A "nem igaz" szerelem eltávolítja az embert a saját lelkétől?

Saját magadtól való eltávolodást eleve nem értem. Ha valami hülyeséget csinálsz, akkor azt is te csinálod. Talán jobban érzed magad tőle ha azt képzeled hogy nem te voltál. De bizony te voltál, és vállalnod kell a következményeit.

Egyébként az sem világos, hogy mit értessz "igaz szerelem" alatt. A szerelem egy evolúciós találmány. Nem az emberek találták ki hanem a természet. A szerelem célja, hogy rávegye az egyedeket a párosodásra és az utódnemzésre. A testi vágy ösztönök szintjén jelenik meg, és öröklött. A magasabb szintű intelligenciával és kifinomult érzelmekkel megáldott (megvert?) élőlényeknél érzelmi síkon is megjelenik egy ilyen késztetés: a szerelem. Ez a testi vágy megfelelője érzelmi síkon. A testi érintkezéshez hasonlóan, ez egy kellemes dolognak számít. Ezért vonzó. De aki azt képzeli hogy a szerelem egy "csodálatos dolog ami boldoggá teszi az embert", az nagy tévedésben van. A szerelemnek sosem volt célja hogy boldoggá tegye az embereket. Ezt nem az emberek döntik el. A romantikus filmek előszeretettel mutatják be a szerelmet úgy, mint egy csodálatos dolgot ami boldoggá teszi az embert élete végéig. Nem érdemes ilyen illúzióba ringatni magunkat. Legalábbis hosszú időre nem.

Mit lehet tenni az elérhetetlen utáni vágyakozás ellen? Tanulj önfegyelmet, koncentrálj valós és elérhető dolgokra. Meditálj olyan pozitív valóságos dolgokon amiket valóban elérhetsz. Egy idő után fölébredhet benned a vágy az elérhető dolgok iránt is. Nem könnyű elérni. De Te már szükségesnek tartod tudatosan megválasztani hogy mit érezz és mit gondolj - ez egy olyan dolog ami nagyon pozitív! Csak így tovább!

Inkább azt a kérdést tedd fel magadban, hogy az egyoldalú "szerelem", egyoldalú vágyódás mégis miben különbözik attól, ha a vágyódás kölcsönös? A vágy alapvetően hiányérzet kielégítésére való erős lelki törekvés, a hiány érzete pedig egy jó adag függés, vagy ahogyan említed, rabság...tökmindegy, hogy viszonozva van e vagy sem.

Másfelől, ez mondható úgy, hogy eltávolít a "saját lelkedtől", de ez valójában Istentől távolít el, ugyanis az ember akkor tud csak vágyódni, ha elválasztottnak tekinti a létezőket, s önmagát a létezés teljes komplexumának csak egy bizonyos részével azonosítja, és ezt a részt el is különíti gondolkodásban a másnak vélt dolgoktól. Mihelyst megszabadulsz attól a kényes illúziótól, hogy Te egy elkülönült létező vagy bármitől is, abban a szent pillanatban megszűnik a vágyódás, megszűnik még a ragaszkodás is, és gyakorlatilag szabaddá válsz. Ehhez vannak különböző segítségek, vagy ún. gyakorlás, amit Nagylzs jelzett is...ezt a gyakorlást meditációnak hívják.

Megjegyzésként még valamit, hogy ne legyél fogalmi zavarban.

A vágy és az ösztön NEM ekvivalens kifejezések. Az ösztön olyan hozzáállást súg az adott egyénnek, ami a természettel való, vagyis a természettel és annak működésével harmóniában, az ösztön az univerzális "célt" adja az egyén tudtára. A vágy viszont a létezés szubjektív megítéléséből (nem mellesleg téves) ered az egyén részéről. A vágy olyan tettekre sarkall, amik személyes érdekeket sejtetnek a háttérben, a személyes érdek előtérbe helyezése pedig mindannyian tudjuk jól, hogy az önzés, az önzés pedig a természetet, a közösséget, a családot, a kapcsolatot, egy szóval az egységet bomlassza. Figyeljünk oda erre.

Csak az összehasonlítás kedvéért: szexuális ösztön, és szexuális vágy...a szexuális ösztön teszi azt, amit Nagylzs ír, ez az úgynevezett "evolúciós ajándék", a szexuális vágyat pedig az ember generálja meg a másik nemre, vagy éppen ugyanarra, esetleg állatra, tárgyakra meg mittudomén mire. A vágyat kielégíteni akarja minduntalan az egyén, míg az ösztön nem szorul kielégítésre, mivel az ösztön az NEM hiány...de ugyanezt ár lehetne vetíteni például az éhség-étvágy párosra is.

ui.: Ha tényleg szabaddá akarsz válni, ahhoz egy jó erős akarat kell. Egy őszinte és erőteljes kérés ahhoz az "én" edhez, ami kicsinyes önmagad mögött van (persze nem térben), Istenhez.

üdv

28/F

LastOne.Left

Szervusz

A leírásodból számomra nem derül ki, mit tartasz nem igaz szerelemnek.

Mivel a vallástémában tetted fel a kérdésedet, ezért szeretném felhívni a figyelmedet bölcs Salamon történetére. Bár király volt, viszonzatlan szerelemtől szenvedett, szerelmes volt egy lányba, aki viszont egy pásztorfiút szeretett, ezért soha nem kaphatta meg a lány szerelmét.

A Bibliában a legszebb szerelmi történet ez, az Énekek Énekében olvashatsz róla.

Ha valaki szerelmes, csak akkor tér le a helyes útról, ha ez az érzés a paráznasággal társul. Isten előtt minden intim kapcsolat paráznaság, amely nem férj és feleség között történik. Már a flörtölés is oda vezető út.

A szerelmes állapot nem rabság, hiszen ezt a csodálatos érzést is Istentől kaptuk. Csak az nem mindegy hogyan élünk vele.

Pál apostol azt mondta "mindent szabad, de nem minden hasznos".

Ahogyan a kés lehet halálos fegyver, de egy finom étel elkészítésének az eszköze is, ugyan így a szerelem is lehet fűszer az életünknek, de lehet halált okozó eszköz is.

Üdvözlettel: Zita

Kérdező, minta olvastad volna ezt az idézetet: :)

"A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz; hanem az, ha mindketten ugyanabba az irányba néznek.” Antoine de Saint-Exupéry