Mi is az a buddhizmus?

A buddhizmust általában a történelmi buddhaként ismert Gótama Sziddhártától (Gautama Siddhartha) eredeztetik, aki i. e. 563–483 között élt, a harcosok kasztjába tartozó uralkodó család fiaként. Maga a buddha szó jelentése: felébredett, megvilágosodott, olyan lény, aki megszabadult az anyagi világ kötöttségeitől, és megvalósította a tökéletes, zavarodottságtól és szennyeződésektől mentes tudatosság állapotát.

Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában, és egy uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Azonban megrázó élményt jelentett számára huszonkilenc éves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál (vagyis a szenvedés) minden érző lény osztályrésze.

E felismerést követően elhagyta a családját, lemondott a gazdagságról, és a megvilágosodás keresése érdekében remetének állt. 35 évesen, egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés (azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta) a tudatlanságból (nem az intellektuális szegénység, hanem a szellemi vakság értelmében) fakad, a szenvedés oka a mohó vágy (vagy létszomj), mely a tudatlanságból fakad; a szenvedéstől való megszabadulás, ha megszűntetjük az okát; ennek módszere pedig a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a létszomjtól, így eléri a Nirvánát (a nirvána jelentése ellobbanás, a szenvedés gyökérokai lobbannak el). Hátralévő életét tanítással töltötte.

A Buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a Nirvánát. A szent iratok szerint Gótama Sziddhártát több buddha előzte meg és fogja még követni. Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden szenvedélyt, szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás, vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig "mások véleménye, és saját elmélkedésünk révén" világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.

A tan - filozófia és vallás

Buddha nem fektette írásba tanait, így azok megismerése közvetítők útján terjedt. A legrégebbi iskolák szanszkrit nyelven írott kánonjai sem tekinthetők a Magasztos beszédei közvetlen lejegyzésének, hiszen ezen szövegek Asóka (i. e. 272-232) korában keletkeztek, tehát bő két évszázaddal Buddha halála után. Ennek ellenére meglehetősen konkrétan támaszkodhatunk e szövegek tartalmi egységére, a visszatérő formulákra, így például a "Négy nemes igazság", a "Függő keletkezés", az "Állandó Én nemléte", a "Nemes nyolcrétű ösvény", és a "Nirvánáról mint a létformákban való vándorlás végső céljáról" szóló tantételek.

Buddha abból a felismerésből indult ki tanításai során, hogy a világi jelenségek, amelyek körbevesznek bennünket, átmenetiek. A keletkezés és pusztulás örök körforgásában változó jelenségek mélyebb okait kutatva megállapította, hogy az ember és világa független akotórészek összessége, a testi dolgok, érzések, észlelések, elképzelések, ösztönök és tudatos cselekedetek kombinációi, amelyek szintén ki vannak téve a változás örökös körforgásának.

Az átmeneti kapcsolatok új, minőségileg egyedi jelenségeket alkotnak, majd ezek felbomlása után a szintén változásnak kitett alkotórészek másfajta kapcsolatokra lépnek. A materializmussal ellentétben tehát azt állítja, hogy nincs egy végső, megbonthatatlan anyagi atomszerűség, amely szervezettségével létrehozza a testeket, és gondolkodó szerveket, hanem ezek a független alkotórészek maguk is állandóan változnak. Egyúttal tagadja a halhatatlan lelkek, vagy szellem-monádok létezését, amelyek a test elpusztulása után tovább élnek. Nem ismeri el az örök ős szubsztancia létét sem, amelyből minden szellemi és anyagi keletkezett. (lásd. upanisadok Minden-Egy tana).

Az egyszerű elemek, amelyek az egyén külső és belső világát meghatározzák, folyamatos mozgásban vannak, azonban nem összefüggés nélkül, egymástól függetlenül lépnek fel, és nem ok nélkül enyésznek el, hanem szigorú törvényszerűségek alapján. Buddha tanítása szerint ezek az alapelemek a világtörvény (dharma) végtelen sokaságú megnyilvánulásai, amelyek jelen vannak az univerzum rendjében, a karma következmény-okság elvén alapuló erkölcsi világrend kialakításában. Ezeknek az egyszerű elemeknek szintén "dharma" a nevük. Már nem tevődnek össze másokból, véglegesen különálló egységek. A föld, víz levegő, tűz ilyen dharmák, de a különböző képességek, mint látás, hallás, érzékelés, az öntudat, a nem tudás, a gyűlölet, a vágy, az óvatosság, a dicsőség, a szépség, a gazdagság, az igazság, a hamisság, a nemi hovatartozás, az alvás, az éhség, a betegség, a születés, a keletkezés, öregedés, halál és sok-sok más is.

Az élőlények és konkrét tárgyak konkrét dolgai kivételével a régi szövegek mindent dharmának neveznek, amiből hatás indulhat ki. A karma maga a cselekvési kényszer. A dharma hindu "világtörvény" szerinti felfogása itt egy szűkebb értelmezést kapott, amelyet a buddhizmusban alapvető, vagy végső lételemeknek is fordíthatunk.

Buddha tanításának lényege, hogy az élet egész folyamata koordinált elemek együttműködése, és ezek az elemek bizonyos fajta dologi léttel rendelkeznek, a fizikából ismert "erők" analógiájához hasonlóan.

Ami számunkra egységes személyiségnek látszik, az Buddha szerint különböző dharmák összessége, szuperpozíciója, amelyek látszólag egységes egésszé fonódnak össze. A dharmák együttműködése olyan harmonikus, elmúlásuk és keletkezésük olyan gyorsan történik, hogy képtelenek vagyunk ennek tudatára ébredni. A tapasztalat világában a dharmák állandó mozgásban vannak, más dharmáktól függően keletkeznek, majd megsemmisülnek, hogy újaknak adják át a helyet. Létrejöttük előfeltétele más dharmák sokaságának létezése, mint ahogy a növény létrejötte a legkülönfélébb környezeti hatások függvénye (mag, talaj, levegő, napsütés, stb.). Ha egy dharma hatóereje kimerül, az őt létrehozó okok ugyanolyan másik dharmát teremtenek, és ez lép a kiesett helyébe.

Az ember tehát, egy folyamatosan változó dharmák alkotta folyamat, amely a halállal sem szakad meg, mivel azok a dharmák, amelyek együttesen alkotják az egyént (természeti, fizikai, erkölcsi dharmák) a halál után sem szűnnek meg, hanem működnek tovább, létrehozva az alapfeltételeket egy új individuum megjelenéséhez. Ez az új individuum örökli az elpusztult test valamennyi jó és rossz tettének következményeit.

A brahmanizmussal, hinduizmussal ellentétben, amelyek szerint a halott testéből egy önálló szellemi- monád szakad ki, és hatol be az új anyatestbe, és mintegy birtokba veszi a létéhez szükséges fizikai környezetet, addig Buddha egy olyan újramegtestesülést tanít, amelyben egy szüntelenül változó és mozgásban levő öntudatáramlás hozza létre, a véget ért létezésben felgyülemlett erők hatása révén, az új individuumot.

Ennek megfelelően a lélekvándorlás kifejezés csak akkor alkalmazható a buddhizmusra, ha "lelken" valami teljesen mást értünk, mint a bráhmanák, vagy mint a legtöbb ókori, keresztény, vagy iszlám filozófus. A halott, és az, aki a tőle öröklött karmikus erők révén újjászületik, két különböző lény, de mégsem az, mivel az új szükségszerűen következik a régiből, mint őrségváltáskor az őrtüzek is folyamatosságukban követik egymást.

A két lét közötti összekötőkapocs az akaratmegnyilvánulások és hajlamok összessége, amelytől az új létezés elemeinek (dharmák) összefonódása függ, mindenekelőtt a vágy az élet akarására (trisná). Az élet szenvedés, mivel múlandó, és még a legboldogabb egyén is ki van téve a betegségeknek, öregségnek, halálnak. Ez a szenvedés csak akkor szűnhet meg, ha a trisná és a szenvedélyek, amelyek az újramegtestesülést előidézik megszűnnek. Ez azonban csak fokozatosan, sok újjászületés után lehetséges.

Buddha úgy ítéli meg, hogy a szenvedés nélküli létezéshez fokozatos előrehaladással közelíthetünk, amikor is kezdetben a világi lét erkölcsi negatívumai szűnnek meg, majd később, szellemi meditációk és aszkézis segítségével a szenvedélyek lassanként kiküszöbölődnek.

A sokszoros újjászületés során, egyre inkább közelítünk a szenvedélyektől mentes élethez, míg csaknem végtelen újjászületés és megszámlálhatatlanul sok létformák megélése után elérjük a tökéletesen szenvedély- és szenvedésmentes létezést, és világi vándorlásunk véget ér. Megszűnik a karmánk által előírt és kikényszerített újjászületési folyamatsor, eljutunk a nirvána örök nyugalmába. Ez maga is dharma, a világtörvény realitása, de ez abban különbözik minden más dharmától, hogy ezt nem a hajlamok (szanszkára) idézik elő, tehát nem is enyészhet el.

Ez a realitás a bölcs számára a boldogító egyetlen állapot, ami akkor is fennmarad, ha az összes múlandó dharma elenyészik.

A buddhista hitvallást számos felirat a következőképpen foglalja össze:

„Az okozati feltételektől függő dharmák (lételemek) okait a Tökéletes feltárta, és azt is, hogyan lehetséges ezeknek a dharmáknak a megszűntetése. Ebből áll a nagy aszkéta tana.”

Amennyiben Buddha a megváltás tanának lényegét a dharmákra vonatkozó elméletben látja, akkor a buddhizmus koherens filozófiai rendszerként értelmezhető. A létezés folyamatait racionalitással vizsgálja, és megpróbálja feltárni a folyamatok közötti oksági kapcsolatokat. Eltekint az olyan örök szubsztanciák feltételezésétől, mint isten, lélek, anyag, ezzel együtt metafizikus szemléletű rendszer, karmikus következményekről és megváltásról beszél, elismeri a múlandó túlvilági lények létezését a mennyekben és az alvilágban. A szent dolgok iránti elkötelezettsége, erőteljes etikai tartalma, szervezeti felépítése miatt a buddhizmust azonban vallási rendszerként tárgyalhatjuk.

