Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Szerintetek a torinói lepel...

Szerintetek a torinói lepel eredeti vagy hamisítvány?

Figyelt kérdés
2009. aug. 23. 17:21
 1/10 anonim ***** válasza:

Szerintem valódi.De persze nem ez számít.


A lepellel ma már külön tudományág, a "szindonológia" foglalkozik, amelynek könyvtárnyi irodalma van.

Krisztus halotti lepléről Szent János evangélista számol be a szemtanú hitelességével (19,38-20,10). Simon Pétert és Jánost húsvét reggelén Mária Magdolna hívta a sírhoz: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették ... Simon Péter bement a sírba, és ő is látta az otthagyott gyolcsokat, meg a kendőt, mellyel a fejét takarták be ... Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz ... Látta, és hitt." Vajon mit láthatott János? Mindenesetre az evangéliumok kiemelik a halotti lepel szerepét az apostolok Jézus feltámadásába vetett hitének megalapozásában.

Kérdés, hogy az evangéliumok említette gyolcs, az Edessából 944-ben Konstantinápolyba került "szent mandilion" és a jelenlegi "torinói lepel" azonos-e. Tengernyi bizonyíték szól az azonosság mellett.

A jól ismert Jézus-arc ábrázolás a keleti kereszténységtől indult ki a VI. századtól. (Ebben a században találták meg Edessa városfalában a századokkal korábban odarejtett halotti leplet.) Korábban Jézus arcának különböző megjelenítései jelentősen eltértek egymástól. A legrégebbi ábrázolások például Apollóként mutatták be Jézust, szakáll és bajusz nélkül, rövid, göndör hajjal! Az edessai lepel megtalálása után azonban keleten és nyugaton egyaránt megjelenik a "tipikus" Jézus-arc. A festők ma is hasonlóan festik meg Jézus arcát, melynek karaktere megegyezik a torinói lepel ismert ábrázolásával.

A leplen egy keresztre feszített ember alakjának negatívja látható. Vászonra ma sem tudnak filmnegatív-képet festeni, hamisítani.

Jézus alakja "felületi képmás", a leplen nincs nyoma festéknek. A képet a lenvászon felületi rostjainak "megpörkölődése" hozta létre. Ilyet elvileg lehetne létrehozni, ha egy felforrósított szoborra vásznat borítanánk. Ez azonban kiterítve egy deformálódott, széles arcot és alakot mutatna. Fizikusok vetették föl, hogy ha Jézus feltámadását fény- és hőjelenségek kísérték, azok a vászonba "égethették" Krisztus megkínzott testének képét.

Egy svájci kriminológus, Frey professzor megvizsgálta a lepel virágpormintáit, és köztük ki tudta mutatni Jeruzsálem, Edessa, Konstantinápoly, Franciaország és Torino környéke flórájának virágporát.

A leplen lévő képmás jobb szemén egy pénzérme néhány betűje azonosítható (a halottak szemére Jézus korában pénzérmét tettek). Ezek a betűk: "UCAI" egy Poncius Pilátus által Kr. után 29-ben kiadott, úgynevezett lepton (aprópénz) betűinek felelnek meg: TIBERIO/U CAI/CAROC. Rajta van még a szemen egy pásztorbot rajza is, amely a leptonon ugyancsak rajta volt. Így kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a torinói leplen egy Kr. u. 29-ben kiadott pénzérme nyoma található.

2009. aug. 23. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Köszi a választ. De annyit hozzátennék, hogy a szénizotópos kormeghatározásnál megbukott, mert 1260 és 1390 közötti időszakra tették az anyag korát.


A két érméhez a szemen még ezt találtam:


"Még meglepőbb felfedezés volt, mikor a leplen látható férfi szemein két pénzérme lenyomatát vélték felfedezni. Ezek mérete pontosan megegyezett a Poncius Pilátus idején vert pénzérmékével. A zsidóknál ugyan idegen volt ez a szokás, viszont a görög temetkezéseknél alkalmazták, mivel azt hitték, hogy Kharón, az Alvilág révésze csakis pénzért hajlandó átvinni a halottak lelkeit a Sztüx folyón. Meggondolandó, ha a középkorban tudtak is erről a szokásról, miért készítették volna el ezzel a pogány szokással együtt a képet."

