Jézus Krisztus áldozata hogyan váltott meg?

A kérdésedet a "mitől váltott" meg szócskával is kiegésziteném. Avval kell kezdeni, hogy miért volt szükséges, és mi az ami "elveszett" amit vissza kell kapnia az embernek.

Hogyan történt a megváltás? Ádám aki tökéletesen Isten szándékával összhangban élt, betöltötte azt a szándékot amiért az élete létrejött. Egészen addig, mig ennek a célnak, már nem felelt meg, mert elvette Istentől azt a jogot, hogy Ő határozzon a jó és rossz dolgok között az ember életében. Elutasitotta Isten vezetését, és maga óhajtott dönteni mindenben, a saját életét illetően is. Ezért az Istentől kapott életének a lehetőségét elvesztette, igy tökéletlenné vált, az az nem felet meg annak a célnak, amiért Isten létrehozta. Meglopta Istent, és a tettével a gyermekeire is ezt az örökséget hagyta hátra. Az itélet alapján ezért az életének megvonása büntetést kapta. Ez kihatással volt az utódok életére is, akik nem tehetnek erről.

Egy pillanatra megállok mert sokan tesznek fel ezzel kapcsolatban kérdéseket. Mi köze van az utódoknak az apjuk hülyeségéhez?

A gyermek örökli a szülők szellemi és fizikai értékrendjét, hiszen abban a közegben nevelkedik. Azon kivül, a sima mezei megbocsátás, semmire nem ad választ, és Isten irgalmával való visszaéléshez vezethet újra bármikor.

Azért hogy ezt a vitát ami az Édnekertben felmerült mindjárt le is zárja, jogilag hozott egy olyan megoldást, ami választ ad a kérdésekre, tisztázza Istent és az embert is a vádak alól, amit Sátán vetett fel.

Ezért ha még egy ilyen dolog történne, mert nem lesz kérdés, miért halt meg valaki, és nem kell "megváltásos" elrendezéshez folyamodni.

Itt jön képbe Jézus. Isten nem hagyta annyiban a dolgot, és kigondolta, milyen módon lehetne az utódok érdekében visszaforditani azt a lehetőséget, amit az embereknek szánt, legalább is akik elfogadják, és szeretnének ezzel a lehetőséggel élni.

Mivel egy tökéletes ember élet veszett oda jogosan, kellett egy ember aki az életét, jogtalanul vesziti el, hogy csere történjen. De ehhez ugyanolyan tökéletes ember kellett mint amilyen Ádám volt. Ádám sem, és a leszármazottai sem tudnak ilyen embert létrehozni, ez a megoldás Istenre várt. Jézus pedig vállalta ezt a szerepet, mert nagyon szereti nem csak az Atyját, hanem az emberiséget is.

Ádámmal ellentétben Jézusnak a halál büntetés jogtalan volt, végig megőrizte a minden oldalról szemlélt hűségét, Isten és emberek iránti szeretét. Nem lázadt fel semmilyen Istentől kapott feladat ellen, nem hozott felelőtlen döntéseket, és maradéktalanul betöltötte azt a célt, amiért emberként élt. Ennek okán megfelelt, hogy Ádám helyére lépjen, a leszármazottak érdekében, mint egy "apaként", a gyermekei számára.

Ezért mondhatjuk, hogy Jézus "Atyja lett azoknak akiknek van hitük, és hálásan élve, igyekszenek helyesen élni, amig ez jogilag is érvénybe nem lép. Jézus a messiási királyságában visszaállitja az emberek életének eredeti rendjét, megszünteti a betegséget, a tökéletlenséget, igy az ember újra lehetőséget kap, hogy örökké éljen a Földön betegség, öregség, és halál nélkül.

Az ember nem az égi életét vesztette el, és nem is onnan származik.

Ha igy volna, akkor nem emberi rendeltetésben kellett volna a megváltást elvégezni.

“Jézus Krisztus áldozata hogyan váltott meg?”

Úgy, hogy tanítványait megyőzte arról hogy az embernek több van félretéve minthogy a legjobb esetben egy hosszú boldog életet éljen és végül mégis csak arra kényszerüljön, hogy a hanyatlásnak a halálnak adja át magát.