A szenvedésekkel teli világ hangsúlyozása, a folyamatos képződés - pusztulás képei miatt a felületes szemlélő számára a buddhizmus pesszimista színezetűnek tűnhet, azonban a hit, hogy ezeken a szenvedéseken a saját akaratunkból úrrá lehetünk, hogy a szanszárát működésben tartó ok-okozati láncolat felhasználásával ujjászületési lehetőségeinket megszűntessük, hogy a jó felülkerekedik a rosszon, és létezik az örök boldogság, a buddhizmust optimizmus hatja át.

A bizalom az erkölcs hatalmában, a remény a megváltás bekövetkezésében Buddha és követőinek derűs erőt adnak a mindennapok szenvedéseinek leküzdésében. Buddha szobrai mindenütt diadalmas örömöt sugároznak, tanítványának is arra kell törekednie,hogy minden rossz kedélyállapotot leküzdjön, szellemi tisztaságra, emelkedett lelki nyugalomra tegyen szert. Buddha elveti az önsanyargatást, a brahmanista lemondást és szigorú aszkézist, helyette a tiszta, hideg, és józan szellemi magatartást helyezi előtérbe.

A buddhizmus főbb iskolái

A buddhizmus tanrendszere egy hasonlattal élve[1] egy nagy házra hasonlít, amelyre a lakók folyamatosan újabb emeletráépítéseket húznak fel, és amíg a fenn lakók szükségesnek és jogosnak ismerik el az alsó emeletek létezését, addig az alsó emeletek lakói idegenkedve, elutasítóan viselkednek az emeletráépítési törekvésekkel szemben.

A két fő áramlat a hinájána (kis szekér, vagy kis jármű) és a mahájána (nagy szekér, vagy nagy jármű) néven ismert.

Mindketten elismerik az ősi iratok tanításait, azonban mahájána, a hagyományos buddhista tanokat átértelmező gondolatvilágát új iratok felfedezésével próbálta igazolni, amit a „kis szekér” képviselői kétségbe vontak. Az indiai „szellem ” toleranciájának és türelmének köszönhetően, a két fő tábor között sem alakult ki európai értelemben vett vallási ellentét, sőt, máig előfordul, hogy a két buddhista áramlat hívői egyazon kolostorban élnek együtt a legnagyobb egyetértésben.

Mindkét irányzat szerint a jelenségek nem rendelkeznek önvalóval, egy egységes megfogható és azonosítható lényeggel, a világ valamennyi jelenségét átmenetinek tartják. Mindkét iskola elismeri, hogy a Parinirvána (teljes kialvás) után nem lehet a semmit állítani a Buddháról.

Gótama tanait később tanítványai foglalták írásba. A legrégibb irat a páli nyelvű Tipitaka - szanszkrit:Tripitaka (három kosár), amely az alaptanításokat írja le. Ezek kiindulópontja az a felismerés, hogy az egész élet szenvedés, melynek oka az élethez való ragaszkodás. Akinek sikerül lemondania a vágyakról, az kiszabadul az újabb szenvedéseket hozó újjászületésekből, és eljut a Nirvánába, ami nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot a mahájána irányzat szerint, míg a hínajána szerint csak a vágyak kialvása. Mindkét irányzat elismeri, hogy a Parinirvána (teljes kialvás) után nem lehet a semmit állítani a Buddháról.

A mahájána szútrái (tankönyvei) szanszkrit, kínai és tibeti nyelven írott művei közül a Tipitakán felül a következők a legfontosabbak:

A bölcsesség tökéletessége (Prádnyápárámita)

A Tiszta Ország rendszere (Szukhávati-vjúha)

A Jó Törvény Lótusza (Szaddharma-pundarika)

A Tan ceyloni kinyilatkoztatása (Lankávatára)

A Buddha-ékszer (Buddhávatamszaka)

Az eredeti, régebbi felfogás szerint (kis szekér - hinájána iskolája) a buddhák száma korlátozott, a világ meghatározott korszakaiban lépnek fel, és ugyanabban a kozmikus rendszerben csak egy létezik belőlük. A hinájána szerint az egyén külső és belső világa is egyszerű elemekre osztható, amelyek azonban szigorú törvényszerűségnek vannak alárendelve.

A mahájána ezzel szemben azt tanítja, hogy a világ egységes, és minden a tudat teremtménye (jógácsára), de van olyan irányzat is (madhjamaka), amely e világot illúziónak, nem létezőnek, önlét nélkülinek tartja. A jógácsára filozófia alapítója Vaszubandhu, a madhjamaka filozófia alapítója pedig a második században élt Nágárdzsuna.

Tibeti csörten a Himalája lábánálA jelenleg elterjedtebb mahájána szerint a buddhák száma csaknem végtelen, és minden lényben benne van potenciálisan a buddhává válás képessége, azaz a számtalan újjászületések fokozatosan érlelik buddhává azt, aki erre az útra lép, igy a létezés megannyi fokán álló lény között jelenleg is található olyan, aki a jövőben buddhává érik majd. A nirvána a mahájána irányzat szerint nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot, míg a hinájána szerint csak a vágyak kialvása.

A mahájána felsőbbrendűnek tartja magát, és lenézően hinajánának, kis, azaz hitvány szekérnek nevezi az eredeti, régebbi felfogást. Azt vallja, hogy minden embernek törekedne kell arra, hogy bodhiszattvává (A bódhiszattvák olyan megvilágosodott lények, akik saját nirvánájukat elhalasztva az újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják.) váljon, ennek a célnak a megvalósítása érdekében aktív etikát tanít.

A számtalan buddha feltételezése a mahájána buddhizmusban felvetette annak a lehetőségét is, hogy ezek a már üdvözültek jótékony hatással vannak a földi élőlényekre, tehát hozzájuk imádkozni szintén üdvözítő hatású. Ezzel együtt kialakult egy gazdag mitológiai hitkör, amelyeket a hinduizmushoz hasonlatos kultuszokkal imádtak. A mahájána buddhista eszmekör megjelenése elősegítette a buddhizmus terjedését olyan országokban is, ahol a kultuszoknak, a többisten hitnek és vallási tiszteletnek régebbi, mély gyökerei voltak (pl. brahmanizmus).

A meglévő ind vallások, elsősorban a hinduizmus, brahmanizmus behatásainak következtében éppen a mahájána buddhizmus adott lehetőséget az eredeti tanok háttérbe szorítására, illetve arra, hogy megtörje a tan ellenállóerejét. Ezzel egyidőben (i. sz. 1000 körül) már megmutatkoztak a jelei a vallás bizonyos mértékű regressziójának is (ebben a szubkontiens északnyugati részén ekkortájt terjeszkedő iszlám is szerepet játszott). Ezzel együtt lehetőséget adott, többek között, az indiai kasztrendszer merevségének feloldására, hiszen a buddhista szerzetesrendek kasztoktól függetlenül fogadtak be "bódhiszattvákat".

Elterjedés és változatok

Az i. e. 3. században Ceylonon és Nepálban, misszionáriusok térítő tevékenysége útján az 1. századtól Kínában, a 4. században Koreában és Indonéziában, míg Japánban a 6., Tibetben a 8., Mongóliában és a mai Oroszország egyes területein pedig az első ezredfordulótól terjedt el.

Indokínában (Kambodzsa Khmer birodalom , Angkor) és Ceylon (Sri Lanka) szigetén Hátsó-Indiában, Burmában (Mianmar) a hínajána vagy théraváda buddhizmus a meghatározó. Az Indonéz szigetvilágban az iszlám terjedéséig a hinduizmussal vállvetve erős vallási tényező volt.

A kínai szellemi életben, a kínai univerzalista tanok mellett sokszor császári támogatással, sokszor hivatalos üldöztetések közepette tartotta meg befolyását. Kínában, Koreában és Japánban elsősorban a meditációs iskola terjedt el, a mahájána különböző változatai (pl.:Tiszta Föld buddhizmus és a meditációt hangsúlyozó irányzat, a csan (koreai szon, japán zen). A zen ma is Japán legnagyobb buddhista szektája, egyedi vonásokkal, mint például, hogy a kezdetektől elvetette a papi nőtlenséget. Ezek a buddhista iskolák már bőségesen merítettek a taoista szemléletből, illetve a kelet-ázsiai természetvallások világából.

Tibetben (és Mongóliában, valamint Oroszország egyes területein) a mahájána rituáléiból, illetve a mágikus formák citálásából kialakultak a buddhista tantrizmus különböző fajtái is, amelyek a későbbiekben önálló szekérré alakultak (pl. gyémántszekér). Ez az áramlat i. sz. 600-as években Bengáliából kiindulva érkezett Tibetbe, azonban az itteni ("bon": egyfajta démonhit) vallással szemben kezdetben csak kevéssé érvényesült.

Amint az indiai szerzetesek, a papság szerepe erősödött a szellemi, kulturális és állami életben, úgy vette át az állam irányításának szerepét az a sajátos iskola, amely a "khubilgani öröklési rend" néven vált ismertté, ahol is feltételezik, hogy a lhaszai főpap, a Dalai láma halála után az egy gyermekben testesül meg újra, akinek kilétét különböző égi jelek alapján meg lehet állapítani. A tan összefoglaló neve a vadzsrajána. Négy fő irányzata a nyingmapák, a szakjapák, kagyüpák és a gelukpák. Őszentsége, a Dalai láma e negyedik irányzat követője. A lámaista hierarchia és egyházrend helyzetében nagy változásokat hozott Tibet kínai annektálása (1951), ami a Dalai Lámát Indiába való menekülésre kényszerítette (1959).

Szokás külön venni az Amerikában és Európában terjedő buddhizmust, bár a metafizikai tanítások nem térnek el a fentebb említett hagyományos iskoláktól, de a közösségi előírások terén megpróbálnak alkalmazkodni a nyugati életformához.

Az ú.n. jobboldali út a függőség kioltását a vágyak kioltásával akarja megvalósítani, az ú.n. baloldali, tantrikus út, megengedi a vágyakat, amennyiben a függőséget el lehet kerülni tudással (ld. Epstein, 2005).

A buddhizmus Magyarországon

Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett sztúpa Tar községnélMagyarországon a buddhista irodalomnak komoly hagyományai vannak, Kőrösi Csoma Sándortól kezdődően a XX. század első felében megjelent fordításokig. A buddhista tanok közvetlenül is terjedhettek, éppen az egyházilag legsötétebb időkben, ugyanis Budapesten 1956-ban megalakult a Buddhista Misszió, a német származású Lama Anagarika Govinda támogatásával. Könyveket ugyan nem adhattak ki, ám „szamizdat” formájában már a '80-as években jegyzeteket sokszorosítottak, amik '89 közeledtével egyre komolyabb külsőt kaptak, és könyvként is megjelenhettek. A misszió vezetője Hetényi Ernő volt, aki maga is megkapta a láma-beavatást. Ezekben az években Őszentsége, a Dalai Láma többször is járt Budapesten, még „első”, hivatalos útja előtt...

