Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztények! Mit tegyek, ha...

Keresztények! Mit tegyek, ha nem merem felvállalni a hitem?

Figyelt kérdés

Akkor természetesen felvállalom, amikor ebből nekem nem származik hátrányom, de akkor, amikor ezzel kockázatok is járnak, mondjuk a személyem megbélyegzése, utálat, lenézés stb., akkor nem merem egyszerűen felvállalni. Nem merem kimondani, hogy keresztény vagyok.


Például, amikor nyíltan, erősen vallásgyűlölő emberek között vagyok, egyszerűen nem merem felvállalni a hitem. Nemrég volt itt egy kérdés, amiben egy internetes poszt alatti vallásellenes gyűlöletcunamit osztott meg a kérdező. Képzelem mennyire szörnyű lehet, ha ezt személyesen kapom meg az arcomba, lekicsinylően, sértően.


A tanulmányi életem alatt is többször volt, hogy rettenetesen vallásellenes, azon belül is különösen keresztényellenes közösségben kérdezték tőlem, hogy milyen vallást követek, miben hiszek. Volt olyan is, amikor gyakorlatilag aztán mindenféle vallási nézetet elfogadtak, csak a hagyományos vallásokat nem. Az egyik valamilyen new age, spirituális stb. irányzatot követett, legalábbis magára buddhistaként, meg spirituálisként, meg "lelkizősként", meg ezoterikusként, meg ki tudja hogy hivatkozott, azonban az általa leírt világnézet (Univerzum energiái stb.), valamint néhány ezoterikus író könyve különböző elméletekkel egyáltalán nem buddhizmus (sőt, a hagyományos buddhista tanítók kimondottan ágálnak ellene), hanem new age, még akkor is, ha magára ezt kb. soha nem fogja mondani egy irányzat sem. (Amúgy a Buddhát, mint egy remek tanítót én is tisztelem, a szeretet és béke iránti elköteleződése miatt is, rengeteget foglalkoztam vele külső szemlélőként, és tudom, hogy a new age-nél semmi sincs messzebb az eredeti irányzattól.) A nézeteit elfogadták. A másik kettő radikálisan vallásellenes volt, minden hagyományos vallási nézetet teljesen elítélt, kivéve ezt a modern maszlagot. Még a hinduizmust és a buddhizmust is. Kb. tényleg ez az Erdélyi Ágoston feeling, csak kicsit annál is rosszabb. Apológiát nyugodtan elkezdhetnék (jártas vagyok a teológiában és a vallásokban), de mivel a túlsó oldalról a már korábban a szájukból elhangzottak alapján is tudom, hogy nincs meg az ellenérvek értelmezéséhez szükséges tudás (ha mondjuk irodalmat ajánlanék, akkor az a válasz, hogy "Nem olvasom el, mert én azt olvasom, ami érdekel"). Csak hebedtem, meg habogtam a kérdésre... Annyit mondtam, hogy hiszek Istenben, de nem úgy ahogy sokan (nyilván itt lebutítva az antropomorf, haragvó istenképre gondoltam). Így is kaptam beszólásokat, hogy bizonyosan birka, hülye, gyűlölködő, meg nem tudom én mi vagyok.


Az is közrejátszik abban, hogy nem merem megtenni, hogy nem akarok a hitemre rossz fényt vetni az én személyem által. Nem akarom, hogy az én hibáim a hitem fejére olvassák... Már így is van elég álszent hívő, akik miatt sok nem-keresztény azt hiszi, hogy amúgy maga, az eredeti tanítás is erről szól, pedig lehet (nyilván a lelkét nem látja más senkinek), hogy Jézus olyan határozottan beszélne hozzájuk a templom lépcsőjén, mint anno a farizeusokhoz.


Tudom... Ismerem a hegyi beszédet, és az egyik kedvenc részem a Bibliából, hisz nagyon egyértelmű, az alapító Mestertől, Megváltótól származó katekézis. Mégsem tudom megtenni... Ismerem Illés (Élijáhu) próféta történetét is, aki egyedül maradt meg az igaz hitben, ellenben vele szemben mindenféle bálványnak (ami ma lehet világi, materiális öröm vagy haszon, de lehet szó szerint a new age-en keresztül kategorikus bálvány is) 450 prófétája volt. De én erre nem lennék képes... Nem akarom a hitem sem rosszabb helyzetbe hozni, meg lelkileg sem merem valamiért megtenni. Nyilván gyarló és önző, szinte a császárszobor előtt tömjénezőkhöz hasonló jellemtelen alak vagyok én is, és féltem a magam képét is, nem akarok magamnak bélyeget. Egyébként római katolikus vagyok.