Jézus aki arra vállalkozott, hogy az emberek, a népek (ön-)tudatát fejlessze egy magasabb színvonalra emelje, vállalkozása sikerének érdekében hajlandó volt akár a legnagyobb áldozatot hozni, amire egy ember képes lehet.

Képzeld csak el tanítványai lelkiállapotát mikor az első alkalommal találkoztak vele, miután a kereszten látták meghalni! Tudatuk akkor a magasba szökkent egy embertársuk korlátlan lehetőségeinek láttára, aki isteni kilétére ébredve a Krisztust hozta kifejezésre.

Jézus valóban megváltotta azokat, akik tanítását komolyan veszik, de nem a bűneiktől, sem azok következményeitől, hanem a tudat szánalmas állapotából.

Nagyon kificamodott magyarázat az, hogy az Atya küldte volna egyszülött fiát véres áldozatul, hogy megalázásával, szenvedésével és gyötrelmes halálával önmagát kiengeszteltesse. Vannak akik még hozzáteszik azt is, hogy egy közönséges halandó áldozata elégtelen lett volna, az áldozatot Isten fiának kellett hozni.

A bűn attól bűn, hogy van valami rossz következménye, valami módon kisebb-nagyobb szenvedést okoz, vagyis büntetése van. Ha a bűnnek nem volna rossz következménye, a bűn nem is volna bűn.

A büntetés lehet természetes vagy természet feletti. Természetes az a büntetés, ahol világosan látszik az összefüggés. Például aki falánk az elhízik, aki sokat dohányzik tüdő rákot kap, aki parázna élet módot folytat összeszed valami nemi betegséget, aki öl azt bosszúból megölik stb.

Természetfeletti büntetésnek azt nevezem, de nevezhetjük bárminek, ahol nem látszik a bűn és a büntetés közötti természetes összefüggés. Például egy lopásból nem következik természetes és logikus módon egy torokfájás, de rejtett és bonyolultan összetett módon mégis lehet ilyen összefüggés. Minden egyes bűn megbontja vagy tovább rombolja az ember szellemi-lelki harmóniáját, ami előbb-utóbb kisebb-nagyobb mértékben kihat a testi harmóniára is.

A bűn nem csak annak árt, aki elköveti hanem többé-kevésbé másoknak is, főleg a közeli hozzátartozóinknak, a velünk együtt élőknek, de bizonyos mértékben minden egyes bűn kihat minden egyes emberre. Itt is van természetes és természetfeletti összefüggés. Egy iszákos apának például éheznek a gyerekei. A szülők dohányoznak s a gyerekek kapnak tüdő rákot, a gyilkos ártatlan áldozata ugye meghal, akit meglopnak az kénytelen nélkülözni valamit stb. Ezekben az esetekben látjuk és értjük a bűn és az ártatlanok szenvedése közötti természetes összefüggést.

A keresztény hit szerint a bűn mögött szellemi hatalmak, láthatatlan gonosz szellemi lények állnak, akiket ördögöknek, gonosz lelkeknek, sötétség angyalainak, démonoknak stb.-nek nevezünk, a vezetőjüket, a bűn szerzőjét és fejedelmét pedig Sátánnak. Isten őket sem teremtette gonosznak, de szeretetből szabadságot és hatalmat kaptak, amivel szolgálhatják Istent és ügyét, de megtehetik, hogy hatalmukkal vissza is éljenek. Isten nem veheti el tőlük sem a szabadságot sem hatalmat, hiszen egyszer nekik adta, ha visszavenné az egyben azt jelentené, hogy valójában nem adta nekik, s a szabadságuk valójában nem szabadság. Valójában minden gonoszság és bűn Isten megengedő akaratára és szeretetére vezethető vissza.

Az angyaloknak, így a gonosszá lett angyaloknak is eredendően az a dolguk hogy valami szellemi módon szolgálják az alattuk levő világot vagyis az anyagi világot, s benne elsősorban az embert. A gonosszá lett angyalok azonban a hatalmukat arra használják, hogy megkísértsék azaz bűnre csábítsák az embert. Minden egyes bűn, amit az ember elkövet a hatalmukat tovább növeli, amivel tovább kísérthetnek és egyre nagyobb szenvedést okozhatnak az egész emberiségnek. A gonosz szellemek végső célja az, hogy a teljes emberiség megsemmisüljön és a halál hatalmába kerüljön. A halál nem pusztán biológiai halál, nem biológiai megsemmisülés, hanem egyfajta életnek nem nevezhető rabság lét.