Ugyancsak 1956-ban alapította Hetényi Ernő (Berlinben és Budapesten egyidejűleg) a nemzetközi buddhológiai intézetet, amely a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet nevet kapta.

1990 után sorra alakultak a buddhista rendek, iskolák, a hirtelen jött szabadság azonban itt is bizonyos fokú felhigulást eredményezett. A tan könyvkiadása is átvette a könnyedebb, ám kevésbé alapos angolszász kézikönyveket, ugyanakkor Kőrösi Csoma Sándor munkáinak jó része még ma is lefordítatlan.

Magyarországon ezidáig hat sztúpát (emlékhelyet) építettek: Budapesten 2, Budakeszin, Bükkmogyorósdon (Csernelyben), Zalaszántón és Tar községben 1-1.

ezt találtam a neten róla:)

Először is természetesen nem lehet egy teljes vallást/filozófiai rendszert röviden és egyszerűen elmagyarázni.Amit tudok róla: Nem tagadja Isten vagy istenek létét, de nem is foglalkozik velük. A saját lelked fejlesztését, jobbá tételét célozza meg, hogy végül kikerülhess a reinkarnáció körforgásából. Újjászületni ugyanis nem buli, valójában újra és újra szembesülsz azokkal a hibáiddal amiket nem tudtál kijavítani, és azokkal a problémáiddal amiket nem tudtál megoldani, plusz a karmikus adósságaid, vagyis amikor "rossz" voltál, előbb utóbb visszaütnek rád (bár persze az is ha "jó" voltál) A végcél a Nirvána, ahol tulajdonképpen eggyé válsz a világegyetemmel, persze csak akkor ha nem jössz vissza, ezúttal már szándékosan, hogy segíts utat mutatni a még itt lévőknek. Ilyen visszatérő volt maga Buddha is, de ilyenek a lámák is.

Hol lehet olyan emberekkel beszélgetni..? -Próbáld felkeresni a Shambala Tibet-központot, a gyémánt-utat,vagy a tan-kapuját.

Itt is vannak törvények..? -Persze. Vannak javasolt követendő példák, de nem köveznek meg ha hibázol. Mindenki épp eléggé megbünteti saját magát a karmikus adósságok felhalmozásával.Mindamellett ha kiveszed a 10 parancsolatból az Istennel kapcsolatos parancsokat (faragott kép, hiába venni a nevét, ilyenek) Akkor majdhogynem egy az egyben megkapod a buddhizmus 5 fő etikai irányelvét. Néhány különbség persze van: 1. Ne ölj (állatokat se) 2. Ne lopj 3. Ne kövess el házasságtörést (más értelmezésben általában kerüld a túlzó szexuális kicsapongást) 4. Ne hazudj (akkor se ha épp nem tanúskodsz) 5. Ne fogyassz részegítő italokat.(általában ezt nem csak az italra, hanem minden egyéb drogra is vonatkoztatják)

Azt mondtam nem köveznek meg, természetesen a VILÁGI törvénykezés (Tibetben is) lecsukat ha gyilkolsz, vagy lopsz, illetve házasságtörés esetén a felszarvazott fél nem biztos hogy a karmájára fog gondolni mondjuk a kisbalta helyett. De VALLÁSI retorziókról nem tudok, a saját érdeked hogy betartsd őket, és persze ezen az ötön kívül is van még kismillió ajánlott, avagy követendő irányelv.

És végül ha megtetszik... Tudtommal, hacsak nem akarsz egyből szerzetesnek állni, akkor nincs alámerítés, felszentelés vagy semmi ilyesmi, ha közel érzed magadhoz Buddha tanításait próbálj meg aszerint élni.

Elnézést ha valamit rosszul tudtam, hozzád hasonlóan én is csak egy laikus érdeklődő vagyok, legjobban tényleg akkor járnál, ha meglátogatnád személyesen valamelyik központjukat.Én a Shambalát ajánlanám (tibet.hu) Budapesten, illetve a Gyémánt-utat bárhol (buddhizmusma.hu, ott a meditációs központok menüpontnál Becskétől Zalaegerszegig találsz egy csomó helyet), a Tan-Kapuja elsősorban iskola, tehát nem biztos hogy ráérnek érdeklődőkkel foglalkozni, ráadásul kérdéses hogy ilyenkor nyáron találsz-e ott valakit a gondnokon kívül, persze ki tudja.(tkbf.hu) Végülis van ott egyház, meg kutatóintézet is.Mindenesetre a legtöbbjük telefonszámot, emailcímet is megad a honlapján, tehát tudsz érdeklődni, mielőtt potyára odamennél.

Buddhizmus — A megvilágosodás keresése Isten nélkül

A BUDDHIZMUS — amit a századfordulón még alig ismertek Ázsián kívül — ma világvallás. Igen, sok nyugati ember meglepve állapítja meg, hogy szomszédságában terjed és virágzik a buddhizmus. Ez túlnyomórészt a nemzetközi viszonylatban megfigyelhető menekülthullámok következménye. Sok ázsiai közösség alakult ki Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában és a föld más részein. Egyre több bevándorló ereszt gyökeret új hazájában, s természetesen magával hozza a vallását is. Számos nyugati ember ily módon találkozik első ízben a buddhizmussal. Ez, valamint a hagyományos egyházak engedékenysége és szellemi hanyatlása előidézte, hogy néhány ember áttért erre az „új” vallásra (2Timótheus 3:1, 5).

2 Az 1989 Britannica Book of the Year jelentése szerint a buddhizmusnak világszerte mintegy 300 millió követője van, ebből körülbelül 200 000 Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, 500 000 Latin-Amerikában, 300 000 pedig a Szovjetunióban él. A buddhizmus legtöbb híve azonban még mindig az ázsiai országokban található: Srí Lankában, Mjanmában (Burmában), Thaiföldön, Japánban, Koreában és Kínában. De tulajdonképpen ki volt Buddha? Hogyan vette kezdetét a buddhizmus? Milyen tanítások és szokások jellemzik?

A forrás megbízhatósága kérdéses

3 „Mindaz, ami Buddha életéről ismert, főként kanonikus szövegeken alapul, amelyek többsége az ősi India egyik nyelvén, páli nyelven íródott” — olvasható a World Religions—From Ancient History to the Present című könyvben. Tehát Buddha korából nem áll rendelkezésünkre olyan forrásanyag, amely beszámol Sziddhárta Gautamáról, e vallás alapítójáról, aki az i. e. VI. században élt Észak-Indiában. Ez persze felvet egy kérdést. Fontosabb azonban az: Mikor és hogyan keletkeztek a „kanonikus szövegek”?

4 A buddhista hagyomány szerint nem sokkal Gautama halála után összehívtak egy 500 szerzetesből álló zsinatot, amelynek meg kellett állapítania, melyek a mester eredeti tanításai. A buddhista tudósok és történészek gyakran vitatják, hogy ez a zsinat valóban összeült-e. Fontos azonban megfigyelni: azt még a buddhista szövegek is elismerik, hogy az eredetinek vélt tanításokat nem foglalták írásba, a tanítványok tartották emlékezetükben azokat. A szent szövegek tényleges leírásáig még hosszú idő telt el.

5 Az i. sz. IV. és VI. századból származó Srí Lanka-i krónikák szerint ezeknek a „kanonikus szövegek”-nek a legkorábbi írásba foglalása páli nyelven az i. e. I. században, Vattagámani király uralkodása idején történt meg. Más írásos beszámolókat Buddha életéről egészen az i. sz. I., sőt inkább az V. századig nem készítettek, tehát közel ezer évvel Buddha kora utánig.

6 Az Abingdon Dictionary of Living Religions megjegyzi: „Egyrészt az ’életrajzokat’ későn írták és tele vannak legendákkal meg mítoszokkal, másrészt a legrégebbi kanonikus szövegek egy hosszú szóbeli átadási folyamat eredményei, s e folyamat alatt nyilvánvalóan több módosítás és kiegészítés történt.” Sőt az egyik tudós azt „állította, hogy a lejegyzett tanításnak nincs egyetlen olyan szava sem, amely abszolút biztonsággal Gautamának tulajdonítható”. Vajon jogosak az ilyen kritikák?

Buddha fogantatása és születése

7 Figyeljük meg például a következő szemelvényeket a páli nyelvű kánon részét képező Jataká-ból és az i. sz. második századi szanszkrit nyelvű, Buddha életéről szóló Buddha-csaritá-ból! Az első beszámoló arról szól, hogy Buddha édesanyja, Maha-Májá királyné hogyan foganta őt álomban.

„Négy őrző angyal jött, felemelte őt a dívánnyal együtt, és elvitte őt a Himalájára . . . Azután ezen őrző angyalok feleségei jöttek, elvezették őt az Anotatta-tóhoz, s ott megfürdették, hogy lemossák róla az emberi szennyet . . . Nem messze onnan van az Ezüst-hegy, s annak csúcsán az aranypalota. Ott fejrészével kelet felé elhelyeztek egy isteni díványt, s arra lefektették a királynét. Ekkor a leendő Buddha csodálatos fehér elefánttá változott . . . felment az Ezüst-hegyre . . . jobb oldalával a dívány felé fordulva, háromszor körüljárta azt, megérintette édesanyja jobb oldalát, s mintegy belépett az ő méhébe. Így történt a fogantatás a nyári napfordulati ünnepség idején.”

8 Amikor a királyné elmondta álmát férjének, a királynak, az hívatott 64 kitűnő hindu papot, enni adott nekik és felöltöztette őket, majd kérte tőlük az álom megfejtését. A papok magyarázata így hangzott:

„Légy nyugodt, ó nagy Király! . . . Fiad születik. Ha az otthoni életet választja majd, király lesz, a világ ura; ha azonban elhagyja otthonát és visszavonul a világtól, buddha lesz, elűzi a bűn felhőit és a világ ostobaságát.”

9 Azután állítólag 32 csoda történt:

„Akkor szinte egyetlen csapásra megingott, megremegett és megrázkódott mind a tízezer világ . . . Minden pokolban kialudt a tűz; . . . minden embernek megszűnt a betegsége; . . . minden hangszer megszólalt, jóllehet senki nem érintette meg őket; . . . a nagy óceánban édesvíz volt; . . . a tízezer világ mindegyike olyan lett, mint megannyi koszorú, telve a legnagyobb pompával.”

