Mit jelent a jelenések 17:2? ki a nagy szajha, akivel paráznaságot követtek el a föld királyai?

Szerintem erre a kérdésre neked megvan a magad válasza, és a mienk nem befolyásol, tehát nem értem miért raktad fel.

Kissé unom már a sok Jehovás álkérdést. Nekem csak az lenne a kérdésem, hogy mikor elszámoltok a havonta prédikált órákkal akkor az Internetes térítés ideje beleszámít? Mert ha igen értem ezt a nagy buzgóságot.

De abban nem tévedett, hogy olyan kérdést tettél fel amire neked van válaszod. Tehát csak vitatkozni akarsz, Pál apostol pedig azt tanácsolja, a hiába való vitatkozásokat kerüljük.

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Szia!

A Biblia prófétikus irataiban az asszony az Isten népének a gyülekezetnek a jelképe. A parázna asszony a hitehagyó egyház, a napba öltözött asszony az igaz egyház. A föld királyaival való paráznaság az állam és az egyház szövetsége...

Üdv. Péter

Véleményem szerint az Antikrisztus vallási rendszerét

jelenti.

Jelenések könyve 17. fejezet

A nagy paráznaszemély, azaz, Babilon, minden iszonyúságok anyja a földön, a vértanúk vérétől részegűlt, – megitéltetik.

1-2 "És eljöve egy a hét angyal közől, kiknél a hét csésze vala, és szóla velem, mondván: Jöszte, megmutatom neked ama nagy parázna asszonynak kárhoztatását, ki a sok vizeken ül, kivel paráználkodtak a föld királyai, és megrészegűltek a föld lakói az ő paráznasága borától."

A sok vizeken ülő paráznaasszony Roma városa, a sok nemzetek uralkodónője (15. v.), mint a 3. és 9. versből világosan kitűnik, hol mint a romai világbirodalomnak hét halmon épült fővárosa említtetik. Csak az a kérdés, vajjon azalatt a pogány birodalom, a pogányság eleste előtti vagy utáni Roma értendő-e? Kétségkivűl az utóbbi, mert már meg van alázva, a pusztában ül (3. v.), és a pogány birodalomról épen ez időben mondatik, midőn Isten itéletei rátörnek, hogy nincs többé (8. v.). A következőben tehát Romának azutáni sorsát kell gondolnunk, miután Nagy Konstantin Krisztus religioját fölvette.

3 "És elvitt engem lélekben a pusztába*. És láték egy asszonyt ülni egy vörösszinű vadállaton, mely rakva volt káromlás neveivel, hét feje lévén és tíz szarva.**"

* Roma ez időben csakugyan mintegy pusztaságban volt; mert a pogány birodalom elesett, sőt Konstantin még kormányszékhelyét is Romából Konstantinápolyba (Bizanczba) tette át.

** A vadállat a pogány világ (Jel. 13,1. s követk.), mely bíborvörös a vértanúk vérétől. A rajta ülő asszony alatt világosan annak fővárosa értendő.

4 "Az asszony pedig bársonyba és bíborba vala öltözve, és fölékesítve aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel*, kezében aranypohár lévén, tele utálatossággal és az ő paráznaságának tisztátalanságával**. "

* Képe a gazdagságnak és kéjelgő bővelkedésnek.

** A város nyujtja a paráznaság t. i. a bálványozás poharát, s igyekszik a bálványimádást gonoszságaival együtt mindenütt elterjeszteni.

5 "És homlokán e név vala írva: Titok. A nagy Babilon, a paráznaságok és a föld utálatosságainak anyja."

azaz: Neve „titokteljes Babilon,“ t. i. alatta nem a régi Babilon, hanem titokteljes értelemben egy város veendő, mely épen úgy, mint egykor Babilon, a bálványozást legnagyobb mértékben űzte, és az Isten választottait üldözte, – Roma.

6-7 "És látám az asszonyt megrészegűlve a szentek vérével és Jézus vértanúinak vérével; és mikor őt láttam, nagy csodálkozással csodálkozán. És mondá nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én elmondom neked ez asszony titkát és a vadállatét, mely őt hordozza, melynek hét feje van és tíz szarva."