Egy hasonlattal élve, minden egyes bűn olyan, mint aki kisebb-nagyobb összegekkel támogat egy terror szervezetet, a szervezet pedig az összegyűlt pénz nagyságával arányban hajtja végre terror akcióit, amelyben nem csak bűnösök, hanem az ártatlanok is szenvednek. Az ártatlanok és az Istenhez hűségesek elleni merénylet úgymond sokba kerül, amely alaposan lemeríti a terror kasszát. Ha azonban a hűségesek és az ártatlanok a szenvedések hatására meginognak és elvesztik a hitüket és az Isten iránti hűségüket, akkor a Sátán hatalma tovább nő és egyre nagyobb tért nyer.

Tehát minden egyes bűn szenvedést okoz, és megnehezíti a többi ember hűségét is. Ez azonban fordítva is igaz, minden hűségesen elviselt ártatlan szenvedés, enyhíti a többi ember szenvedését és megkönnyíti a hűségüket. Természetesen van különbség szenvedés és szenvedés között, így hűség is hűség között is. Minél nagyobb szenvedésben tud valaki minél nagyobb hűséget tanúsítani annál nagyobb a szenvedésének a megváltó értéke. Sajnos azonban az emberiség hűtlenség-hűség számlája összességében deficites volt.

Isten azonban segíteni akart az emberen. Nem teheti meg, hogy félreállítja a gonosz szellemi hatalmakat, hiszen ő létrehozott egy teremtést, egy rendet, egy működési törvényt, amelyet nem írhat át. Nem azért mert nem tehetné meg, hanem mert ragaszkodik a saját törvényeihez. Amiről kimondta, hogy az úgy működik, az úgy működik. Ha Isten a Sátánnak egyszer szabadságot, hatalmat és felelősséget adott, akkor az úgy működik, Isten betartja a saját "játék szabályait", a saját törvényeit. Amiről egyszer kimondta, hogy bűn és büntetést von maga után, az egyszer és mindenkorra bűn marad és büntetést von maga után. Nem teheti meg, hogy egyszerűen megbocsájt vagyis csak úgy eltörli a bűn következményeit.

Isten úgy segített az embereken, hogy elküldte Fiát, aki emberré lett. Krisztus magára vette az emberi természetünket és vállalta az emberi sorsunkat, a gonosz ember sorsát, magára vette hűtlenségeink következményét a szenvedést, méghozzá a kínhalált, miközben ő mégis a végsőkig tökéletesen hű maradt. Azt a bizonyos deficites számlát kiegyenlítette, a Sátán hatalmát megtörte, és az emberiség örök halálba tartó tendenciáját megfordította. Meghalt, mert mi meghalunk, és feltámadt, hogy mi is feltámadjunk és örök életünk legyen.

Szia

Idézet:

" Az emberiségnek azért van szüksége váltságra, mert az első emberpár fellázadt Édenben. Ádám gonoszságot cselekedett, hogy önző módon továbbra is a feleségével maradhasson, aki ekkor már törvényszegő volt, ezért Isten Ádámot is ugyanolyan bűnösnek tekintette, mint Évát. Ezzel az első ember eladta magát és az utódait a bűn és a halál rabszolgaságába. A halál a bűn ára, melynek a megfizetését megköveteli Isten igazságossága (Ró 5:12–19; vö.: Ró 7:14–25). Ádám tökéletes volt, de a bűnbeesése után ő is, és az összes leszármazottja is elveszítette ezt az értékes ajándékot.

