Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hiszitek-e azt, hogy a jelen...

Crussader kérdése:

Hiszitek-e azt, hogy a jelen időkben is ugyan úgy működik a Szentlélek mint az Apostolok idején?

Figyelt kérdés

Értem ezalatt a következőket;


"Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát."(ApCsel.2:38)


Itt azt írja,hogy aki megtér és megkeresztelkedik,az megkapja a Szentleleket/szellemet.


"És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek."(ApCsel.5:32)


Isten adja a Szentlelket/szellemet mindazoknak akik engedelmesek.


"Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk."(Róm.8:15-16)


A Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt.


"Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm."(Róm.14:16)


Itt jobban kifejti,Szentlélek által való öröm.


"Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?"(1Kor.6:19)


"És a ki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, a melyet nékünk adott."(1Ján.3:23)


Szerintem ez is elég világos,vagy nem?


"Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.

Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek."(Júd.1:16-17)


"Utolsó időkben",lehet,hogy napjainkról van szó?


Itt csak egy pár igét hoztam fel.

Mi a véleményetek?


Nem akarok senkit megsérteni de hívők véleményére vagyok inkább kíváncsi.


Köszönöm!



2015. jan. 9. 06:33
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
75%

Egyértelműen. Ha nincs Szent Szellem, akkor nincs hit, nincs kereszténység. Mert ami olyankor van, az nem az eredeti, hanem más.

Ki az, aki bizonyságot tesz az emberben, hogy az Evangélium (és általában véve a Biblia) igaz? Ki adja a kijelentést, a személyes vezetést, ami a személyes hit alapja? Ezek nélkül nincs komolyan vehető, ütőképes egyház sem.

Ezenfelül én hiszek a csodákban is, már csak személyes tapasztalatok miatt is.

2015. jan. 9. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
100%
A szent szellem tud nekünk segiteni abban, hogy megértsük a Biblia igazságait, és segit abban, hogy másoknak is tudjunk róla beszélni.
2015. jan. 9. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
71%
Hiszem. Nincs még visszavonva tőlünk a személye, de eljön majd az az idő is. De az nem most van.
2015. jan. 9. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
28%
Én hiszem, hogy pontosan ugyanúgy működik, mint az apostolok idejében. Szerintem akkor sem működött és most sem.
2015. jan. 9. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
25%
nem ugyanúgy működik, legalábbis az emberek nem kapnak csodaképességeket napjainkban, kb 2000 éve. az apostolok, és a többiek ajándéka csak ideiglenes volt, halálukkal megszünt, és nem szállt át másra. napjainkban a következőkről ismerhető fel az, aki megtermi a szellem gyümölcsét:22 A szellem gyümölcse ellenben szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hit, 23 szelídség, önuralom. Ezek ellen nincs törvény
2015. jan. 9. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:

Kedves Első!


Teljesen egyetértek veled, de tévedésből rossz gombot nyomtam meg. Bocs.

2015. jan. 9. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
Asperrimus: Semmi gond, velem is előfordult már, hogy félrenyomtam.
2015. jan. 9. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
5ös: mutasd az igét, ahol le van írva, hogy megszűnt a Szent Szellem ereje és áldásai az apostolok halálával. Mert ha így lenne és igazatok lenne, hogy a Szent Szellem nem más, mint Isten tevékeny ereje, amit két ezer éve visszavont, akkor a Föld már rég nem létezne, hisz Isten tartja fenn.
2015. jan. 9. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
20%

Most ez van:

"Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.

Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek."(Júd.1:16-17)

Kik kapták a Szent lelket? Akik engedelmesek voltak !

Ma van valaki, aki engedelmes? Nem igen hinném.

2015. jan. 9. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
67%
Sokan azt hiszik, hogy azért, mert tudnak nyelveken imádkozni, bennük van Isten Szelleme. De hogy lehet az, hogy közben különféle bűnökben élnek? A Szent Szellem szent, és Ő az engedelmesség Szelleme! Hamis illúzióban él az, aki engedetlen, lázadó létére azt hiszi, hogy Isten közösséget vállal vele. Nyelveken szólni a démonok is tudnak, az nem nagy dolog. De emlékszel Anániás és Safira esetére? Na, az volt Isten valódi jelenléte! Ma ilyen egyetlen gyülekezetben sincs. Az összes ilyen gyülekezet üres ugyanis...
2015. jan. 9. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!