Fiamnak idén lesz a bérmálása. Bérmaszülője csak férfi lehet?

Bérmaszülő lehet

aki meg van bérmálva

ha házas, érvényes és törvényes egyházi házasságban él

hajlandó vállalni a tisztséggel együtt járó keresztény életvitelt

Tehát nincs nemhez kötve.

Nézdd ezt meg: [link]

A BÉRMÁLÁS

Pünkösdkor a Szentlélek leszállott az apostolokra, hogy megszentelődésüket teljessé tegye és megerősítse őket a rájuk váró nagy feladatok elvégzéséhez. Éppen így minden keresztény életében eljön a nap, mikor a Szentlélek ugyanezen okból reá is leszáll: ez bérmálásunk napja. A „bérmálás” kifejezés a latin „firmare” szóból származik, ami „erősít, megerősít”-et jelent, mivel bérmáláskor a keresztségben kapott kegyelem erősödik meg és teljesedik ki. A Szentlélek, melyet már a kereszteléskor megkaptunk, a bérmáláskor új módon száll le ránk: ekkor hitünk megerősödéséhez és bátor megvallásához nyújt segítséget.

Ezt a hatást nagyon jól megfigyelhetjük az apostolok életében. Pünkösd előtt bátortalanok és riadtak voltak, utána azonban bátran előléptek és nem féltek többé semmitől. Sőt, még örültek is, mikor a főtanács megfenyítette őket, „mivel méltóknak bizonyultak, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek”. (ApCsel 5,41) Péter, aki Mesterét előzőleg félelemből megtagadta, most bátran előlépett és nem félt attól sem, hogy kellemetlen igazságokat vágjon a zsidók arcába: „Megtagadtátok a szentet és igazat. Egy gyilkos szabadon bocsátását kértétek, az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban föltámasztotta őt holtából.” (ApCsel 3,14)

A bérmálásnak bennünk is ugyanezt a hatást kell kifejtenie. A keresztségben Isten gyermekei lettünk. De mint a gyermeknél, ugyanúgy a megkereszteltnél is gyenge még a kegyelem léte. A bérmálás erőt ad ennek az életnek és ezért mintegy lelki felnőtté válásunknak felel meg. Az újszülött gyermeknek még nem kell harcolnia. Mihelyst azonban felébred értelme és a család védett köréből kilép a nyilvános életbe, lelki harcai is megkezdődnek. Ettől kezdve meg kell vallania hitét a többiek előtt és ellen kell állania a bűn csábításainak. Mindehhez az erőt a bérmálás szentségéből kell megkapnia. Ezért kell a bérmálás szentségét körülbelül a hetedik és tizenkettedik életéve között és nem később minden fiatalnak megkapnia, hogy a pubertáskor küzdelmeiben már segítségükre legyen e szentség ereje.

A bérmálás tehát a keresztség bevégzése, és ezért a kereszténység első századaiban azonnal a keresztelés után szolgáltatták ki, ahogy ez a keleti egyházban még ma is szokásos. Ebből azonban nem következik az, amit néhány tévtanító állított, hogy a keresztség és a bérmálás eredetileg egy szentség volt, melyeket csak később választottak szét és tekintettek külön külön önálló szentségnek. Már a Apostolok Cselekedeteiben világosan bizonyított a bérmálás, hiszen mikor az apostolok meghallották, hogy Szamariában Fülöp diakónus sokakat megkeresztelt, azonnal odaküldték Pétert és Jánost, hogy ők az újonnan megkeresztelteknek a bérmálás szentségét kiszolgáltassák. (lásd ApCsel 8,11-17) Éppen így tett Szent Pál is Efezusban, ahol először megkeresztelte a hívőket és utána föléjük téve kezét lehívta rájuk a Szentlelket. (ApCsel 19,5)

