A Biblia? A biblia elején 2 teremtéstörténet van leírva?

Atisza Jövendölése a Buddhacsarita-kávjából (minden tekintetben pontos, minden tekintetben gyönyörű, hilmi-holmi rút biblia versikék fel nem érhetik)

"54.

Látta jelekből, s látnoki tudással,

a bölcs Aszita, hogy megszületett Az,

aki véget vet minden születésnek,

s szent Tanra szomjan ment a palotába. (49.)

55.

A zord vezeklés erejével izzó,

brahman-tudók* közt tudományban első

bölcset a főpap sietett fogadni,

és fejedelme lakába kisérte.

56.

A hárem zsongott, vígan ünnepelte,

hogy megszületett a királyi gyermek.

A bölcs belépett. Kora és tudása,

s vezeklésének tüze ékitette. (51.)

57.

Hellyel kínálta, s üditő itallal,

lábmosni vízzel a király a bölcset,

mint Antidéva valaha Vaszisthát,*

megtéve mindent, mit az illem kíván. (52.)

58.

"Boldoggá tettél, s öröm udvaromnak,

hogy megtisztelte e lakot szentséged.

Várom parancsod. Mi a kívánságod?

Tanítványodként utasíthatsz engem." (53.)

59.

Így kérte szóra a király a szentet,

mély tisztelettel, igaz érzülettel.

Ő tágra tárult, csoda-látó szemmel,

zengő szavakkal tudomásul hozta: (54.)

60.

"Méltó tehozzád, fejedelmi lélek,

vendégszerető, igaz úton járó,

hogy kor, tudás, rang, becsület parancsa

ilyen baráti fogadásra késztet. (55.)

61.

Igen, sok régi, nagy uralkodó is

kincsben szegény volt, de erényben gazdag.

A Törvényt védte, nem az ön-hatalmát,

lemondva bölcsen az üres javakról. (56.)

62.

Ám halld meg most okát jövetelemnek.

Örvendj, örömhírt hozok, ez hoz erre.

Hallottam égi hangot a magasból:

fiad lesz világ világosodása. (57.)

63.

A hangot hallva, jógába merültem,

s jelekből láttam, hogy a hír igaz volt.

Jöttem, hogy lássam Sákják lobogóját,

mint Indra-zászlót a nagy ünnepségen." (58.)

64.

A férfi-Indra megörült e szónak,

és szinte kábultan a nagy örömtől,

a dajkával a csecsemőt kihozta,

s mutatta: lássa remeték vezére. (59.)

65.

Csodálva nézte a nemes királyfit,

testén szerencse megannyi jelével:

talpán kerék, ujja közében hártya,

hosszú szemöldök, elefánt-erős törzs. (60.)

66.

A kisdedet látva a dajka karján

– mint Tűz szülöttét az Umá ölében –,*

könnycseppek gördültek le a pillájáról,

sóhajtva ég felé emelte arcát. (61.)

67.

Aszita könnyek-boritotta arca

megrémítette az atyát, fiáért.

Kezét kulcsolva, a fejét lehajtva

kérdezte, könnytől akadó szavakkal: (62.)

68.

"Szentség! Ha testén csoda-jelt találtál,

s éppígy csodás volt a világra jötte,

s üdvöt, szerencsét szavad is jövendőlt,

mért fátyolozzák szemedet most könnyek? (63.)

69.

Mondd, hosszu élet lesz e gyermek sorsa,

vagy bánatomra született a földre,

s e korty vizet, mit nehezen szereztem,

rögtön megissza a halál előlem? (64.)

70.

Mondd, szertefoszlik eme fő reményem?

Családom díszére lesújt a balsors?

Nyugodt lélekkel hagyom itt a földet?

Szemem lehúnyni se tudom miatta. (65.)

71.

Családom sarja kivirulni nem fog?

Ki fog száradni, mielőtt teremne?

Uram, szólj gyorsan! Elemészt a kétség.

Tudod, szülői szeretet milyen nagy.” (66.)

72.

Balsors-ijesztett ura aggodalmát

eloszlatta a remeték királya:

"Király, nyugodjék meg a lelked! Úgy lesz,

amint ígértem; igazat beszéltem. (67.)