10 Azután a „sal”-fák kertjében, amelynek neve Lumbini-kert volt, igen szokatlan módon megszületett Buddha. Amikor a királyné meg akarta fogni a ligetben lévő legmagasabb „sal”-fa egyik ágát, a fa lehajolt hozzá. A királyné megkapaszkodott az ágban, s állva szülte meg a fiát.

„Úgy jött elő anyja méhéből, mint ahogy egy prédikátor a szószékről vagy egy ember a lépcsőről lejön; mindkét kezét és lábát kinyújtotta, s nyoma sem volt rajta az anyja méhéből származó bármely tisztátalanságnak . . .”

„Amint a [leendő Buddha] megszületett, két lábbal szilárdan megállt a földön, egy fehér baldachin alatt hét lépést tett északnak, elnézett valamennyi égtáj felé, majd semmihez sem hasonlítható hangon így kiáltott: Az egész világon én vagyok a legjobb és a legfőbb; ez volt utolsó születésem; soha többé nem fogok újraszületni.”

11 Ugyanilyen bonyolult elbeszélések vannak gyermekkoráról, találkozásairól az őt tisztelő fiatal nőkkel, vándorlásairól, s életének szinte minden eseményéről. Talán nem meglepő, hogy ezeket a beszámolókat a legtöbb tudós legendának vagy mítosznak tartja. A British Museum egyik munkatársa még azt is kijelentette, hogy „a sok legenda és csodás történet” miatt „lehetetlen Buddha életéről történelmi beszámolót összeállítani”.

12 Mindezek ellenére széles körben ismeretes egy hagyományos beszámoló Buddha életéről. A Colombóban (Srí Lanka) megjelent egyik modern szöveg, A Manual of Buddhism a következő leegyszerűsített változatot tartalmazza:

„Az i. sz. 623-as év májusában, holdtöltekor született Nepálban egy indiai Sákja herceg, név szerint Siddhattha Gotama. Édesapja Suddhodana király volt, anyja pedig Maha-Májá királyné, aki néhány nappal a gyermek születése után meghalt, s a csecsemő nevelőanyja Maha Pajapati Gotami lett.

Tizenhat éves korában feleségül vette unokatestvérét, a szépséges Jasodhara hercegnőt.

Házasságkötése után közel tizenhárom évig élt fényűző életet boldog tudatlanságban, mit sem sejtve a palota kapuin kívüli élet viszontagságairól.

Az idő előrehaladtával fokozatosan sejtette meg az igazságot. Életének 29. évében, amely fordulópont lett számára, megszületett a fia, Ráhula. Leszármazottját akadálynak tekintette, mert felismerte, hogy kivétel nélkül mindenki, aki megszületik, ki van szolgáltatva a betegségnek és a halálnak. Világossá vált tehát előtte a szenvedés egyetemessége, és elhatározta, hogy megtalálja a csodaszert az emberiség ezen általános betegségére.

Feladta a királyi örömöket, s egy éjjel elhagyta otthonát . . . levágta haját, az aszkéták egyszerű köntösét öltötte magára, és az igazság keresésére indult.”

13 Ez a néhány életrajzi részlet, amit a születési év kivételével általánosan elfogadnak, éles ellentétben áll azokkal a fantázián alapuló történetekkel, amelyek a „kanonikus szövegek”-ben találhatók.

A megvilágosodás — hogyan történt?

14 Mi volt az előbb említett „fordulópont” Sziddhárta életében? A fordulat akkor történt, amikor először látott egy beteget, egy aggastyánt és egy halottat. Ez a tapasztalat kínzó kérdést vetett fel benne az élet értelmével kapcsolatban: Vajon az ember csupán azért születik, hogy szenvedjen, megöregedjen és meghaljon? Azután állítólag találkozott egy szent emberrel, aki az igazságot keresve lemondott a világ örömeiről. Ez arra indította Gautamát, hogy családját, birtokait és hercegi nevét elhagyva a következő hat évet hindu tanítók és guruk között töltse. Tőlük várta a választ, de mindhiába. A beszámolókban az áll, hogy átadta magát a meditációnak, böjtölt, gyakorolta a jógát és szigorú aszkéta életet élt. Mégsem találta meg az elmebeli békét, s nem jutott el a megvilágosodásra.

15 Végül is megértette, hogy a szigorú aszkézis éppen olyan haszontalan volt, mint korábbi élete a teljes bőségben. Attól kezdve követte a — saját elnevezése szerinti — „középutat”, s kerülte mind az egyik, mind a másik szélsőséges életmódot. Meg volt győződve arról, hogy létezik válasz a kérdésére, de azt csak a meditáció által találhatja meg. Ezért letelepedett egy „pipal”-fa, vagyis egy indiai fügefa alá, és átadta magát a meditációnak. Négy hétig (egyesek szerint hét hétig) állhatatosan folytatta azt, ellenállva Mára, az ördög valamennyi támadásának és kísértésének, míg végül állítólag felülemelkedett minden ismereten és minden megértésen. Akkor érte el a megvilágosodást.

16 Ily módon Gautama — a buddhista terminológia kifejezésével élve — a Buddhává, azaz a Felébredetté vagy a Megvilágosodottá vált. Elérte végső célját, a nirvánát: a tökéletes béke és megvilágosodás állapotát, amely mentes a vágytól és a szenvedéstől. Sákjamuni (a Sákja-törzs bölcse) néven is ismertté vált, s gyakran nevezte magát tathágatának (az, aki így [tanítani] jött). A különböző buddhista szektáknak azonban más-más nézetük van erről. Néhányan csupán embernek tartják őt, aki a maga számára megtalálta a megvilágosodáshoz vezető utat, azután megtanította arra követőit. Mások úgy tekintik őt, mint a buddhák sorának utolsó tagját, aki lejött a földre, hogy hirdesse vagy újjáélessze a dharmát (páli nyelven: dhamma), Buddha tanítását vagy útját. Megint mások boddhiszatvának tartják, azaz olyasvalakinek, aki elérte a megvilágosodást, de elhalasztotta a nirvánába való belépést, hogy segítsen másoknak a megvilágosodás keresésében. Bárhogy legyen is a dolog, ez az esemény, a megvilágosodás a buddhizmus valamennyi iskolájában rendkívül fontos helyet foglal el.

A megvilágosodás — mi az?

17 Miután elnyerte a megvilágosodást és legyőzte kezdeti tétovázását, Buddha elkezdte tanítani másoknak újonnan talált igazságát, a dharmát. Első és valószínűleg legfontosabb prédikációját egy Benáresz közelében levő szarvasparkban tartotta öt bhiksu — tanítvány vagy szerzetes — előtt. Ebben azt tanította: az embernek ahhoz, hogy megtalálja a megmentést, az érzéki gyönyöröket és az aszkétizmust egyaránt kerülnie kell, s a „középutat” kell követnie. Ezenkívül meg kell értenie és figyelembe kell vennie a „négy nemes igazság”-ot (lásd a kiemelt részt a másik oldalon), amely röviden a következőképpen foglalható össze:

1. Minden létezés szenvedés.

2. A szenvedés a vágyból és a sóvárgásból támad.

3. A vágy megszűnése a szenvedés végét jelenti.

4. A vágy megszűnéséhez vezető út a „nyolcszoros út”, ami szabályozza a viselkedést, a gondolkodást és a hitet.

18 Ez a „középút”-ról és a „négy nemes igazság”-ról tartott prédikáció ismerteti a megvilágosodásnak és Buddha összes tanításának a lényegét. (Ezzel szemben vö. Máté 6:25–34; 1Timótheus 6:17–19; Jakab 4:1–3; 1János 2:15–17.) Gautama nem állította azt, hogy prédikációja isteni ihletésű; magának tulajdonította beszédét e szavakkal: „tathágata ismerte fel.” Úgy tartják, hogy a halálos ágyán Buddha ezt mondta tanítványainak: „Egyedül az igazság legyen megmentésetek vezérfonala; ne tekintsetek segítségért magatokon kívül senkire!” Buddha szerint a megvilágosodás tehát nem Istentől jön, hanem azáltal, hogy az ember személyesen fáradozik a helyes gondolkodásmód kialakításán és azon, hogy jó cselekedeteket vigyen véghez.

19 Nem nehéz megérteni, miért fogadták szívesen ezt a tanítást az akkori indiai társadalomban. Azért, mert elítélte egyrészt a hindu brahmanok, vagyis a papi kaszt kapzsiságát és korrupt vallási szokásait, másrészt a jainisták szigorú aszkézisét, valamint más misztikus kultuszokat. Buddha tanításai véget vetettek az áldozatoknak és a rítusoknak, a megszámlálhatatlanul sok istennek és istennőnek, valamint a kasztrendszernek, amely az emberek életének minden területét uralta s a népet rabszolgaságban tartotta. Röviden, ez a tanítás szabadságot ígért mindazoknak, akik Buddha útját követték.

A buddhizmus hatása erősödik

20 Miután öt bhiksu elfogadta Buddha tanításait, megalapították az első szanghát, vagyis szerzetesrendet. Megvolt tehát a buddhizmus „három ékköve” (triratna): a buddha, a dharma és a szangha — ezeknek kell segíteniük az embereknek eljutni a megvilágosodás útjára. Ilyen előkészületek után Gautama, a Buddha elindult, hogy prédikáló körutat tegyen a Gangesz völgyében. Mindenféle rendű és rangú emberek hallgatták meg és lettek a tanítványai. Halálakor, azaz 80 éves korában már közismert ember volt, s nagy tiszteletben tartották. Tanítványaihoz intézett utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Minden múlandó, ami csak létezik. Szorgalmasan törekedjetek önmagatok megmentésére!”

21 Az i. e. III. században, mintegy 200 évvel Buddha halála után uralkodott a buddhizmus legnagyobb pártfogója, Asóka király, aki hatalmába kerítette India legnagyobb részét. A hódításaival járó mészárlás és felfordulás elszomorította, ezért elfogadta és állami támogatásban részesítette a buddhizmust. Vallási szobrokat emeltetett, zsinatokat hívott össze és arra buzdította az embereket, hogy éljenek Buddha tanításai szerint. Asóka buddhista misszionáriusokat is küldött India minden részébe, valamint Srí Lankára, Szíriába, Egyiptomba és Görögországba. Elsősorban Asóka erőfeszítései következtében a buddhizmus, az egykori indiai szekta világvallássá nőtt. Joggal tekintik hát őt néhányan a buddhizmus második alapítójának.