2009. aug. 23. 19:17
 3/10 anonim ***** válasza:

"szénizotópos kormeghatározásnál megbukott"


Tévedés. Egy Lenin-dijas szovjet fizikus éppen ezt fogadta el bizonyítéknak.

2009. aug. 23. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
66%

Lehet, hogy a feltámadást neutronsugárzás is kísérte, és ez felaktiválta a szenet, és némi C12 átalakult radioaktív C14-gyé, és emiatt tűnik későbbi származásúnak a lepel ;D (ez csak poén volt)


van olyan elmélet, hogy azért nem ment át a kormeghatározáson, mert a mintát a lepel széléből vették, és azt csak később szőtték hozzá az eredeti lepelhez. Ezt bizonyítandó eltér a szövési minta a lepel közepén, illetve ott, ahonnan a mintát vették. Más elméletek szerint egy későbbi tűzvész során korom került a lepelre, és ez hamisította meg a radiokarbon módszer eredményét. Az is kiderült, hogy a leplen vastag mikrobaréteg van, ami szintén befolyásolja a kormeghatározást. Mások azzal is érveltek, hogy a leplet évszázadokon keresztül sokszor megcsókolták, megérintették.

2009. aug. 23. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
75%

Az a gond a szénizotópos vizsgálattal, hogy szinte biztos tévedett, bár attól még nem biztos, hogy tényleg jézus leplét találták meg.


Ugyanis a lepelből rengetegszer hasítottak ki kisebb darabokat, amiket később pótoltak. Ez csak a szénizotópos vizsgálat után derült ki, mint az is, hogy nagy valószínűséggel egy ilyen helyről vettek mintát.

2009. aug. 24. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
64%

A Biblia leírása szerint egyértelműen kijelenthetjük, hogy a lepel nem Jézus Krisztus halotti leple!

Lukács evangéliuma szerint:

Lk 24,12 "Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon."

Még hitelesebb Jánosnak, mint szemtanúnak a leírása:

Jn 19,40 "Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni."

Jn 20,5-7 "És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, a mely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen."

Úgy gondolom ezek a leírások egyértelművé teszik, hogy Jézus Krisztusnak nem egy halotti leple volt (mint pl. a torinoi lepel), hanem több, méghozzá a fején volt egy keszkenő is!

Üdvözlettel: Péter

Bibliaház Gödöllő

[link]

2009. aug. 24. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%
Jaj, ne már. Ezt még az egyház is elismeri, hogy nem kell mindent szó szerint elhinni, ami a Bibliában van.
2009. aug. 27. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
93%

"Jaj, ne már. Ezt még az egyház is elismeri, hogy nem kell mindent szó szerint elhinni, ami a Bibliában van."


Valóban van olyan egyház, aki elismeri, hogy nem kell mindent szó szerint elhinni, ami a Bibliában van. Arról is megismerni ezt az egyházat, hogy politikai okokból sok ártatlan embert kivégzett (lásd inkvizíció), "alapítóival" ellentétben vezetői fényűző életet élnek, és a valóságban közük sincs azokhoz az elvekhez, amiket Jézus Krisztus képviselt (lásd pedofil botrányok...stb). Igen ennek az egyháznak érdeke, hogy alkalmazkodjon a világhoz, hiszen abból él...ha elnézed nem is rosszul.

2009. aug. 28. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim válasza:
2015. jan. 21. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
46%
Én keresztény vagyok, de a torinói lepel eredetiségében nem hiszek. Gondoljon bele mindenki ha bele van tekerve egy halotti test egy több mint 4 m hosszú lepelbe és az lenyomatot vesz a testről, akkor ha a leplet kiterítjük, nem adhat szabályos, frontális képet a halottról hiszen vízszintesen megnyúlna a lenyomat képe.
2016. szept. 9. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!