Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A bibliai Teremtés történet...

A bibliai Teremtés történet hogyan hozható összefüggésbe a naprendszerünkkel?

Figyelt kérdés

Megkérdeztem erről egy agapé-felekezetű pásztort, azt mondta, hogy a Teremtés történet nem egy tudományos mű.

Következő kérdésem az volt hozzá, hogy azért nem tudományos mert az Írás emberi értelemből származna? A Szentléleknek értelmetlen/áltudományos kijelentései lennének?

Erre már nemigazán tudott mit válaszolni.


-----


Lapos földesként teszem fel a kérdést, kíváncsi vagyok, hogy ti, hogyan válaszolnátok meg ezt a kényelmetlen kérdést keresztényekként.


Véleményem szerint mindent szó szerint lehet értelmezni, mert másképp nem lehet.


1. kezdetben ég és föld lett teremtve

2. nincs nap, nincs gravitáció

3. nincsenek csillagok, így nyilván galaxisok sincsenek

4. a teremtés központja a föld (geo-centrikus világ)

5. a nap, a hold, és a csillagok csak a 4-ik napon lettek megteremtve

6. az égitestek egy bizonyos mennyezeten BELÜL lettek megteremtve, mert kívül vizek sokaságával borította be Isten a boltozatot.


-----


Kérdésem, hogy hogyan lett ebből az egészből egy helio-centrikus világ?

A biblia nem tesz említést a föld mozgásába hozásáról, hogyan kezdett el mégis forogni/keringeni? (érdekes módon a Biblia későbbi részei is nyiltan állítják, hogy a föld NEM mozog)



2020. febr. 4. 13:52
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
51%
Ha szó szerint veszed a teremtéstörténetet, akkor sehogy. De ezt gyanítom te is tudod, csak provokálni szeretnél.
2020. febr. 4. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 A kérdező kommentje:

#1 nagyon köszönöm fél percen belüli gyors és kiforrott válaszodat, biztosan sokat gondolkoztál rajta.

Én csupán kíváncsi vagyok atyámfiai hitére, ha már a kereszténység legelső sorban az Isten Igéjéről szól.

És a Teremtés, a Biblia első oldala...

2020. febr. 4. 13:57
 3/30 Kései Sirató ***** válasza:
79%
Kérdező, hol olvashatunk arról a Bibliában, hogy a föld NEM mozog?
2020. febr. 4. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 A kérdező kommentje:

Kései Sirató:

● Zsolt. 93:1 Megerősítette a földet is, hogy meg ne induljon.

● Zsolt. 96:10 Megerősítette a földet, hogy meg ne induljon.

● Zsolt. 104:5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul

az meg soha örökké.

● 1 Krónika 16:30 Rettegjen az egész föld az ő orcájától; a

föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék.

2020. febr. 4. 14:04
 5/30 KZitus ***** válasza:
60%

Szia


Egyet értek az #5 kommentelővel.

Nem lehet külön választani az "ég" teremtését a naprendszer teremtésétől. Az egyszerűen benne van, mivel a naprendszer az "ég" teremtésének a része!

2020. febr. 4. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 A kérdező kommentje:
KZitus égitestek csak a 4-ik napon lettek megteremtve, ergo nem volt naprendszer sem. Ez nem zavar?
2020. febr. 4. 14:32
 7/30 KZitus ***** válasza:
73%

Kérdező :-)


A kérdező kommentje:


Kései Sirató:


● Zsolt. 93:1 Megerősítette a földet is, hogy meg ne induljon.

● Zsolt. 96:10 Megerősítette a földet, hogy meg ne induljon.

● Zsolt. 104:5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul

az meg soha örökké.

● 1 Krónika 16:30 Rettegjen az egész föld az ő orcájától; a

föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék.


Ha te ezeket szó szerint érted, akkor egy másik érdekes részt is idéznék a számodra: "Az egész földnek pedig egy nyelve és egy szókincse volt."1Mózes 11:1


Hogyan lehetett szerinted az egész földnek szó szerint egy nyelve?

2020. febr. 4. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:

"Hogyan lehetett szerinted az egész földnek szó szerint egy nyelve?"

Ha elfogadjuk hogy a nyelvek a bábeli zavar következtében alakultak ki, akkor előtte magától értetődik hogy csak egy nyelv létezett a földön.

2020. febr. 4. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 A kérdező kommentje:

KZitus mert szerinted hogyan kellene értelmezni azt, miszerint a föld a biblia szerint nem mozog?

Ill. Az előző kérdésem is fenn áll, hogy égitestek nélkül hogy lett teremtve naprendszer, galaxisokkal...

2020. febr. 4. 14:37
 10/30 KZitus ***** válasza:
73%

Légy kérlek kissé figyelmesebb:


Napok Teremtői munka Versek:


1. Világosság; a nappal 1Mó 1:3–5

és az éjszaka elválasztása

2. Boltozat; a boltozat alatti vizek 1Mó 1:6–8

szétválasztása a boltozat feletti vizektől

3. Szárazföld; növényzet 1Mó 1:9–13

4. Az égi világítótestek láthatóvá válása 1Mó 1:14–19

a földről nézve

5. Vízi lelkek és repdeső teremtmények 1Mó 1:20–23

6. Szárazföldi állatok; ember 1Mó 1:24–31


Az égi világítótestek a 4. napon láthatóvá váltak a földről. Ez nem azt jelenti, hogy a 4. napon lettek megteremtve!

Itt a kulcs:

"Ekkor Isten ezt mondta: „Legyen világosság!” És világosság lett. Isten ezek után látta, hogy a világosság jó, és hozzáfogott, hogy elválassza a világosságot a sötétségtől. És Isten elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. És eljött az este, majd a reggel. Ez volt az első nap." 1Mózes 1:3-5


Csak azt ne mond kérlek, hogy te jobban tudod, Isten mit milyen sorremdbenteremtett, vagy nem tudta leíratniaz emberszámára.

Ha valamit nem értersz, legyen benned annyi alázatosság Isten iránt, hogy utána jársz a dolgoknak, és nem illeted kritikával a Teremtődet.

Prédikátor 3:11

"Mindent gyönyörűnek készített a maga idejében. Még az örökkévalóság gondolatát is az emberek szívébe adta, ám soha nem fogják megtudni, mi mindent tett az igaz Isten kezdettől fogva mindvégig."

Ézsaiás 55:9

„Mert ahogy az ég magasabban van, mint a föld, úgy az én útjaim is magasabbak a ti útjaitoknál, és gondolataim a gondolataitoknál."

Jób 26:14

"Nézd, mindez csak töredéke annak, amit Isten tesz! Csak elhaló suttogás, amit róla hallottunk!"

2020. febr. 4. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!