73.

Nem attól tartok, hogy a sorsa más lesz:

a saját sorsom szomorít el engem.

Időm lejárt, és épp most született meg,

ki majd véget vet minden születésnek. (68.)

74.

Lemond a trónról, a világi díszről,

szilárd erővel igaz útra tér át,

a vak világban a tudás napjával

tudatlanságnak a homályán áttör. (69.)

75.

Hulláma vénség, tajtéka betegség,

vihara halál a nagy óceánnak:

a szenvedésnek, de ő a világot

kimenti ebből a tudás hajóján. (70.)

76.

Erény medrében, a tudás vizével,

elmélyülés és türelem sodrával

árad Tanának üditő folyója,

a szomjas élők kínját csillapítja. (71.)

77.

Vágy erdejében, bánat kötelében,

a születések vad forgatagában

vergődőknek, mint eltévedt vándornak,

megmutatja a szabadulás útját. (72.)

78.

Vágy-gerjesztette szenvedély tüzétől

perzselt világnak tana hűs esője

enyhet fog adni, ahogy az aszályban

sínylődő földet a zápor üdíti. (73.)

79.

A kívánságok reteszével elzárt

tudatlanság nagy kapuját bezúzza

az Igaz Tan súlyos ökölcsapása,

a rab világnak az utat kitárja. (74.)

80.

A tévelygések kötelébe hurkolt,

segítő nélkül gyötrődő világot

kiszabadítja ön-okozta bajból

a Törvény Ura, ha tudatra ébred. (75.)

81.

Így hát ne aggódj a fiad miatt te.

A sajnálatot azok érdemelnék,

kiket süketté tesz a balgaság, dölyf,

s nem hallgatják meg a Tökéletes Tant. (76.)

82.

Az Igaz Tan kinyilatkoztatását

én már nem érem meg, ezért hiába

értem a csúcsra az elmélyülésben;

vesztes vagyok, bár magas égbe jussak." (77.)

83.

Igy szólt a nagy bölcs, s szava hallatára

elmúlt a rádzsa s neje aggodalma.

"Ez lesz fiamból" – s fia sorsa tette

saját magát is megelégedetté. (78.)

84.

Mégis gyötörte a szivét a gond, hogy

szentség útján fog fia majd haladni.

Tisztelte ő is az igaz tanítást,

de fájt, hogy el fog fia válni tőle. (79.)

85.

Aszita remete így tudatta véle,

hogy a fia útja hogyan vezet magányba,

s magasan a levegőbe szállt, ahogy jött,

a szemek elől tovatűnt csodás alakban. (80)

86.

(Amikor a csecsemőt az anyja bátyja,

a remete, szent Naradatta szemre vette,

a fejedelem elé sietve, inti,

Aszita szavát a szivére venni kéri.*) /?/ (81.)"

Mab, mab, mab....

Miért gyúlt haragra szíved, és miért minősítesz?

Amit itt idéztél, ez jóslat (Vegyük annak a párbeszéd kedvéért). Azt írtam, hogy a jóslat nem prófécia, a prófécia nem jóslat. Ez kézzel foghatatlan, bebizonyíthatatlan, pusztán egy történet és meseszerű versike. Nincs ember, ki átélve bizonysággal állíthatná helyes prófétikusságának hitelességét.

Krisztus ezt mondta, hátha egy kicsit jobban megérted a prófécia fogalmát:

"Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok."

Ez a próféciák lényege. Mikor az Úr kijelent a jövőre nézve egy eseményt, mikor bekövetkezik, higyjünk, hogy Ő van, mert ő ura mindeneknek.

Amit itt idéztél ez - izlés kérdése ugyan - egy szép mű pusztán. Nincs ember, ki bizonysággal éljen ennek hitelességéről. Így az adott korban lévő jóslások szintjén rekedt. Nem több, mintha tenyérből, kártyából, üveggömbből jósoltatnál ma egy javasasszonnyal. Ha neked egy cigányasszony megjósolja a holnapodat, elmenve imádni fogod őt? Ugye hogy nem...

Félre ne érts, higyjél, mi kedves neked, mit úgy gondolsz, hogy számodra helyes. (Sokan hisznek az ufókban is, attól még nem lesz igaz, legfeljebb egy hobbi...)

