Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Tanúk, mi a helyes eljárásmód...

Tanúk, mi a helyes eljárásmód egy kiközösített szülő esetében?

Figyelt kérdés

"Elolvastam az Őrtorony (tanulmányozásra szánt kiadás) márciusi 15-i számának (május 19-25), "Figyeljünk oda az idős testvéreinkre!" című cikkét. 'A családtagok felelőssége' alcím alatti, 6-8-ig terjedő bekezdések elgondolkodtattak... Egy mondat a 8. bekezdésből: "Noha Pál a hívő családtagokról beszélt, akkor sem szabad elhanyagolni a szülőket, ha azok nem tartoznak a keresztény gyülekezethez." Na, ez a mondat késztetett írásra.

JT szerint fontos gondolat, mivel a "Hogyan válaszolnál?" kérdésdoboz részét képezi. 'Milyen felelősséggel tartoznak a felnőtt gyermekek az idősödő szüleik iránt?'

A 6. bekezdésben Jézus cselekedete követendő példaként van megemlítve. "Ő maga, jó példával járt elöl. Amikor a kínoszlopon függött, és már a halálán volt, szeretett apostolára, Jánosra bízta az édesanyját, aki ekkor már valószínűleg özvegy volt." JT tanítása szerint Mária ekkor nem volt Jézus tanítványa. Vagyis úgymond világi szülőnek számított.

A 7. bekezdés egy alapelvet említ Pál apostol tollából. "Egyértelművé tette, hogy az idős özvegyekről elsősorban a hívő gyermekeknek, unokáknak és más rokonoknak kell gondot viselni."

A 8. bekezdés már említett mondata. "Noha Pál a hívő családtagokról beszélt, akkor sem szabad elhanyagolni a szülőket, ha azok nem tartoznak a keresztény gyülekezethez."

Érdekes mondat. Ha akarom, akkor az úgynevezett világi szülőkre vonatkoztatható, mint Jézus és édesanyja esetében. Ha viszont azt állítom, hogy azok sem tartoznak a keresztény gyülekezethez, akiket kiközösítettek (vagy elkülönültek), így rájuk is vonatkozik, hogy 'akkor sem szabad elhanyagolni a szülőket, ha azok nem tartoznak a keresztény gyülekezethez.

Egy kiközösített szülő nemhogy a tiszteletet nem kapja meg, de ha bajban van, nem is reménykedhet, hogy gyermekei a segítségére legyenek, mivel nem tarthatnak kapcsolatot vele. A szeretet a legnagyobb isteni parancsolat. De képzeljük csak el, hogy mondjuk a kiközösített szülő üzen a JT gyermekének, hogy beteg, bajban van és segítségre, ápolásra szorul, mert nincs más senki akire számíthat. Mit gondolsz? Mit tesz(nek) a gyermeke(i)? Szeretetteljesen körül veszi(k), ápolja(ák) és gondoskodik(nak) róla? Talán legjobb esetben is kórház vagy elfekvő? Melyik beteg, elesett, kiközösített szülő kérné vagy számítana a gyermeke(i) segítségére? Előbb segít a világi rokon vagy a szomszéd.

Egy szülő bármikor, gondolkodás nélkül az életét adná a gyermekéért. JT azt tanítják, hogy a világi felebarátokért, kiváltképpen a hittestvérekért, egy igaz keresztény az életét is köteles feláldozni. Mi a helyzet egy kiközösített szülő esetében? Se nem felebarát, se nem hittestvér. Csak egy kiközösített szülő. Akkor pusztuljon?"

egonymus+


2015. szept. 6. 08:08
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Nem fognak válaszolni, mert erre a válaszra nincs kész írás a weboldalon, önmaguk véleményét megfogalmazni pedig nem tudják.
2015. szept. 6. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!