A Törvény, amelyben „az eljövendő jó dolgok árnyéka” volt, előírta az állatáldozatok bemutatását a bűnök elfedezésére. Ezeknek azonban csak jelképes értékük volt, hiszen az állatok alacsonyabb rendűek, mint az emberek; ezért nem volt „lehetséges, hogy a bikák és kecskék vére elvegye a bűnöket”, ahogyan arra az apostol is rámutatott (Héb 10:1–4). Az állatáldozatoknak, melyek előképül szolgáltak, épeknek, fogyatkozástól menteseknek kellett lenniük (3Mó 22:21). Ennélfogva a valódi váltságáldozatnak, vagyis annak az embernek, aki képes elfedezni a bűnöket, szintén tökéletesnek, fogyatkozástól mentesnek kellett lennie. Ugyanúgy tökéletes embernek kellett lennie, mint Ádámnak, mert csak így fizethette ki a megváltási árat, hogy felmentse Ádám leszármazottait az adósságuk alól, és megszabadítsa őket a gyarló mivoltuktól és a rabszolgaságtól, amelybe akkor kerültek, amikor Ádám eladta őket a bűnnek. (Vö.: Ró 7:14; Zs 51:5.) Csak így tehetett eleget Isten tökéletes igazságosságra vonatkozó követelményének, amely a szemet szemért elv alapján megköveteli, hogy „lelket [adjanak] lélekért” (2Mó 21:23–25; 5Mó 19:21).

Mivel Isten ragaszkodik az igazságosságra vonatkozó alapelveihez, az emberek nem válthatják meg magukat (Zs 49:6–9). Ám ez kiemeli Isten szeretetét és irgalmát, ugyanis ő óriási árat fizetett azért, hogy eleget tegyen a saját követelményeinek: a Fia életét adta, hogy kifizethesse a megváltási árat (Ró 5:6–8). Ehhez arra volt szükség, hogy a Fia emberré váljon, és ugyanúgy tökéletes legyen, mint Ádám. Isten ezt úgy valósította meg, hogy áthelyezte az égből a Fia életét egy zsidó szűz, Mária méhébe (Lk 1:26–37; Jn 1:14). Mivel Jézust nem földi apa nemzette, aki a bűnös Ádám leszármazottja lett volna, és mivel Isten szent szelleme ’beárnyékolta’ Máriát – már Jézus fogantatásától kezdve egészen a megszületéséig –, ezért Jézus nem örökölt bűnt és tökéletlenséget, olyan volt, ’mint egy szeplőtlen és szennyfolt nélküli bárány’, akinek így a vére elfogadható áldozat lehetett (Lk 1:35; Jn 1:29; 1Pt 1:18, 19). Az élete során végig megőrizte a bűntelenségét, ezáltal alkalmas maradt a váltság kifizetésére (Héb 4:15; 7:26; 1Pt 2:22). ’Vér és test részese’ volt, ezért az emberiség közeli rokonának nevezhető. Ezenkívül volt egy felbecsülhetetlen értéke, a tökéletes élete, melyet végig megőrzött tisztának a feddhetetlenségét érő próbákban, és amelynek a feláldozásával megváltotta, felszabadította az emberiséget (Héb 2:14, 15).

A Keresztény Görög Iratokból egyértelműen kiderül, hogy a bűntől és a haláltól való megszabadításhoz megváltási árat kell fizetni. A keresztényekről azt olvashatjuk, hogy ’áron vették meg őket’ (1Ko 6:20; 7:23), és van egy ’tulajdonosuk, aki megvette őket’ (2Pt 2:1), Jézusról pedig azt, hogy ő a Bárány, aki ’levágatott, s vérével embereket vett meg az Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből’ (Je 5:9). Ezekben a bibliaversekben az a·go·raʹzó ige szerepel, amelynek a jelentése egyszerűen az, hogy ’vásárol a piacon (a·go·raʹ)’. Az ehhez kapcsolódó e·xa·go·raʹzó szót (vásárlás által megszabadít) Pál akkor használta, amikor rámutatott, hogy Krisztus, az oszlopon való halálával, „megvásárlás által [megszabadította] a törvény alatt levőket” (Ga 4:5; 3:13). Ám a megváltás és a váltság gondolatának átfogóbb kifejezésére a Szentírás sokkal gyakrabban használja a görög lüʹtron szót és az ehhez kapcsolódó kifejezéseket.