22 Srí Lankából a buddhizmus kelet felé Mjanmába (Burmába), Thaiföldre, valamint Indokína különböző részeire jutott el. Északon elérte Kasmírt és Közép-Ázsiát. Ezekről a területekről már az i. sz. I. században átkeltek buddhista szerzetesek a veszélyes hegyeken, keresztülutaztak a kopár területeken, hogy elvigyék a vallásukat Kínába. Kínától már csak egy lépés volt Korea és Japán. A buddhizmus eljutott Tibetbe, India északi szomszédjához is; összekeveredett a helybeli hitnézetekkel, s létrejött a lámaizmus, amely az ottani vallási és politikai életet egyaránt uralta. Az i. sz. VI—VII. századra a buddhizmus erősen meggyökeresedett Délkelet-Ázsia egész területén és a Távol-Keleten. De mi történt Indiában?

23 Mialatt a buddhizmus hatása más országokban egyre erősödött, Indiában fokozatosan csökkent. A szerzetesek olyan mélyen belebonyolódtak a filozófiába és a metafizikába, hogy elvesztették a kapcsolatot laikus követőikkel. A királyi pártfogás megszűnése, valamint a hindu eszmék és szokások átvétele tovább gyorsította a buddhizmus hanyatlását Indiában. Még a buddhisták szent helyei is pusztulásnak indultak, például Lumbini, ahol Gautama született és Buddhagaja, ahol elérte a „megvilágosodás”-t. A XIII. századra a buddhizmus gyakorlatilag eltűnt szülőföldjéről, Indiából.

24 A XX. században ismét megváltozott a buddhizmus arculata. A Kínában, Mongóliában, Tibetben és a délkelet-ázsiai országokban tapasztalható politikai forrongás megsemmisítő csapást mért rá. Kolostorok és templomok ezreit rombolták le, szerzetesek és apácák százezreit űzték el, börtönözték be vagy gyilkolták meg. Ennek ellenére ezekben az országokban még mindig világosan felismerhető a buddhizmusnak az emberek gondolkodásmódjára és szokásaira gyakorolt hatása.

25 Európában és Észak-Amerikában úgy tűnik nagy tetszésre talál az a buddhista elképzelés, miszerint az „igazság”-ot mindenkinek saját magában kell keresnie; az emberek a meditációs gyakorlatok segítségével akarnak elmenekülni a nyugati élet zűrzavarából. Érdekes módon a Living Buddhism című könyv előszavában Tenzin Gyatso, a száműzetésben élő tibeti dalai láma ezt írta: „A buddhizmus szerepe ma talán az, hogy a nyugati világ embereit emlékeztesse életük szellemi dimenziójára.”

A buddhizmus különböző irányzatai

26 Bár a buddhizmusról általában mint egyetlen vallásról beszélnek, valójában több különböző iskolára vált szét. Mivel Buddha természetét és tanításait mindegyik másként magyarázza, minden iskolának megvannak a saját tantételei, szokásai és iratai. Ezek az iskolák számtalan további csoportra és szektára bomlottak, amelyek közül sok erősen a helyi kultúra és a helyi hagyományok hatása alatt áll.

27 A therváda („idősek útja”) vagy hínajána („kis szekér”), a buddhizmus egyik irányzata elsősorban Srí Lankán, Mjanmában (Burmában), Thaiföldön, Kambodzsában és Laoszban virágzik, s néhányan konzervatív iskolának tekintik. Azt hangsúlyozza, hogy ha az ember el akarja nyerni a bölcsességet és gondoskodni akar a saját megmentéséről, akkor le kell mondania a világról és szerzetesként kell élnie, azaz át kell adnia magát egy kolostorban a meditációnak és a tanulmányozásnak.

28 Az említett országok némelyikében gyakran lehet találkozni borotvált fejű fiatal férfiak csoportjával, akik sáfránysárga köntösben, mezítláb járnak és magukkal viszik alamizsnatálaikat, hogy a laikus hívőktől — akiknek feladata az ő támogatásuk — megkapják a napi szükségletük fedezetét. Megszokott dolog, hogy a férfiak legalább életük egy bizonyos részét kolostorban töltik. A kolostori élet végső célja az, hogy az ember arhat legyen, azaz olyasvalaki, aki elérte a szellemi tökéletességet és a megváltást az újraszületések szenvedéssel teli körforgásából. Buddha megmutatta az utat; mindenki maga dönti el, követi-e azt.

29 A mahájána („nagy szekér”) elnevezésű buddhista irányzat leginkább Kínában, Koreában, Japánban és Vietnámban terjedt el. Ezt az iskolát azért nevezik így, mert Buddha azon tanítását hangsúlyozza, miszerint: „Az igazság és a megmentés útja mindenkié, éljen bár barlangban, kolostorban vagy házban . . . Nem csupán azoké, akik lemondtak a világról.” A mahájána alapgondolata szerint Buddha szeretete és könyörülete oly nagy, hogy senkitől sem tagadja meg a megmentést. Ez az irányzat azt tanítja, hogy mivel a buddha-természet minden ember sajátja, mindenkiből lehet buddha, megvilágosult vagy boddhiszatva. A megvilágosodás nem a szigorú önfegyelem által érhető el, hanem a Buddhába vetett hit és a valamennyi élőlény iránt tanúsított együttérzés által. Ez nyilvánvalóan jobban megfelel a gyakorlatiasan gondolkodó tömegeknek. A szabadabb felfogás miatt azonban számtalan csoport és szekta alakult ki.

30 A Kínában és Japánban létrejött sok mahájána szekta közé tartozik a „Tisztaság Földje” és a zen. Az előbbi középpontját az Amida Buddha megmentő erejébe vetett hit alkotja; Amida Buddha újraszületést ígért követőinek a „Tisztaság Földjén”, vagyis a „nyugat Paradicsomában”, a gyönyör és az öröm istenek és emberek lakta országában. Onnan már csak egy lépés a nirvána. Azáltal, hogy ismételgetik — néha akár naponta ezerszer is — az „Amida Buddhába vetem hitemet” imát, a hívők megtisztulnak, s így elnyerik a megvilágosodást és újra fognak születni a „nyugat Paradicsomában”.

31 A zen buddhizmus (a kínai csan iskola) nevét a meditálásra vezeti vissza. A csan (kínai) és a zen (japán) szavak megfelelnek a szanszkrit dhjána kifejezésnek, ami „meditáció”-t jelent. Ez az iskola azt tanítja, hogy a tanulmányozás, a jó cselekedetek és a szertartások kevés hasznot hoznak. Miközben az ember egyszerűen olyan megfejthetetlen rejtélyeken töpreng, mint például: ’Hogyan hangzik az, ha csak egy kézzel tapsolunk?’ vagy: ’Mit találunk ott, ahol semmi sincs?’ — elérheti a megvilágosodást. A zen buddhizmus misztikus jellege jut kifejezésre a virágkötészet kifinomult művészetében, a kalligráfiában, a tusrajzokban, a költészetben, a kertépítésben stb., s ezek Nyugaton kedvező fogadtatásra találtak. Ma sok nyugati országban található zen meditációs központ.

32 Végül érdemes megemlíteni a tibeti buddhizmus-t, azaz a lámaizmus-t. A buddhizmusnak ezt a formáját néha mantrajanának („mantra szekér”) is nevezik, mert egyik fő jellegzetessége a mantrá-k használata; a mantra értelmes vagy értelmetlen szótagok sora. A bölcsesség és a könyörületesség helyett a lámaizmusban a szertartásokra, az imákra, a mágiára és a spiritizmusra helyezik a hangsúlyt. Az imákat napjában több ezerszer elismétlik az imafüzérek és az imamalmok segítségével. A bonyolult szertartások csak a lámák, vagyis kolostorfőnökök szóbeli utasításai által sajátíthatók el. Legismertebb a dalai láma és a pancsen láma; ha egyikük meghal, akkor egy olyan gyermek keresésére indulnak, akiben szerintük a láma reinkarnálódott, s ő lesz a következő szellemi vezető. A láma megnevezést ezenkívül általánosságban minden szerzetesre is használják; volt idő, amikor a szerzetesek becslések szerint a tibeti lakosság egyötödét tették ki. A lámák egyben tanítók, orvosok, földbirtokosok és politikusok is voltak.

33 A buddhizmus ezen fő irányzatai további sok csoportra vagy szektára bomlottak. Némelyek egy bizonyos meghatározott vezetőt tisztelnek; például Japánban Nicsirent, aki azt tanította, hogy csak a mahájána Lótusz Szútra tartalmazza Buddha írásba foglalt tanításait, továbbá Csin Haj apácát Tajvanon, akinek számos követője van. Ebben a vonatkozásban a buddhizmus nem különbözik lényegesen a számtalan felekezetre és szektára szétesett kereszténységtől. Valójában nem ritka, hogy a magukat buddhistának tartó emberek részt vesznek taoista vagy sintoista szokásokban, az ősök imádatában vagy a kereszténység szertartásaiban. Valamennyi buddhista szekta azt állítja, hogy hittételei és szokásai Buddha tanításain alapulnak.

A „Hármas kosár” és más buddhista írások

34 A Buddhának tulajdonított tanításokat szájhagyomány útján adták tovább, és csak évszázadokkal az ő halála után foglalták írásba. Ezek az írások tehát a legjobb esetben is csupán azt tartalmazhatják, amit Buddha a későbbi generációkban élt követőinek véleménye szerint mondott vagy tett. A helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy a buddhizmus addigra már sok iskolára esett szét. Így a különböző szövegek a buddhizmust más-más módon ábrázolják.

35 A legrégebbi buddhista szövegeket körülbelül az i. e. I. században írták páli nyelven, amely állítólag Buddha anyanyelve volt. Ezeket az írásokat a therváda iskola hitelesnek ismeri el. Harmincegy könyvből állnak. A könyveket három gyűjteménybe foglalták, s azokat Tipitaká-nak (szanszkrit nyelven: Tripitaka) nevezik, amelynek jelentése: „Hármas kosár” vagy „Hármas gyűjtemény”. A Vinaja-pitaka (A diszciplína kosara) elsősorban a szerzetesekre és az apácákra vonatkozó előírásokkal és szabályokkal foglalkozik. A Szutta-pitaka (Tanbeszédek kosara) Buddhának és legjelentősebb tanítványainak prédikációit, példabeszédeit és mondásait tartalmazza. Az Abhidamma-pitaka (A dogmatika kosara) pedig a buddhista tanításokhoz fűzött magyarázatokat közli.