(Szekták kérem ne írjanak térítő jellegű üzeneteket!)


Mit tegyek, ha félek felvállalni a hitem? Miért van ez?



2023. febr. 16. 01:48
1 2
 1/17 Lucifer-666 ***** válasza:
28%

"Mit tegyek, ha félek felvállalni a hitem? Miért van ez?"


Mikor kellett volna ezt tenned és miért?

2023. febr. 16. 03:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
Nem úgy írsz, mint egy keresztény. Jobban el vagy foglalva azzal, hogy ne érjen kellemetlenség, mint maga a létezés a közösség, vagy akár a te saját fejlődésed.
2023. febr. 16. 03:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
90%

A Biblia ezt írja Jézus szavaival:

Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében. (Luk 9,26)

A történelem során a keresztények még az életüket is odaadták a hitükért, mert a lelkük üdvösségét fontosabbnak tartották, te pedig a mai korban nem vállalod fel a hited?

Amúgy én nem vagyok keresztény, szinkretikus vallású vagyok, csak válaszoltam neked. Amúgy hogy hívő keresztény vki, az nem szégyen, az illető magánügye. De azért katolikusként ezt is ajánlom figyelmedbe:

[link]

2023. febr. 16. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez emberi beállítottság kérdése nem biztos, hogy hiteddel van gond. Ha egy olyan társaságba kerülsz ahol ellenkezik a véleménye az embereknek a tiedtől milyen pózt veszel fel. Ez a hozzáállástól függ, mennyire konfliktuskerülő az ember, milyen temperamentumos. Én szeretek beleállni az ilyen szitukba, ha látom kultúrált beszélgetés lehet benne. Nekem rengetegszer van olyan szitu, hogy vitára kerül a sor kereszténységről, de nekem a barátaim többsége, családtagok többsége egyáltalán nem hívő, szóval hozzáedződtem az idők során. Gondolj bele vannak emberek akik nem is hívők mégis más egyéb okokból védik a kereszténységet ilyen vitákban. Én Sose titkoltam még el a hitemet de ez azért van mert egyáltalán nem érdekel mit gondolnak rólam az emberek, például rocker vagyok úgy szocializálódtam, hogy nem fogok senkinek az elvárásaiba belesulimulni társadalmi nyomás miatt. Mert tudom jól, látom jól manapság felvállalni a kereszténységet elég necces amiatt amilyen rossz állapotokban van a kereszténység mint fogalom a többség fejében. Hosszú évek kegyetlen de annál sikeresebb lobbija szánalmassá és értéktelenné tette az Istenhitet magát is, nemhogy az egyházakat. Na ebbe beleállni főleg idegenek előtt nem kis teljesítmény, főleg egy nagy halom előítélet zúdul rád vagy egyenesen gúny tárgya leszel sokaknál ha ezt felvállalod.


Az amit írtál, hogy nem akarsz a kereszténységre rossz fényt vetni a te személyeddel az lehet valid de még mindig helytelen. Hiszen ezek az emberek sztereotípiákban gondolkoznak, hogy egy kereszténynek ilyennek meg olyannak kell lennie és nézd meg te milyen vagy. Ott lemarad az illetőnél, hogy te ember vagy nem pedig egy keresztény feliratú címke amit aggasztgatni kell mindenhová.

Persze más amikor valaki térítgetni akar, más amikor csak megvédeni a hitét. Mert amikor valaki erkölcsi magaslatra helyezi magát mással szemben a kereszténysége miatt az nemcsak hamis , de nagyon nem keresztényi viselkedés.


