Jehova Tanúinál ma volt az emlékünnep?

Csk a Lukácsnál van igy irva, a többi evangéliumnál mielőtt a szövetséget megkötötte volna már Júdás elment

Ez nem változtat azon, hogy Jézus nem kötött szövetséget Júdással.

Mit kellett tenniük az izraelitáknak, mielőtt kiszabadultak Egyiptomból? Isten elrendelte, hogy niszán tizedikén tegyenek meg bizonyos előkészületeket ugyanannak a hónapnak a 14. napjára. Ez utóbbi nap is napnyugtakor kezdődött, ugyanis a zsidóknál egy nap napnyugtától napnyugtáig tartott. Niszán 14-én minden háznépnek le kellett vágnia egy hím bárányt (vagy kecskét), majd az állat vérével meg kellett hinteniük a két ajtófélfát és a szemöldökfát (2Móz 12:3–7, 22, 23). A család tagjainak el kellett fogyasztaniuk a tűzön sütött bárányt kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. Ezt követően Isten angyala áthaladt az ország felett, és lesújtott az egyiptomi elsőszülöttekre. Azonban az engedelmes izraeliták megmenekültek a csapástól, és szabadon elmehettek (2Móz 12:8–13, 29–32).

Ezek az események előzték meg a pászkát, és az izraeliták parancsba kapták, hogy emlékezzenek meg a kiszabadulásukról a későbbi időszakokban. Isten ezt mondta nekik: „legyen ez a nap nektek emlékeztetőül, és ünnepeljétek Jehova ünnepeként nemzedékeiteken át. Ünnepeljétek meg tehát; időtlen időkre szóló rendelet ez.” A 14. napon megtartott ünnepet egy hétnapos ünneplés követte. A pászkát niszán 14-én ünnepelték, de olykor ezzel a névvel utaltak az egész nyolcnapos ünnepre is (2Móz 12:14–17; Luk 22:1; Ján 18:28; 19:14). A pászka egyike volt azoknak a meghatározott ünnepeknek („évfordulók”-nak, The Bible in Living English), melyeket a zsidóknak évente kellett megtartaniuk (2Krón 8:13).

Mivel Jézus és az apostolai zsidók voltak, és a mózesi törvény rájuk is vonatkozott, ezért minden évben megtartották a pászkát (Máté 26:17–19). Az utolsó pászkájukon Jézus bevezetett egy új ünnepet, melyet ettől kezdve évente meg kellett tartaniuk a követőinek. Ez az Úr vacsorája volt. De vajon melyik napon kellett ezt megünnepelni?

Jézus az Úr vacsoráját közvetlenül a pászka megtartása után vezette be, ezért ennek az új eseménynek a napja egybeesett a pászkáéval. De talán felfigyeltél rá, hogy a zsidó pászka, melyet feltüntet néhány mai naptár, nem mindig arra a napra esik, amelyen megemlékezünk Krisztus haláláról; olykor egynapos vagy akár többnapos eltérés is lehet. Az eltérés oka részben abban a parancsban keresendő, melyet Isten az izraelitáknak adott. Mózes elmondta, hogy pontosan mikor „vágja le” niszán 14-én „Izrael közösségének egész gyülekezete” a bárányt. (Olvassátok el: 2Mózes 12:5, 6.)

Folyt. köv.

Jézus az Úr vacsoráját közvetlenül a pászka megtartása után vezette be, ezért ennek az új eseménynek a napja egybeesett a pászkáéval. De talán felfigyeltél rá, hogy a zsidó pászka, melyet feltüntet néhány mai naptár, nem mindig arra a napra esik, amelyen megemlékezünk Krisztus haláláról; olykor egynapos vagy akár többnapos eltérés is lehet. Az eltérés oka részben abban a parancsban keresendő, melyet Isten az izraelitáknak adott. Mózes elmondta, hogy pontosan mikor „vágja le” niszán 14-én „Izrael közösségének egész gyülekezete” a bárányt. (Olvassátok fel: 2Mózes 12:5, 6.)

A későbbi időkben néhány zsidó úgy gondolta, hogy annak idején órákba telt levágni az összes bárányt, melyet odavittek a templomhoz. Ezért az ő értelmezésük szerint a 2Mózes 12:6 niszán 14-e végére vonatkozott, arra az időszakra, mely azzal kezdődik, hogy a nap elkezd lenyugodni (déli 12 után), és a nap végét jelző napnyugtával zárul. De ha valóban erről van szó, akkor mikor fogyasztották el a pászkavacsorát? Jonathan Klawans professzor, aki az ókori judaizmus szakértője, ezt a megjegyzést tette: „Az új nap a napnyugtával kezdődik, ennélfogva az állatot a 14. napon ölik le áldozatként, de a pászka és a pászkaáldozat elfogyasztása voltaképpen a 15. napon kezdődik, jóllehet a Mózes második könyve nem ismerteti konkrétan az időpontokat.” Még ezt fűzte hozzá: „A rabbinikus irodalom . . . még csak nem is próbálja elmondani, hogyan tartották meg a szédert (pászkavacsorát) a templom elpusztítása (i. sz. 70) előtti időkben”.

Joggal merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet az i. sz. 33-ban megtartott pászkával. Niszán 13-án, amikor már küszöbön állt az a nap, „amelyen fel kell áldozni a pászkaáldozatot”, Krisztus így szólt Péterhez és Jánoshoz: „Menjetek, és készítsétek el a pászkát, hogy megegyük” (Luk 22:7, 8). „Végül . . . eljött az óra”, hogy megegyék a pászkavacsorát, méghozzá naplemente után, niszán 14-én, ez akkor csütörtök estének felelt volna meg. Jézus az apostolai társaságában elfogyasztotta a pászkát, majd bevezette az Úr vacsoráját (Luk 22:14, 15). Aznap éjjel Jézust letartóztatták és kihallgatták. Nem sokkal déli 12 előtt oszlopra feszítették, és délután meghalt; mindez niszán 14-én történt (Ján 19:14). Vagyis „Krisztus, a pászkaáldozatunk” ugyanazon a napon áldoztatott fel, mint amelyen levágták a pászkabárányt (1Kor 5:7; 11:23; Máté 26:2). A temetésére pedig ennek a napnak a vége felé került sor, niszán 15-e* kezdete előtt (3Móz 23:5–7; Luk 23:54).