Az ’old’ jelentésű lüʹó igéből származó lüʹtron szót leginkább a görög írók használták, és arra a váltságdíjra utaltak vele, amelyet azért fizettek, hogy kiváltsanak egy hadifoglyot, felmentsenek valakit a kezesség alól, vagy felszabadítsanak valakit a rabszolgaság alól. (Vö.: Héb 11:35.) A Szentírásban kétszer fordul elő ez a szó, mindkét esetben azzal kapcsolatban, hogy Krisztus a „lelkét váltságul [adta] cserébe sokakért” (Mt 20:28; Mk 10:45). A hozzá kapcsolódó an·tiʹlü·tron szó az 1Timóteusz 2:6-ban szerepel. Parkhurstnek a Greek and English Lexicon to the New Testament c. műve szerint ez a szó ezt jelenti: „váltság, megváltási ár, vagy még pontosabban megfelelő váltság”. Hyperiust idézve Parkhurst így folytatja: „Ez tulajdonképpen egy árat jelent, amellyel a foglyokat kiváltják az ellenség kezéből; és azt a fajta cserét, amelyben egy személy életét másvalaki életével váltják meg.” Majd a következő szavakkal fejezi be: „Arisztotelész azt a jelentést társítja ehhez az igéhez [an·ti·lü·troʹó], hogy életet élettel vált meg” (London, 1845, 47. o.). Tehát Krisztus „megfelelő váltságul adta magát mindenkiért” (1Ti 2:5, 6). Egy másik hasonló kifejezés a lü·troʹo·mai, melynek jelentése: ’váltság általi elengedés’ (Tit 2:14; 1Pt 1:18, 19), illetve az a·po·lüʹtró·szisz, amely ezt jelenti: ’váltság általi szabadítás’ (Ef 1:7, 14; Kol 1:14). Teljesen nyilvánvaló, hogy ezeket a kifejezéseket hasonló értelemben használják, mint a korábban már vizsgált héber szavakat. Nem valamilyen általános jellegű vásárlást, felszabadítást jelentenek, hanem olyan megváltást vagy megszabadítást, amely a megfelelő ár kifizetésével válik lehetségessé.

Bár Krisztus váltságáldozatát mindenki a javára fordíthatja, de nem mindenki teszi ezt meg, ezért „az Isten haragja marad” az ilyen személyeken, ahogyan azokon is, akik elfogadták azt, de később lemondtak róla (Jn 3:36; Héb 10:26–29; ellentét végett lásd: Ró 5:9, 10). Őket nem fogják megszabadítani a királyként uralkodó bűn és halál rabszolgaságától (Ró 5:21). A Törvény hatálya alatt nem lehetett váltságot elfogadni azokért, akik szándékosan öltek meg valakit. Ádám azzal, hogy szándékosan bűnt követett el, halált hozott az egész emberiségre, így tulajdonképpen gyilkos volt (Ró 5:12). Tehát Isten nem fogadja el váltságul Jézus feláldozott életét a bűnös Ádámért cserébe.

Ezzel szemben Isten örömmel elfogadja a váltságot Ádám azon leszármazottainak a megváltásáért, akik élnek ezzel a szabadítással. Miként Pál kijelenti: „mint ahogy az egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, ugyanúgy az egynek engedelmessége által is sokan igazságossá fognak válni” (Ró 5:18, 19). Amikor Ádám bűnbe esett, és halálra lett ítélve, még nem nemzett utódokat – az emberi fajt –, ezért azok úgyszólván mind meghaltak vele együtt. (Vö.: Héb 7:4–10.) Jézusnak, ’az utolsó Ádámnak’ (1Ko 15:45) tökéletes emberként szintén lehettek volna leszármazottai, és amikor ártatlanul meghalt, és feláldozta a tökéletes emberi életét, a lehetséges leszármazottai is meghaltak vele együtt. Jézus készségesen lemondott arról, hogy gyermekeket nemzzen, és családja legyen. Ehelyett arra használja a Jehovától kapott hatalmát, hogy a váltságáldozata alapján életet adjon mindazoknak, akik elfogadják azt (1Ko 15:45; vö.: Ró 5:15–17).

