Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Isten a lelkiismeretem,...

Isten a lelkiismeretem, szándékaim és tetteim alapján ítél meg és nem az alapján, hogy megtartok-e minden egyes egyházi parancsolatot, ugye?

Figyelt kérdés

Gyakorló, római katolikus vagyok.


Több éve rendszeresen járok misére, és 7 hónapja, hogy felnőttként felvettem a keresztséget, ill. bérmálkoztam és elsőáldozó is voltam.


Az egyetlen egyházi "parancs", aminek még nem tettem eleget, az a személyes gyónás. (Mivel egyszerre szolgáltatták ki a bevezető szentséget, így felnőttként nem kellett még gyónnom személyesen a bérmálkozás előtt sem.)


Én legbelül, a lelkiismeretem alapján elégnek tartom, hogy őszintén megbánom a bűneimet, Istentől őszintén bocsánatot kérek és amennyiben lehetőségem van rá, bocsánatot kérek attól a másik személytől is, akit megbántottam, továbbá igyekszem is jóvá tenni.


Továbbá minden misén részt veszek a közös gyónásban.


Ha valamiben bizonytalan vagyok, hogy bűn-e, akkor arról elbeszélgetek a keresztszüleimmel. Ők mélyen hívő, gyakorló rk.-k. Szeretettel mutatnak utat, de mindig is kiigazítanak.


A gyónással kapcsolatban azt mondták, hogy örülnének, ha elmennék gyónni, de ez Istenre és rám tartozik. Ők addig is imádkoznak értem, hogy képes legyek megnyílni egy atya előtt is, hogy gyónjak.



De rendszeresen szoktam szentáldozáshoz járulni.



Most akkor én ezzel még nagyobb bűnt követnék el?


A bűneimet valóban őszintén bánom és igyekszem azokat rendbe is tenni, ahogyan arról már korábban írtam. De nem érzem azt, hogy fel volnék készülve az egyéni gyónásra.


34/N


2015. ápr. 4. 19:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Én inkább úgy mondanám, hogy te vagy az igazi minta keresztény.

Nem pedig aki bevonaglik gyónni megszokásból vagy önimádatból, majd olyan mintha nem is volna.

2015. ápr. 4. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Nem kell gyónni, ez egy nagy marhaság. Az Isten tudja a te cselekedeteidet már az előtt, hogy te tudnál róla. Hisz ismert már mielőtt meglettél. Nincs bűn sem, szóval én ezt sem hiszem el neked, hogy te őszintén meg tudsz valamit bánni, ami nem is létezik.


Olyan létezik, hogy az ember hibázik, viszont azt nem megbánni kell és nem lelkifurkát kell gyakorolni, mert ez az égvilágon senkit nem érdekel, még a Jó Istent sem. Az érdekli, hogy tanultál e a hibádból? Ha igen, akkor Jézus mondta: "Menj, és ne tedd többet".


Jézus többször is tanít a megbocsátásról, és amit az ember megbocsát azt az Isten is megbocsátja. Így, ha te hibázol, de nem bocsátasz meg magadnak érte, akkor Isten sem fog megbocsátani. Ennyire marha egyszerű. Ha megbocsátottál, menj és ne tedd többet, ez volt a parancsolat Jézustól egyenesen.


Másik tanításában arra kér Jézus, amikor áldozni mész az oltárhoz, de eszedbe jut, hogy nem vagy kibékülve a te atyádfiával, akkor menj előbb békülj ki és aztán áldozz. A megbocsátás a lélek felszabadításának az elsődleges kulcsa.


Úgy gondolom, hogy érted, mit akarok, szóval ne foglalkozz azzal, hogy képmutató keresztények szerint mi a bűn és mi nem az. Majd a lelkiismereted megmondja, hogy mit tettél rosszul és mit tettél jól, abban bízhatsz, mert azt az Isten adta neked, ehhez nem kellenek emberi törvények és szabályok. Te csak azon igyekezzél, hogy minél többet megérts a teremtésből, válj te is teremtővé, és ha hibázol tanulj belőle, és többé ne tedd!


