1520 elött mièrt nem használták a forditòk a Jehova nevet?

Tisztelt Péter! Ahogy mondtad az a vita tárgya, hogyan ejtjük és fordítjuk a négy héber mássalhangzót. Biztosan ismered a Tanúk álláspontját, hogy ez egy értelmetlen, sehova sem vezető vita. Ugyanis számtalan olyan név és kifejezés van a köztudatban, melyet szeretettel használunk, mely nem felel meg az eredeti nyelv szabályainak, vagy nem ismerjük az eredeti formáját pontosan. Ha az elterjedt Jehova alakot nem fogadod el, akkor következetlenség meghagyni sok más, a nemzetközi nyelveken létező és használt alakot is.

Általában minden Tanú tudja, hogy a kiejthetőség miatt hogyan keletkezett az ismert Jehova név. Csakhogy nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy a zsidók az isteni név iránti "feledékenységét" ti a Bibliával ellentétben helyesnek magyarázzátok.

Szia!

Nehéz egy olyan emberrel vitázni, aki még a Tízparancsolatot sem ismeri...

Üdv. Péter

Bocsi, kevertem, a harmadik parancsolatról beszélünk.

A lényeg viszont nem ez, mert ez semmiképpen sem ad arra jogot a zsidóknak és a zsidókat utánzó állítólagos keresztényeknek, hogy olyannyira "tiszteljék" az Istenük nevét, hogy a végén egyáltalán ne ejtsék ki és teljesen felelésbe merüljön! Mert a harmadik p parancsolat értelmében a tisztelettel és illő módon való használata az isteni névnek nyilvánvalóan elvárt dolog. De a zsidók és az őket utánzók nem ezt tették.

Vajon mit szól ebhez az igaz Isten?

A gondolatmenetet követve ezek után teljesen ésszerű az állítás, miszerint Jézus nem élt ilyen babonával, tehát használta az Atyja nevét.

Szerintem eleve rossz az érvelés, miszerint mivel Jézus nem használta Isten JHVH nevét, így a zsidóknak igaza van a Név elfelejtésével kapcsolatban. Még azt sem jelenthetjük ki, hogy nem használta Jézus a Nevet. Tehát erre nem alapozhatunk. Csak a Szentírást hozhatjuk segítségül, aszerint pedig ez a zsidó szokás írásellenes. Ha pedig az, akkor Jézus nem lehetett partner benne!

Szia!

Az érvelés nem rossz, mivel az evangéliumokban nem szerepel ez a szó. Ott a Küriosz - Úr szó szerepel, ahogyan az Ószövetségben is az Adonaj - Úr szóval helyettesítették a tetragrammatont. Idézek a jw.org-ról: " Jézus egyértelműen kijelentette: „Én az Atyám nevében jöttem”. Azt is kihangsúlyozta, hogy amit tesz, azt ’az Atyja nevében’ teszi."

Én azt gondolom, hogy ti alaposan átestetek a ló túlsó oldalára, indokolatlanul sokszor használjátok Istennek ezt a nevét, a 3. parancsolat zsidó értelmezését "babonának" tartjátok, noha az Úr Jézus Krisztus egyszer sem beszél erről. Ezen azért érdemes lenne elgondolkodni. Egyébként Istennek több neve is van, melyek az ő tulajdonságait hivatottak bemutatni, és ezt a nevét a Teremtéstől Mózesig eltelt több mint 2500 éven át egyáltalán nem ismerték és használták: "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes." (2.Móz. 6:3).

Üdv. Péter

Kedves János316!

Senki nem tiltotta be a JHVH név használatát. Egyébként a személynév és a cím között mi alapján teszel különbséget? Nem találod furcsának azt, hogy a JHVH-nak is van pontos jelentése a héberben: nevezetesen, hogy Örökkévaló, és ezt az általad "személynévnek" titulált címet az Isten a Teremtéstől fogva Mózesig nem használta? "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint MINDENHATÓ Isten, de az én ÖRÖKKÉVALÓ nevemen nem voltam előttük ismeretes." (2.Móz. 6:3).

Erre azért várnék valami választ...

