Fontos! Röviden miről szól -Kain és Ábel- története? Kevesebb mint fél oldalban.

Szia!

Remélem még aktuális a kérdés...

A történet kulcsa az, hogy miért nem fogadta el Isten Kain áldozatát, és miért fogadta el Ábel áldozatát.

A Biblia megkülönböztet bűnért való áldozatot és hálaáldozatot. Ezek indítékuk és formájuk tekintetében egyaránt eltértek egymástól. A bűnért való áldozat a bűn felismerésén, a bűntudat kialakulásán és a bűnösség nyilvános elismerésén alapult. Akinek a lelkében mindez meggyőződéssé érett, annak egy ép, hím állatot (rendszerint bárányt) kellett áldozatként bemutatnia. Ezzel jelképesen kifejezte az "Isten Bárányába" vetett hitét, aki mint Megváltó, helyettes áldozatával és halálával megmentheti a bűnbánó bűnöst a bűn jogos büntetésének hatálya alól. A hálaáldozat - az előbbitől eltérően - az Isten sokféle földi áldása fölött érzett öröm és hála kifejeződési formája volt, és elsősorban termények, élelmiszerek formájában került bemutatásra, mint amelyek az isteni gondviseléstől rendelt termő erők gyümölcsei. A történet szerint Ábel az előbbi, Kain az utóbbi formában mutatott be áldozatot.

A megváltás lényegét, a helyettesítés eszméjét magukban hordozó áldozatok kezdettől fogva ismertek voltak, akkor is, ha rendszerezett formában csak jóval később, Mózes korában kerültek lejegyzésre. Isten egyetlen nemzedéket sem hagyott bizonytalanságban az üdvösség útja felől!

Kain és öccse, Ábel minden jel szerint eltérő indíttatásból követték szüleik hitét. Ábel áldozata - hite és őszintesége miatt - Isten szemében becsesebb volt Kainénál, amit az idősebb testvér féltékenyen vett tudomásul. Míg tehát Ábel áldozata a bűnösség, a megváltásra szorultság tudatát fejezte ki, addig Kain lelkében csupán hála élt - ha élt egyáltalán -, de hiányzott a bűnfelismerés és a bűnbánat. Ha Isten mindezzel együtt elfogadta volna az elsőszülött fiú áldozatát, akkor ebben a végzetes tévedésében erősítette volna meg. Így tehát elsősorban éppen Kain érdekét szolgálta az az elutasítás, amit ő nem tudott sem megérteni, sem feldolgozni.

Isten látta a torz, helytelen reakciókat, amelyek az elutasítás nyomán ébredtek Kain lelkében, és megpróbálta megakadályozni azok kibontakozását: "monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra, és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta." Ezek a szavak a figyelmeztetésen túl az élet egyik legfőbb értékére irányítják a figyelmet: "emelt fővel járni". Ez a becsületes, igaz élet legfőbb jutalma, amit rendszerint csak akkor becsülünk valódi értéke szerint, amikor már elveszítettük. Ugyanakkor a kísértés természetét is érzékletesen fejezik ki ezek a szavak: "az ajtó előtt leselkedik", hogy az első adandó alkalommal besurranjon az életünkbe, és megfertőzze, tönkretegye azt. Sátán nem nyíltan támad, mert akkor könnyebb lenne elutasítani. Isten látta, hogy a belső békétlenség, a harag, amivel Kain is küzdött a lelkében, kifejezetten melegágya a rossz, helytelen döntéseknek. Erre kívánta figyelmeztetni Ádám és Éva első gyermekét, de hasztalan.

Isten óvása, figyelmeztetése ellenére is bekövetkezett az újabb bűn, méghozzá a legkirívóbb formában - gyilkosság, testvérgyilkosság formájában. Milyen megrázkódtatás lehetett Ádámnak és Évának látni, hogy egyik fiuk meghal a másik kezétől! Ekkor érthették meg azt, amit máig is sokan hitetlenkedve fogadnak: látszólag jelentéktelen volt az első engedetlenség, mégis alkalmas volt arra, hogy megnyissa a zsilipeket a rossz áradata előtt, ami egyre rohamosabban burjánzott el. Nem kellett hozzá sok idő, csupán egyetlen emberöltő, és máris a legsúlyosabb formában jelent meg a bűn!

Miért ölte meg Kain Ábelt? Mi az, ami az ő számára is igazolhatott egy ilyen súlyos tettet? A Biblia válasza leleplezi a bűn irracionális, értelmetlen és méltánytalan voltát: "Mivel az ő cselekedetei gonoszok voltak, a testvérééi pedig igazak." Azaz nincs válasz, nincs logikus magyarázat. A rossz egyszerűen nem tudja elviselni a jó jelenlétét.

