjászülettek!


Az ALAPALÁZAT és az UNIVERZÁLIS HIT nélkül senki sem juthat az Atyához! Az van az ALAPALÁZAT birtokában, aki a felismert jó mellett kiáll, de ugyanakkor nyitott a jobb irányában. A JOBB pedig csak Én, Jézus lehetek! Nem Pál, nem Mózes! Csak Én! Csak arról mondható ez el, aki tudja, hogy nem a Biblia a forrás, mivel a Bibliában minden benne van, meg az ellenkezője is! Szinte minden felekezet a Bibliára hivatkozik, és marjátok egymást! A FORRÁS a Szentlélek, akinek segítségével a józan ész határán belül igaznak tudjátok elfogadni az Én, a te Jézusod evangéliumaiban elmondott szavaimat. "


Az ősellenségetek két nagyon kívánatos csalival igyekszik akadályozni benneteket abban, hogy célotokat, tehát Engem, Jézust, mint UTAT megéljetek. Az egyik csali a különböző speciális vallások. A másik a Biblia! Ezért mondhattam azokra, akik Engem valóban követni akarnak, hogy nem lehet más sorsuk, mint az Enyém volt a Földön (János 15:20). Engem, Jézust nem lehet a prófétáktól elindulva igazán felismerni. Akik ezt megpróbálták, egy sem jutott el közülük Hozzám! Valójában feláldoztak Engem saját igazuk érdekében! De Tőlem elindulva fel lehet ismerni, hogy a próféták hol, mikor és mit jövendöltek, írtak Rólam! Engem csak az evangéliumaimon át lehet helyesen megismerni, ha valaki kéri a Szentlélek segítségét, és használja a józan eszét!


Bizony igaz, hogy nagyon sok jó szándékú léleknek, akik Mellettem döntöttek születésük előtt, éppen a „pályamódosítás” elmulasztása miatt, éppen a Biblia összekuszált értelmezése miatt, éppen amiatt, hogy különböző speciális vallások hatására engedik bebeszélni maguknak azt, hogy nem is kell Engem ÚT-ként vállalniuk, újra meg kell születniük a Földön mindaddig, amíg újjá nem születnek!


Én, Jézus nem vagyok tudathasadásos! Pedig két kijelentésem alapján feltétlenül az lennék, ha nem lenne reinkarnáció. Egyik kijelentésem: „A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják. (Máté 7:13-14)” A másik pedig: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a Földről, mindenkit magamhoz vonzok. (János 12:32.)” A kevesen találnak meg és a mindenkit Magamhoz vonzok” ellentétes kijelentéseim az újraszületés elfogadásával könnyen összeegyeztethetők!


E harmadik kérdésedre tehát tömören ez a válaszom: Ti, akik Mellettem döntötteket, mindannyian ki vagytok téve annak, hogy jó szándékotok ellenére is a tévedés áldozataivá váljatok, ha lemondotok az ALAPALÁZATRÓL és az UNIVERZÁLIS HIT elfogadásáról! "

Jézus; A HANG -könyv 4505

2019. aug. 5. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat! A #16 igen érdekes volt. Egy teljesen más megközelítés.
2019. aug. 5. 21:52
 18/21 anonim ***** válasza:
57%

#17

Lehet, hogy érdekes, de alapvetően hibás. Egy olyan igét próbál minden emberre vonatkoztatni, ami egyedül Krisztusra vonatkozik.

2019. aug. 5. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
0%

Istenből származik. Ő a fő lélek. Mintha ő lenne a fehér szín, a lelkek pedig az árnyalatok. Ott ahol a lélek létezik nincs idő, tér, csak a lelkek. A lélek maga a létezés. A lélekből kimanifesztálósik alacsonyabb szintű létezés, ahol már nem.minden egy óriási együttes maszlag( lélek), hanem dolgok egymástól elkülönülve léteznek. Itt a tudat szellemi formában van. Ez fejlődik. Ez csatlakozik a testre. Szóval nem a lélek megy bele a testdbe, mert nem a fizikális létezés az alap, hanem a lélekben létezik minden létezés, amonek egy része a szellem, ami időben nézve végtelen számú. Igen, végtelennyien vagyunk. A szellemi sík is valósabb mint az anyagi, és onnan csatlakozunk le a fizikálisra, az agyunkhoz, ami egy adóvevő.

Ha jól tudom, akkor pár hónappal fogantatás után, amikor az agy alapszinten kialakult.

Nincs bűnösség. Se ember, se lélek nem bűnös. Ha olvasnád a bibliát, tudnád. Ott szimbólumként szerepel a bűn, de ez igazából a fejletlenségben, és tanulatlanságban lévő potenciál a rosszra. Minden "bűnös", ami nem abszolút tökéletes. De ez a bűn, nem olyan értelemben bűn, mint ahogy az emberek használják, hanem csak a tökéletlenség jelképe, mivel a tökéletesség felé haladunk.


Kérdésekre privátban tudok válaszolni.

Béke.

2020. jún. 2. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszodat! Érdekes amit írtál, de a legtöbb keresztény nem így gondolja.
2020. jún. 2. 18:37
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!