Szóval érthető, ha van benned ez a szorongás mert egyes körökben szabályos coming out érzés lehet amikor "bevallod " hogy igen te is keresztény vagy, de szerintem felszabadulsz ahogy kimondod, hiszen nincs mit titkolni ezen. Ugyanúgy működik a bélyegzés mint a homofóbia tele van az ember feje mindenféle előítéletekkel meg tévképzetekkel olyan dolgokról amit nem ismer. És a kereszténység egy ilyen dolog, hisz nemrég ledominálta a nyugati kultúrát, mindent meghatározott ami emberi, mindenbe beleszólt, megragadta, szigorította, formálta, tiltotta legyen szó bármiről. Ennek isszuk most a levét, mert emberek félnek ez visszajön vagy te is erre vágysz.

Viszont van egy jó hatása is, igazából nem kell félned. Nagy hátrányokat nem kell elszenvedned, szóval maradunk ilyen piti jaj mit gondolnak rólam gondoknál. Hiszen gondolj bele mennyi keresztény mártír van. Gondolj bele mennyi embert kínoztak meg és ítéltek halálra Jézus miatt. Gondolj bele a vértanúk helyzetébe akit kínoztak és halála előtt belenézett a kivégző szemébe és azt mondta ha meghalok sem tagadom meg Jézust és hogy követője vagyok. Rengeteg ilyen volt.

Ez inspiráljon amikor ezen töprengsz, legrosszabb ami jöhet egy harcos ateista gúnyolodása miközben benned ott dolgozik Jézus és tudod mik mentek végbe és tudod ez mindennél hatalmasabb és ez a tudás Istennek hála a miénk lehet.

2023. febr. 16. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
24%

Hite mindenkinek van, vallása nem kell feltétlen legyen. Az egyházaktól meg tartsd magad távol, az üdvözülés útjában álló legkeményebb csapda.


Ha a vallásod fel mered vállalni, akkor elég erős a mesékbe vetett hited. Ez nem baj, de erre a szintre el kell jutni sokszor szenvedés és csalódás árán.


Erre még nem vagy felkészülve:)

2023. febr. 16. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:

Szerintem semmi nehéz nincs benne, hogy valaki vállalja azt, amiben hisz. Az a nehéz, hogy ezt letagadjam, vagy megjátszam magam.

Velem igaz nem volt még hasonló, hogy egy közösség faggatna, és röhögnének más vallásán, vagy gúnyolódnának vele, de biztosan nem mennék bele ilyen beszélgetésekbe, hanem odébb állnék, mert ahol csupán céltábla vagyok, ott számomra nem kell bizonyítanom senkinek semmit. Ők nem a te társaságod.


Az meg, hogy általad ítéli meg valaki a hitedet, megint csak alaptalan félelem. Ez lenne az utolsó, amire gondolnék, hogy miattam valaki lenézi a hitem. Aki ennyire felszínes, az ítélje meg ami alapján csak akarja. Akit érdekel, az meg alaposabb lesz, mint sem egy pár emberből következtessen egy vallásra.

2023. febr. 16. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 KZitus ***** válasza:

Szia

Néhány bibliai tanácsot szeretnék a hited megerősítésére a figyelmedbe ajánlani:

„AZ EMBEREKTŐL való rettegés kelepcébe ejt, de aki bízik Jehovában, oltalmat talál” Példabeszédek 29:25.

És Krisztustól néhány tanács:

Máté 10:33

"De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is meg fogom tagadni égi Atyám előtt."

Márk 8:38

"Mert aki szégyell engem és a szavaimat ebben a házasságtörő és bűnös nemzedékben, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor megérkezik Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.”

Páltól,

2Timóteusz 1:7, 8

"Mert Isten nem a gyávaság szellemét adta nekünk, hanem az erőét, szeretetét és józan gondolkodásét. Ne szégyellj hát tanúskodni az Urunkról, és engem se szégyellj, aki rab vagyok őérte, hanem szenvedd el te is a rosszat a jó hírért, úgy, hogy Isten erejére támaszkodsz."

2023. febr. 16. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
67%

#7 felesleges volt ennyit ide másolnod, ez mind ugyan azt mondja el más szavakkal - ne tagadd meg a hited. Ennyi. De pont ez a nehéz a kérdezőnek, erre kér tanácsot.

