Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Aki mélyen vallásos, de...

Aki mélyen vallásos, de szeret gondolkodni is! Mit gondol, miért van az embernek megkülönböztetett szerepe az állatokkal szemben?

Figyelt kérdés

Miért van az, hogy az ember, ha nagyon rossz helyzetbe kerül, azt mondja, hogy imádkozik és Isten megsegíti, és ha így van megköszöni, ha meg nem akkor is valamit reagál, míg egy antilop akinek a a fél teste már az oroszlánok gyomrába van, legalább annyira szeretett volna a csodáért esedezni, ha nem jobban.


A primitív ember szídja az Istent ha rossz helyzetbe kerül, a vallásos meg reménykedik a jobbért..


De ha egyszer az evolúció és az élet menete így rendelte el ahogy, akkor az érzelmeink nem fognak segíteni rajta, mint ahogy az antilopé sem


Ugyanakkor tudom, hogy az akaratnak és a hitnek mekkora ereje van, már tapasztaltam is


Istenhívő vagyok a magam módján, de az ilyen Bibliában nagyon mélyen hívőket nem tudom meg érteni, ha nem gondolkodnak ilyen dolgokon az is oké, de akkor közöttünk állandóan lesz egy ilyen meg nem értés


A legjobb barátom ilyen, és mikor erről beszélünk mindig megalkuszunk, semmi több


És most főként olyanoknak szólok, akik nem ítélik el a melegeket, egyértelműnek veszik, hogy sok millió vagy akárhány civilizáció létezik a földön kívül, mert ez nem kérdés,elfogadják, hogy a csecsemő aki születése után hetekig szenved mert valami baja van, és Isten nem azért nem segít neki mert elhanyagolja, csak nem ez a dolga(vagy valami hasonló) és még sorolhatnám azokat a dolgokat amikkel az általános vallásosság és én szemben állunk és nem értjük egymást


2015. jún. 16. 19:52
1 2
 11/16 János114 ***** válasza:

En ugy latom h az allat es az ember kozti kulombseg nem mas mint a " szabad akarat " avagy a donteshozas es megalkuvas kepessege.Egy allat ugyebar minden esetben az osztoneit koveti, ilyen tekintetben tehat azt teszi amit tennie kell.

Az ember ennyivel nehezebb helyzetben van hiszen donthet ugy h jot cselekszik vagy ugy h rosszat.

A vallas vagy hit szerintem arrol szol h Isten megtanitja az embereknek hogyan kell harmoniaban elni a vilaggal es a tobbi emberrel, Aki tehat kersi az Istent es tetteiben kozeledik hozza az helyes uton jar aki pedig nem vesz rola tudomast es tavolodik tole az rossz uton van.

Aki szerint rosszul gondolom az mivel megyarazza korunk hanyatlasat es a vilagban fellepo problemakat?

Egyre tobb ember tavolodik Istentoo es kezdunk megatalkodni avagy onzo vagyainkkal igazoljuk tetteinket. Bizonyara sokaktol hallottatok h "ennyi jar nekem " vagy " ezt megerdemlem"

A hosnek titulalt civilizacio lassan de biztosan eltapos mindent ami vedi az egyent es erositi a kozosseg erzetet.

Onzok es sekelyesek lettunk ,ertektelen dolgokert kuzdunk elfeledve a valoban fontos emberi ertekeket.

Sok szempontbol tehat az allat jobb az embernel hiszen pontosan azt teszi amit tennie kell.

Az embernek ontudattal rendelkezo lenykent Istenhez kozeledve kellene a sajat hatarait feszegetve egyre magasabb ertelmi szintre fejlodnie.

De ehelyett a nagy tudosokat az erdekli h mibol van a homok a Marson :)

Az eloado " muveszek" pedig egyre aberaltabb viselkedesmintakat tanitanak be nekunk a tvn keresztul.



O igen es irtal valamit az ufokrol meg a csecsemokrol de megvallom oszinten nem ertem mire utalsz :D

2015. jún. 17. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:

11es az embernek is ugyanúgy rengeteg ösztöne van, amit jó esetben betart, mint pl az étkezés, szexelés..az, hogy a lehetőség nagyobb tárháza áll előtte, hogy hogyan teremtse meg az alap szükségleteihez való forrást, az már csak az intelligencia különbség miatt van..kikapcsolódni meg az állatok is szeretnek


és egy állat ugyanúgy tud intelligens lenni, meg találékony


Nem az ufokról meg a csecsemőkről írtam, hanem a földönkívüli életről, hogy most akkor ha egy Isten van, akkor őket is megteremtette, vagy csak minket?

Miért kell a földi embert előbb helyezni minden felett, csak azért mert nem találsz rá egyértelmű bizonyítékot, hogy létezik földönkívüli élet


a csecsemőt azért írtam, hogy ha az egyén képes olyan helyzetbe kerülni, hogy szenved hetekig,évekig, csak azért mert így hozta a sors, akkor mitől gondolkodik sok ember úgy hogy Isten az embert helyezi mindenek felett?