Kívánom neked, hogy örömöd, gazdagságod, nyugalmad legyen abban, amit csinálsz. De ha kíváncsi vagy az igazságra, akkor ki kell menned abból a szobából, amiben vagy, és átmenni az egyetlen igaz szobába. Mert sok ajtó és sok szoba van, melyekben mindenki ki-ki jól érzi magát, és kimennek és bemennek, míg élnek, csak az a kérdés, hogy miután meghalsz, meghalsz-e? Mert csak egy ajtó van, mely az életre nyílik. A többi halál.

Üdv: L

Ha esetleg hajlamos vagy gondolkodni, íme egy idézet egy vallásközi konferencián elhangzott előadásból készült könyvből, ha nem akkor áldjon meg az Isten és bocsássa meg szellemi erőszakodat, mentális embertelenségedet:

"Endreffy Zoltán:

Három nagy világvallás és a világbéke

Arról a kérdésrõl kockáztatok meg néhány gondolatot, vajon hozzájárulhatnak-e a nagy világvallások egy nemzetközi békerend kialakulásához. Témaválasztásomat indokolttá teszi, hogy a világpolgárság gondolatköre magát Kantot is elsõsorban az örök béke lehetõségével kapcsolatban izgatta. Az alábbiakban ebbõl a szempontból veszem szemügyre - mûveletlenségem miatt fõleg szekunderirodalom alapján(1) - a buddhizmust, a kereszténységet és az iszlámot.

Ami közös, és ami különbözõ

Mindhárom világvallásnak van egy alapító mestere. Születésük, életük és nyilvános mûködésük, haláluk és utolsó szavaik szempontjából a három mester összehasonlítható. Az összehasonlító vallástudósok nagy része szerint Jézus "az imádság mestere", Buddha "a megvilágosodás mestere", Mohamed pedig "a teokratikus államvezetés mestere". Összehasonlíthatók a Rudolf Otto értelmében felfogott legmagasabb rendû "numinózus értékek" is. A kereszténység középpontjában Jézusnak az Isten országáról szóló igehirdetése áll, a buddhizmusban pedig a nirvána az, ami az életnek értelmet ad. Az Isten országa történelmi, személyes és szociális szimbólum, míg a nirvána ontológiai, azaz magára a létre vonatkoztatott szimbólum. A nirvána azonban felfogható szociális szimbólumként is. Jézus szerint fennmaradhat a magántulajdon; Buddha tanítása pedig legalábbis közvetve szociális, amennyiben az õ tanítványaiban nem is maradhat bírvágy, magántulajdonra való törekvés. Az iszlámban mélységesen evilági szimbólum az, ami megadja az emberi élet végsõ értelmét: az összes hivõ testvér volta.

Alkalmazható a "három szent éj" tipológiája is. Az iszlám "szent éjjelén" a egy könyv, a Korán száll le az égbõl; a kereszténység "szent éjjelén" a Megváltó jön el a világba; a buddhizmus "szent éjjelén" egy szerzetes (Buddha) eljut a "megismerésre", a megvilágosodásra. Azaz: ahol a kereszténységben Jézus mint a Krisztus áll, ott az iszlámban a Korán áll (az iszlám a par excellence könyvvallás). A buddhizmus középpontja pedig a tudás, a "négy nemes igazság" tudása: a tudás a szenvedésrõl, a szenvedés okáról, a szenvedéstõl való szabadulásról és arról az útról, ahogy az ember megszabadulhat a szenvedéstõl. Ezzel megneveztük a három világvallás lényeges jellemzõit is, amelyek inkább azt fejezik ki, ami ezekben - minden párhuzamosság, konvergencia és analógia ellenére - összemérhetetlen és egymástól elválasztó.

Az iszlám

Az iszlámot gyakran olyan vallásként képzelik el, amely a saját igazságának tûzzel-vassal való terjesztését tanítja. A Koránban azonban egyszer sem fordul elõ a "kard" szó. Ezzel szemben Jézus azt mondja: "Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot" (Mt 10,34). Egy karddal hadonászó férfi, nyomában, tevék, asszonyok és gyermekek csapatával: ez az iszlám karikatúrája! Az "iszlám" szó, amely egyábként a héber salóm szó rokona, "odaadást" jelent: odaadást az egy Istennek, aki könyörületes és igazságos.