Első körben azt kell megértenie, hogy ha valakin a gúnyt látja a vallásosak felé, annak semmilyen elszámolással nem tartozik. Ám letagadni akkor sem illik. Nyíltan mondja el, milyen vallású, és azt is, hogy ez a beszélgetés ezzel itt véget ért, mert nem szeret céltábla lenni.

A többi nem az ő dolga, hogy ki mit gondol, ki min röhög. Más kicsinyességén kár görcsölni.

2023. febr. 16. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
37%

Mit tegyél?

Ne vállald fel, ha nem mered. Ha valaki rákérdez, mondd leegyszerusitve, hogy valamilyen istenhited van, de a saját verziód, magad módján, sok mindennel nem értesz egyet, ilyesmit, aztán hallgass el. Vagy azt, hogy igen, katolikus vagyok, es valts temat feltunes nelkul.

Tapasztalatom szerint nem nagyon szoktak ilyesmit kérdezni az emberek.

A legtobb ateistát nem zavarja a dolog, amennyiben nem kezded el rábeszélni, tehát ha 2-3 rovid mondatot mondasz és lezárod, elfogadják és nem ítélnek el. Ha pedig olyan típusú ateista, hogy feszegeti és téríteni kezd, akkor meg - nos, pont az ilyenek miatt érdemes nem megmondani.

Velem tobbszor elofordult, hogy valakivel már 6-7 éve barátkoztunk, mikor kiderult, hogy mindketten istenhivok vagyunk, jót nevettunk. Olyan is, hogy 14 év után tudta meg (vitazo ateistakent), hogy hivo vagyok. Addig azt hitte valami miatt, hogy nem, nagyon intelligensnek gondolt, adott a velemenyemre es kereste a tarsasagomat - aztan mikor megtudta, hirtelen lezarta a baratsagot valami uruggyel. Az ilyen bigott ideologia mentén élo ateisták magukat teszik nevetségessé ezzel.


Nem kell elmondani - az Ujszovetseg koraban az emberek nagy resze nem is tudta, mi az a keresztenyseg, a vallas pedig elsorendu kerdes volt. Igy lenyeges volt, hogy megtudjak az emberek, ilyen van. De ma Magyarországon, oszinten, ki nem hallott a keresztény Istenrol? Ha valaki rakerdez, valaszolok, helyzettol es embertol fuggoen, de amugy nem kell az evangeliumot hirdetni.

Miért van ez? Tobb oka lehet. Pl. ilyen a személyiséged, vagy értek már negatív tapasztalatok, kinevettek, kigúnyoltak, kioktattak. Vagy az életkorodtól is fugg. Mindenképpen keress magadnak keresztény társaságot, ahol elengedheted magad, pláne ha otthon ateistákkal élsz. Ez az identitásodnak egy olyan része, ami nem látszik (tehát ahogy látszik, hogy fiú vagy vagy lány, kb. mennyi idos stb.), tehat megválogathatod, kinek mondod meg. Ha ugy latod, emiatt hatranyod szarmazna egy tarsasagi helyzetben, ne mondd el.

Ha katolikus vagy es van kedved, elmehetsz egy jezsuitak altal szervezett lelkigyakorlatra. Ott csupa olyan ember kozott lehetsz par napig, akik hisznek, es ez felszabadito hatassal jarhat, megkonyebbulsz es tisztabban fogod talan erezni, akarsz-e, tudsz-e rola beszelni es kinek.

[link]

A harcos ateistaknak meg uzenjuk, hogy lejárt

az ido, hogy minket pufolve noveljék az egójukat, legalabbis kulfoldon (ahol élek) biztos. Olyan szinten megutáltatták magukat a missziózásukkal, hogy inkább nem hozzuk elottuk szóba.

2023. febr. 16. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 KZitus ***** válasza:
100%

#8

" felesleges volt ennyit ide másolnod, ez mind ugyan azt mondja el más szavakkal - ne tagadd meg a hited. Ennyi. De pont ez a nehéz a kérdezőnek, erre kér tanácsot." - mióta felesleges Isten Szava? Illetve a tőle jövő tanács?

Pont abban szerettem volna segíteni, ami a kérdezőnek nehéz! Ettől kell több, jobb segítség? főleg emberi?

„Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” Ézsaiás 41:10

2023. febr. 16. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!