---


Anonymus

2015. ápr. 4. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Én a bűnt így értelmezem -


Bűn = elvéteni a célt, hibázni, Isten (lelkiismeret) akarata ellen tenni.

Ezért is írtam azt, hogy igyekszem jóvá tenni, kiigazítani, amennyire tudom, miután rájöttem, hogy hibáztam.


Tehát nem az érzelem-alapú mázas fogalmat értem én sem a "bűn" alatt.


Köszönöm szépen a válaszokat!

2015. ápr. 4. 21:16
 4/11 anonim ***** válasza:

Én meg úgy vagyok vele, hogy aki másnak árt súlyosabban pl. erőszakolás, gyilkolás, azt legszívesebben ledarálnám.

Csak olyankor olvad meg esetleg a szívem, amikor látom, hogy nem visszaesőről van szó és úgy megbánta, hogy öngyilkos is lenne.

2015. ápr. 4. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

#4, az alapján amit írtál én is hasonlóan gondolom. Jézus is ezért tanította azt, hogy a törvények rosszak, főleg az írott törvények, mivel azok teljesen mellőzik az értelmes gondolkodást és kikapcsolják az ember valós ítélőképességét. A "bűnösséget" mindig a valóság kell, hogy meghatározza, amelyet csak tiszta elmével és tiszta lélekkel lehet meghatározni.


A törvények leegyszerűsítik az ítélethozatalt, ám ez által szörnyen manipulálhatóvá és kihasználhatóvá válnak az emberek. Az értelem helyét átveszi a félelem, és onnantól kezdve már nincs igazság.


---

#3 - "Bűn = elvéteni a célt, hibázni, Isten (lelkiismeret) akarata ellen tenni."


Értem én, de vigyázz rá, hogy miként használod a szavakat, sajnos a jelenlegi világunk egyik legnagyobb betegsége, hogy a szavak kezdik elveszíteni jelentésüket, ne járulj hozzá e betegséghez :)


Bűnt elkövetni és hibázni nem ugyan azt jelenti és nem is ugyan olyan súlyú tett.


---


Anonymus

2015. ápr. 4. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
És ha azt mondom neked,hogy egyáltalán nem ítél el,hanem csak felhívja a figyelmet a kijavítandó hibáidra?
2015. ápr. 5. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

#6


Én sem azt írtam, hogy "elítél" Isten, hanem azt, hogy: "megítél".


A két szó között pedig van jelentésbeli különbség. :)

2015. ápr. 5. 10:36
 8/11 anonim ***** válasza:
Tehát ez azt jelenti,hogy egyetértesz azzal,amit írtam?
2015. ápr. 5. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Ha szigorúan a bűnbocsánat és az szentáldozás szentségi jellegéből indulunk ki, akkor a kisebb "bűn" állapotában szabad áldozni, ezeket elvileg meg sem kell gyónni. Csak az úgynevezett "halálos bűn" állapotában nem szabad áldozni, ezeket kell mindenképpen meggyónni. (A kettő közti különbséget nyilván tudod.)


Teljesen más okból, lelkivezetési szempontból szokták a papok közül sokan tanácsolni, hogy a kisebb bűnöket is érdemes meggyónni, mert ez alkalom a lelkiismeret-vizsgálatra és az önmagunnkkal való őszinte szembenézésre.


Más papok viszont azon az állásponton vannak, hogy ezt a gyónástól függetlenül kell megtenni, a gyónást pedig meg kell hagyni abban a funkcióban, amire eredetileg való, a "halálos bűnök" alól való feloldozásra.

2015. ápr. 6. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim válasza:
A választ a Szentírásban keresd! Vannak "szerintem" típusú válaszok, de a legjobb, ha attól kérded, aki ihlette a Bibliát! Először kérd, aztán kezd el kutatni, meg fogod tudni a megfelelő időben. Szép napot!
2015. ápr. 6. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!