Isten következetes, a körülményektől és az adott személy "érdemeitől" független mentő szándékát bizonyítja, hogy Kaint nem csupán előzetesen figyelmeztette és próbálta visszatartani, hanem a tett elkövetése után sem hagyta magára. Az első emberpárhoz hasonlóan őt is tapintatos kérdéssel kereste meg, olyan kérdéssel, amivel gondolkodtatni és a lelkiismeretét ébresztgetni kívánta: "monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel, a te atyádfia?" Kain azonban nem tört meg, hanem pimasz, cinikus, hazug, elutasító választ adott: "Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" Csak akkor mutatott némi sajnálkozást, amikor bűnbánat hiányában elhangzott fölötte a számkivetés ítélete: "Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám." Ez a sajnálkozás azonban egyértelműen nem a tettének, hanem a tette következményének szólt. Nem az elkövetett és jóvátehetetlen bűnt, testvére halálát fájlalta, hanem saját magát sajnálta a büntetés hallatán.

Üdv. Péter

„…Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól. Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő. Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak, a föld gyümölcséből. Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az Úr rátekintett Ábelra és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta. Akkor az Úr ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek? De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön. Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a földről, el kell rejtőznöm színed elől, bujdosó és kóborló leszek a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál. Ezután elment Kain az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre…”

Kain és Ábel történetében a bibliaíró a „második generáció” képét mutatja be. Több vonás ugyan azt mutatja, hogy a kezdethez képest jóval hosszabb idő és fejlődés következett be, a szentíró azonban nem az emberiség szaporodásának a tempóját, a civilizáció haladását akarja itt tárgyalni, hanem egy magasabb életszint keretében azt akarja bemutatni, hogy a bűn átka hogyan terjed és súlyosbodik.

Az Édenen kívül született gyermekek neve Kain és Ábel. Az elsőnek a nevéhez szómagyarázatot fűz az író, összekapcsolva a héber qánáh = „szerez, valamihez hozzájut” igével, a másiknak a neve magyarázat nélkül is utal rövid életére: Hebel (Ábel) = „semmiség, hiábavalóság”. A két testvér a két legősibb termelő munkának, a földművelésnek és az állattenyésztésnek is a képviselője.

Tragikus összeütközésüknek a kiindulópontja: istentiszteletük. Mindketten hálaáldozatot vittek az Úrnak. (A minháh mindenfajta áldozat legrégibb közös elnvezése.) Az áldozattal egyben azt is remélték, hogy elnyerik Isten jótetszését és a további áldásokat. Isten azonban csak Ábel áldozatát fogadta kedvesen. Ennek okát két újszövetségi hely is magyarázza. (Olv. Zsid 11:4; 1Jn 3:12.) Hogy Kain áldozatát elutasította Isten, az valószínűleg nem valami külső jelből derült ki, hanem egyszerűen az áldás elmaradásából: a föld rossz termést hozott. – Emiatt Kain elcsüggedt és gonosz terveket forgatott fejében, Isten azonban a bűnre hajló embert is idejében figyelmezteti. Úgy jellemzi a bűnt, mint valami félelmes vadállatot (az ördög, mint ordító oroszlán, 1Pt 5:8), amely az ajtó előtt leselkedik, hogy rátörjön az emberre. Nagy biztatás, hogy úrrá lehet lenni rajta Istennel (Róm 6. rész stb.).

Ádám és Éva bűnénél az Isten és ember közti eredeti viszony romlott meg, Kain és Ábel esetében az embertestvéri kapcsolat is. Kain nemcsak puszta irigységből ölte meg Ábelt, hanem azért is, hogy a föld terméketlensége miatt emberáldozattal segítsen magán, amihez a régiek végszükség esetén szoktak folyamodni (pl. 2Kir 3:27). Talán ezt indokolja a régi fordítások többlete a 8. v.-ben: „Menjünk ki a mezőre!”

Isten azonban számonkéri a kiontot vért (Gen 9:5), amely ismét ősi gondolat szerint mint a léleknek, az életnek a hordozója az égre kiált bosszúért. Kain büntetése az, hogy el kell hagynia lakóhelyét, amely már nem tartja többé el és tovább kell vándorolnia mindig újabb termőföldet keresni, közben félve attól, hogy idegenek közé kerül, akik a jöttmentet megölik. Félelmét úgy oldja fel Isten, hogy „jelet” tesz a homlokára, e jel pedig valószínűleg valami tetovált rajz, ami régente a nemzetségi vagy törzsi kötelékhez tartozást jelezte és kifejezte, hogy az illető nem áll magában, hanem mögötte ott vannak a hozzátartozók, akiknek egy ősi emberi (ha nem is éppen emberséges) szolidaritási törvénye volt a vérbosszú. (Kain és Ábel története individuálisan van leírva, de az egész leírásból látszik, hogy ők nem egyedüli emberek a földön. Magán a Biblián belül maradva olv. Gen 5:4–5-öt: Ádám összesen 930 évig élt és nemzett fiakat és leányokat.)