Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért isznak többet a Katoliku...

Miért isznak többet a Katolikus papok?

Figyelt kérdés
Én is katolikus vagyok, volt is egy papismerősöm, rengeteget beszélgettünk, amolyan pótapám volt. Emiatt persze többet is láttam az életéből mint más. Szinte minden este megitta a maga 1-2 üveg borát. Ezzel semmi gond, mert attól még rendkívül rendes, és intelligens ember volt. Csak anno nem foglalkoztatott annyira ez a kérdés. Manapság is csak azért, mert én is elég sokat iszok (napi 3-4 doboz sör), és csak egy összefüggést találtam kettőnk között: semelyikünknek sincs párja. (Neki nem lehet, nekem nem sikerült a mai napig sem.) És nálam akkor jön elö ez az ihatnék, amikor egyedül érzem magam (jellemzően esténként). Ettől függetlenül nem vagyok ostoba ember, söt eléggé beleástam magam anno a dogmatikába, kurzusokon vettem részt, felolvastam rendszeresen miséken, volt hogy az említett pap belőlem is azt szeretett volna "csinálni" be akart íratni papi szemináriumba. Csak akkor sem tudtam igazán ezzel azonosulni. Mint ahogy a mai napig sem teljesen, bár azt érzem, hogy egyre több közös vonást vélek fölfedezni magamban, mint anno őbenne, és azt hiszem ha azonosulni kellene a tudattal hogy ez a társtalanság így is marad, akkor talán a papságban találnám meg hogy úgy mondjam, a kiteljesedést, vagy inkább csak azt, hogy legyen értelme a létezésemnek. lehet viszont hogy a papok is azért isznak többet (jellemzően persze, és nem kizárólagosan) mivel cölibátust fogadtak? Lehet hogy az alkohol valamilyen szinten ellensúlyozza a társtalanságot, legalábbis fizikai értelemben? Igazából nem tudom miért teszem. De valamiért úgy érzem ebben vezetem le a magányom. Soha nem rúgok be a szó klasszikus értelmében, mindíg eszemnél vagyok. Mint ahogy akkor sem tettük ezt a lelkivezetőmmel, amikor éjszakába nyúló beszélgetéseket, filozófiai, vallási, vagy csak egyszerű hétköznapi eszmecseréket folytattunk. Azt hiszem a papság talán kárpótolná ezt a hiányt bennem, állítólag jó velem beszélgetni, és az is meglepő hogy szintén mások szerint jó hatással vagyok adott személyekre beszélgetéseink során. Időnként hiányzik is az, hogy valami ilyesmit végezzek az egyházon belül. de azt hiszem már késő belevágni. Leginkább azért, mert az alkoholt valószínűleg csak akkor tudnám minimálisra redukálni az életemben, ha ezt a pótcselekvést egy élő személy ellensúlyozná.
2012. febr. 20. 20:35
 1/10 anonim ***** válasza:
85%
És ebből már megint sikerült kihozni, hogy a katolikusok valamiben rosszabbak, mint a többiek. Ügyes.
2012. febr. 20. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Szó sincs ilyesmiről, valószínűleg félreértetted.
2012. febr. 20. 20:49
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem te tetted fel akkor rosszul a kérdést, vagy rossz topicba. Mi az, hogy "a Katolikus papok" utána pedig írsz egy mondatot, hogy ismertél egy plébánost, aki szeretett borozgatni, aztán pedig a egyéni problémáidat ecsetelgeted. Hogy jön ez a katolikus papokhoz. Ne haragudj, de szerintem joggal merül fel bennem, hogy már megint egy olyan kérdés amivel a katolikusokat lehet negatív példaként felhozni.


De, hogy válaszoljak: Nem tudom, miért isznak többet a katolikus papok , ha egyáltalán többet isznak(gondolom a muszlim imámoknál jóval többet) , tényleg nem tudom. Talán majd más leírja ő hogyan látja.

