Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Bűn, vétek vagy elvetendő, ha...

Bűn, vétek vagy elvetendő, ha érdekelnek a bal kéz ösvényt követő vallási, spirituális és vallásfilozófiai irányzatok, úgy hogy nem követem őket?

Figyelt kérdés

Én határozottan a jobb kéz ösvényen helyezkedem el, mivel kereszténynek vallom magam, történelmi egyház követője vagyok, de nem gondolom, hogy kizárólag az én egyházam által lehetne elérni az üdvösséget, bár hiszem, hogy ezen az úton a legzökkenőmentesebb és legegyszerűbb. Ezért szimpatikus valamilyen szinten (bár nem követem) a bahá'í hit is.


Lényeg, ami lényeg engem az elmúlt időben nagyon el kezdtek foglalkoztatni a bal kéz ösvényt követő vallási, spirituális, ezoterikus, vallásfilozófiai stb. irányzatok. Bár határozottan nem értek velük egyet, nem utánozom a gyakorlataikat és hiedelmeiket sem veszem át, de számomra nagyon érdekesek vallásfilozófiai, teológiai, történelmi és vallástudományos szemszögből, kívülről, objektíven szemlélve. Kb. a 20. sz. közepéig egyértelműen, de a legtöbb embernek napjainkban is a hagyományos történelmi felekezetek, illetve a nagy és régebbi/megszokottabb világvallások (kereszténység, iszlám, zsidó vallás, zoroasztrianizmus, buddhizmus, hinduizmus, taoizmus) jutnak eszükbe a fent említett szavak hallatára. A modern világban a másik nagy irányzat, ami ezekkel ellentétes, az a materialista világkép, mely nem feltételez semmiféle szellemi, lelki vagy anyagon túli, mondhatni transzcendens hátteret, eredetet a világ dolgainak. És ebben a kettősségben jelenik meg a bal kéz ösvény, ami kb. mindkettőt arcon köpi. Bár mindig is léteztek hasonló irányzatok a történelemben, az elmúlt időben különösen sok megjelent, illetve bizonyos részei populárissá is váltak a new age által, ami ezt is felkarolja különböző mértékben (lásd: Osho, aki a new age egyik legnagyobb alakja). A new age egyre népszerűbb benne ezekkel a részekkel, de ezen irányzatoknak is vannak kimondott követői. És számomra nagyon érdekes, hogy valaki spirituális/szellemi/lelki embernek tartja magát, ugyanakkor olyan dolgokat csinál mind a hétköznapokban, mind akár vallási áhítattal és spirituális szemlélődéssel, amelyek a hagyományos (jobb kéz ösvény) irányzatok szerint nemhogy csak profán, hanem gyakran egyenesen bűnös, vétkes vagy a spirituális fejlődésnek gátat szabó dolgokként azonosítanak. Gondoljunk csak a thelemára, a balkezes újpogány, boszorkány és wicca irányzatokra, a bal kéz ösvény tantrizmusra, neotantrára, a new age idevágó részeire (bár általánosságban a kettőt ötvözi, de vannak tisztán a két oldalra sorolható részei is), a diabloizmusokra, a sátánizmusra (bár ez pont kevésbé érdekel) vagy bizonyos afroamerikai balkezes hagyományra, illetve mindezen irányzatok történelmi előfutáraira.


Eddig elsősorban a zsidó vallás, a kereszténység és úgy amblock az ábrahámi vallások, valamint a buddhizmus története foglalkoztatott különösen a történettudomány, irodalom és filozófia vallásokkal foglalkozó részén, de most ezt is érdekesnek találtam.


Nem követnék ilyet soha, csak egyszerűen különös számomra, hogy van olyan irányzat, ami nem materialista, de mégis teljes mértékben eltér minden korábban megismert, főáramú, hagyományos vallási tannal. Ezt egy érdekes kutatási területnek is tekintem, bár én nem kutatnám, inkább maradok az eddigi érdeklődési és kutatási területeimnél.


Ez bűnnek számít?



jan. 21. 21:07
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
51%

Kezdjük azzal, hogy ilyen módon, ahogy te hozzáállsz - BÁRMIFÉLE hitet megismerni JÓ dolog. Csak egy fanatikus képzelheti azt, hogy nem.

Viszont szerintem alapvetően tévedésben vagy. Ezeknek a hiteknek a többsége sokkal régebbi, mint a kereszténység, szóval ami a "szembe köpést" illeti... legfeljebb fordítva fordulhatott elő.

Arról nem is beszélve, hogy kb. 8000, teljesen különböző hit létezik, aminek még mindig csak nagyon kicsi töredékéről hallottál egyáltalán.

jan. 21. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
27%

Ha valaki valamit megütközéssel tesz, vagyis a lelkiismerete ellenére teszi, az nem hitből van, és ami nem hitből van, az a Biblia szerint bűn (Róm 14:23), akkor is, ha nincs néven nevezve bűnként a Bibliában. Szerintem nálad ez az eset forog fent, úgyhogy ne csináld, akkor se, ha sokan mások erre bíztatnak, mert a lelkiismereted vádolni fog érte.

