Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mózesi törvény szerint elvileg...

Mózesi törvény szerint elvileg körül kell metélkedni de akkor mi ez az igevers?

Figyelt kérdés

Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől." Róma 2:28-29


"Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit." Gal 5:6


"Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők." ApCsel 15:5-11 Az egész tanácskozás vége: "Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” ApCsel 15:28-29



2020. júl. 26. 16:09
 1/5 anonim ***** válasza:

A keresztények, nincsenek a Mózesi törvény alatt, Jézus a Halálával megszüntette. Új szövetséget kötött, nem a régiek szerint.

A Keresztények Krisztus királyi törvénye alatt vannak, ami két parancsolatból áll.

2020. júl. 26. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 KZitus ***** válasza:

Szia

Mivel kapcsolatosan írta Pál apostol a Róma 2:28-29-et?

Az új szövetség alapján, a szárnyait bontogató keresztény gyülekezet lépett a testi Izrael nemzetének helyébe és az lett a szellemi Izrael, a szellemi „Ábrahám magva” Jézus Krisztussal együtt, s egyben „a kinyilatkoztatott dolgok” sáfára, ahogyan erről a Galata 3:29; 6:16; 1Péter 2:9 versei írnak. Sőt mi több — ami a zsidók számára elképzelhetetlen volt — pogányok is meghívást kaptak, hogy az új szellemi Izrael részévé legyenek! Erről írt itt közvetlenül Pál: Róma 2:28, 29. Tehát zsidó és nem-zsidó szellemi(szellemmel felkent) izraeliták együttesen kaptak megbízást arra, hogy az egész földön tanítványokat képezzenek Jézus számára, ahogyan arra parancsot adott a Máté 28:19, 20-ban. A „kinyilatkoztatott dolgok” ezáltal nemzetközi jellegűvé lettek.

Erről írnak a további általad idézett versek is, de a Cselekedetekből vett idézet egy olyan problémáról szól, ami a zsidókból és a nemzetekből (sok fordítás"pogányokból"szót használja) lett keresztények között vetődött fel: kell, vagy nem a körülmetélkedés. a 15:28-29 versében benne van a válasz.

2020. júl. 26. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Demion ***** válasza:

Amikor Pál Judeán kívül kezdett téríteni komoly akadályt jelentett, hogy senki sem akarta levágatni a fitymáját. Ezért kitalálta, hogy "jó, akkor ezt hagyjuk el".

Le lehet pontozni, de lényegében ez történt.

2020. júl. 26. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Szivbeli korulmetelkedes tetszik a Biblia Istenének

Így nem kell zsidóva valnod vagyis Krisztus és az úsz

szerint így leszel Zsido

Lelki korulmetelkedes


..

2020. júl. 26. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

3.

Ha Megfigyeled, itt Isten szellem a jóváhagyását adta erre. Ezért nem Pál találta ki.

az újszövetségről, egyébként is azt nyilatkozta Isten, hogy más lesz, mint a régi törvény szövetség, amit nem is lehet teljesen betartani.

2020. júl. 26. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!