Egyébként kb. 350 néven nevezi magát Isten a Szentírásban, mindegyiknek konkrét jelentése van, ezek azt bizonyítják, hogy Istent nem lehet egyetlen névvel nevezni, csak Mózes kifejezett kérésére mondta ezt a nevet neki az Isten.

Üdv. Péter

a nevet is valószínű mindig a nagyobb hatalmak döntötték el hogy érdek az ez, hogy így van így kell tovább adni és kész !

és NEM az ész értelem diktál hiszen van annál fontosabb szempont is.

mint ahogy új divat irányzatokként jönnek-mennek

az ÚJ "kitalált hatalmi eszközök " ?! pl:

24.hu/belfold/2017/11/08/orban-gaspar-aki-belep-annak-a-terde-megremeg-de-nem-tolunk-hanem-jezustol/

ilyen a világ.

az erősebb hatalom döntött el mindent és

dönt el napjainkban is !

"Én azt gondolom, hogy ti alaposan átestetek a ló túlsó oldalára, indokolatlanul sokszor használjátok Istennek ezt a nevét ..."

Lehet ezt gondolnod, persze, de ez cseppet sem bibliai érvelés. Mert maga a Biblia az élő példa arra, hogy ez ez EGYETLEN olyan neve Istennek, melyet önmaga nyilatkoztatott ki magáról és amelyet minden más elnevezéstől (azokat összeadva is) sokkal többet használ a Szentírás! Ha az "Isten", az "Úr", a "Mindenható" és sok-sok más címet, rangot kifejező megszólítást összeadjuk, ettől is sokkal többször szerepel az Írásban a JHVH név.

Vajon tagadod-e ezt? Tehát milyen alapon kérdőjelezed meg a JHVH tulajdonnév szerepét és ebbéli egyedülállóságát, messzemenő kiemeltségét? Ennek fényében is Istennek csak egy a "sok neve közül" a JHVH? Nincs semmi jelentősége annak, hogy használjuk vagy éppen nem használjuk? Na ne viccelj már!

Vagy hogy "hányszor" használják? A Tanúk, vagy akik szeretik az igaz Istent, azok "indokolatlanul sokszor használják"? Ez mit jelent? Ki határozza meg, hányszor szabad? Van ilyen kritérium a Szentírásban? Én úgy tudom, hogy egyedül az van ezzel kapcsolatban, hogy HASZNÁLNI KELL! Meg még a harmadik parancsolat, mely megint csak a használatot erősíti azzal a figyelmeztetéssel, hogy illendően használják. A Tanúk mikor nem használják illendően?

Ha valaki a neveden szólít néha, egy más valaki többször, gyakran, akkor a gyakran nevedet használót meginted, hogy ne használd olyan gyakran?

De olyan nincs, hogy az Ószövetség JHVH-ja Jézussá változik, így a Mindenható JHVH nevét elfelejthetjük.

"... a 3. parancsolat zsidó értelmezését "babonának" tartjátok, noha az Úr Jézus Krisztus egyszer sem beszél erről."

Nagy bátorság (vagy inkább felelőtlenség) Jézusra hárítani ennek eldöntésének a felelősségét, mivel maga a Biblia mondja, hogy rengeteg mindent tett és mondott még Jézus azon kívül, ami az ihletett Írásokba került! Azt is tudjuk, hogy a Biblia nem a hamis vallásos nézetek könyve. Meg aztán azt sem tudjuk biztosan, hogy az első század, első felében mennyire volt jelentőségteljes ez a kérdés egyáltalán. NEM TUDJUK biztosan a rendelkezésre álló információk alapján megítélni, tehát Jézusra hivatkozni ez ügyben nem korrekt.

A Biblia alapján pedig a zsidók szokása EGYÉRTELMŰEN babonás gyakorlat, ehhez nem férhet kétség. Jézus pedig egészen biztosan elítélte a babonákat!