2015. jún. 17. 19:11
 13/16 János114 ***** válasza:

Udv a 11 es vagyok :)

Nos azt feltetelezed h az ember is koveti az osztoneit csupan tobb lehetosege van azok kiteljesitesere.

Evvel nem ertek egyet mivel emberkent kepes vagy ugy donteni h elutasitod az osztoneidet ha ugy tetszik felulirod. Peldaul ha egy ember ehes beter a boltba vesz egy kiflit , de kint megallitja egy raszorulo aki konyorog h adjon neki enni valamit akkor az ember donthet h megtartja maganak az etelt vagy osztozik esetleg az egesz adagjat atadja tarsanak . Vagy ha peldaul az illemhelyre kell sietnie de benragad egy buszon akkor sem fogja gatlastalunul elengedni magat :)

Az allat ilyet nem tesz , nem mert keptelen hiszen pl a kutya is betanithato ,de akkor sem azert teszi mert õ maga igy dontott hanem mert a gazdaja parancsait koveti.

Az embert igenis a szabad akarat kihasznalasanak lehetosegei , avagy masszoval a kompromisszumkesseg kulonbozteti meg az allatoktol. Mig egy allat mindig a pillanat heveben az aktualis helyzetnek megfelelo osztonos viselkedest mutatja addig az ember kepes ezt felulirni.

Hogy ezt mennyire inteligensen teszi az mas tema :)


Egyetertek veled abban h az ember nem a kituntetett faj vagy barmilyen szempontbol tobb mint egy masik eloleny, en ugy ertelmezem ezt h az Isten kegyelme mindenre kiterjed.

Az ember elonye talan abban rejlik h õ tudatosan is kerhet Istentol.


Ha hiszel akkor tisztazd magadban a tenyt h Isten teremtette es tartja fenn a vilagot . Nala van mindent lathato es rejtett dolog tudasa,

Szoval ha van elet a foldon kivul akkor azt o hozta letre valamilyen cellal.

2015. jún. 18. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

a buszos példához: de mi meg a társadalmi elvárásokat követjük, ugyanúgy ahogy a kutya a gazdáját, ha bármiféle következmények nélkül lehetne a buszon "dolgot intézni" akkor meg tenné bárki gond nélkül szerintem, mert mi oka lenne rá hogy ne tegye


a kiflis példa,igen, az ember érzelmi lény és nem csak egy darab hús, ezért képes sajnálkozni


, de az ember azért képes felül írni mert van jó oka rá, és a jó ok az mindig azért van mert egy nemesebb dolog érdekében kitartóan cselekszik, amit egy állat azért nem tesz mert nem annyira intelligens..

Pl azt mondod, a kutya képtelen lenne arra, hogy mondjuk egy pattanást kinyomjanak rajta, mert fájdalmas és nincsenek rossz következményei hogy pattanásai vannak, de egy ember érzi a nyomást, hogy a pattanás miatt a közérzete változik és frusztrálja mivel a társadalom a pattanást nem tartja vonzónak hanem taszítónak, és senki nem akar taszítóan hatni senkire mert előnytelenül jönne ki végsősoron, ha negatívan vélekednének róla az emberek..minden mögött van ok, hogy úgy érezzük, csak van ahol annyira mély, hogy egyszerűen nem tudjuk miért tesszük azt amit teszünk


"Az ember elonye talan abban rejlik h õ tudatosan is kerhet Istentol. " Igen, ez érthető


Akkor azt kérdezem, mitől lehet az, hogy nekem a logikám egyszerűen azt diktálja, hogy ahogyan a bolygók körülöttünk keringenek mindenfele, folyamatosan alakulnak, úgy a föld is és a földi élet is valamiképpen kialakult, és egyszerűen belefér az, hogy ez az millió meg millió év munkájának eredménye, mivel mind látjuk, hogy kopik a vas, meg hogy alakul a cseppkőbarlang(nem látjuk, de tudjuk, vagyis elég valószínűnek tartjuk amiket mondanak, hogyan) .. tehát mindezt összevetve, marha nehéz dolgom van beleilleszteni Istent a földi fizikai élet bármilyennemű kialakulás elméletének képébe. És nem azt mondom, hogy nem volt szerepe, csak egyszerűen nehéz elfogadnom, de keresem a válaszokat a reményben, hogy meg is találom, és éppen ezért válaszolok és írom le a véleményemet, mert kíváncsi vagyok a tiedre

2015. jún. 18. 00:54
 15/16 János114 ***** válasza:

11 es vagyok szolithatsz Janosnak :)

Majd kifejtem a valaszt amimt lesz idom

2015. jún. 21. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

7-es: "Az állatnak például nincsen inteligenciája. Nincsen gondolkodó képessége. Kreativitása. És még sorolhatnám..."


Ezzel szemben (magyar felirat beállítható): [link] ...

dec. 5. 03:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!