Amúgy is, szerintem az élet túl rövid ahhoz, hogy hamis vallások tanulmányozására pazaroljuk. Ezt írja a Biblia az Ef 5:15-17-ben: "Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata."

Én ezt a helyedben úgy értelmezném, hogy ha nem az a munkám, amiért fizetést kapok, hogy különböző vallásokat tanulmányozzak, akkor nagyon jól meggondolnám, hogy mi haszna ennek az egésznek, azon kívül, hogy az önzésemet (kíváncsiságomat) kielégíti. Valószínűleg több ezer ennél hasznosabb dologgal is el tudnád tölteni a szabadidődet.

üdv, a javuló Stefán

jan. 21. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
52%

Na, megint egy jehovista. Ráadásul igen buta.

Csak szólok, hogy igen kevés hamis vallás van, egy kézen megszámolható.

Stefán, ez a részedről NEM javulás!

jan. 21. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem bűn ezeket ismerni, más kérdés, hogy mennyi értelme van ezeknek a new age jellegű spirituális, ezoterikus hülyeségeknek, szerintem semmi.

Ráadásul ezek szinte mindig keverednek áltudományos dolgokkal, amik megint más oldalról lehetnek károsak.

jan. 21. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 Lucifer-666 ***** válasza:
100%

Bármilyen tudást lehet jóra és rosszra is felhasználni. Önmagában az ismeret és érdeklődés biztosan nem bűn, a hozzávezető út sem feltétlenül veszélyes. Viszont fontos, hogy ne csak az elménk legyen nyitott, hanem a szemünk is...

És soha ne adjuk fel a keresztény hitünket <3

jan. 21. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
0%

Vajon Jézus mit tett volna?

Vagy az első tanítványok, foglalkoztak-e ilyesmivel?

Ha az idejüket erre pazarolták volna, akkor a fontosabb dolgokra, amit feladatul kaptak, nem lett volna idejük végezni.

Egyébként is a spirituális dolgok Sátánhoz tartoznak, ezzel pedig nem kellene foglalkozni.

jan. 21. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

#1.

A new age a 20. század nyugati ellenkultúrájának melegében virágzott fel, de előfutárának tekinthetjük a teozófusokat, meg Rudolf Steinert, bizonyos ezoterikus rendeket, meg megannyi mást is amelyek ellentétben álltak a hagyományos világvallásokkal, valamint felvilágosodás korában megfogalmazódó racionalizmussal, illetve a kettő ötvözetével is.