A karizmatikus adományok

A Szentlélek, amint azt az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, még rendkívüli képességekkel is – mint például a nyelveken való beszéd vagy a csodák véghezvitelének adománya – felruházta az apostolokat és másokat is. Isten az első időkben gyakorta adott ilyen karizmatikus adományokat az Egyházhoz tartozóknak, hogy általuk a kereszténység igaz voltát megmutassa és a hit gyors terjedését elősegítse. Később azonban e különleges képességeknek adományozása szinte teljesen megszűnt, olyannyira, hogy ilyesmi manapság már csak a legritkább esetben fordul elő. Ezért nagyon veszélyes ezeket az adományokat egyéni kezdeményezésre újraéleszteni akarni, ahogy ezt a pünkösdi és karizmatikus mozgalmak akarják illetve csinálják. Ezeket az ajándékokat a Szentlélek vagy megadja vagy nem, de saját kívánságra nem lehet őket megkapni. Az ilyen rendkívüli képességek utáni vágyakozás nem az Isten iránti őszinte szeretet, hanem valamely vallásos érzület vagy szellemi látványosság keresését jelenti. Ezért kell arra a következtetésre jutni, hogy a karizmatikus mozgalmakat nem a Szentlélek, hanem a tisztátalan lélek inspirálja. A látványos csodák és tömeghisztériák, amelyek ezeken a rendezvényeken történnek, teljességgel a tisztátalan lélek jellegét hordozzák magukon, és a figyelmet is elterelik a világ valóságos problémáiról. Ennélfogva e mozgalmak hívei az Egyház mai krízisét sem veszik észre, és nem vesznek tudomást az igaz hit válságáról sem. „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e”, figyelmeztet már Szent János is első levelében. (1 Jn 4,1)

A bérmálás szentségének kiszolgáltatója

A bérmálás kiszolgáltatása a püspök feladata. Mint egyházfejedelem, övé a feladat Isten gyermekeit Krisztus bajnokainak körébe felvenni. Ezért minden püspök bármikor érvényesen bérmál. Azonban egy egyszerű pap is bérmálhat érvényesen, ha ehhez pápai engedélyt kap, és a bérmálást a püspök által megszentelt olajjal végzi el. Egy ilyen engedélyt életveszélyben levő beteg esetében minden pap birtokol. A ma érvényes egyházi jog szerint a megyéspüspök maga is kijelölhet néhány papot, aki neki a bérmálás kiszolgáltatásában segédkezik. Ha azonban egy pap kifejezett felhatalmazás nélkül próbálna meg bérmálni, bérmálása érvénytelen lenne.

A bérmálás rítusa

A bérmálás rítusa abból áll, hogy a püspök a bérmálandók fejére teszi jobbkezét, miközben homlokukra krízmával keresztet ír és e szavakat mondja: „Signo te signo crucis et confirmo te chrismate salutis in nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti – Megjelöllek téged a kereszt jelével és megerősítelek az üdvösség krízmájával az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.”

A kereszttel való megjelölés a hit rettenthetetlen megvallását jelenti, amely minden megbérmált kereszténytől elvárható. Ahogy a katonák csapatjelüket nyíltan és nem elrejtve viselik, úgy kell a keresztényeknek szégyenkezés helyett a kereszt jelét homlokukon viselniök. Mindig Krisztus szavaira kell gondolnunk, mint legfőbb figyelmeztetésre: „Aki szégyell engem és az én szavaimat e hűtlen, bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk 8,28)

Az olaj a küzdelem jele, mivel az ókorban a harcosok küzdelem előtt olajjal kenték be magukat, hogy tagjaik csúszósak legyenek, s az ellenség ne tudjon fogást találni rajtuk. Így tesz bennünket is a bérmálás alkalmassá a szellemi harcra és segít nekünk az ördög szorongatásaiból kisiklani. Az olaj azonban „az öröm olaja – oleum laetitae” (Zsolt 44) is, hiszen örülnünk kell azért, hogy Krisztusért és Isten országáért harcolhatunk.

A megkenést követő arcul legyintés nem tartozik a rítus lényeges elemei közé. Ez azoknak az üldöztetéseknek és megaláztatásoknak a szimbóluma, amit a keresztényeknek hitük miatt kell elszenvedniük, „hiszen mindaz, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban, üldözést szenved”. (2 Tim 3,12) De mivel nekünk mindezek ellenére meg kell őriznünk belső békénket és nyugalmunkat, a püspök az arcul legyintést e szavakkal kíséri: „Pax tecum – Béke legyen veled.”

A bérmáláskor annak is megvan a lehetősége, hogy a keresztnév mellé egy új nevet kapjon a megbérmált, és szokás bérmaszülőt is adni. Az ő kötelességeik nagyjából megegyeznek a keresztszülők kötelességeivel, bár a keresztelésből származók fontosabbak.

Az új bérmálási rítus

Az új rítusban a formát, azaz a szentség érvényességéhez szükséges szavakat megváltoztatták. A mostani latinul így hangzik: „Accipe signaculum Doni Spiritus Sancti – Vedd a Szentlélek ajándékának jelét.” Ez a görög rítusban mindig is használt forma kétségkívül érvényes. A bérmálás formáját Krisztus nem határozta meg olyan szigorúan, mint a keresztelését, úgyhogy a különböző régi rítusok más és más szavakat használtak. A teológusok véleménye szerint a bérmálás formájában csak az a fontos, hogy a megjelölés és a megerősítés valamilyen módon kifejeződjön. Azonban minden bizonnyal érvénytelen lenne a bérmálás akkor, ha a püspök csak ezeket a szavakat: „vedd a Szentlelket” mondaná, amely állítólag néhány helyen már előfordult, mivel egy ilyen forma túl általános és nem adja vissza a bérmálás különleges karakterét, hiszen a Szentlélek a keresztségben és a papszenteléskor is betölti a lelket.

