Az ősi zsidók a feltámadásban vagy az önpusztulható karmában hisznek? Mikor ítél az Isten? Mi alapján?

Az ószövetségi zsidóság vallása és világképe folyamatosan változott és csiszolódott. A keresztény teológia ezt úgy fogalmazza meg, hogy a kinyilatkoztatás a Krisztus előtti időkben fokozatosan történt.

Ez a folyamat az ószövetségi iratokban is világosan kirajzolódik nagy vonalakban, azonban részletekbe menően nehéz (vagy lehetetlen) rekonstruálni, hogy melyik korszakban konkrétan mit gondolt a zsidóság a túlvilágról.

A Zsoltárokban is (melyek néhány kivételtől eltekintve egy időszakban születtek) több párhuzamos túlvilágkép él egymás mellett - ha a szövegek elsődleges értelmét vesszük. (Más értelmezési síkon természetesen nem tapasztalunk ellentmondást.)

Alapvetően a halált rossz dolognak tartották, és a túlvilág nem sok jóval kecsegtetett.

A kereszténység ezt úgy interpretálta saját magának, hogy Krisztus előtt mindenki a pokolra került, ahol bűnei mértékétől függően szenvedett vagy nem szenvedett, de ott volt. Krisztus a pokolra szállásával szabadította ki az arra érdemes lelkeket, és vitte föl a mennybe, azóta nyílt meg az emberek számára az üdvösség kapuja.

Nem tudok erre precíz választ adni, mert én csak keresztény szemüvegen keresztül tudom nézni az ószövetségi zsidó vallást.

Egy azonban biztos, hogy a mai rabbinikus judaizmus rengeteg mindenben különbözik az ószövetségi és a Jézus korabeli zsidó vallástól.

A másik, ami totál biztos ezzel kapcsolatban, hogy bárhogyan is változott a zsidó vallás azóta, az egész biztos, hogy Jézus Krisztus és az ő megváltó műve ki van hagyva a sztoriból. :)

Amúgy igen, hiszünk a feltámadásban, pl ezért nem szabad hamvasztani, mert a feltámadáshoz kellenek legalább a csontok. Viszont I-ten végtelen kegyelme folytán a mártírok, akiket hitük miatt égettek el, mégis fel fognak támadni.

Az itélet "az idõk végén".