Az azonban tény, hogy az iszlám kultúrában nem volt reformáció és felvilágosodás. A kereszténység Luthertõl és Lessingig nagy átalakuláson ment keresztül, és nyitottá vált, ami az iszlámból hiányzik. Így az iszlám mintha megmaradt volna a középkorban. Korai korszakában viszont, az iszlám világbirodalom és jogrend létrejötte, valamint az iszlám teológia kialakulása után felbecsülhetetlen értékekkel gazdagította a kultúrát az iszlám: arab tudósok közvetítették a keresztény világnak Arisztotelészt, és kimagasló eredményeket értek el a csillagászatban és az orvostudományban. Mohamed jobban hozzájárult Európa kialakulásához, mint Nagy Károly. Nem hanyagolható el a békességnek az iszlámban meglevõ kultúrája és lehetõsége sem, amelyet elsõsorban a szufi misztika képvisel. Gondoljunk a fenségesen kezdõdõ 24. szúra - "Allah az egek és a föld világossága" - 35. versére; az 50. szúra 16. versére: "Isten közelebb van az emberhez, mint a nyaki ütõere" vagy a 2. szúra 257. versére: "Nincs kényszer a vallásban".

A buddhizmus

Kezdjük az Itivuttaka híres soraival, amelyekben a buddhizmus kutatói már régóta Szent Pál szeretethimnuszának (1Kor 13) megfelelõjét látják: "A cselekedetek, amelyekkel kiérdemeltek egy új újjászületést, szerzetesek, és amelyekkel érdemeket szereztek: mindezek az egy tizenhatodát sem érik a szeretetnek, amely megszabadítja a szellemet. A szeretet sugárzik, ragyog, világít, azzal, hogy a szellem felszabadítójaként felülmúlja amazokat… Ha valaki tiszta szívvel akár csak egyetlen élõlény iránt is szeretetet tanúsít, az üdvösségére szolgál…" A buddhizmusban az üdvösség útja a meditáció, amelynek négy lépcsõje van: 1. a szila (megtisztulás, áldozat, imádság); 2. a szamadhi (elmélyülés); 3. a panna (a négy nemes igazság megismerése) és a vimutti (unio mystica, egyesülés, összeolvadás, eljutás a nirvánába). A második fokozaton vagy lépcsõn a Buddha az elmélyülés három skáláját tanította, amelyek közül a leginkább használatos a "végtelenség négyféle érzésének" skálája. Ezt a következõképpen gyakorolják (meditálni annyi, mint gyakorolni):

A gyakorlatozó hagyja, hogy minden lény iránt felébredjék benne a végtelen jóindulat érzése. Azután hagyja, hogy felébredjék benne minden lény iránt a végtelen részvét érzése. Majd kialakul benne a végtelen együttörvendezés érzése, és végül a legmagasabb fokon a végtelen nyugalom érzésében idõzik el. Ezt nevezi Eckhart mester "Entwerden"-nek (bensõ mozdulatlanságnak): a "tenger bensõ csendje ez, egyszersmind az az érzés, hogy az ember a lét hatalmas óceánjában egy csepp (és ez a csepp önmagában tudja érezni az óceánt).

Magától értõdik, hogy aki a meditáció folytatásával az üdvösségnek ezen az útján jár, az békességes ember kell hogy legyen. (Húsz percet szoktak gyakorolni, de a lépcsõknek vagy fokozatoknak imént leírt útja egyszersmind egész életprogram is). Nem lebecsülhetõek Ázsiában a buddhizmus kulturális teljesítményei. A tibetiekbõl, akik vad hegyi nép voltak, a buddhizmus hatására lettek jóságos, szeretetreméltó emberek. Ladakh-ban nincs bûnözés, és a tibetieknek nincs szavuk a "gyilkosságra". Mindenesetre a nirvána hirdetésével a Buddha évszázadok alatt száz- és százmilliókat nevelt boldog, békességszeretõ emberré. A kérdésre, lehet-e embereket békességre nevelni, az egyik híres békekutató, Galtung ezt válaszolta:

"A buddhisták és az eszkimók a legbékésebb emberek a földön. Neveljetek a gyermekeitekből buddhista eszkimókat, és béke lesz a földön!".

