Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ön szerint a végidőket éljük?

Ön szerint a végidőket éljük?

Figyelt kérdés
Úgy tünik hamarosan háború lesz a NATO és Oroszország közt amiben atomfegyvereket is be fognak vetni.
máj. 24. 23:48
A kérdező szavazást indított:
Szerintem igen
Szerintem nem
23 szavazat
1 2
 1/16 Potyondi Gergely ***** válasza:
16%

Máté24,32

A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

máj. 25. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
30%

Lehetséges, bár nehezen tudom elképzelni, hogy annyira megbolonduljanak a két szervezet katonai és politikai vezetői, így inkább nemre szavaznék.

Azonban ha mégis lesz atomháború, attól nem lesz vége a világnak, meg az emberi civilizációnak, maradnak majd emberek a Földön, főleg a Glóbusz déli féltekéjén, dél-Amerikában, dél-Afrikában, Ausztráliában és az egészen déli földrajzi tájakon.

Remélhetőleg a vallások eltörlődnek majd a kataklizmával és az emberiség túlélői egyszerűen elfelejtik őket, ahogy eddig is már egy csomó istenhitet elfelejtettek és nagyon remélem, hogy nem találnak ki újakat, hiszen már túl vagyunk elvileg az ilyen őrültségeken, a tudományos módszer az, ami választ adhat a kérdésekre, ezt már nem szabad elfelejteni és ha ez megmarad, a túlélő emberiség villámgyorsan megint elérhet a mostani technológiai, kulturális szintre és tovább is léphet, csak el kell kerülnie a megosztó idióta vallásokat, ideológiákat, izmusokat és csak a közös értékekre kell koncentráljon.

máj. 25. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
38%
Ne nyaljon be mindent amit a narancs komcsik mondanak Önnek!
máj. 25. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
48%
#1 Mit jelent ez? Dobják a bombát vagy nem?
máj. 25. 02:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Igen,az apostolok kora óta.
máj. 25. 02:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem ma közelebb vagyunk hozzá, mint tegnap!!!
máj. 25. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
66%

Szerintem meg távolabb, mint holnap.

Mennyi huri jár per kop?

máj. 25. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 IstenGyermeke1 ***** válasza:
66%
Mivel Krisztus eljövetele óta a végidőket éljük…
máj. 25. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
27%
Látom megkajáltad Orbán Viktorunk propagandáját a m1-ről. Ezek mind álhirek nyugodj meg!
máj. 25. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
88%
A Biblia szó szerint azt írja, hogy Krisztus megjelenése óta a végidőket éljük, tehát már 2000 éve. Nem tudom a mostani évek miért lennének különlegesebbek.
máj. 25. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!