36 A mahájána iskola írásai többnyire csak szanszkrit, kínai és tibeti nyelven léteznek, s igen terjedelmesek. Egyedül a kínai szövegek több mint 5000 kötetből állnak. Sok olyan dolgot tartalmaznak, ami nem volt benne a korábbi írásokban; például beszámolókat a buddhákról, akiknek száma annyi, ahány homokszem van a Gangeszban, s akik állítólag sok millió évig élnek s mindegyikük a maga buddha világának élén áll. Nem túlzás az egyik író azon megjegyzése, miszerint ezeket a szövegeket „az egymáshoz viszonyított eltérés, a gazdag fantázia, az érdekes személyiségek ábrázolása és a gyakori ismétlődés jellemzi”.

37 A tisztán elméleti tanulmányokat természetesen csupán néhány ember képes megérteni. Következésképpen az, ami a buddhizmusból később kifejlődött, nagyon távol van attól, amit Buddha eredetileg akart. A Vinaja-pitaka szerint Buddha szándéka az volt, hogy tanításait ne csupán a tanult emberek, hanem mindenki megértse. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy elképzelései a köznép nyelvén és ne a hinduizmus szent holt nyelvén terjedjenek. A therváda buddhisták ellenvetésére — miszerint a mahájána könyvek nem kanonikusak — a mahájána követői azt válaszolják, hogy Gautama Buddha először az egyszerű és tanulatlan népet tanította, de később a tanultaknak és a bölcseknek a mahájána könyvekben nyilvánította ki tanításait.

A kárma és a szamszára körforgása

38 Bár a buddhizmus bizonyos fokig megszabadította az embereket a hinduizmus bilincseitől, alapvető elképzelései mégis a kármáról és szamszáráról szóló hindu tanítások örökségének tekinthetők. A Buddha által eredetileg tanított buddhizmus abban különbözik a hinduizmustól, hogy tagadja a halhatatlan lélek létezését, s az egyénről mint „a fizikai és szellemi erők egyesüléséről” beszél. Tanításai mégis azon elképzelés körül forognak, miszerint minden ember számtalan újraszületésen át életről életre vándorol (szamszára), s elszenvedi múltbeli és jelenlegi tetteinek következményeit (kárma). Bár a megvilágosodás és e körforgásból történő megszabadulás üzenete vonzónak tűnik, néhányan felteszik a kérdést: Mennyire szilárd ennek az üzenetnek az alapja? Mi a bizonyítéka annak, hogy valakinek a szenvedései előző életében véghezvitt cselekedeteinek a következményei? És bizonyítható-e egyáltalán, hogy létezik „előző élet”?

39 A kárma törvényének egyik magyarázata így hangzik:

„A kamma [a kárma megfelelője páli nyelven] maga is törvény. De ebből nem következik az, hogy léteznie kell egy törvényalkotónak. Az általános természeti törvények, mint például a gravitáció törvénye, nem feltételeznek törvényalkotót. Ugyanez igaz a kárma törvényére is. A saját területén belül egy független külső uralkodó erő beavatkozása nélkül is működik” (A Manual of Buddhism).

40 Vajon logikus ez a végkövetkeztetés? Vajon a természet törvényei valóban nem feltételeznek törvényalkotót? Dr. Wernher von Braun rakétaszakértő egy alkalommal kijelentette: „A világegyetemben uralkodó természeti törvények annyira pontosak, hogy számunkra nem okoz nehézséget egy olyan űrhajó megépítése, amely elrepül a holdra, s amelynek repülési idejét a másodperc töredékének pontosságával ki tudjuk számítani. Ezeket a törvényeket minden bizonnyal megalkotta valaki.” A Biblia beszél az ok és okozat törvényéről is, amikor ezt írja: „Isten nem hagyja magát kicsúfolni. Mert amit az ember elvet, azt fogja learatni is” (Galata 6:7). Ahelyett, hogy azt mondaná: ez a törvény nem feltételez törvényalkotót, rámutat arra, hogy „Isten nem hagyja magát kicsúfolni”, amiből arra lehet következtetni, hogy ezt a törvényt annak Alkotója, Jehova léptette érvénybe.

41 Továbbá a Bibliában ez áll: „a bűnért járó fizetség a halál” és: „mert aki meghalt, megszabadult a bűntől”. Még a bíróságok is elismerik, hogy ugyanazért a bűncselekményért senkit sem szabad kétszer megbüntetni. Miért kellene tehát annak, aki a halálával már megfizetett a bűneiért, újra megszületnie csak azért, hogy múltbeli cselekedeteinek következményeként ismét szenvedjen? S hogyan tudná valaki megbánni a bűneit és megjavulni anélkül, hogy tisztában lenne azzal: milyen cselekedeteiért kapja a büntetést? Vajon igazságos lenne ez? Összeegyeztethető lenne ez azzal a könyörületességgel, amely állítólag Buddha legkiemelkedőbb tulajdonsága? Ezzel szemben a Biblia, miután ezt állítja: „a bűnért járó fizetség a halál”, a továbbiakban így ír: „az ajándék pedig, amit Isten ad, örökké tartó élet a mi Urunk Jézus Krisztus által”. Igen, a Biblia tartalmazza azt az ígéretet, miszerint Isten megszüntet majd minden romlottságot, megszünteti a bűnt és a halált, s szabadságot és tökéletességet hoz az egész emberiség számára (Róma 6:7, 23; 8:21; Ésaiás 25:8).

42 Az újraszületést egy buddhista tudós, Dr. Walpola Rahula a következőképpen magyarázza:

„Egy létezés nem más, mint fizikai és szellemi erők és energiák egyesülése. Az, amit mi halálnak nevezünk, a fizikai test működésének teljes leállása. De vajon a test működésének megszűnésével együtt mindezen erők és energiák is megbénulnak? A buddhizmus válasza: ’Nem.’ Az akarat, az elszántság, a kívánság és a létezés, az élet folytatása, a gyarapodás iránti vágy — hatalmas erő, olyan erő, amely minden élőlényt, mindent, ami létezik, sőt az egész világot mozgatja. Ez a legnagyobb erő a világon. A buddhizmus szerint ez az erő nem szűnik meg a test működésének leállásával a halál pillanatában, hanem mindig újra kifejezésre jut egy másik formában, miáltal is egy új lét keletkezik, s ezt nevezik újraszületésnek.”

43 A fogamzás pillanatában egy gyermek a szüleitől génjeinek 50-50 százalékát kapja meg. Lehetetlen tehát, hogy 100 százalékosan megfeleljen valakinek, aki előzőleg már létezett. Az újraszületés semmiféle ismert természeti törvénnyel nem támasztható alá. Azok az emberek, akik hisznek az újraszületésről szóló tanításban, bizonyítékként leggyakrabban azoknak az élményeit idézik, akik olyan arcokra, eseményekre és helyekre képesek visszaemlékezni, amelyeket azelőtt nem ismertek. Logikus ez? Ha azt állítjuk, hogy annak a személynek, aki részletesen be tud számolni a múlt eseményeiről, élnie kellett abban az időben, akkor azt is ki kellene jelentenünk, hogy annak a személynek, aki meg tudja mondani a jövőt — és sokan vannak, akik saját bevallásuk szerint képesek erre — élnie kellett a jövőben. De nyilvánvalóan nem erről van szó.

44 Buddha kora előtt több mint 400 évvel a Biblia már beszélt az életerőről. Arról, hogy mi történik az ember halálakor, ezt írja: „Akkor a por visszatér a földbe, ahogyan volt, a szellem pedig visszatér az igaz Istenhez, aki adta azt” (Prédikátor 12:7 [12:9, Károli]). A „szellem” szó a héber ru′ach szó fordítása; ez azt az életerőt jelenti, amely minden élő teremtményt mozgásban tart, embert és állatot egyaránt (Prédikátor 3:18–22). Azonban lényeges különbség, hogy a ru′ach valójában személytelen erő; nincs saját akarata, nem őrzi meg az elhunyt személyiségét vagy jellemvonásait. A halál pillanatában nem megy át egyik személyből a másikba, hanem „visszatér az igaz Istenhez, aki adta azt”. Más szóval, az eljövendő életbe vetett reménység — a feltámadásba vetett reménység — teljes egészében Isten kezében van (János 5:28, 29; Cselekedetek 17:31).

Nirvána — az elérhetetlen elérése?

45 Elérkeztünk Buddhának a megvilágosodásról és a megmentésről szóló tanításához. A buddhizmusban megmentésnek alapvetően a kárma és a szamszára törvényéből való kiszabadulást, valamint a nirvána elérését tekintik. És mi a nirvána? A buddhista szövegek szerint lehetetlen leírni vagy megmagyarázni, csupán tapasztalni lehet. Ez nem az ég, ahová valaki a halála után kerül, hanem egy olyan állapot, amit mindenki már az életében elérhet. Magának a szónak a jelentése: „kifújás, kilehelés, eloltás”. Egyesek meghatározása szerint tehát a nirvána: minden szenvedély és vágy megszűnése; megszabadulás minden érzéstől, például a fájdalomtól, a félelemtől, a kívánságtól, a szeretettől vagy a gyűlölettől; az örök béke, a nyugalom és a változatlanság állapota. Röviden: az egyéni lét megszűnése.

46 Buddha azt tanította, hogy az ember a megvilágosodást és a megmentést — a nirvána tökéletességét — nem valamely Isten vagy valamiféle külső erő segítségével éri el, hanem belülről, a saját erőfeszítései által, jó cselekedetek és helyes gondolatok által. Ez a következő kérdést veti fel: Származhat-e tökéletes a tökéletlentől? Vajon nem ugyanazt a tapasztalatot szereztük mi is, amit a héber Jeremiás próféta, aki ezt mondta: „Nem a földből való emberre tartozik az ő útja. Nem a járókelő emberre tartozik, hogy irányítsa lépteit” (Jeremiás 10:23). Ha az ember még az apró, mindennapi dolgokban sem képes teljesen ellenőrzése alatt tartani a cselekedeteit, vajon logikus azt hinni, hogy önmaga erőfeszítésével elérheti az örök megmentést? (Zsoltárok 146:3, 4).