Két vallás között el sem képzelhetõ nagyobb különbség, mint a buddhizmus és az iszlám között. És a többi vallás közül a kereszténység számára is a Buddha tanítása a legnagyobb kihívás.

Hét közös pont

Párbeszédnek csak akkor van értelme, ha vannak közös vonások a különbözõ vallásokban, és a párbeszéd ezekbõl indul ki. Minden vallásnak, nemcsak a kereszténységnek, az iszlámnak és a buddhizmusnak, hét közös vonása van:

1. Minden vallás a transzcendensnek a valóságából él.

2. E valóságot immanensnek tapasztalják: ami örök, az megjelenik a mostban, az abszolútum ott él az emberi lélek mélyén, és hat rá.

3. Ez a tapasztalatból ismert valóság egyszersmind (etikai értelemben) a legfõbb jó (summum bonum).

4. Ennek az isteni transzcendensnek a valósága a szeretet.

5. Az áldozaton (a kultuszon, az imádságon, az aszkézisen) át vezet az út ehhez a végsõ valósághoz.

6. Az összes nagy vagy magas rendû vallás tanítja a felebaráti szeretetet

7. és az ellenségszeretetet.

A modern békekutatás és a vallások

A modern békekutatók (Galtung, Picht és mások) erõs kritikával tekintenek a vallásokra. Írásaikban újból és újból találkozunk a következõ megállapításokkal:

a) egyetlen vallás sem pacifista kezdettõl fogva, a kereszténység sem volt az;

b) története folyamán minden vallás elárulta a békét (gondoljunk a rakétákat megáldó papokra, a szent vagy igazságos háború fogalmára);

c) a vallások közti párbeszéd sem segíthet sokat.

A modern békekutatók semmit sem várnak a vallástól a világbéke szempontjából. Többet várnak az írás-olvasás elterjesztésétõl, a fejlesztési segélyektõl és általában a politikától. Ami a tudományokat illeti: minden reményük a szociobiológiában, a pszichológiában és a politikatudományban van, viszont egyáltalán nem érdekli õket a teológia, a vallástudomány és a filozófia. A vallások azonban - véleményem szerint - elõsegíthetnék a világbéke létrejöttét, ha abban versengenének, melyikükben van több szellem és erõ. Ehhez azonban mindegyikük részérõl bátorság kívántatik: merjenek párbeszédbe kezdeni más vallásokkal. Mindegyik merjen megválni attól az õsrégi rögeszmétõl, hogy csak az övé az üdvözítõ igazság teljessége (extra ecclesiam nulla salus - ahogy ezt a katolikusok hirdették több mint ezerkilencszázhatvan éven keresztül, a II. vatikáni zsinatig), és merjék alázattal beismerni, hogy nemcsak birtokosai, hanem keresõi is az igazságnak. Mert "boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot" (Mt 5,6) - miképp Jézus tanította, hiszen Deus semper maior (Isten mindig nagyobb, azaz felülmúlja a mi emberi elgondolásainkat), s ezért mindig megmaradunk keresõnek, úton levõnek. Mi, nyugati keresztények azt tehetnénk életelvünkk, hogy a köztünk élõ idegeneknek megteremtsük a lehetõséget arra, hogy identitásukat megõrizve muszlimként, hinduként, buddhistaként vagy más vallásúként éljenek köztünk. Elgondolkodtató, hogy Németországban ma már minden tizedik iskolás gyerek muszlim, Franciaországban pedig a leggyakoribb fiúnév a Mohamed.

JEGYZET

1.Heinz Röhr, "Weltreligionen und Weltfriede", Der Quäker, 1993. június, 157-159.o.

