Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Megtilthatja-e egy zsinat...

Megtilthatja-e egy zsinat Istennek, hogy újabb kinyilatkoztatást adjon?

Figyelt kérdés
Nem az a kérdésem, hogy igazak, vagy hitelesek-e a Biblia szerkesztésének befejezését követően napvilágra került szentírások vagy sem, hanem az, hogy kimondhatjuk-e valaha is, hogy márpedig az Úr több szentírást már nem küldhet és nem is fog soha? Kimondhatjuk-e, hogy az Úr nem küldhet több prófétát, nem hívhat el új apostolt? Kimondhatjuk-e, hogy Mennyei Atyánk nem szólhat többé gyermekeihez? Vagy korlátozhatjuk-e abban, hogy mit mondhat? Kinek mi a véleménye erről?

2012. okt. 20. 12:22
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
26%

Katolikus vagyok, hitem szerint Jézus Krisztus az egész kinyilatkoztatás Közvetítője és Teljessége. Isten az benne mindent kimondott. Előtte Isten prófétái által többször szólt az emberekhez. De ma már az utolsó időkben Fia által szól hozzánk (vö. Zsid 1,1-2). "Ebben az egyetlen Szóban (azaz Jézusban) Isten mindent közölt velünk egyszer s mindenkorra." (Keresztes Szt. János)

A kinyilatkoztatás tehát már befejeződött. "A krisztusi üdvrend, mivel új és végleges szövetség, nem múlik el soha. Így, a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőságes eljöveteléig már nem kell várnunk semmiféle új, nyilvános kinyilatkoztatást." (Ez az idézet a II. vatikáni zsinat Dei Verbum konstitúciójából)

A kinyilatkoztatás azonban, bár befejeződött, még nincs teljességgel kibontva. A keresztény hit feladata fokozatosan feltárni teljes jelentőségét a századokon át.

Meg kell különböztetni ettől az ú.n. magánkinyilatkoztatásokat, de ezek szerepe nem az, hogy javítsák, kiegészítsék Krisztus végleges kinyilatkoztatását. Inkább abban segítenek, hogy mélyebben éljünk egy adott történelmi korszakban.

A keresztény hit nem fogadhat el olyan "kinyilatkoztatásokat", melyek azzal az igénnyel lépnek fel, hogy kijavítsák, vagy túlhaladják a Krisztusban teljessé lett kinyilatkoztatást. Tehát ilyen alapon nem fogadhat el az Egyház semmi olyan gnosztikus vagy egyéb apokrif iratot, ami ellentétes a Szentírással.

2012. okt. 20. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
100%
Istent nem érdeklik a zsinatok.
2012. okt. 20. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
100%
Istennek senki nem tilthat meg semmit. Mindenható.
2012. okt. 20. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat.

Az első válaszolótól kérdezem (meg persze mindenkitől aki válaszolni szeretne), hogy Krisztus maga eljöhet-e bármikor közénk és szólhat-e hozzánk? Vagy nem szabad neki, mert egyszer már eljött? Vagy ígérte-e, hogy biztosan nem jön el újra? Vagy, ha nem is jön még el, hanem megvárja a második eljövetelt (aminek az idejét persze nem tudjuk), elhívhat-e apostolt? A halála után már elhívott egyet Pált, akit tisztelünk, levelei szentírások. (Az apostolok egyébként maguk is választottak új apostolt Júdás helyett, Mátyás személyében, akit úgyszintén tisztelünk, olvashatunk róla az újszövetségben.)

2012. okt. 20. 13:00
 5/27 anonim ***** válasza:

Első vagyok, megpróbálok a többi kérdésre is.

Máté evangéliumában Jézus megígéri, hogy velünk marad: "Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig." Többször eljönni azért nem fog, mert Ő már befejezte küldetését itt a földön. Most már csak nekünk van dolgunk: törekednünk kell megérteni a teljes kinyilatkoztatást. Persze Isten nagyságát és akaratát teljesen nem fogjuk tudni itt a földön megérteni, hiszen még "töredékes a megismerésünk'.

A próféták feladata az volt, hogy jövendöljenek a Messiásról, de mivel Ő már eljött, így a próféták ideje elmúlt. Viszont tanítókat küldött Isten, és küld is folyamatosan, akik segítenek igazgatni az utunkat. Sokan kaptak Istentől az Egyházban olyan karizmát, hogy mélyebben megértették Istent, és ezt a tudásukat ránk is hagyták (pl. Szent Ágoston, Aranyszájú Szt. János, Aquinói Szt. Tamás stb.) Egyikük sem tett hozzá több információt a kinyilatkoztatáshoz, viszont hozzájárultak mélyebben megismerjük azt.

Apostolok meg ma is vannak, vagyis az apostolok utódai, azaz a püspökök, akik Jézus apostolainak halála óta igazgatják a rájuk bízottakat. Ez az apostoli utódlás nem szakadt meg, és a görögkeleti egyházban is megvan.

2012. okt. 20. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 A kérdező kommentje:

Kedves Első!


Igazán nem a vita kedvéért, de tényleg nem értem a dolgot.


1. Azt mondod Jézus már nem jön el, mert nincs rá szükség, teljesítette küldetését. Ha így van, miért jelenti ki a szentírásban, hogy el fog jönni?