A thelema csak egy picit régebbi. A 20. század elején alakult ki. Aleister Crowley hiedelmeire épül. Annyira nem régebbi a kereszténységnél, hogy átvett egy csomó tant a kereszténységből. Átvett a buddhizmusból (bizonyos meditációs technikák, mantrák, magát a Buddha inkarnációjának gondolta stb.), hinduizmusból (különösen a saivizmusból a nondualizmust, valamint egyéb hindu avatárok analógiája stb.), az egyiptomi mitológiából (különösen bizonyos istenségek alakjai stb.), görög-római filozófiából és mitológiákból (szintén hasonló, mint az egyiptomi mitológiánál, pluszba még néhány filozófia megközelítését, például a sztoicizmus, püthagoreanizmus, hedonizmus, illetve a neoplatonizmus bizonyos elemeit stb.), a zsidó vallásból (kabbala, illetve egyéb zsidó misztikus irányzatok, beleértve a korai és a későbbi irányzatokat, Mózes botja stb.), a hermetizmusból (hermetikus quabbalah, ami egyébként eleve zsidóktól való átvétel volt, de emellett egy csomó mágikus technika, kozmológiai szemlélet, Hermész Triszmegisztosz alakja stb.), a kereszténység történelmi felekezeteiből (a templomok elrendezésétől kezdve, a Jelenések könyvén át, egészen a szertartásokig/szentségekig, egyházi hierarchiáig stb.), valamint gnosztikus kereszténységből (Jézus, bizonyos gnosztikus evangéliumok, gnosztikus bibliaértelmezések), az iszlámból (Mohamed bizonyos tanításai, Koránból származó versek mantrázása, szúfizmus, általánosságban ábrahámi vallások lényei, mint például angyalok, valamint szintén bizonyos egyházi hierarchiával kapcsolatos elemek, mint a kalifa stb.), illetve érintőlegesen a taoizmusból (a thelema törvényének követése a tao útjának analógiájra) is többek között. Mindezt a saját nézetrendszerébe integrálta, illetve leöntötte a saját szellemiségével. Szóval, ha úgy vesszük, akkor valóbban ihlethették igencsak régi dolgok, de maga a vallás cseppet sem régi. Aztán a thelemára alapult a szintén thelemita, de egyéni értelmezésen alapuló Kenneth Grant-féle typhonian order, ami a sötét aspektusokra összpontosított, valamint valamiféle Istennő-kultuszt is beemelt. Úgy vélte, hogy tanai alapjai annyira régi, hogy még Ízisz aeonjában keletkeztek az őskori Afrikában. Szerinte ez az alapkő egy Istennőt imádó, köré összpontosuló, de nem monoteista (ahogy lejött, kvázi henoteista vagy valami hasonló, esetleg egy isten köré összpontosuló politeista), mágikus vallás volt, aminek alapvető gyakorlatai közül rengeteg a szexszel, szexualitással, érzéki örömökkel voltak kapcsolatosak. Aztán Ozirisz aeonjában a vallás elhalt, majd három alapvető helyen maradt fenn: bizonyos egyiptomi ezoterikus istenkultuszokban (elsősorban nyilván Hathor, Bész, meg a hasonló istenségek kultuszait értette ez alatt), a nyugati ezoterikus/misztikus hagyományokban (ez alatt azokat értette, amelyeket Crowley felhasznált vallásának kidolgozásához), illetve a keleti bal kéz ösvény tantrikus, meg hasonló kultuszokban. Véleménye szerint aztán a két régebbi aeon erősségeit átmentve Hórusz aeonjába ők, mint próféták és mágusok új tanokat adtak hozzá az új korhoz (ez ugye már ismerős a new age hiedelemvilágának alapfeltevéséből) és ez a legideálisabb. A gond persze annyi, hogy a történettudomány mindezt nem támasztja alá. Lehetséges, hogy az ókor, középkor és újkor nagy része, amit ők csak Oziriasz aeonjának neveznek alapvetően férfiközpontú volt, illetve az is lehet, hogy az őskorban elterjedt volt az istennők imádata IS. Ugyanakkor semmi nem árulkodik arról, hogy az őskorban túlsúlyban lettek volna az istennő-kultuszok, létezett volna egy központi Istennő, akit főistenként, sőt, henoteista módon imádtak volna. Ellene persze rengeteg bizonyíték van. Akkor is voltak fontos férfi istenségek, sőt, még a női istenségeknél is fontosabb férfi istenségek. Arra sincs bizonyíték, hogy létezett volna akár Afrikában, akár bárhol máshol valami fejlett kultúra, akiknek lett volna egy ilyen jellegű vallása. Szintén nem igazolt, hogy a szex, érzékiség stb. kiugróan fontos lett volna a kor vallásosságában. Mágia persze volt, de csak mint a kezdetleges vallásokban. Szintén nincs bizonyíték arra, hogy létezett volna ennek a vallásnak folytonossága az ókorban, középkorban, majd újkorban, míg végül elér a modern korba Crowley-ig, meg Gantig. A modern tudományosság szerint az olyan vallások, mint a zsidó vallás (vagyis a korban héber/protoizraelita vallás), a hinduizmus (vagyis a korban védikus vallás) vagy a sintó kialakulására nem egyszerű válaszolni, mivel feltehetőleg több forrás és ösztökélőerő is hatott rájuk. A hinduizmus például feltehetőleg elsősorban az indoárják vallásából alakult ki, de Síva és Sakti Parvati kultusza valószínűleg az Indus-völgyi civilizáció vallásából jött, amire még hatottak bizonyos sámánisztikus rendszerek is a környékben, aminek hatására kialakult a tantra, ami eredetileg egy teljes mértékben ezoterikus vallásfilozófiai irányzat, miszerint nem a filozofálgatáson, hanem a konkrét gyakorlatokon van a hangsúly. Ennek egy elfajzott változata lett később a bal kéz ösvény tantra, ami heterodox dolgokat is magába foglalt. A nyugati misztikus hagyományok is belsőleg alakultak ki, ahogy az egyiptomi misztériumkultuszok is. Szóval eleve cáfolva van, hogy "Ozirisz aeonjában" ne lettek volna ilyen irányzatok. Végül erről ők írtak először mindenféle forrás nélkül, tehát történettudományos szemszögből hiteltelen. Semmi forrásuk nem volt erre.