A 2Mózes 3:13–16-ot és 6:3-at gyakran félreértelmezik, mintha Jehova nevéről először Mózes kapott volna kinyilatkoztatást valamikor az Egyiptomból való kivonulás előtt. Való igaz, hogy Mózes megkérdezte: „Ha most elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom nekik: »Ősatyáitok Istene küldött hozzátok«, és ők erre megkérdezik tőlem: »Mi a neve?«, akkor mit mondjak nekik?” Ez azonban nem jelenti azt, hogy ő vagy az izraeliták nem ismerték volna Jehova nevét. Mózes anyjának, Jokébednek már a neve is feltehetően azt jelenti, hogy ’Jehova dicsőség’ (2Mó 6:20). Mózes kérdése valószínűleg azzal a helyzettel függött össze, amelyben Izrael fiai voltak. Több évtizede sínylődtek már a kegyetlen rabszolgaságban, és semmi jele nem volt a szabadulásnak. Minden bizonnyal kétkedés és csüggedtség mételyezte soraikat; nemigen hittek már Isten erejében, sem abban, hogy Ő meg akarná szabadítani őket. (Ezenkívül figyeld meg az Ez 20:7, 8-at.) Ezért ha Mózes csak annyit mond, hogy ő az „Isten” (ʼEló·hímʹ) vagy a „legfőbb Úr” (ʼAdhó·nájʹ) nevében jött, az talán nem sokat jelentett volna a szenvedő izraelitáknak. Tudták, hogy az egyiptomiaknak is megvannak a maguk istenei és urai, és kétségkívül hallották, amint azzal gúnyolódnak, hogy az ő isteneik nagyobbak az izraeliták Istenénél.

Azt se feledjük, hogy a nevek akkoriban valódi jelentést hordoztak, és nem csak amolyan megjelölésként azonosították viselőjüket, mint napjainkban. Mózes tudta, hogy Isten Ábrám nevét ( jel.: ’az atya magas [felmagasztaltatott]’) megváltoztatta Ábrahámra ( jel.: ’sokaság [tömeg] atyja’), ugyanis szándéka volt Ábrahámmal. Éppígy Szárai neve Sára, Jákob neve pedig Izrael lett, és a változás mindkét esetben valamilyen lényeges vagy prófétai dolgot tárt fel Isten velük kapcsolatos szándékáról. Mózes joggal lehetett kíváncsi rá, hogy Jehova most kinyilatkoztatja-e magát valamilyen új néven, így közölve Izraelre vonatkozó szándékát. Ha annak „nevében” megy az izraelitákhoz, aki elküldte őt, nyilván azt a személyt képviseli; és hogy milyen súlya van a szavainak, azt ez a név határozza meg, illetve az, amit ez a név kifejez. (Vö.: 2Mó 23:20, 21; 1Sá 17:45.) Mózes tehát jelentőségteljes kérdést tett fel.

Isten válasza így hangzott héberül: ʼEh·jeʹ ʼAserʹ ʼEh·jeʹ. Ezt némely fordítás úgy adja vissza, hogy „VAGYOK, AKI VAGYOK”. Figyelemre méltó azonban, hogy a héber há·jáʹ ige, amelyből az ʼEh·jeʹ ered, nem pusztán azt jelenti, hogy ’van’. Jelentése inkább: ’válik, lesz (valamivé)’, vagy ’bizonyul (valaminek)’. Itt tehát nem pusztán arról van szó, hogy Isten létezik, hanem arról, hogy mivé szándékozik válni mások javára. A fenti héber kifejezést ezért az Új világ fordítás helyesen úgy adja vissza, hogy „AZZÁ VÁLOK, AMIVÉ VÁLNI AKAROK”. Jehova még hozzátette: „Ezt mondd Izrael fiainak: »Az AZZÁ VÁLOK küldött engem hozzátok«” (2Mó 3:14, Rbi8, lábj.).

Hogy mindez nem jelentette azt, hogy megváltozott Isten neve, hanem csupán további betekintést engedett a személyiségébe, azt a következő szavakból láthatjuk: „Így szólj Izrael fiaihoz: »Jehova, a ti ősatyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött hozzátok.« Ez az én nevem időtlen időkig, és erről fognak emlékezni rám nemzedékről nemzedékre” (2Mó 3:15; vö.: Zs 135:13; Hó 12:5). A Jehova név a ’válik, lesz (valamivé)’ jelentésű héber igéből származik, és számos tudós úgy véli, hogy a jelentése: ’előidézi, hogy legyen’. Ez a meghatározás jól illik Jehovára, hiszen ő teremtett meg mindent, és mindig beteljesíti a szándékát. Csakis az igaz Isten viselheti jogosan és hitelt érdemlően ezt a nevet!

