Mi történik a halál után?

Ne vedd magadra, de azt gondolom erről, hogy komolyan elegem van már abból, hogy mindig a másik gondolatait-érzéseit találgassam/vegyem át/érezzem át meg ilyenek. Nem tudom, hogy mi történik halál után, mert még nem tapasztaltam (más meg nem győzött meg azzal, hogy visszajött).

A beszámolók pedig sokszor olyan pöcegödörhöz hasonló pocskondiázást tartalmaznak vagy önimádatot, hogy nem igazán izgatnak.

Mindig olyasmin kell járjon a fejem, hogy milyen volna meghalni xy módon?

Mostanában már olyan dolgok is átszaladnak a fejemen, hogy milyen volna kegyetlenül, lassan lemészárolni olyan embereket, akiket nagyon szeretek, akik nagyon szeretnek és bíznak bennem. Hogy milyen érzés volna nekik és én mit éreznék, ha én lennék a hibás mindenért. Nem jó dolog, borzasztó. Tudod milyen ha valakinek a gyereke hal meg a kezei között?

Tudod milyen látni rettegni, szenvedni azt akit szeretsz? Főleg, ha a te hibádból?

Azt gondolom, hogy ezek mind:

a.) hazudnak

b.) feltűnési mániájuk van

c.) rájöttek, hogy bármit pillanatok alatt elveszíthetnek

d.) mindenkire máshogy hatnak a különböző gyógyszerek és mindenki mást szokott álmodni. A sok hatására pedig és xy agyi tevékenység miatt, megkeverednek az érzelmek és gondolatok. Átértékelődnek és kényszeresen felülvizsgálódnak.

Az biztos, hogy meghalunk a statisztikák alapján. Csak ez valószínűsíthető. Amíg nem tapasztalom, nem hihetek senkinek. Tehát meg kell tapasztalnom előbb.

Ne bújócskázzon meg játszadozzon velem senki. Nem vagyok senkinek sem a zoknija.

Tényleg vannak akiknek ez:

- üzlet

- küldetés (cél szentesíti az eszközt)

Hallani lehet, hogy ilyen állapotban vak ember képes volt elmesélni, hogyan nézett ki a műtő.

Én ezekben nem tudok hinni. De ha hinnék sem jelentené, hogy amiatt, amit hiszek.

Szervusz

Egyetértek az első válaszolóval.

Talán még annyit tennék hozzá, hogy az első kérdésed teljesen független a hozzáfűzött kommemtedtől. Nincsenek még köszönőviszonyban sem.

Teljesen más a halál, vagy a illetve a halál közeli állapot. Az elsőben nincsen fantáziálás, a másodikban, ahogyan te is írtad, rengeteg féle vélemény van.

Nem mindegy, hogy lezuhantam a szikláról, vagy "majdnem" lezuhantam:)

Szia.

Egy jó nagy alvás álommal, vagy álom nélkül.

Mivel Én elhiszem Istenem szavait, ezért tudom, hogy a halál beálltakor megszűnök létezni,

Azt egyébként a tudósok is megállapították és ezt még sok laikus is tudja, hogy ha valakit vissza hoznak a klinikai halálból és látott valamit, az annak köszönhető, hogy az agy még nem állt le, és álmokra képes.

"lezuhant a szikláról"

Ha lenne "léle", vagy élet a halál után, akkor az nem tud lezuhanni, mert lebegne.

Hiszen azt mindenki tudja, hogy bár nem bibliai tanítás, de ha lenne ilyen test annak nem lehet fizikai fájdalmat okozni semmivel, mert nincsenek érző szálai.

Katy Weaver

Nem tudom, voltam közel a halálhoz, de olyan élményem melyeket halálközeli élménynek neveznek nem volt. Én azt gondolom hogy a tudat, vagy személytelen öntudat vagy amit a vallások léleknek neveznek – mert szerintem a személyiség a halállal megszűnik létezni – túléli a test és a személyiség halálát. A személytelen öntudat a hajlamokat magával viszi, azok lesznek az eszközei egy következő megtestesülésben.

Továbbá azt gondolom hogy a halál alkalmával az ember szembesül saját isteni kilétével, akit a haldokló gyakran nem ismer fel mint saját valódi kiléte, a hívő keresztények gyakran Názáreti Jézust, a Krisztust látják benne. A tévedés nem is olyan nagy, hiszen Jézus már élete folyamán isteni kilétére ébredve a Krisztust ismerte el önmagában, de a Krisztus több mint Jézus személyisége, a Krisztus minden ember isteni kiléte.

Az elhunyt isteni kiléte a Krisztus jóindulattal van iránta, végigkíséri az éppen végződött földi életének eseményein, megmutatja neki miben volt sikeres miben tévedett. Hogy mi következik ezután nem tudom, arról azonban megvagyok győződve, hogy a halál és ami utána történik mindenkinek szigorúan egyéni tapasztalat, mint ahogy nincs két teljesen egyforma ember se.

Az elhunyt tudata szerintem előbb-utóbb tudomásul veszi, hogy a Krisztus, aki oly jóindulatú vele szemben valójában saját isteni kiléte az Isten egyszülött fia / leánya a Krisztus, tehát ő maga. Akkor jön a belátás, hogy folytatni kell a munkát amire egykor vállalkozott. Az elhunyt isteni kiléte akkor egy újabb inkarnációról gondoskodik, hogy a korábbi életeiben kialakult hajlamaival a lehető legalkalmasabb körülményekben folytassa munkáját.