Barátaim, soha nem fogjátok egymást sem meggyőzni,sem egymás nézőpontját megérteni. Vita útján, bármilyen kulturált is az a vita, nem lehet. Mert amikor vitatkozol, érvelsz, akkor tele vagy önmagaddal, az egóddal az intellektusoddal...hogyan maradna hely Istennek hogy rajtad keresztül megszólaljon? Hiába idézed a Bibliát a Gítát vagy Buddhát, mert az én ezt úgysem adhatja tovább, csakis maga a Mindenható és csakis olyan edény által, akik Rá figyel elsősorban, aztán a másikra és legvégül magára.

Mindannyiunknak vannak jó pillanataink, amikor ez egy kis időre összejön, de nem a vita pillanata, amikor is egy kötélen táncolunk a hiúság és az önteltség szakadéka fölött.....Hiszen egy vitában kettéválunk, ellentétpólussá, a megtérítő és a megtérítendő, milyen szomorú. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Mert egyek vagyunk. Ha vitatkozunk,azért tesszük, mert szem elől tévesztettük az egységet.

Egyik kedvenc filmem a Misszió. A legjobb rész, amikor Jeremy Irons, a pap a dzsungelben elmegy a törzshöz. Iszonyú nehéz tereppel kell megküzdenie, hiszen az indiánok biztosra akartak menni, hogy ellenséges erők nem találnak rájuk. Aztán odaér, valami eszement nagy vízesésnél kellett felmásznia, leül egy kőre, előveszi a fuvoláját és játszani kezd. Az indiánok lassan, lopakodva veszik körül. Kíváncsian. De azért lövésre kész fúvócsövekkel. A pap tudja, minden pillanatában tudatában van, hogy bármikor megölhetik. Hogy az ő élete itt semmit nem ér. És mégis ott van, mert a szívében lévő szeretet arra sarkallja, hogy segítsen azoknak az embereknek. Nem vitatkozott velük, nem érvelt, nem mondta, hogy a ti isteneitek bálványok.

Csak játszott a fuvoláján és fölajánlotta önmagát a törzs számára. Itt vagyok, segítek. Az életét, a munkáját, a tudását ajánlotta fel, az indiánok pedig megtértek. Mert látták hogy amit hozott, az jó és békességet szül. "Mily gyönyörűségesek a békesség hirdetőinek lábai! " Mondja a Biblia.

Ezért nem látom értelmét a házalásnak, evangelizálásnak és a vitatkozásnak. Persze, mondjuk el az érveinket, de Istenhez nem így vezetsz el lelkeket. Érveléssel az intellektusra hatsz. Az pedig nem ugyanaz.

Most mennem kell,

szép napot,

Freya

Sziasztok!

A Misszió című film DVD-je ezer éve ott dekkol a polcomon, megvettem anno, de sose volt időm megnézni. Lehet, hogy Freya hatására mégis szakítok rá időt valamikor... ;-)

Üdv. Péter

Hidd el, megéri. Az egyik leggyönyörűbb film,amit valaha láttam. Hatalmas kérdéseket vet fel, és hatalmas színészi alakításokkal van megfűszerezve.

Mab, szerintem neked is tetszene....

Freya

1. Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

2. Ez kezdetben az Istennél vala.

3. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.

Remélem ezt mindenki ismeri.

Itt csak arról van szó, hogy:

Kezdetben vala az Íge.

Az Íge Istenné (és nem Istennél) vala.

És minden ami lett az Istenből lett.

Igazából az Ígéből. Isten is az Ígéből lett. Minden az Igéből lett.

És mi az Íge?

Cselekvés

Történés

Létezés

Ez mind idő. Az idő nélkül nincs semmi. Nem létezik semmi amit térben igen de időben nem tudsz meghatározni. Bármi lett az (valamikor) lett.

És nem állt le a teremtés a hetedik napon. Hiszen ha leállt volna akkor most nem lenne semmi. Isten minden pillanatban teremt. És nem ment el szabadságra. Előbb megteremtette a fényt és abból felépíté az anyagot. Aki ismeri az atom szerkezetét az tudja, hogy fény van a belsejében és abból épül fel. De a fény is időből van. Isten lehet sok is. De MINDENHATÓ csak egy van. Ő az aki mindenütt és mindig hat. Hatással van mindenre.

Na most már ha teremtésnek a legelső részét nem értjük meg akkor ne is foglalkozzunk az ember teremtésével.