„Meglátjátok majd az ember Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljönni az ég felhőivel.” (Márk 14,62)


2. Azt mondod, hogy a római és görög püspökök apostolok. Ha így van, akkor a váci püspök tavalyi körlevele is szentírás? Ha igen, akkor miért nincs beleszerkesztve a katolikus kiadású bibliába? Vagy ha meg mégsem az, akkor Pál apostol levele -aki jóval Jézus után halt meg- miért van benne?


3.Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a Biblia jelen állapotában összeszerkesztve, kiválogatva és egységesítve, csak több száz évvel Krisztus, és az általa közvetlenül elhívott apostolok halála után született meg. A Biblia kanonizációja csak jóval a Níceai zsinat után (biztosan 325-öt követően), talán a 397-es III. Kárthágói Zsinaton zárult le. Addig nyitott volt, hogy mi kerülhet bele és mi nem, rengeteg ősi evangélium és ősi apostoli levél, ősi apokalipszis és ősi ószövetségi prófécia kimaradt belőle zsinati döntések nyomán. Milyen világraszóló (még Krisztus földi szolgálatát és engesztelő áldozatát is meghaladó) isteni beavatkozás, kinyilatkoztatás történt közel 400 évvel Krisztus után, ami felhatalmazást adott volna erre?! Vagy ez csak emberi döntés, ami téves is lehet?

2012. okt. 20. 15:42
 7/27 anonim ***** válasza:
100%
Nem. Inkább Isten tilthatja be a zsinatokat :D
2012. okt. 20. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
25%

Gondoltam, hogy félreérhető lesz...


1. Nem azt mondtam, hogy nem jön el, hanem azt, hogy a kinyilatkoztatás lezárult, több Bibliát nem fog nekünk Isten sugalmazni, Jézus pedig majd csak utolsó napon fog eljönni "ítélni élőket és holtakat".


2. A püspökök az apostolok utódai! Így átvitt értelemben gondoltam az apostol szót, hogy az apostolok példáját ők viszik tovább, méghozzá úgy, hogy ahogy az apostolok is a közösség vezetői lettek, úgy a püspökök is ugyanebben a funkcióban vannak. Nem úgy értettem, hogy tévedhetetlenek, nagyon sokszor tévednek ők is, sőt olyan is volt/van köztük, aki nem feltétlen a legalkalmasabb a feladatra, de most nem személyekre gondoltam, csak magára a tisztségre általában. A Szentíráshoz hozzátenni nem fognak, mert nem tehetik meg, mert mint már írtam, a kinyilatkoztatás lezárult.

Szent Pál viszont attól még, hogy Jézus halála és mennybemenetele után lett apostol ugyanúgy Jézus közvetlen apostolának számít, mint a többi 12, hiszen Jézus őt is személyesen hívta meg.


3. Úgy tudom a 386-os Római zsinaton zárták le a kánont, de most ezen ne vesszünk össze, mert igazából mindegy... Szent Jeromos a Vulgatát az V. század elején írta.

Viszont a hivatalos lezárás előtt több kánon volt, már a II. századtól vannak olyan jegyzékek, amik az Újszövetség könyveit rögzítik, és nincs olyan köztük, amit később kihagytak. Amit mi apokrifnak hívunk, azok azért nem kerültek be, mert pl. a 4 evangéliumnak nem mondanak ellent. A 4 evangélium egymástól különböző helyen íródott, más szerzőktől, de mégis lényegében ugyanúgy beszélik el Jézus működését. Születtek már evangéliumok, de ezek gyakran gnosztikus és egyéb más, a saját korukban divatosnak számító ideológiák szellemi hatására épültek. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy míg a 4 evangélium az I. században íródott, az apokrif iratok mind későbbiek, II-III. század, de van köztük IV. századi is. Mondhatjuk, hogy ezek az iratok a korban mai értelemben számító "bestsellernek" számítottak, már olyan értelemben, hogy jó történeteket tartalmaztak, viszont nem voltak szélesebb körben elterjedtek. Tehát semmi nagy "villámcsapás" nem történt, sok Jézusról szóló írást nem fogadott el az Egyház soha hitelesnek, hiszen világos volt már akkor is, és világos ma is, hogy összeegyeztethetetlen a Biblia mondanivalójával.

2012. okt. 20. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:

Kedves Első!


1. Tehát akkor tisztáztuk, hogy Krisztus bármikor eljöhet és a püspökök nem apostolok a szó szoros értelmében.


2. Azt mondtad Krisztusban megtörtént a teljes kinyilatkoztatás és több nem kell. OK. Láttuk, hogy Krisztus élt, meghalt, feltámadt és megdicsőülten mennybe ment. Ez után ugyanolyan idő volt mint most. Ez után elhívta Pált és Pál szentírásokat jegyzett le.


Ebből számomra az következik, hogy ma is megjelenhet bárkinek a damaszkuszi úton, vagy máshol, ma is elhívhat apostolt és akit személyesen elhív az szentírásokat is lejegyezhet.


3. Ha ez nem igaz, akkor valaminek még történnie kellett ami korszakhatárt képez a szentíráskeletkeztető és szentírást nem keletkeztető történelmi időszakok között.


Két lehetőségünk van, vagy azt mondjuk, hogy történt valami nagyjelentőségű, és ezért nem keletkezhet ma szentírás, vagy azt mondjuk, hogy nem volt és akkor ma is keletkezhet.


Az én álláspontom mindössze az, hogy egy zsinat nem lehet önmagában ilyen monumentális üdvtörténeti esemény.

2012. okt. 20. 22:03
 10/27 anonim ***** válasza:
100%
Tiltsd meg a szélnek, hogy fújjon. :)
2012. okt. 21. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!