Vagyis kijelentem neked, mi történik tovább Romával és a pogány birodalommal.

8 "A vadállat, melyet láttál, volt, és nincs; ismét a mélységből jő fel, de vesztére siet; és csodálkozni fognak a föld lakói (kiknek nevök nincs beírva az élet könyvébe világ kezdetétől), látván a vadállatot, mely volt, és nincs."

A vadállat (a pogány birodalom), melyet te láttál, volt, egy ideig teljes hatalomban állott, és nincs többé, úgy van e pillanatban, mintha nem is volna, tehetetlen állapotban sínylik (lásd Jel. 15,17.); de ismét fel fog jőni a mélységből, azaz, mély sülyedéséből felüdűl, és új hatalommal lép fel, azután végvesztére siet, egészen elpusztúl. Ezen az ország polgárai csodálkozni fognak, midőn látják a vadállatot ismét feljőni, és oly hamar ismét elveszni. A görög szerint: midőn látják a vadállatot, mely volt, és nincs, habár még van (habár még némi életjel mutatkozik benne). A vadállat visszatérése alatt, egyenesen a hitehagyó Julián császár uralkodása értendő, ki, miután a kereszténység már államreligiová lett, attól elszakadt, s mint annak legelkeseredettebb ellensége, a pogányságot minden erővel vissza akarta állítani. De ő alig uralkodott húsz hónapig, és az ő elhunytával a pogányság a romai államéletben többé nemcsak erőre nem kapott, hanem lassankint végkép elenyészett. Ezen egyenes vonatkozás mellett azonban, e szavak „ismét a mélységből jő fel,“ egyszersmind az utolsó idők pogánysága s annak utolsó terjesztője, az antikrisztus is értendő, ki rövid rémuralom után párthiveivel együtt Istentől örökre megsemmisíttetik.

9-11 "És ez annak bölcs értelme: A hét fej, hét hegy, melyeken az aszszony ül, és hét király is. Ezekből öt elesett, egy megvan, és a másik még nem jött el; és mikor eljövend, kevés idő lesz megmaradására. És a vadállat, mely volt, és nincs, ez a nyolczadik; ez a hét közől való, és vesztére siet."

A 9–11. v. értelme ez: Az asszonynak és vadállatnak jelentésteljes értelme ez: A vadállat hét feje jelenti annak hét hegyét, s egyszersmind hét királyát. Ezekből öt király már elesett. Egy most uralkodik, a másik még jőni fog, s ha eljő, csak rövid ideig fog uralkodni (azután vesztére jut). A hét hegy világosan a héthalmú várost, Romát jelenti. Lásd a 18. v. Melyik az a hét király, romai császár, kiket sz. János apostol ért, ennek kitalálása annak megtudásától függ, mely időpontra teszi azon egyet, kiről mondja, hogy meg van, időszerint uralkodik. Az öt t. i. ennek közvetlen előde lesz akkor. Mivel világosan mondatik, hogy a vadállat már úgy van, mintha nem is volna (8. v.), s az asszony pusztában tűnik elé (3. v.), tehát a hatodiknak, ki akkor uralkodónak mondatik, annak kell lennie, ki a pogány birodalom eleste után, miután Konstantin a kereszténységet fölvette, és keresztény államot alapított, még pogány császár volt. Ez Licinius, ki még egy ideig híven a pogánysághoz, Konstantinnal együtt uralkodott, mígnem ettől Kr. u. 324. évb. legyőzetett. Az öt előbbi császár e szerint Diocletián, Maximián, Galeruis, Maximinus, Daja melléknévvel, és Maxentius, kik mindnyájan elvesztek a 311–313. években, kevéssel a pogány birodalom eleste előtt. Most az a kérdés, melyik a hetedik? Erről mondatik: „és a másik még nem jött el.“ – Ez a másik tehát azon időben, midőn a hatodik uralkodott, még nem született, legalább még nem volt cézár, kormányzásra kijelölt. Az időben, mikor Licínius Konstantinnal uralkodott, Konstantin három fia – Konstantin, Konstans és Konstantius már életben voltak, s egyszersmind leendő cézárok is voltak, de nem volt még Julián, ki Kr. u. 360. évb. Párisban a katonák által még Konstantius életében császárrá kikiáltatott. Ez tehát a hetedik. Ez állította ismét vissza pogányságot, de két évig sem uralkodott és nyomorú véget ért. Nyolczadik császár többé nem említtetik, hanem csak maga az állat neveztetik úgy. Egészen a dolog természete szerint volt ez; mert pogány császár nem uralkodott többé a hitehagyó Julián után, hanem a pogányság még tartott, habár nem is mint uralkodó hatalom, de folyvást lappangva fennállott, fennáll most is, és állani fog világ végezetéig. Mondatik róla, hogy a hét közől való, vagyis, a hétnek jellemével bír, t. i. gyűlöli és üldözi a kereszténységet. Mindenkor, minden időben vannak a kereszténységet ellenző emberek, s fájdalom! tanítja a történelem is, hogy keresztény országok is megbélyegzik ezzel magokat, és Isten anyaszentegyházát nem hogy oltalmaznák, hanem üldözik és elnyomják. Hanem ez a pogányság is vesztére siet, nemcsak időről időre fogják ugyanazon csapások érni, melyek a romai pogányságot sujtották (vesd össze: Jel. 18,4.), utoljára az idő végével teljesen megsemmisíttetnek, és a kereszténység tökéletes győzedelmet nyer fölöttük (20. r.).