47 Ahogy a futóhomokba süllyedt ember minden valószínűség szerint képtelen a saját erejéből kiszabadítani magát, ugyanúgy a bűn és a halál fogságában lévő emberiség is képtelen egymaga kiszabadulni helyzetéből (Róma 5:12). Buddha mégis azt tanította, hogy a megmentés kizárólag az ember saját erőfeszítésein múlik. Búcsúzóul így intette tanítványait: „Magatokban bízzatok, ne a külső segítségben; az igazság legyen lámpásotok! Egyedül az igazság legyen megmentésetek vezérfonala; ne tekintsetek segítségért magatokon kívül senkire!”

Megvilágosodás vagy kiábrándulás?

48 Vajon milyen hatása van az ilyen tanításnak? Hozzásegíti-e követőit a valódi hithez és a valódi áhitathoz? A Living Buddhism című könyv beszámol arról, hogy néhány buddhista országban még „a szerzetesek sem gondolnak vallásuk magasztosságára. Sokan úgy vélik, hogy a nirvána elérése reménytelen, irreális vállalkozás, és csak ritkán adják át magukat a meditációnak. Azon kívül, hogy a Tipitaka céltalan tanulmányozásának szentelik magukat, törekszenek arra, hogy a társadalomban a jóakarat érzését és a békét erősítsék”. Azt, hogy a jelenkorban ismét megélénkült az érdeklődés a buddhizmus tanításai iránt, a (japán) World Encyclopedia így kommentálja: „A buddhizmus tanulmányozásakor minél inkább összpontosít valaki egy bizonyos irányzatra, annál inkább eltér eredeti céljától: attól, hogy útbaigazítást adjon az embereknek. Ebből a nézőpontból tekintve a buddhizmus pontos tanulmányozásának jelenkori áramlata nem jelenti szükségszerűen az élő hit megújulását. Sokkal inkább az figyelhető meg, hogy amikor valamely vallás bonyolult metafizikai tanulmányozás tárgyává válik, mint élő hit elveszti az erejét.”

49 A buddhizmus alapvető elképzelése az, hogy az ismeret és a megértés megvilágosodáshoz és megmentéshez vezet. De a buddhizmus különböző iskoláinak bonyolult tantételei csupán a fent említett „reménytelen” helyzetet hozzák létre, s a legtöbb hívő nem érti a tanításokat. Számukra a buddhizmus nem jelent mást, mint hogy az ember jót cselekszik, illetve gyakorol néhány szertartást és betart egy-két egyszerű parancsolatot. Nem foglalkozik az élet olyan bonyolult kérdéseivel, mint például: Honnan jövünk? Miért vagyunk itt? Milyen jövő vár az emberre és a földre?

50 Néhány őszinte buddhista felismerte, mennyire összezavarják az embereket a buddhizmus bonyolult tantételei és a ma szokásos megterhelő szertartásai, s hogy ezek csak kiábránduláshoz vezetnek. Néhány országban a buddhista csoportok és közösségek humanitárius tevékenysége talán sokak fájdalmán és szenvedésén könnyített. De teljesítette-e a buddhizmus azt az ígéretét, miszerint általa mindenki elérheti a megvilágosodást és a szabadságot?

Megvilágosodás Isten nélkül?

51 A Buddha életéről szóló beszámolók elmondják, hogy egyik alkalommal, amikor Buddha a tanítványaival egy erdőben volt, felvett egy marék levelet és így szólt: „Az, amit megtanítottam nektek, annyi, mint a kezemben lévő levelek; az, amit nem tanítottam meg nektek, annyi, mint az erdő összes levele.” Buddha természetesen azt akarta ezzel mondani, hogy a tanítványokat mindannak, amit tudott, csak egy töredékére tanította meg. Azonban Gautama (Buddha) valami fontosat hagyott ki: szinte semmit nem mondott Istenről; másrészről azt sem állította soha, hogy ő maga az Isten. Állítólag azt mondta tanítványainak: „Ha van Isten, akkor számomra elképzelhetetlen, hogy törődik a mindennapi dolgaimmal” és: „Nincsenek olyan istenek, akik az embernek segítenek vagy segíthetnek.”

52 Ebből a szempontból a buddhizmus igen csekély szerepet játszik az igaz Isten keresésében. A The Encyclopedia of World Faiths megjegyzi: „A korai buddhizmus nem vette figyelembe az Isten-kérdést, és bizonyára se nem tanította, se nem követelte meg az Istenben való hitet.” Mivel azt hangsúlyozza, hogy mindenkinek magának kell keresnie a saját megmentését azáltal, hogy a megvilágosodás elérése érdekében magába merül, a buddhizmus agnosztikus, vagy éppenséggel ateista felfogást képvisel. (Lásd a kiemelt részt a 145. oldalon.) Miközben azon igyekezett, hogy lerázza a hinduizmus babonáinak bilincseit és a mitikus istenek zavarba ejtő sokaságát, a buddhizmus a másik végletbe esett. Elvetette a Legfőbb Lényre vonatkozó alapvető elképzelést, amely lény akarata által létezik és működik minden (Cselekedetek 17:24, 25).

53 Ennek az egocentrikus és független gondolkodásmódnak az eredménye nem más, mint az évszázadok folyamán a sok iskola és szekta által kialakított legendák, hagyományok, bonyolult tanítások és magyarázatok valódi labirintusa. Aminek egyszerű megoldást kellett volna jelentenie az élet sokrétű problémáira, az olyan vallási és filozófiai rendszer lett, amely sokkal bonyolultabb annál, semmint hogy a legtöbb ember megérthetné. A megértés helyett az átlagos buddhista megelégszik a bálványok és ereklyék, istenek és démonok, szellemek és ősök imádatával, továbbá sok olyan szertartással és szokással, amelynek kevés köze van ahhoz, amit Gautama, a Buddha tanított. Nyilvánvaló tehát, hogy a megvilágosodás keresése Isten nélkül nem vezet eredményre.

buddhizmus: kora, jelentősége, elterjedtsége és hívei száma tekintetében a kereszténység után második helyen álló világvallás. - Kezdete a Kr. e. 6. sz. hinduizmusban keresendő, amikor a brahmanizmus klasszikus hinduizmussá alakult. 1. Alapítója Sziddhárta Gautama, Buddha. Nem sokkal halála (Kr. e. 480) után 500 szerz. zsin-ra gyűlt össze Rádzsagirhában, hogy rögzítse a mester tanítását: Upali fölolvasta a fegyelemre (vinája) vonatkozó előírásokat. Ezt az első kánoni gyűjt-t a fegyelem kosarának (vinája-pitaka) nevezték el. Anánda hasonló módon fölolvasta a mester tanító előadásait és példabeszédeit, ebből lett a tanítások kosara (szutrapitaka). 100 évvel később ismét zsin-ot tartottak Vaiszháléban, hogy elsimítsák a legidősebbek (szthavira) és a nagy közösség (mahaszánghika) között támadt ellentéteket - Kr. e. 245-ben Pataliputrában volt a 3. zsin., melynek eredménye az ún. Palikánon, mely 3 kosárból áll: az eddigi 2 kosárhoz egy harmadikat csatoltak, a tanításra vonatkozó kosarat (abhidhammapitaka), mely iskolás felsorolásokat és meghatározásokat tartalmaz. Ezt a buddhista kánont páli-nyelven írták, mely még kánon utáni szövegeket is hagyományoz, mindenekelőtt a milinda kérdéseit (milindapanha), teol. és bölcseleti magyarázatokat és krónikákat. A legidősebbeket theráknak nevezték, ezért therevada-buddhizmus a Ceylonban megszakítás nélkül megmaradt buddhista hagyomány, mely nagyon közel áll a „hinajana-buddhizmushoz”. - India többi részén a hinduista reneszánsz és mindenekelőtt az iszlám hatása háttérbe szorította és majdnem teljesen elnyomta a buddhizmust, olyannyira, hogy alig van zárt hagyománya és emléke ennek a legrégibb buddhizmusnak. Nepálban találtak szanszkrit buddhista szövegeket kínai és tibeti fordításban, melyek jelentősen eltérnek a pálikánontól, nem is tartják magukat föltétlenül kánoninak. A kánonnál fiatalabb szútrák új üdvösségtant hirdetnek, mely régi szövegek mélyebb értelmezésén alapul. Tanításukat Buddhától származtatják, melyet titokban tartott, míg kinyilatkoztatásuk ideje el nem érkezett. Ezeket a tanításokat nagy szekérnek (mahajána, 'az üdvösség nagy, jelentős útja'), míg a régi szerzetesisk-k üdvösségre vezető útját kis szekérnek (hinajana, 'az üdvösség alacsonyabb útja') nevezték. - A Kr. u. 7. sz: felbukkant egy harmadik irányzat is, a gyémánt szekér (vadzsrajana) v. tantrista szekér. Erősen befolyásolta a hinduista tantrizmus/saktizmus. Ennek az írásos maradványai is kínai, ill. tibeti fordításban maradtak fenn. - A források tekintetében nagy jelentősége lett Asóka kir-nak (Maurja-birod.), aki a Kr. u. 3. sz: először egyesítette hatalmas birod-má majdnem az egész Indiai-fszg-et, és a buddhizmushoz csatlakozott. Sok tart-ban sziklákba vésette rendeleteit, melyek túlnyomó részben megmaradtak, és így a buddhizmus legrégibb tört. okmányai. - 2. A kánon előtti buddhizmus. Az eredeti buddhizmus nehezen rekonstruálható, mert Buddha és a buddhizmus legrégibb írásos emlékei között több sz. telt el. A kutatások arra utalnak, hogy a therevada-, ill. a hinajana-buddhizmus a szerz-ek, a mahajana-buddhizmus pedig a laikusok buddhizmusa. A buddhizmus kezdettől fogva brahman-ellenes volt, de nem követte teljesen az akkoriban keletkezett aszkéta mozg-at. A buddhizmus sikerének titka leginkább abban rejlett, hogy a különböző eredetű vallási elemeket úgy kapcsolta össze és töltötte meg új tartalommal, hogy új vallást alkotott, mely megszabadult a brahmanok kötelékeitől és már ismert elemekre épült. A buddhizmus elutasította a védák tekintélyét, átvette a brahmanizmus majdnem minden vallási elképzelését, de lényegében másként magyarázta. A buddhizmus inkább új magatartás, mint új tanítás, a vallás demokratizálása és általánosítása, mely megszüntette a szociális és faji csop-ok megkülönböztetését és csakis az emberhez fordul; etikai elemeket szőtt a hagyomány mágikus és rituális sémáiba; a régi vallásos gyakorlatot szellemivé tette, a mértéktartás (középút) szellemét hirdette, mely minden szélsőséget elkerül; megmutatta az üdvösség elnyerésének gyakorlati útját és mindent elhagyott, ami nem föltétlenül szükséges. - Az eredeti buddhizmus a sramanák, vándoraszkéták sok vonását átvette, velük együtt a jóga-gyakorlatot is, de nem annyira az elmélkedés technikáját, hanem inkább a vele adott szoc. egyenlőséget. Mindenki megszabadulhat a szenvedéstől személyes érdemei, a tisztulás, szellemi és erkölcsi törekvésének eredményeként. A születés, a környezet körülményei és a papok hatalma jelentéktelenné lett. Épp ez a felfogás vonzotta a tömegeket és adott óriási erőt. A korai buddhizmus is használta az árja kifejezést, de ez már nem a születés nemességét v. a kaszt tisztaságát, hanem a személyes, egyéni szentséget jelentette, amelyet a 2 főerény, a maitrí, 'barátság minden teremtménnyel' és a karuna, 'szolidaritás, együttérzés a fájdalomban' gyakorlásával lehet elérni. Ezért a korai buddhizmus a szeretet és testvériség első nagy vallása! A papok és szert-aik helyébe a korai buddhizmus a sramana szerz-rend közösségét állítja. Buddha nem volt spekulatív szellem, neki a gyakorlat, és nem az elmélet (a tanítás) volt a fontos; így érthető meg, miért hangsúlyozza annyira a szenvedést. A tanítványok nem őrizték meg ezt a radikalitást. A szakadás és a számos szekta bizonyítja, hogy az elméleti, Buddha szerint „hiábavaló” problémák fölötti vita választja el egymástól az embereket. - 3. A buddhizmus lélekvándorlás-tana sajátos kozmológiát tételez föl: 3 egymásra rétegződő létszféra létezik: a legalsó a kívánságok világa (kámadhátu), magába foglalja minden létező alsó rétegét, a szellemek és kísértetek, emberek és állatok, s az alsóbbrendű istenek világát is. Ezek az élőlények testben élnek és szenvedélyeik miatt szenvednek. A felette lévő réteg, a látható formák szférája (rupadhátu) számtalan Paradicsomból áll, melyekben isteni lények laknak, akiknek teste még nem teljesen anyagtalan, még láthatók. Fényből vannak szőve és csak egy érzékszervük van: a látás. A harmadik réteg a dharma szférája (dharmadhátu), ez a legfinomabb, és láthatatlan, a kozmosz csúcspontja. Az emberi egyed is ebből a 3 elemből áll: a test durva anyagból van és a kámadhátuhoz tartozik; az érzékszervek éterből készültek és a rupadhátuhoz tartoznak; az öntudat a dharmadhátuból származik. Az ember öntudatával (vidzsnána) a dharmához, az abszolút maradandó valósághoz tartozik; nem lehet elképzelni, és Buddha nyilatkoztatta ki a világnak. -