Kérdésessé válik azonban az érvényesség azáltal, hogy az új rítusban más növényi olaj használata is megengedett az olívaolaj helyett. A zsinat előtt az volt a teológusok egybehangzó véleménye, hogy bérmáláshoz és a betegek kenetéhez egyedül az olívaolaj az érvényes anyag. Igen kétséges, hogy a pápa rendelkezik-e azzal a teljhatalommal, amivel egy szentség anyagát ilyen módon megváltoztathatja. Mindenesetre rémisztő, hogyan lehetséges, hogy más olajok használatának engedélyezése 1970-ben az istentiszteletek kongregációjának egy dekrétumában minden megokolás nélkül megjelenhetett, holott korábban az Egyházban az a nézet uralkodott, hogy egy ilyen engedély nem adható ki. Úgy tűnik, Rómában nem igen tőrödnek már a szentségek érvényességével. Amit VI. Pál pápa két évvel későbbi „Sacram Unctionem Infirmorum” kezdetű apostoli körlevelében írt: „mivel az olívaolaj egyes helyeken csak nehezen szerezhető be, sok püspök kérésére úgy rendelkezünk, hogy a jövőben szabadon használható más olaj is, de csak növényi eredetűek, mert az olívaolajhoz ezek a leghasonlatosabbak”, szintén igen meglepő szavak, hiszen miért kellene éppen ma, amikor a modern közlekedési eszközökkel soha eddig nem látott könnyedséggel lehet olívaolajat a világ bármely részébe eljuttatni, ilyen engedményt tenni, miközben régen, mikor valóban nagyon nehéz volt mindenhol olívaolajat beszerezni, az Egyház szigorúan tartotta magát az olívaolaj használatához? Ezért teljesen indokolt, ha a bérmálás illetve a betegek kenetének érvényességéről, ha azt más olajjal végzik, kétség merül fel. Németországban azonban úgy tűnik, még általános az olívaolaj használata.

A bérmálás jellege

Ahogy a keresztelés, úgy a bérmálás is kitörölhetetlen jegyet nyom lelkünkbe. Ha az olajat le is töröljük homlokunkról, a lélek örökké magán viseli Krisztus bajnokának pecsétjét. Ez a bélyeg bizonyos fokig feljogosít bennünket minden más kegyelemre is, amelyre szűkségünk van, hogy a lelki harcban megálljuk helyünket. Ezért nagy felelőtlenség a bérmálás szentségéről lemondani. Az eretnek és ellenpápa Novatian fiatalkorában hanyagságból nem kapta meg ezt a szentséget, és a keresztények e könnyelműségének tulajdonítják későbbi hitehagyását. A bérmált soha nem állíthatja, hogy nem volt elégséges ereje a kísértéseknek ellenállni. Gondoljunk ezért bátortalanságunkban vagy az emberektől való félelmünkben mindig erre a bélyegre, amely belevésődött lelkünkbe és kérjük a Szentlélek segítségét, amelynek birtokában mindenre képesek leszünk. „Hiszen” – ahogy Szent Pál írja – „Isten nem a félénkség lelkét, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyelld tehát az Urunk mellett szóló tanúságtételt.” (2 Tim 1,7)

[link]

A bérmálás a tökéletesség szentsége

Fellay püspök úr beszédének összefoglalása

2009. március 21-én

A püspök úr e szavakkal kezdte beszédét: Kedves bérmálandók és kedves hívek. Nagyon, tényleg nagyon, nagyon örülök, hogy itt lehetek Önöknél. Majd így folytatta: A bérmálás szentségének értelmét és fontosságát néhány példával szeretném elmagyarázni, szemléltetni.

Bár a keresztséggel már a Szentháromság templomává lettünk, mégis szükség van a bérmálásra is, ha nem is lelkünk üdvössége érdekében, hiszen azt a keresztséggel, illetve a megszentelő kegyelem állapotában való megmaradásunkkal elérhetjük, de azért, hogy Krisztus igaz katonái legyünk, magunkat teljesen a Szentlélek irányítása alá helyezhessük.