12 "És a tíz szarv, melyeket láttál, tíz király, kik az országot még át nem vették, de hatalmat nyernek egy órában úgy, mint királyok, a vadállat után."

Ezek alatt ama pogány királyok értendők, kik csakhamar Julián halála után a romai birodalom különféle tartományait elfoglalták. Ezek a vadállat szarvai, nem mivel a romai birodalomnak voltak alávetve, hanem mivel pogányok voltak. A tízes szám kerekszám, s mindnyájokat egybefoglalja. „Kik az országot még át nem vették,“ mivel azon időben, melyről e jövendölés szól (9-ik jegyz.), még nem léteztek. „De hatalmat nyernek egy órában úgy, mint királyok a vadállat után,“ azaz, üldözték a keresztényeket úgy, mint a romai uralkodók, rövid ideig a romai birodalom eleste után. Igy beszélik Ágoston és Orosius, hogy Atanarik, pogány gótkirály alatt a keresztények közől sokan szenvedtek vértanúhalált. A görög szerint: a vadállattal (t. i. a mennyiben még megvagyon. 8-ik jegyz.).

13 "Ezeknek egy szándékuk vagyon, s erejöket és hatalmokat a vadállatnak adják."

Ezen királyok egyetértettek Jézus anyaszentegyházának üldözésében, s így a romai pogánysággal tartottak, annak mintegy átadták erejöket.

14 "Ezek a Bárány ellen harczolnak, de a Bárány legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak királya; és a kik vele vannak, hivatottak, választottak és hívek."

A ki a keresztények ellen harczol, a Bárány ellen harczol (Jel. 5,6. Apost.cs. 9,4.5.). De a Bárány győzött övéivel. Legyőzte őket szája kardjával. Ezen vad népek befogadták az igét, és ragadozó farkasokból szelíd bárányok lettek. Orosius beszéli az ötödik század első felében, hogy Jézus Krisztus szentegyházai tele voltak hunokkal, svévekkel, vendekkel, burgundiakkal, és sok más egyébféle néppel a romaiak gyalázatára, kik a keresztények között megmaradtak tévelyeikben.

15 "És mondá tovább: A vizek, melyeket láttál, a hol a parázna asszony ül, népek és nemzetek és nyelvek."

A vizek, melyeket láttál (1. v.), hogy azok felett ül, azt mutatják, hogy még sok nép ért vele egyet. E közbevetés annak jelentéseűl van itt, hogy még a pogányság eleste után lehetnek a kereszténységnek üldözői.

