Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jól látom, hogy ez az Ószövets...

Jól látom, hogy ez az Ószövetségi prófécia Egyiptomról a mai állapotokról szól és gyakorlatilag beteljesedett?

Figyelt kérdés

"Azon a napon olyan lesz Egyiptom, mint az asszonyok: borzadni és rettegni fog a Seregek Ura fölemelt kezétől, mert fölemeli ellene. Egyiptom rettegni fog Júdától: ha csak említik is előtte, már retteg a Seregek Urának végzésétől, amelyet ellene hozott.

Azon a napon öt olyan város lesz Egyiptomban, amely kánaáni nyelven beszél, és a Seregek Urára esküszik. Az egyiket Napvárosnak nevezik.

Azon a napon oltára lesz az Úrnak Egyiptomban, határán pedig az Úrnak szentelt oszlop. A Seregek Uráról tanúskodó jel lesz ez Egyiptomban. Ha segítségért kiáltanak az Úrhoz sanyargatóik miatt, ő szabadítót küld nekik, aki majd harcol értük, és megmenti őket. Akkor majd megismerteti magát az Úr Egyiptommal, és Egyiptom megismeri az Urat. Tisztelni fogják az Urat véresáldozattal és ételáldozattal. Fogadalmat is tesznek az Úrnak és teljesítik. Ha csapással sújtja is az Úr Egyiptomot, de meg is gyógyítja. Megtérnek az Úrhoz, ő pedig meghallgatja és meggyógyítja őket.

Akkor majd országút vezet Egyiptomból Asszíriába, úgyhogy az asszírok Egyiptomba, az egyiptomiak pedig Asszíriába mehetnek, és Egyiptom Asszíriával együtt tiszteli az Urat.

Azon a napon Egyiptom és Asszíria mellett Izráel mint harmadik ország áldás lesz a földön. A Seregek Ura pedig ezt az áldást mondja:

Áldott Egyiptom, az én népem, és Asszíria, kezem alkotása, meg Izráel, örök tulajdonom! "


Ézsaiás 19:16-24

Rúf


Tehát itt pontosan az történt mint a jóslatban, Egyiptom eldobta a régi hitét és nyelvét és most már muszlim ország lett, de ami meginkább fontos a próféciában megkülönbözteti Asszíriát és Egyiptomot Izraeltől amolyan" harmadik orszagként". Pont mint ma Szíria és Egyiptom között be van ékelődve Izrael mint zsidó állam.

És ha ez igaz, azt jelenti a "Seregek Ura" szólásai vonatkozhat-e a mai muszlimokra? mint pl "Áldott Egyiptom az én népem"

Ha igen sok más kérdést is felvet a gondolatmenet



2021. ápr. 26. 12:07
1 2
 1/16 hollófernyiges ***** válasza:
100%
Ne, ez arról szól, amikor a szeleukida IV. Antiokhosz (Asszíria és Júdea ura többek között) meghódítja Egyiptomot.
2021. ápr. 26. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
88%
A mai Izraelnek csak nevében van köze a bibliai Izraelhez (Júdeához), tehát biztos nem vonatkozhat napjainkra. Valószínűleg, amit #1 hozzászóló írt.
2021. ápr. 26. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Pedig a mai Izrael is meg lett jósolva az Ószövetségben ha lesz időm megkeresni bemasolom
2021. ápr. 26. 14:53
 4/16 anonim ***** válasza:
73%

#3

Arra kíváncsi vagyok, mert nekem nem rémlik a Szentírásból, hogy majd az ENSZ létrehoz egy mesterséges államot, stb...

Annyira nem, hogy sok ortodox zsidó ellenzi is és lábát se teszi be oda.

2021. ápr. 26. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
nem
2021. ápr. 26. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:

"Semmi sem lesz abból, amit tervezgettek, amikor azt mondjátok: Legyünk olyanok, mint más nemzetek, mint a többi ország népei, akik fát és követ tisztelnek! 33Életemre mondom – így szól az én Uram, az ÚR –, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is. 34Kivezetlek majd benneteket a népek közül, és összegyűjtelek az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó, lángoló haraggal! 35Elviszlek benneteket a népek pusztájába, ahol szemtől szemben állva törvénykezem veletek. 36Ahogyan őseitekkel törvénykeztem Egyiptom pusztájában, úgy törvénykezem veletek – így szól az én URam, az ÚR. 37Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe. 38Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és a hitszegőktől: abból az országból, amelyben jövevényként laknak, kivezetem őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR!"


Ezékiel 20:32



Ez elég egyértelmű például a mai modern Izraelre utal, de lényegtelen mert sok idézet van ami a zsidók diaszpórából való újraegyesítéséről szól ami nem a Babiloni fogságból való hazatérésre utal.

És ez is lényegtelen, mert a jövendölés az Ószövetségben a harmadik templomról Izraelben fog történni, ami még nem jött el. Tehát ha NEM a mai Izraelről van szó akkor ez azt jelenti, lennie kell egy új Izraelnek és egy új templomnak.

2021. ápr. 27. 14:18
 7/16 anonim ***** válasza:
87%

#6

Hol látsz benne bármilyen ilyen irányú utalást? Ezékiel próféta a babiloni fogság alatt tevékenykedett, elég egyértelmű, hogy arról ír, az onnan való szabadulásról.


Az pedig elég valószínűtlen, hogy lenne bármilyen új Izrael és templom. Eddig főleg szektásoktól hallottam ilyen őrült magyarázatokat.

2021. ápr. 27. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

A kivezetlek majd népek közül egyértelmű a világban szetvandorolt zsidó diaszpórára utal, ami most kezd osszegyulni Izraelben. Ha Babilonról szólna miért nem írt Babilon a népek helyett? Amúgy ezt nem keresztény szekták állítják, hanem maguk a zsidók ezt a részt konkrétan innen vettem


[link]

2021. ápr. 27. 15:26
 9/16 anonim ***** válasza:
61%
Te tudod, te vagy a nagyokoks, azt látsz bele felőlem, amit akarsz.
2021. ápr. 27. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:

Szerintem se a mai korról szólnak ezek a próféciák, de nem vagyok rabbi.

#4

1) A Népszövetség kezdte - nem létrehozni, hanem - helyreállítani, az ENSZ csak befejezte.

2) Van olyan álláspont, mely szerint a Népszövetség is, az ENSZ is csak eszköz az Örökkévaló kezében, mint egykor Babilon, vagy a rómaiak, csk fordítva mint akkor.

3) "sok ortodox zsidó ellenzi" - ez igaz.

"lábát se teszi be oda" - ez tévedés, mert a Szentföldön élni mindenképp micva.

Csak, mivel õk nem ismerik el Izrael Államot, ezért nem fizetnek adót, nem szavaznak, viszont nem is vesznek igénybe az államtól semmit. Még villamos erõmûvük is saját külön.

2021. ápr. 27. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!