4. A buddhizmusban a megváltás az öntudat megszabadítása az újjászületés kényszerétől, mely a 2 alsóbb szférában érvényesül, de elérése csak a szerz. számára lehetséges, aki lemondott a világról. A laikus, ha a buddhista etika szerint igyekszik élni, a középső szféra Paradicsomainak egyikébe kerül, s ha érdemeinek gyümölcsét felélte, ismét a szamszárába esik vissza. Az üdvösség útjának 2 szakasza van: az etikai fegyelem (síla) és a misztikus elmélyülés (djána). Itt is van különbség a szerz-ek és a laikusok kötelességei között. A laikusoknak 5 kötelessége van: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, részegítő italt ne igyál, ne élj ledér életet. A szerz-ek ezenkívül csak napkelte és dél között ehetnek; táncban, énekben, zenében és színházban nem vehetnek részt; koszorút nem hordhatnak, parfümöt, illatszereket nem használhatnak, ékszert nem viselhetnek; magas v. széles ágyat nem használhatnak; aranyat, ezüstöt nem fogadhatnak el; csak egy ruhájuk, övük, csészéjük, borotvájuk, tűjük, vízszűrőjük lehet; ételüket koldulással kell megszerezniök, tartalékot nem gyűjthetnek és szigorú nőtlenségben kell élniük. Az elmélyülés a szerz-eknek van fenntartva, célja, hogy eltávolítsa a durva elemeket az érzékszervek és érzelmek elnyomásával. További lépés a fogalmi gondolkodás csökkentése olyannyira, hogy csak az én és a nem-én közötti megkülönböztetés marad meg. Az utolsó lépcsőfok az öntudat teljes megszüntetése a megvilágosodás önkívületében. - Ennek érdekében alakult ki a szerz. napirend: reggel 4-kor a gondnok harangoz, a szerz-ek fölkelnek, megmosakszanak, s magukra öltik sárga ruhájukat: derekukra kötik a szabongot (alsónemű), felső testükre felöltik a ciivaunt és magukra terítik a szangkhaatit (köpeny). A padlón térdelnek, s a Buddha-kép előtti oltáron gyertyákat v. füstölő rudacskákat gyújtanak. Háromszor földig hajolnak és phadphiab tartásban leülnek. Ezután Buddha köszöntésére eléneklik a damhát és a szangát (tanítás és rend). Ezt követően buddhista szövegeket énekelnek. Az ének után a szerz-ek érdemeiket átruházzák az összes élőlényre, s testhelyzetüket elmélkedő ülésre váltják. Néhány perces elmélkedés után elhagyják kutijukat (lakás) és sétálnak. Általában kettesével mennek, s megvallják egymásnak, hogy mit vétettek a rendi fegyelem ellen. Kutijukba visszatérve leteszik felső ruhájukat és lepihennek. Napkelte után ismét felöltöznek és elhagyják a kolostort, hogy bögréjükbe alamizsnát gyűjtsenek a laikusoktól. 7 óra tájt visszatérnek és megreggeliznek kutijukban. Étkezés után áldást mondanak az adakozókra. Negyed kilenckor harangszó hívja őket a reggeli énekre egy közös terembe. Az idősebbek a fiatalok előtt ülnek, arccal az oltár felé. Fél kilenckor belép a terembe a kolostor főelöljárója és Buddha oltárán gyertyákat és füstölő rudacskákat gyújt, közben valamennyien letérdelnek és összekulcsolt kezeikkel a homlokukat érintik. Azután köszöntő énekeket és szútrákat énekelnek. 9 óra tájban a cav-avaad (apát) részleteket mond a szerz-eknek a rendi szabályzatból és tanításból. Fél óra múlva elhagyják a helyiséget, a kutijukba mennek, hogy fölkészüljenek az esti tanításra. Tizenegy és féltizenkettő között kezdik a fő étkezést a gyűjtött alamizsnából v. frissen készített ételből. Pihenés után fél ötig olvasnak, megfürdenek és pihennek. Hatkor a harang újra a közösségi terembe szólítja őket. Kettesével mennek a terem felé, s közben megvallják egymásnak a szabályzat ellen reggel óta elkövetett vétkeiket. Az esti áhítat ismét különböző szútrák énekléséből és érdemeik minden élőlényre átruházásából áll. Kb. 3/4 óra múlva visszatérnek kutijukba. Fél 8-tól fél 10-ig tart az esti dhamma-kurzus, melynek végén a tanító szerz. feladatokat ad. Az esti oktatás után a fiatalok fölkereshetik az öregebbeket és kérdezhetnek tőlük. Azután mindenki visszatér a kutijába, s készül a másnapi oktatásra. Elalvás előtt (legkésőbb éjfélkor) még elmélkednek és ájtatosságot végeznek Buddha-képük előtt. - Ez a rendszer hasonlít a jógához, de nem használja a hatha-jóga gyakorlatokat, hanem ebben is a középutat választja. A legvégső cél az örök halhatatlanság (acjuta pada). A nirvána elképzelése újabb keletű, mert nem szerepel sem az Asóka-rendeletekben, sem a Palikánonban. - Kezdettől fogva megvolt a Buddha-kultusz is, olyannyira, hogy a buddhizmus annyit emlegetett ateizmusa legföljebb néhány hinajana-spekulációra vonatkozik, de nem érinti a buddhizmus kánon előtti formáját. - 5. Az utolsó évtizedekben óriási változás történt a buddhizmusban, amit részben a pol. átalakulás (a legtöbb országban, ahol nagy szekér-buddhizmus volt, időközben a kommunizmus került uralomra), részben a Ny-tal való érintkezés idézte elő, mely mindkét irányban hatott és a vallásosság felélesztéséhez vezetett. - A 19. sz. óta megnőtt az érdeklődés Ny-on a buddhizmus iránt. Századunk utolsó évtizedeiben a buddhista misszió valósággal „elárasztotta” Eu-t és Amerikát. Mindenekelőtt a radikális elmélkedésgyakorlatot végző zen-buddhizmusnak van sok követője a kerség területén, s nem annyira a buddhizmust keresik, mint a „tiszta tanítást” és az „elmélkedés” technikáját, úgy, amint az Japánban szokás. A tömegturizmus az ázsiai országokat is programjába iktatta, fölkeresték a pagodákat és kapcsolatot teremtettek a buddhista népszokásokkal, amely így divatossá lett. No-ban pl. több buddhista közp. van, és a buddhista hagyomány gazdag pszichológiai és szellemi isk-ját egyre több ember értékeli - nem is szólva a buddhista műv. nagyszerűségéről, mely a sok képeskv. segítségével azok számára is megközelíthető, akik nem utazhatnak. Japán hatásra keletkezett e század elején a Hawaii-szk-en az új szekér (navajána), a szigetlakók gondolkodásához igazított, dogma nélküli buddhista irányzat. Gautama Buddha halála 2500. évford-jának ünnepségei (1956) óta buddhista ökumenikus mozgalom indult: a Buddhára hivatkozó egyes buddhista irányzatok eltéréseit akarják háttérbe szorítani, és helyette kiemelik azt, ami mindegyikben közös. Egyáltalán nem túlzás a hinduista reneszánsz mintájára a buddhizmus reneszánszáról beszélni.

Kedves kérdező!

Én személyem szerint buddhista vagyok és válaszolnék a kérdéseidre. Amiket leírtak azok többségében igaz. A buddhizmus az első világvallás és nincs istenünk. Három kulcs szó ami fontos: béke, erőszakmentesség és együttérzés. Buddhizmusról vannak könyvek és egy filmet is tudok ajánlani: Buddha élete.

Én reformátusként születtem és semmi bajom sincs ezzel a keresztény vallással. Sokat olvastam és hallottam a buddhizmusról és már lassan 10 éve így is élek.

Remélem tudtam segíteni :)