16 "És a tíz szarv, melyeket láttál a vadállaton, azok meggyűlölik a paráznát, és egyedűl hagyják őt és mezitelenűl, és megeszik húsát, és őt tűzzel égetik meg;"

És ama királyok Romát megrohanják, elpusztítják, azzal iszonyúan bánnak, egészen földúlják és fölégetik. Roma Kr. u. a 410. évb. Alariktól, a gótok királyától, 455-ben Genzeriktől, a vandalok királyától, 465-ben Odoakertől, 472-ben Ricimertől, és 547-ben Totilátó bevétetett és pusztíttatott, tehát 137 esztendő alatt ötször, úgy, hogy egykori fényét elvesztette, s lassankint mintegy pusztává lett (lásd Jel. 18,2.). Az időben, mikor a barbár népek a várost megrohanták, jelentékeny számmal voltak ugyan abban keresztények, de e mellett mégis mindig fentartotta magát a pogányság, és csak az ötödik és hatodik század között romboltattak le végre mind a pogány templomok; a városnak is meg kellett szenvednie régi bűneiért.

17 mert Isten adta nekik szivökbe, hogy azt cselekedjék, mi előtte kellemes, hogy országukat a vadállatnak adják, míg beteljesednek az Isten igéi.

mert Isten akaratja volt az, világkormányának tervében rejlett az, hogy ama népek egy ideig a pogányságot hatalmokkal gyámolítsák, míg Isten végzései Roma fenyitésére nézve beteljesedtek, akkor őket büntető igazsága eszközeiűl használta.

18 "És az asszony, a kit láttál, ama nagy város, melynek uralma van a föld királyain."

Megjegyzendő az időpont, melyben Roma ezen jövendölésben felfogatik, ez az, melyben Licínius országlott (10. v.), és Roma még sok nép fölött uralkodott.

Jel 17,1 - Jel 17,6

Ez a fejezet a Jelenések könyvének kulcsa: szent János a keresztényüldöző pogány Rómában látja az antikrisztus megtestesülését. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a római birodalom egyúttal előképe minden istenellenes hatalomnak. A nagy parázna asszony: Róma. A nagy vizek a római birodalom népei (Jel. 17,15.). Paráználkodtak, vagyis átvették Róma bálványimádását és erkölcstelenségét. A skarlátvörös vadállat a Jel. 13,1-8.-ban leírt első vadállat, az antikrisztusnak anyagi és politikai hatalma. A káromlás nevei a császárokat istenítő nevek. A hét fejet és a tíz szarvat az angyal a Jel. 17,9-14 versekben magyarázza meg. A Jel. 17,6. vers célzás a keresztényüldözésekre. Az angyal Rómát mint nagy kéjnőt mutatja be. Amint Róma, illetve Babilon szemben áll a mennyei Jeruzsálemmel, úgy ez a kéjnő is szemben áll a csillagkoronás nővel. Róma istentelenségével, bálványimádásával, császárkultuszával vétkezik, a Szentírás nyelvén: erkölcstelenkedik. Ez az asszony a meghódított népekre, a nagy vizekre alapítja hatalmát. Az angyal pusztába viszi Jánost Izajás a "tenger pusztaságának" nevezi Babilont (21,1), innét vehette János a kifejezést, amely az istentelenség sivárságát jelenti. Az asszony skarlátvörös vadállaton ül ez egyrészt a pompát, fényt jelképezi, amellyel magát körülveszi, másrészt azt a vért jelzi, amellyel kormányozza a meghódított népeket, és amelyet a keresztények hitükért kiontottak. Homlokára volt írva a neve: a nyilvános nők a homlokukon viselt szalagra írták nevüket vagy házuk ajtaján volt kiírva a nevük. A titok azt akarja jelezni, hogy nem a valódi Babilonról van szó, amely ekkor már romokban hevert. Az asszony megrészegedett a vértől a keresztények kiontott vére további üldözésekre adott indítást.

