Érdekelne, hogy hogyan alakultak ki az apácarendek?

Úgy tudom, hogy eredetileg a praktikusság vezérelte a gondolatot, de elég régre vezethető vissza, szinte az első férfirendekkel egy időben. Egyiptomban már a IV. századtól vannak nyomai női kolostoroknak. Aztán a VI. századtól folyamatosan elterjedtek, a XII. századra már a virágkorukat élték.

Ebben a korban nem házasodott mindenki, sok nőnek sem jutott férj, illetve sokan a háborúk miatt hamar megözvegyültek. Ha nem akartak házasodni, akkor választhatták a kolostorbeli életet.

Itt egy link: [link] A Rubicon nem a legjobb forrás mindig, de ez kivételesen jó cikk, Katus László meg (szerintem) hiteles történész.

Bibliai alap:

"Aki férjhez adja hajadon lányát, az is jól teszi, de aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi." (1Kor 7, 38)

Illetve a folytatás:

"Az asszony le van kötve, amíg a férje él; de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. Véleményem szerint azonban boldogabb lesz, ha magában marad." (1Kor 7, 39-40)

A szerzetességről általában:

Az evangélium által megérintett emberek keresni kezdték, hogyan tudnák Krisztust minél tökéletesebben követni és Istennel minél jobban egyesülni. Ez a vágy vezette őket rá arra, hogy minden vagyonukat feladva, a világtól elvonulva és a világ hívságait megvetve, imádságban és szemlélődésben éljenek. Először magányosan a sivatagban éltek, aztán rájöttek arra, hogy bizonyos szerzeteseknek szükségük van egy közösség vezetésére és ritmusára, így a szerzetesek közösségekké szerveződtek, vezetőjük pedig szabályzatot (regulát) írt számukra (Szent Antal keleten, Szent Benedek nyugaton). Keleten egységes maradt a szerzetesség, nyugaton pedig a szerzetesek egyre inkább egy meghatározott feladatra vagy tevékenységre specializálódtak (pl. szemlélődés, tanítás, betegápolás stb.). Így jöttek létre a szerzetesrendek.

A női szerzetességről

A mennyek országáért önként vállalt szüzességet (amelyet a zsidó és pogány gondolkodásmód egyaránt megvetett) Krisztus a házassággal azonos értékűvé emelte (Mt 19), ezért a legkorábbi időktől kezdve voltak olyan asszonyok, akik a tökéletes Krisztus-követés érdekében "tökéletes és egész életre szóló önmegtartóztatásra" szánták magukat.

Ennek alapja Szent Pál apostol leveléből való: "A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré: hogy testben-lélekben szent legyen. A férjes nőnek azonban világi dolgokra van gondja: hogyan járjon férje kedvében. Ezt javatokra mondom: nem azért, hogy tőrbe ejtselek, hanem hogy feddhetetlen életre és az Úrhoz való állhatatos ragaszkodásra segítselek titeket" (1Kor 7,34-35).

Szent Atanáz (296-373) tanúsága szerint ("Apol. ad Constant.", sec. 33) a legkorábbi időktől az Egyház szokása szerint Krisztus menyasszonyainak nevezték őket, a hitvédők (Szent Jusztinosz vértanú, Szent Ambrus) pedig példaképül állították őket a pogány elhajlásokkal való szembeállításképpen. Először vagy továbbra is a családjukkal laktak, vagy pedig magánházban, a 3. század végétől kezdve azonban már létrejöttek közösségi házak és egy külön osztállyá kezdtek formálódni (pl. a laikusok/világi hívők előtt járultak szentáldozáshoz).

Amikor a sivatagban élő férfi szerzetesek elkezdtek közösséggé alakulni és kolostorokban lakni, akkor a nők számára is építettek konventeket. A szüzek/apácák számára épültek konventek/kolostorok Rómában és szerte Itáliában, Galliában, Hispániában és a Nyugaton. A nagy rendalapítók, ill. -reformerek reguláit átvették a nők is, s ők is specializálódtak szemlélődő, tanító, betegápoló rendekre.

Azokat, akik zárdába vonulnak és ünnepélyes fogadalmat tesznek, apácának nevezzük. Azokat, akik rendházban laknak és csak egyszerű ígéretet tesznek, nővéreknek nevezzük. Az apácák szegénységi fogadalmuk értelmében nem örökölhetnek semmilyen tulajdont, a nővéreknek nincs ilyen fogadalmuk.

A középkorban néhány kivételtől (pl. Sienai Szent Katalin) eltekintve nem voltak konszekrált szüzek, sokkal inkább a monasztikus életforma volt jellemző, a férfiakéhoz hasonló módon. Konszekrált szüzek a II. vatikáni zsinat óta vannak ismét.

"Mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap és örökségül kapja az örök életet." (Mt 19,29)

"Aki meg akarnja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt." (Mt 10,39)

"Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és árát oszd szét a szegények közt, így kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, kövess engem!" (Mt 19,21)