Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan lehet muszlimként élni?

Hogyan lehet muszlimként élni?

Figyelt kérdés

Teljesen komoly válaszokra lennék kíváncsi, nem veszekedni akarok, csupán megérteni szeretném.


Rengeteg helyen olvastam már az iszlámról, kollégiumban laktam is pár hónapig egy iszlámra áttért lánnyal, mégse tudom felfogni. Egy akkora hívő életébe hogy fér bele napi 5 imádkozás, minden egyes ima előtti teljes mosakodás, az étkezési szokások betartása? Hogy lehet úgy élni, hogy az ember éjjel-nappal teljesen be van takarva? És még millió dolog. Rengeteg olyat tilt az iszlám, ami másnak teljesen normális, egy kereszténynek nincs ennyire megszabva minden, még ha nagy hívő sem.


Múltkor az iszlam.com-on olvastam olyat, hogy minden lélegzetvétel után köszönetet illik mondani Allahnak, hogy ezt megengedte. Nálam ez már kicsit sok volt. A Korán minden tanítását betartva hogyan lehet boldogan élni? Hosszú távon nem őrli fel az embert, hogy mindig mindent a Korán szerint tegyen?



2015. jan. 17. 03:28
 1/4 anonim ***** válasza:
47%

Én a római katolikus vallásból menekültem át és köszönöm szépen, nagyon jól érzem magam, nem lettem ettől agymosott, de nagyon másként értékelem a dolgaimat, minden percemet, és most mondhatom először az életemben (az eddigiek alapján): megtaláltam, amit kerestem, ami hiányzott az életemből. Az igazi vallást, nem azt, amibe beleszülettem és már-már tönkretették teljesen.


Ahogy az első válaszoló írta, jól, ez nem "csak" vallás hanem egészen más és új élet. Itt nem azt jelenti a vallás, hogy papíron muszlim vagy, hanem minden lélegzetvételben megjelenik - erre gondoltál nyilván. ...Mi sok neked? Hogy hálásak vagyunk a Teremtőnek és nem szidjuk folyamatosan?...

A másik dolog: a 2. kedves válaszoló (nem hiszem hogy muszlim a válaszából adódóan) biztos professzora a vallásoknak, ha mindent ennyire nagyon jól tud. Ő biztos mindent nagyon jól el tud magyarázni.

2015. jan. 17. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Azta, törölték a válaszom. Úgy látszik a gyakori megijedt január 7. után.
2015. jan. 17. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Én nem vagyok vallásos, és muszlim sem szeretnék lenni, csupán érdekel, hogy mélyen vallásos ember hogyan tudja mindezt betartani a mai világban. Szaúd-Arábiában, ahol mindenki az, nyilván nem okoz gondot, de egy például egy észak-európai országban nem tudom. Se nem védem, se nem szidom egyik vallást sem. De azt nem értem meg, hogy a muszlimoknak miért kell naponta minimum 5-ször imádkozniuk istenükhöz, és mindenért köszönetet és áldást mondani neki? Hogy miért helyezik őt minden középpontjába? Lehet, hogy csak én vagyok túl modern felfogású, de én egy nap után belefáradnék.
2015. jan. 17. 22:04
 4/4 anonim ***** válasza:
A válaszom "teljesen komoly" volt ahogy a kérdező kérte,és én sem akartam veszekedni,de nekem is törölték.Aki töröltette,nyugodtan felhúzhatja magát,és töröltetheti ezt is,de nem fogok hazudni emiatt,tartom magam a véleményemhez.
2015. jan. 17. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!