Jel 17,7 - Jel 17,18

Az antikrisztussal azonosított római birodalom volt: teljes hatalmában Augusztus császár idején, de nincs többé: Néróval kiveszett Augusztus családja és a Néró halála után bekövetkezett zavarokban már-már úgy látszott, hogy a birodalom is tönkremegy. Fölszáll a mélységből: ismét megerősödik és a keresztényüldözés újra megkezdődik. A hét hegy: Róma hét halma. A hét király: hét császárt jelent. Az öt: Néró, Galba vagy Otho, Otho vagy Vitelliusz, Veszpaziánusz és Titusz. A hatodik uralkodó szent János kortársa, Domiciánusz, a hetedik vlószínűleg Nerva. A tíz király: Rómának alávetett barbár királuok, akik később fel fognak lázadni Róma ellen (Jel. 17,16. vers) és így végrehajtó eszközei lesznek Isten büntetésének. Egy órára: rövid időre. Az angyal megmagyarázza a látomást. Egy jelkép több dologra is vonatkozhat, viszont egy dolgot több jelkép is magyarázhat. A vadállat, amelyen az asszony ül, az Antikrisztus. Amint Krisztus meghalt és feltámadt, ezt próbálja utánozni az Antikrisztus is. - A keresztényüldöző római birodalom a kereszténység előtt is létezett, ezért volt. Augusztus családja Néró halálával kihalt, tehát nincs, és az emberek tényleg azt gondolták, hogy a birodalom is megszűnik, de új életre kelt. Itt a sátán Krisztus második eljövetelét próbálja utánozni: volt, nincs: felbukkan a mélységből. A vadállat hét feje Róma hét halma, valamint hét császár. Ezt a hét császárt különbözőképpen magyarázzák. Az egyik ilyen magyarázat: Augusztus az első, utána Tibe-riusz, Kaligula, Klaudiusz, Néró ezekre mondja: öt már a múlté. Veszpaziánusz a hatodik: most uralkodik. Titusz a hetedik: még nem jött el, és csak rövid ideig uralkodott. Domiciánusz a nyolcadik, akiben a néphit az új életre kelt Nérót látta. Ebben a sorozatban nemszámít három uralkodó (Galba, Otho, Viteliusz), akik Néró halála után próbáltak uralomra jutni. Lehetséges azonban az is, hogy János a világ végén uralkodó hét királyt látja, a nyolcadik maga az Antikrisztus lenne. A tíz szarv a Rómát segítő királyok, akik a keresztényeket üldözik, de végül Róma ellen fordulnak. A tízes szám különben is kerek szám. - A kéjnő elpusztult, de maga a vadállat továbbra is megmarad, ami arra mutat, hogy nem csupán Róma megszemélyesítője, hanem minden Isten-ellenes hatalomé is a történelem folyamán.

Jel 18,1 - Jel 18,3

A fejezet drámai erővel állítja elénk Isten és Egyháza főellenségének, a pogány római birodalomnak bukását és büntetését. Az angyal prófétai múltban úgy hirdeti Róma bukását, mint már megtörtént dolgot. Az angyal bejelenti Róma bukását és pusztulását bálványimádása miatt. A jövőben történő dolgokról János mint megtörténtekről ír.

Jel 18,4 - Jel 18,8

Az Úr Jézus inti a római keresztényeket, hogy ne vállaljanak közösséget Róma bűneivel (Jel. 18,4-5.), és megparancsolja az angyaloknak, hogy hajtsák végre az ítéletet (Jel. 18,6-8.). Az angyal felszólítja a keresztényeket, hogy hagyják el a várost, ne pusztuljanak el vele. De jelenti ez a felszólítás azt is, hogya pogányokkal semmiféle közösséget nem szabad a keresztényeknek tartaniuk.

Jel 18,9 - Jel 18,10

A szövetséges fejedelmek gyászolják Rómát, de nem sietnek segítségére. Egy óra alatt: hirtelen. A szövetséges királyok meggyászolják Rómát, de távolról, nehogy vele együtt elpusztuljanak.

Jel 18,11 - Jel 18,20

A kereskedők és hajósok, akik a Rómával folytatott kereskedéssel nagy vagyont gyűjtöttek maguknak, szintén siratják a város bukását. A kereskedők siratják Róma bukását, mert üzleteik megszűnnek. Ezzel a sírással szemben áll a keresztények öröme: Örvendjetek...

Jel 18,21 - Jel 18,24

A keresztényüldöző Róma végleges bukását egy angyal jelképesen a tengerbe vetett nagy kővel pecsételi meg (Jer. 51,61-64.). Az ítélet megváltoztathatatlanságát jelenti a kőnek tengerbe dobása. A pogány Róma eltűnik, mint a tengerbe dobott kő.