Az újpogányság egy tág fogalomkör. Létezik rekonstrukciós pogányság, de a wicca, az eklektikus neopaganizmus, az Istennő-kultusz, meg miegyéb nem valami régi. Bár nem mind a bal kéz ösvény követője, most általánosságban mindről fogok írni, mivel a bal kéz ösvény, meg amúgy a jobb kéz ösvény részére is igaz. A wicca Gardner elbeszélése alapján egy nagyon ősi vallás fennmaradása. Véleménye szerint ugyanis a korábban üldözött boszorkányok nem a népi babonásság és paranoia áldozatai voltak, ahogy nem is hitehagyottak vagy bármi mások. Szerinte ők ennek az ősi pogány vallás követői voltak, ami egészen hozzáig elért. Szerinte ez a vallás sokáig párhuzamosan létezett a főáramú világvallásokkal békében, sőt, még az uralkodók is védték, csak a felhergelt pórnép üldözte őket, akik később összeférhetetlennek titulálták mindezt a többi vallással. Az egész nagyon hasonlít Grant elméleteire. A gond megint az, hogy erre SEMMI történelmi bizonyíték nincs erre. A wicca egy modern vallás, ami az egyetemes természetimádatra, mágiára, népi mágiára és mi egyébre összpontosít, kicsit az ősi pogány vallások MINTÁJÁRA, de nem velük azonos módon. Mindennek a bal kéz ösvényes útja pedig a különösen lázadó nézetek megfogalmazása a főáramú vallási nézetekkel szemben. Gyökerei bárminemű ősiség helyett inkább a thelemában, a rózsakeresztesség néhány ágában, az alapítóra érkező hatások alapján megfogalmazódó nézeteiben, az univerzális, mindenhol létező természettiszteletben és mi egyébben van.


A neotantra egy new age értelmezése a hagyományos, elsősorban bal kéz ösvény tantráknak.


A diabloizmus épp az ábrahámi vallások bal kéz ösvény megközelítése. Például Mexikóban Santa Muerte, a Kis Fekete Démon stb. kultusza. Szerintük vannak bizonyos gonosznak kinéző lények, akik valójában mindezzel a jót szolgálják, Isten teremtményei, tehát ha őket követjük, akkor ugyanoda kerülünk, mintha a főáramú, rendes, "jófiús" vallást követnénk. Mexikóban ez annyira erős, hogy kiszakadt egy népi katolikus egyház a római katolicizmusból, mivel a Vatikán mindezt sátánizmusnak ítélte.


Az afroamerikai bal kezes hagyományok tényleg elég ősiek, hisz részben az ősi afrikai sámánizmusokban, totemizmusokban, babonákban gyökereznek, de arra is hatott némi kereszténység, némi spiritizmus stb.


A sátánizmus meg tényleg nagyon-nagyon új. Hülyeség a spirituális sátánisták állítása, miszerint Odin, meg Enki valójában a Sátán. Ha már muszáj lenne teljesen eltérő teológiák között párhuzamot vonni, akkor ezek inkább az ábrahámi Istennel rokoníthatók, mintsem a Sátánnal. Azért találták ezt ki, hogy magukhoz csaljanak rekonstrukciós pogányokat...


Amúgy igen valóbban, voltak korábban is bal kéz ösvény irányzatok, de nem konkrétan ezek. Például az általuk táptalajnak beállítottak között is voltak ilyenek (nyilván csak azok, amelyek léteztek). Mondjuk a tantrizmus bal kéz ösvénye. De ilyen volt a kánaánita Baál-kultusz is. Dionüszosz és Hathor kultuszainak is voltak ilyen elemei. Még a hagyományosan jobb kéz ösvény vallásokban is voltak bal kéz ösvény tanok (lásd: kereszténység - diabloizmus).

jan. 22. 01:54
 8/12 A kérdező kommentje:

#6.

Spirituális=lelki. Csak szólok. Az egyik idegen, a másik magyar szó. A kereszténység is egy spiritualitás.


Az első keresztények közül viszonylag kevesen foglalkoztak mikrobiológiával, ettől függetlenül nem biztos, hogy haszontalan és káros... A jehovisták szoktak azzal (hibásan) érvelni, amennyiben nem tetszik nekik valami, hogy ha a Biblia nem írja hogy le, hogy valamit kell, akkor következésképp nem is szabad.


Épp arra is fel tudom ezt a tudást használni, hogy mondjuk az én hitem mellett érveljek egy esetleges hitvitában.


Amúgy ezek is a vallástudomány, történettudomány részei.

jan. 22. 02:02
 9/12 anonim ***** válasza:
0%

Milyen nehéz némelyeknek a tisztelet.

Nem jehovisták, hanem Jehova Tanúi.

jan. 22. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 IstenGyermeke1 ***** válasza:

#9

Meg jehovások, JW-sek, jehovák van még egy két nevetek közszájon.


A tudás alapesetben nem rossz dolog. Attól függ, hogy' állsz hozzá, ahhoz, amit olvasol. Befolyásolja-e keresztény hitedet? Kétségeket ébreszt benned? Szimpatikusabbak lesznek-e, a hited kárára? Van-e lelkiismeretfurdalásod, hogy ezeket olvasod?

Ezek a kérdések (remélem) segítenek választ találni.

jan. 22. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!