Mit tapasztal az, aki eléri a buddhista Nírvánát?

Köszönöm a választ. Bár ebből további kérdések vetődnek fel:

Ha "alaphelyzetünk" a nemlét, egyszer csak miért kezdődött el a létünk? Buddha tanításai szerint mindennek van valami oka (ez a karma törvényének alapgondolata). Milyen oka volt a létünk elkezdődésének? A buddhista filozófiák egyöntetűen azt vallják, hogy a ami történik velünk, és amit most teszünk, az a saját múltbéli tetteink következménye, és azoknak a tetteinknek is korábbi tettek következménye és így tovább. Így viszont azt az eredményt kapjuk, hogy öröktől fogva illúzióban vagyunk, és mindig is léteztünk, tehát soha nem volt olyan állapot, amikor nem léteztünk.

Erre mit lépnek a buddhisták? Csak érdekelne, mint laikust. Biztos van erre valami magyarázatuk erre az ellentmondásra, de micsoda?

Vree,

"...amennyire tudom ilyet hogy "alaphelyzetünk a nemlét", senki nem állított. Ezt TE magad találtad ki saját magadnak."

Lehet, bár úgy érzem, hogy a rendelkezésemre álló infók alapján ez következik a világképükből.

A Google-ben talált "hol kezdődött a szamszára" kérdésemre adott válaszokra adott válaszaim :

"Hol van a kör vége? Ez értelmetlen kérdés."

Nem az én kérdésemre felelt. Én azt kérdeztem, hogy SZÁMUNKRA hogyan kezdődött, de ez a világegyetemről beszél.

"Mindig is létezett."

Szintúgy a világegyetemről beszél, nem a mi személyes létünk kezdetéről.

"A Buddhizmus azzal foglalkozik, ami van; abból a szempontból, hogy hova tudunk jutni a mostani állapotból, ez a kérdés szükségtelen."

Itt megint csak nem találtam választ a kérdésemre.

"A Buddhista filozófiában a világnak nincs EGYETLEN, meghatározható kezdete és elutasítják ezt a nyugati megközelítést."

Megint a világról beszél, nem az én személyes tudatfolyamom kezdetéről.

"Buddha visszanézte a korábbi életeit és arra jutott, hogy feneketlen tó, aminek a kezdete megismerhetetlen."

Szóval örökké a szamszárában voltunk? Ezekszerint az illúzióban való tévelygésünk a mi eredeti helyzetünk?

"A szkriptúrák szerint: a szamszára az "idők kezdete" óta létezik."

Megint a világról beszél.

Szóval köszönöm a válaszokat, és hogy időt szakítottál a keresésre, de ezekkel a válaszokkal nem mentem sokra. Én is olvasgattam a neten sokat a buddhizmusról, de a kérdésemre nem kaptam választ.

feketepeter,

"Mivel a nirvána valaminek a megszűnése, ezért nem lehet szavakkal leírni."

De ha a nirvána csak a szenvedés megszűnése, attól még marad valami, nem? És akkor arról a maradékról igazán mondhatnának pár szót. Vagy minden szenvedés, és ezért nem marad semmi?

"A szamszára kezdet és vég nélküli, nem kezdődött és nem ér véget. Helyes erőfeszítés nélkül (ami a Nemes Nyolcas Ösvény egyik ága) valaki vég nélkül bolyonghat a szenvedésben."

Oké, hogy a szamszára úgy általában örökké volt és létezett, de a mi tudatfolyamunk is öröktől fogva itt bóklászik, vagy volt valami kezdete neki? Esetleg a dolgot úgy kell elképzelni, hogy az énünket alkotó dharmák valamikor "kievolválták" a tudatfolyamunk első momentumát, ami azóta bolyong a szamszárában? Ekkor megint filozófiai problémák áradatába kerülünk (szerintem), mert nem találjuk a folytonos éntudat okát. Ha az énélményért egy meghatározott struktúra (anyagminta) felelős, akkor a mint a legkisebb változása is az énérzet torzulásához kellene, hogy vezessen - ergo amikor pl. visszaemlékezek a gyermekkoromra, akkor azt kellene tapasztalnom, mintha azokra a gyerekkori tapasztalatokat nem pontosan én, hanem valaki más szerezte. De nincs ilyen tapasztalatunk. Ha pedig nem egy szerveződés hozta létre az éntudatot, hanem létezik egy változatlan szubsztancia, ami a szubjektivitásért fele, akkor megkapjuk az örökké egyénileg létező átmát, amit a buddhizmus viszont nem hajlandó elfogadni.

Kérlek, ne vedd támadásnak a soraimat - csak igyekszek megérteni a buddhista filozófia alapjait. Nem világos számomra a világképük.

Hogy kezdőnek számítok-e vagy sem, eléggé szubjektív dolog, persze magamra örök kezdőként tekintek. Ennek ellenére köszönöm a fordításodat, elolvasom mindenképpen.

6-os válaszoló,

Szóval, aki a nirvánát tapasztalja, az arra jut, hogy

"semmi nem tartalmaz semmilyen maradandó ént"

De a tapasztalathoz kell én, vagy nem? Ha tapasztalatról beszélünk, kell lennie egy tapasztalónak. A szubjektum szükségszerűen egy ego is egyben, vagy nem?

"az ember önmaga mestere"

De az ember tökéletlen. Tökéletlenek az érzékei, tökéletlen a logikája, a gondolkodásmódja. Akkor hogyan ismerheti meg a végső igazságot? Hogyan válhat önmaga mesterévé?