Képzeljük magunk elé azt a helyzetet, hogy egy csodálatos naplementében kutyánkkal együtt sétálunk. Bár a kutyának is van szeme, de nincsen értelme, így ő semmit nem fog fel abból a harmóniából és szépségből, ami körülvesz bennünket. A kutya és köztünk sokkal kisebb a különbség, mint köztünk és Isten között. És Isten mégis azt akarja, hogy hozzá hasonlatossá váljunk, hogy gyermekei legyünk. Ne feledjük, hogy egyetlen lélek többet ér, mint az egész világmindenség.

A bérmálást a „tökéletesség” szentségének is nevezik, mégpedig azért, mert ez teszi lehetővé, hogy tökéletessé váljunk. A bérmálás azért szükséges, hogy Jézus Krisztus parancsát, amit az Evangéliumban mondott, teljesíteni tudjuk. Ez a parancs így hangzik: „Legyetek tökéletesek, ahogy Mennyei Atyátok tökéletes.” Isten ha parancsot ad nekünk, akkor arról is gondoskodik, hogy ezt a parancsot meg tudjuk tartani. Ha tehát azt parancsolja, hogy tökéletesek legyünk, akkor erre eszközt is ad, és ez az eszköz a bérmálás szentsége.

A bérmálás szentsége eltörölhetetlen jegyet hagy rajtunk. Annyira eltörölhetetlent, hogy az még a túlvilágon is látszani fog rajtunk. A mennyben nagyobb boldogságot, de ha akkora szörnyűség érne bennünket, hogy elkárhoznánk, akkor a pokolban nagyobb szégyent fog jelenteni számunkra.

Képzeljünk el egy repülőgépet, melynek két pilótája van. A másod-pilóta ott ül ugyan az első mellett, de csak néha ad neki tanácsot, néha szól bele a munkájába. A bérmáláskor azonban a Szentlélek belénk költözik, és ettől kezdve már nem csak beleszól a vezetésbe, hanem Ő VESZI ÁT a kormányt, életünk irányítását.

Ha egy hároméves gyerek kezébe arany tintába mártott tollat adunk, és azt mondjuk neki, hogy rajzoljon le egy embert, még az arany tintával is igencsak tökéletlen képet fogunk kapni: egy kört benne két ponttal, és néhány vonalat a lábak, kezek helyén. Ha viszont egy művész megfogja a gyerek kezét, a gyerek pedig készségesen hagyja, hogy vezesse a rajzolásban, akkor művészi alkotás születik, egy olyan alkotás, mely ugyan a művészé, de egyúttal a gyermeké is, hiszen az ő kezében volt az arany tintába mártott toll. A Szentlélek a bérmálás után ugyanígy vezet bennünket, és ha kezesen engedjük magunkat vezetni tőle, akkor mi is „művészi” alkotásokat hozunk létre.

Egy pogány, aki nincs megkeresztelve, hiába tesz jót, az csak emberi értelemben jó cselekedet, mely a túlvilágon, Isten előtt nem érdemszerző. De a megszentelő kegyelem állapotában egyetlen isteni szeretetből végrehajtott jótett kiérdemli számunkra a mennyet.

A bérmálásban a Szentlélek mintegy kötelezi magát, zálogot ad, hogy meghallgatja imánkat, melyet üdvösségünkért mondunk. A katolikus tanítás szerint ez az az ima, mely egész bizonyossággal meghallgatásra kerül.

A bérmálással Krisztus bajnoka leszünk, akinek nyíltan meg kell vallania hitét az egész világ előtt. Itt a kápolnában milyen könnyű keresztet vetnünk, hiszen itt mindenki keresztet vet. De egy étteremben már sokkal nehezebb ugyanezt megtettünk. Mennyi harcba kerül, amíg meg merjük tenni, De ha megtettük, jóleső érzés fog el bennünket. Ha viszont a többiektől való félelmünkben nem vetünk keresztet, gyötrő érzés marad bennünk. A bérmáláskor a Szentlélek ajándékaival nemcsak azt az erőt kapjuk meg, hogy minden körülmény között meg merjük vallani hitünket, hanem a képességet is megkapjuk, hogy ha hitünkről kérdeznek, megfelelő választ tudjunk adni.

Ne a világ elvárásai szerint éljünk, hanem úgy, ahogy a Szentlélek vezet bennünket, ahhoz méltón, hogy Isten lakozik bennünk. Legyünk Isten és ne e világ gyermekei.

A BÉRMÁLÁS SZENTSÉGE

Aki részesült a keresztségben, annak részt kell kapnia a Szentlélek kegyelmének teljességében is, amelyet Krisztus az első pünkösdön ajándékozott egyházának. Ezért rendelte Krisztus a bérmálás szentségét.