Ez segít megértenünk, mit értett Jehova azon, amit később Mózesnek mondott: „Én vagyok Jehova. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak eddig úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de Jehova nevemen nem ismertettem meg magam velük” (2Mó 6:2, 3). Mivel Mózesnek ezek a patriarchális korban élt ősei gyakran használták Jehova nevét, Isten nyilván arra célzott, hogy nekik csak korlátozott mértékben nyilatkoztatta ki magát úgy, mint aki Jehova. Szemléltetésül: azokról, akik ismerték Ábrámot, aligha mondható el, hogy úgy ismerték volna őt, mint aki Ábrahám ( jel.: ’sokaság [tömeg] atyja’), amíg csak egy fia volt, Ismáel. Amikor aztán megszületett Izsák és a többi fiú, és ők is utódokat nemzettek, az Ábrahám név nagyobb jelentőségűvé, fontosabbá vált. Éppígy a Jehova névnek most már többet kellett jelentenie az izraelitáknak.

Tehát az, hogy valaki „ismer” valakit vagy valamit, nem feltétlenül azt jelenti, hogy csupán ismeretségben áll vele vagy tud róla. Nábál, az ostoba férfi tudta Dávid nevét, mégis ezt kérdezte: „Ki az a Dávid. . .?”, mármint olyan értelemben, hogy „mennyire fontos személy ő?” (1Sá 25:9–11; vö.: 2Sá 8:13). A fáraó is hasonló kérdést tett fel Mózesnek: „Ki az a Jehova, hogy hallgassak a szavára, és elbocsássam Izraelt? Egyáltalán nem ismerem Jehovát, és nem is bocsátom el Izraelt” (2Mó 5:1, 2). Ezen nyilván azt értette, hogy nem úgy ismeri Jehovát, mint aki az igaz Isten volna, vagy mint akinek bármi hatalma volna Egyiptom királya és annak ügyei felett. A fáraó szemében Jehovának nem volt hatalma keresztülvinni a Mózes és Áron által bejelentett akaratát. Most azonban neki és egész Egyiptomnak, sőt az izraelitáknak is meg kellett ismerniük e név igazi jelentését, és azt a személyt, akit e név képvisel. Ahogy azt Jehova elmondta Mózesnek, mindez annak lesz az eredménye, hogy megvalósítja Izraellel kapcsolatos szándékát: megszabadítja őket, nekik adja az Ígéret földjét, és így beteljesíti ősatyáikkal kötött szövetségét. Ily módon beteljesül az, amit kijelentett: „meg fogjátok tudni, hogy én vagyok Jehova, a ti Istenetek” (2Mó 6:4–8; lásd: MINDENHATÓ).

D. H. Weir, a hebraisztika professzora ezért joggal állapítja meg, hogy akik szerint a Jehova név a 2Mózes 6:2, 3-ban tárul fel először, azok „nem tanulmányozták [ezeket a verseket] más írásszövegek fényében; különben észrevették volna, hogy a név alatt itt nem a Jehova szót alkotó két szótagot kell érteni, hanem a mögöttes gondolatot. Amikor az Ézsaiás 52:6-ban azt olvassuk, hogy »megismeri népem a nevemet«; vagy a Jeremiás 16:21-ben, hogy »megtudják, hogy az én nevem Jehova«; vagy a Zsoltárokban, a 9. zsoltárban [10, 16], hogy »akik ismerik a nevedet, bíznak benned«, rögtön láthatjuk, hogy Jehova nevének ismerete merőben mást jelent, mint ismerni a négy betűt, amelyből áll. Arról van szó, hogy valaki tapasztalatból ismeri meg, hogy Jehova valóban az, amire a neve utal. (Vö. még: Ézs 19:20, 21; Ez 20:5, 9; 39:6, 7; Zs 83[:18]; 89[:16]; 2Kr 6:33.)” (The Imperial Bible-Dictionary. I. köt. 856–857. o.)