Mi az oka annak hogy a zsidó és keresztyén vallás között párhuzamot vonnak az emberek, és azt mondják hogy a kettő ugyanaz?




válasza:



válasza:



válasza:Én erre azt mondom hogy : gyökereiben eltér, a Hit gyülekezetét meg kikérem magamnak minden keresztyén ember nevében!!
farizeus zsidó vallás <-> Jézus tanításai




válasza:Még jó, hogy csak egy Isten van, aki meg köszönő viszonyban sincs a rasszizmussal és a bűnbakkereséssel. Jézus mindenkiért meghalt és Isten számára mindenki ugyanolyan fontos. Ez jusson eszedbe, amikor legközelebb másokat a hitük alapján megítélsz.
Freya




válasza:



válasza:"A kereszténység MINDEN ember számára megváltást ígér, míg a judaizmus csak a ZSIDÓ embereknek."
Téves. Annyira, hogy inkább éppen, hogy fordítva, ha már valami.
A kereszténységben van az, hogy eredetileg csak a keresztények üdvözülhetnek (ez azért az ökumenizmus meg hasonlók miatt azért ez a felfogás sokat enyhült, legalábbis nincs már ilyen nyíltan kimondva).
A zsidó vallás szerint viszont a nem zsidók is, hiszen a zsidó vallás csak a zsidók számára követendő utasításokat tartalmazza, így az üdvözüléshez csak a zsidók számára feltétel a zsidó vallás követése. Nem zsidóknak nem kell.
De az igaz, hogy ez például egy nagyon jelentős különbség a kettő vallás között, a kereszténység egy térítő jellegű vallás, a zsidóság pedig egy nép vallása, ebből a tényből pedig elég sok, lényeges hozzáállásbeli különbség levezethető/megmagyarázható, hiszen egészen más célokat is tűznek ki maguk elé.
Az a párhuzam, hogy a zsidó vallásból nőtt ki a kereszténység. Jézus zsidó volt, de megváltoztatta a Tórát, és mindenki számára térített. A keresztények benne látják a messiást.
Anita 94-nek üzenem, hogy az ő istene valószínűleg sosem létezett vagy már halott. Aki szerint a zsidóság leválasztható a kereszténységről, az orbitális módon hazudik, és ugyanaz a célja, mint Hitlernek: leválasztani a világról a zsidóságot.




válasza:Kapcsolódó kérdések:
Pl. kereszténység: Isten... Iszlám: Allah...
-találtam ezt az oldalt,kik azok a cionisták? ők egyenlők a zsidókkal? mitől zsidó s zsidó?annyiszor lehet hallani, hogy mert ő zsidó. miért utálják őket? mit tettek? ők is Istenben hisznek, akkor miben különböznek a keresztényektől? és mi van azzal, hogy akinek...
Mikor alakultak ki? Milyen kapcsolatban vannak az akkori társadalmi rendszerrel? Mik a főbb jellemzőik? Milyen tanokra épülnek? Hogy viszonyulnak a halál utáni léthez? Milyen istenhit jellemzi? És a brahmanizmusban milyen istenek vannak? A válaszokat előre is köszönöm.
Van konkrét könyv amit Mo.n is meg lehet venni és annyira jelentős a zsidóságnak mint a kereszténységnek a Biblia? Melyik mú ez? Tóra?Talmud?Zohár? Kabbala? Keverem ezeket,aki átlátja az válaszoljon kérem.
holnapra meg kell írnom egy dolgozatot... olyasmire gondolok, hogy például az adott helyen van egy nagy zsinagóga, vagy valami zsidó felvonulás, vagy szertartás...köszi előre is
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