2012. febr. 20. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Ennek semmi köze ahhoz,hogy katolikus-e az illető csak magányos (nem elég neki isten társasága). És igen a magány a szomorúság, egyéb negatív érzelmek könnyen vezetnek az italhoz, jobb kiütve/bódulatba lenni mint elmerengeni azon miért nincs ott az a valaki vagy valami ez van. De míg a pap esetébe ő választotta az önsanyargatás te neked van esélyed jobbra. Te is csak azért akarsz pap lenni mert már azt hiszed veszett ügy így legalább "lesz indokod" a magányra.
2012. febr. 20. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Mert rajta keresztül többet is ismertem, és legtöbbjüknél hasonlóakat tapasztaltam.
2012. febr. 20. 21:02
 6/10 mustafa33 ***** válasza:
Ebben az tetszik a lejobban, hogy több közös vonást fedezel fel magadban mint benne. Ez jó, szóval kettőtök közül te közösebb vagy vele mit ő veled :)))).
2012. febr. 21. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Ismered ezt a könyvet?


[link]


Van benne egy fickó aki amikor kedve lenne bort inni akkor ehelyett mindig elolvasott egy részt az evangéliumból. Szerintem érdekes ötlet, én a helyedben kipróbálnám. Vagy még jobb ötlet az hogy valahányszor kedved támad inni inkább kezdj el imádkozni azért hogy adjon Neked egy jó feleséget Isten. Választhatnál egy imát amit mindig ilyenkor elmondasz erre a célra. Mondjuk Te deumot vagy valami mást ami szimpatikus. Egyébként szerintem ha valaki elég sokat imádkozik főleg dicsőítést és belső imát annak az alkohol nem fog hiányozni mert Isten tudja pótolni ezt a hiányt.


Én egyébként édességekkel vagyok úgy hogy ha van otthon akkor nem bírok neki ellenállni. Ezért azt szoktam csinálni hogy már meg se veszem. A boltban még könnyű nem megvenni, legalábbis nekem. De vasárnap azért még szoktam édességet fogyasztani, viszont hétköznapokra lemondtam róla mert ez már egészségügyi szempontból is szükséges volt.

2012. febr. 21. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Utolsónak, sajnos ezek a dolgok nálam nem működnek. Voltak már erre próbálkozások az egyházban amikor huzamosabb ideig minden este nem tudom már hány miatyánkot, és üdvözlégyet el kellet mondani, és egy papírra leírni, mik a vágyaink Isten felé (persze nem extrém dolgokra gondolok, tehát amire a szívünk vágyik, és nem az eszünk). Megtettem már, sőt a nevezett pappal is volt hogy együtt virrasztottunk a templomban, és azért imádkozott hogy megváltozzon ez a helyzet. Mondanom sem kell, semmi sem történt, tehát nálam ezek a dolgok hatástalanok maradtak. Emiatt aztán egy-kát sor sem ér föl sajnos akkora erővel, hogy az ellensúlyozza ezt a cselekedetemet, ezért is írtam, hogy erre csak egy élő személy képes. Elménknek elme, szívünknek szív kell. Hatni szeretnénk... - hogy pl. Gyökössy Endrét idézzem. De utalhatnék a bibliára is ahol a hármas kötéllel példázzák, miért jó ha valaki nincs egyedül. (préd. 4.7-4.15) Na mindegy se vége se hossza ennek, bár annyit még hozzátennék, hogy szintén a Prédikátor könyvében van valahol írva hogy nem marad más az (ilyen) embernek, mint hogy egyék, és igyon...
2012. febr. 22. 10:30
 9/10 anonim ***** válasza:
Igen,de a prédikátor idejében még nem volt elérhető a Szentlélek,mindenki számára,csak feltámadás után.De most már van Szentlélek mindenkinek,csak kérni kell.És ahol az Úrnak szelleme,ott a szabadság.Ha lesz benned Szentlélek,akkor lesz szabadságod abbahagyni az ivást.És a prédikátor Salamon is kipróbált mindent,és látta ,hogy Isten nélkűl nem jó semmi,nem élvezhető az élet,de a végén valami olyasmit mond,hogy minden dolog fő summája Isten.De Salamonnak volt egy viszonyítási alapja,mert ő találkozott Istennel,de nem rendszeresen,és ehhez képest volt rossz minden.A süteményes-csokis hozzászólás elég jó volt.Nem rossz a kérdés,az 1-es félreértette.Sok sikert.
2012. febr. 23. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Nagyon ajánlom, hogy olvasd el Kamarás István: Júdások vagy Péterek? c. könyvét, valószínűleg csak könyvtárban/antikváriumban találod meg. Ezt arra reagálván, hogy ilyen indokokkal véletlenül se legyél pap, mert szinte esélytelen, hogy normálisan megmaradj eleve rossz motivációkkal.


Amúgy is választ adhat a kérdésedre ez a könyv.

2012. febr. 23. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!