A bérmálás kiszolgáltatása

Midőn az apostolok Jeruzsálemben meghallották, hogy Szamaria befogadta Isten igéjét, elküldötték az ottaniakhoz Pétert és Jánost. Ezek odaérve imádkoztak érettük, hogy elnyerjék a Szentlelket. Az ugyanis még egyikükre sem szállott le, hanem csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevében. Az apostolok tehát rájuk tették kezüket, és azok elnyerték a Szentlelket. (lásd: ApCsel 8,14-17)

* * *

A Szentírásból tudjuk, hogy már az apostolok bérmáltak. A kereszténység első századaiban a bérmálást rendszerint azonnal a keresztség után kiszolgáltatták. Ezért következik a szentségek sorrendjében a bérmálás a keresztség után.

A bérmálás rendszerint a püspök feladata. A pápa azonban felhatalmazást adhat a bérmálásra egy áldozópapnak is. A plébános például megbérmálhatja egyházközségében azt a beteget, aki életveszélyben forog. A bérmálás kezdetén a püspök felmegy az oltár lépcsőjén és a bérmálandók felé fordul. A bérmálandók letérdelnek, a püspök föléjük terjeszti kezét és lehívja rájuk a Szentlelket hét ajándékával: a bölcsesség és értelem Lelkét, a tanács és erősség Lelkét, a tudomány és jámborság Lelkét és az Istenfélelem lelkét.

A püspök ezután külön-külön minden bérmálandó fejére teszi jobb kezét és homlokukra krízmával keresztet ír, miközben e szavakat mondja: „Megjelöllek téged a kereszt jelével és megerősítelek az üdvösség krízmájával az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.” Megkenés után a püspök arcul legyinti a bérmálandót és ezt mondja: „Béke legyen veled.” A püspök végezetül azért imádkozik, hogy a Szentlélek befejezze megkezdett művét a megbérmáltakban. Azután megáldja őket. Ez áldás közben az újonnan megbérmáltaknak még jelen kell lenniök.

A „krízma” annyit jelent, mint kenet. A „krízma” szó rokonszava a „Krisztus” szónak, amely annyit jelent, mint „Fölkent”. A krízma olíva-olaj és balzsam keveréke. A krízmát a püspök Nagycsütörtökön szenteli.

A kereszt, mellyel a püspök megjelöli a bérmálandó homlokát, azt jelenti, hogy attól fogva ő Krisztus bajnoka és hitét nyíltan meg kell vallania az egész világ előtt. – A megkenés a krízmával azt jelenti, hogy a bérmálandó megkapja Krisztus erejét vagyis a Szentlelket. – Az arcullegyintés arra figyelmezteti a megbérmáltat, hogy mint Krisztus bajnokának, minden megaláztatást el kell viselnie Krisztusért.

A bérmálás kegyelme

Jézus az üldöztetés idejére azt ígérte tanítványainak: „Mikor a zsinagógák, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogyan és mivel védekezzetek vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanítja nektek, mit kell mondanotok.” (Lk 12,11-12)

* * *

Krisztus a bérmálásban betölt minket a Szentlélekkel. A Szentlélek segít abban, hogy hitünket benső meggyőződésből állhatatosan megvalljuk és bátran kiálljunk érte. Erőt ad a küzdelemben üdvösségünk ellenségei: a Sátán, rossz hajlamaink és a világ gonoszságai ellen. Képessé tesz minket arra, hogy a világ megszentelésében munkatársai legyünk és a családban, munkahelyünkön és a közéletben apostolként működjünk. A keresztségben kapott kegyelmi élet a bérmálásban éri el teljes érettségét. Kiskorú gyermekekből a bérmálás kegyelme által Krisztus bajnokai lettünk. A bérmálás a keresztség bevégzése.

A bérmálás eltörölhetetlen jegyet nyom lelkünkbe. E jegy pecsételi meg, hogy Krisztus bajnokai vagyunk és országában együtt működünk vele. E jegy egyben zálog arra is, hogy a Szentlélek erejével küldetésünket, mint megbérmáltak teljesíteni tudjuk. Arra, hogy a bérmálás kegyelmét minden nehézség közepette megőrizzük és bátran küzdjünk a világi gonoszság ellen, a lelkierősség sarkalatos erénye tesz minket képessé.

Akit megkereszteltek, annak meg is kell bérmálkoznia. Igaz ugyan, hogy nem feltétlenül szükséges az üdvösség elérésére, de aki a maga hibájából nem járul a bérmálás szentségéhez, bűnt követ el, mert kevésre becsüli a Szentlelket és kegyelmi ajándékait.