Ennélfogva Jézus valóban ’megfelelő váltság’ volt, de nem a bűnös Ádám megváltásáért, hanem az Ádámtól származó emberiség megváltásáért. Jézus megváltotta őket, hogy a családja legyenek, méghozzá azáltal, hogy az égben bemutatta váltságáldozatának teljes értékét Isten előtt, aki a tökéletes jogosság megtestesítője (Héb 9:24). Ezért egy menyasszonyt kap, aki nem más, mint a követőiből álló égi gyülekezet. (Vö.: Ef 5:23–27; Je 1:5, 6; 5:9, 10; 14:3, 4.) A messiási próféciák azt is feltárják, hogy ’Örökkévaló Atyaként’ ’utódai’ is lesznek (Ézs 53:10–12; 9:6, 7). Ez azt jelenti, hogy a váltsága nem csupán a menyasszonyának válik a javára, azoknak, akiket ’az emberek közül vettek meg zsengéül’, és az égi gyülekezet részét alkotják. Rajtuk kívül mások is a javukra fordíthatják Jézus váltságáldozatát, s a bűneik eltörlésével és a gyarló mivoltuk megszüntetésével örök életet nyerhetnek (Je 14:4; 1Jn 2:1, 2). Mivel az égi gyülekezet tagjai Krisztussal „a föld felett” fognak uralkodni papokként és királyokként, a többi olyan személy, aki a javára fordítja a váltságot, Krisztus Királyságának a földi alattvalója lesz, és az „Örökkévaló Atya” gyermekeként örök életet kap (Je 5:10; 20:6; 21:2–4, 9, 10; 22:17; vö.: Zs 103:2–5). A váltsággal kapcsolatos elrendezésből látható, hogy mennyire bölcs és igazságos Jehova, hiszen miközben tökéletes egyensúlyban tartja az igazságosság mérlegét, ki nem érdemelt kedvességet mutat az emberek iránt, és megbocsátja a bűneiket (Ró 3:21–26)."

Az összes verseket is el kellene olvasni, akkor hiteles.

Szerintem az itt leírt megváltáselméletek alapvetően tévesek!

Egyrészt Jézus soha,sehol sem nevezte önmagát megváltónak, hanem megszabadítónak nevezte önmagát.

Jézusnak ez is a neve: Isten a SZABADÍTÓ!

Nagyon érdekes, hogy ezzel a téves megváltástannal a Jehova tanúi és a különböző keresztény felekezetek egy húron pendülnek! Miközben a Jehova tanúk még magát Jézust is megtagadták, és Isten helyett egy királyt "csináltak" belőle.

Jézus soha senkivel sem "üzletelt", főleg nem a sátánnal, hogy kifizette neki a bűneinknek az árát!

"Benned nincs megfelelő értelmezésben a krisztusi megváltás. Olyan megváltás, amilyen a te tudatodban van, olyan a valóságban nem létezik. Én senki helyett nem csináltam meg semmit. Főleg nem csináltam olyat, hogy megváltoztattam volna az Isten szeretetét az emberek felé. Isten földre jöttöm előtt sem szerette kevésbé, sem jobban az embereket, mint földre jöttöm után. Azt talán mondanom sem kell, hisz minden nap tapasztalhatjátok, hogy az emberek szeretetét Istenhez és egymáshoz szintén nem sikerült megváltoztatnom. Sajnos, nem lettetek jobbak azóta, hogy eljöttem közétek. Legalábbis attól nem, hogy közétek jöttem. Furcsa módon olyan emberek vitték gyakran előbbre elgondolásaimat a világban, akiknek eszük ágában sem volt, hogy Engem tűzzenek zászlajukra. Azok pedig, akik hivatalból emlegették nevemet, inkább lejárattak Engem, mint segítettek volna Bennem, Velem és Általam szebbé tenni a földet.

Most nem fejtem ki előtted a valódi és Általam képviselt megváltást, csak annyit mondok erről, hogy az még kicsit odébb van, amikor hallani fogjátok Tőlem: „Emeljétek fel fejeteket, mert elérkezett a ti megváltástok.” (Lukács 21:28). Jelenleg tehát még nem érkezett el!

Ha pedig még nem érkezett el az általad említett megváltás, akkor remélem, az általad elgondolt reinkarnációval sem lehet ellentétben. "

Jézus; A HANG - könyv 492