Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A katolikus egyház feje, a...

A katolikus egyház feje, a római pápa, a hatalmát gyakorolva, mikor fogja visszavezetni a búcsúcédulákat és eltörölni a hívőkkel szemben fennálló jelenleg is tartó lejárat nélküli fizetési moratóriumot?

Figyelt kérdés

A katolikus egyháznak sikerült olyan keresztény hívőket kitermelni a gyónással, akik megszabadulhattak a bűneiktől. Ebből adódóan az egyik (ha nem az egyetlen) olyan egyház, aki utat nyit az embereknek Isten országába.


A búcsúcédulák két dologra ösztönzik a híveket:

- A bűnök jelentős mértékű minimalizálására, amely hozzásegíti őket az örök boldogsághoz és egy békés keresztény elveken nyugvó társadalomhoz.

- Magasabb életszínvonal elérésére, hogy fedezni és finanszírozni tudják az üdvösségükhöz vezető keskeny utat és annak költségeit.

Mindemellett az egyház vagyona is gyarapodna, amely segítségével hatékonyabban fel tudna lépni az ördög és a gonosz serege ellen.


Ha pápa hivatalosan is megszüntetné a "fegyverszünetet" az eretnekekkel szemben, akkor te milyen formában vennél részt ebben a "szent háborúban"?



2020. júl. 16. 23:41
A kérdező szavazást indított:
A jövedelmem 1%-val támogatnám.
A jövedelmem 10%-val támogatnám.
A jövedelmem 50%-val támogatnám.
A jövedelmem 100%-val támogatnám.
Imával segítenék.
Információval segítenék.
Nyers fizikai erővel segítenék.
A testemmel és szívemmel segítenék.
Ehagynám az egyházat vagy hadat üzennék a pápnak.
Egyéb.
8 szavazat
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
83%

Hogy mondod? Vagyon, búcsúcédula,...? Háború?


Már megint ellene beszélsz Isten szavának, és szándékainak.

2020. júl. 16. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:

Az élet ajándék, amit meg kell védeni és őrizni. Miért ne lehetne minőségi? Nem egyszerűbb megszabadulni a bűntől, mint abban fetrengve kihasználni és megcsúfolni Istent?

Nem kell a szentlélek ötleteit úgy forgatni mintha kártya lenne. Inkább meg kell tisztulni és szabadulni a bűnöktől.

2020. júl. 17. 00:06
 3/15 A kérdező kommentje:
A Biblia a vesszőt és a böjtöt is javasolja.
2020. júl. 17. 00:09
 4/15 anonim ***** válasza:
Csakhogy Isten, nem igy fog minőségi életet biztositani.
2020. júl. 17. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha az élet azon területére koncentrálnál ennyit, ahol nyomorult vagy, az ilyen kérdések helyett, ami másokat szól meg, akkor kevesebb problémád lenne.
2020. júl. 17. 04:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom lövésed sincs arról, hogy a búcsúcédula egészen pontosan mi volt, és hogy a penitencia és a teljes búcsú között mi a különbség és hogy ezek miről szólnak... Mert ebben a formában, ahogy a köztudatban átment a búcsúcédula fogalma és amit te is belelátni próbálsz, valójában sosem létezett. Kezdve azzal, hogy nem is volt ismert minden országban ez a módszer.

A búcsúcédula azt jelentette, hogy mikor a pápa teljes búcsút hirdetett egy zarándoklat kapcsán, akkor sokan nem tehették meg, hogy fizikailag ténylegesen rész vegyenek ezeken a sokszor több hónapig tartó utakon. Ehelyett adakozhattak - a búcsúcédula ezt igazolta. Teljes búcsú ma is van és vannak olyan zarándoklatok, melyek során (természetesen a meghatározott feltételek teljesítésével) ezt el lehet nyerni. De mivel ma nem kell heteken szekéren, lóháton utazni, hanem órák kérdése és autóval bárhol ott van az ember, így a zarándoklatot nem kell "kiváltani" mással. Másfelől pl. az Urbi et orbi is teljes búcsút jelent, még ha tv-n nézi is az ember. Tehát mondhatni, hogy a mai kor viszonyait ez már fölösleges kategória lenne. Az Egyház 5 parancsolatában benne van minden katolikus számára, hogy az Egyházat lehetőségeihez mérten támogassa. Ezenkívül évente van a Péter-fillér gyűjtés, amivel közvetlenül a Szentszéket támogatjuk. Hasonlóan, ahogy a búcsúcédula is Rómát illette. Különbség az, hogy a Péter-fillérek tényleg oda is jutnak, míg a búcsúcédulák korában ezt nem ellenőrizték, források vannak rá, hogy sokszor el sem jutott az összeg Rómáig, főleg az olyan területekről, amik messze voltak.

2020. júl. 17. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
95%
Az Egyház feje továbbra is Krisztus, a pápa csak földi helytartója, Szent Péter utóda.
2020. júl. 17. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
60%
Más dolgod sincs, Kérdező, csak a Gyakorin a vallástémát bújni egész nap, provokálván másokat. Szánalmas vagy.
2020. júl. 17. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
29%

A kérdező jól írja, a katolikus egyház feje a római pápa. Ha Jézus Krisztus lenne a feje, akkor nem árultak volna búcsúcédulát, nem lett volna erőszakos térítés, nem lennének hamis dogmák, nem lenne kötelező papi cölibátus, és nem üldözték és gyilkolták volna a megújulás szükségességét hirdető keresztény közösségeket.


A katolikus egyház feje nem Jézus Krisztus, az IGAZI EGYHÁZ feje Isten Fia.

A hamis magot ki veti? A hamis tanítások honnan származnak? A Bibliában megtalálod a választ.

2020. júl. 18. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
39%

"az IGAZI EGYHÁZ feje Isten Fia"

Csak hogy értsük... Az "IGAZI EGYHÁZ" kifejezés alatt melyik 19-20. században alakult szektára gondolsz?

2020. júl. 18. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!