Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Egy ember saját döntéséből...

Egy ember saját döntéséből hányszor válthat hivatalosan felekezetet? Hogyan zajlik ez a gyakorlatban?

Figyelt kérdés

Tételezzük fel, hogy van egy személy, aki egy nem vallásos családban nevelkedik. Gyerekkorában nem járnak sem isten tiszteletre, se misére. A család tagok közül néhányan megvannak keresztelve, de a vallást nem gyakorolják. Ez az adot személy pedig gyerekkorába nem részesűl keresztségben.


Felnőttként elvileg szabadon dönthet, melyik közöséghez csatlakozik. A baráti kör befolyásának köszönhetően egy kisegyház tagja lesz. Akkor úgy gondolja, hogy saját meggyőződésből, de csak utólag látja be, hogy a csoportszellem vitte oda, és az indirekt csoportnyomásra keresztelkedet meg abban a közösségben, de már ekkor nagykorú volt.


Ezután valami oknál fogva eltávolodik a közösségtől, mert más lesz a baráti és érdeklödési köre. Nem gyakorolja a vallást úgy, mint korábban.


Viszont üresnek érzi az életét a világi sikerek elenére is. Hosszas gondolkodás és tájékozodás után a görögkatolikus gyülekezetben találja magát. Eleinte nem egy konkrét gyülekezetbe jár, hanem több közösségbe is, de ugyanahhoz a felekezethez. Tetszik neki a szertartás, bár itt sem tud maximálisan azonosulni mindennel. Valami miatt mégis elfogadja a tanokat és felveszik a lakóhelye szerinti egyházi közösségben. Megkeresztelkedik és bérmálkozik is.


De itt még nem ér véget a története, mert rájön kb 5 év után, ez sem az ő útja, és az itteni tanokkal még annyira se tudot azonasúlni, mint a korábi protestánsoknál. Ezért gondolja, viszatér egyik protestáns felekezethez, de történelmi egyházhoz, konkrétan az evangélikushoz.


Ott konfirmál, hogy teljes jogú tagja legyen az adott közösségnek. Ott már olyan, mintha megtalálta volna a helyét és útját. Eddig ezen a helyen maradt a leghosszabb ideig és semmi jele nincs, hogy távolodna, vagy másfellé keresgélne, mint ahogy tete azt azelöt.


Ha jól számoltam, 3 gyülekezetben fordul meg, és mindháromnak teljes jogú tagja is volt, persze más időben. Ilyen valóban lehetséges? Amikor pl. történelmi felekezetek között vált, ezt a váltás be kell jelentenie a korábbi felekezetnél is, vagy elég, ha konfirmál az újnál, és az automatikusan törli előző tagságát?



2017. jún. 24. 11:58
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
igen, lehet, minden további nélkül. és nagyon szépen látszik a történetből, hogy egyházakhoz keresztelkednek emberek és nem Jézushoz.
2017. jún. 24. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Elvileg annyiszor változtatsz a hiteden, ahányszor csak akarsz, ez rajtad áll.

Észre kell venni, hogy ez nem csak felekezet váltás kérdése.


Például írtad, hogy bérmálkoztál. Az a katolikusoknál egy nagyon magas szentség, ekkorra már tisztában kellett volna legyél a katolikus hit minden pontjával. Ha nem voltál tisztában, hogy bérmálkoztál, ha ismerted, akkor hogy fogadhattad el, ha nem értesz egyet vele?

Az azért nem jellemző, hogy egy megtérő az első hónapban megbérmáljanak.


Az evangélikusoknál a konfirmálás bár nem szentség, de szintén egy olyan valami, amiben elfogadod a már megismert(!!!) evangélikus hitet.


Számomra ezért furcsa, hogy valaki ilyenek után váltogat gyülekezetet. Mert vagy nem ismerte, hogy mire mond igent, vagy ő maga sem tudja miben hisz.


Egyébként a katolikus és evangélikus tanok közt nagyon kevés különbség van, a protestánsok közt ők állnak legközelebb a katolikusokhoz (az anglikán fő irányzata után).


A tagsággal pedig ilyen formán senki sem foglalkozik. Ez legfeljebb a házasságkötésnél jön elő és esetleg a temetésnél.

2017. jún. 24. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Az a nagy baj, hogy teljesen igaza van az egyes válaszolónak.
2017. jún. 24. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

"egyházakhoz keresztelkednek emberek és nem Jézushoz."


Jézushoz keresztelnek a Bibliára épített közösségek.

Viszont az a kérdés, hogy melyik felekezetben találja meg valaki a helyét, ahol lennie kell...

Ugyanis Krisztus utasítást adott arra, hogy közösségekre szükség van. Ezért igenis fontos egy adott gyülekezethez tartozás...

2017. jún. 24. 21:15
 5/10 anonim ***** válasza:

Sajnos elég sokan elfelejtik, Jézus azért is jött, hogy Egyázát megalapítsa. Ezért szerveztek már a kezdetekkor külön közösségeket az apostolok, melyek mind egyek voltak Krisztusban.

Igazából Egyház és közösség nélkül nincs kereszténység sem. Ahogy ezen kívül csak a maga módján lehet "keresztény" az ember.

2017. jún. 24. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Az a baj, hogy az Egyház nem egy horgászklub. Itt nem arról van szó, hogy be-ki lépegetsz tetszésed szerint. Persze, elvileg megteheted, de ha választasz felekezetet, akkor kötelességeid is vannak a közösség felé. Inkább jobban meg kéne ismerni az adott felekezet tanítását és csak utána dönteni mellette.
2017. jún. 24. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Szerintem lehet őszintén hivő az, aki egymás után más-más felekezethez tartozik. Sok tapasztalata és keresztény ismerőse lesz és ez hasznos és legalább toleránsabb lesz.


Ugyanakkor lehet, hogy már meg szeretne állapodni.:)

ére a Jóistent, hogy vezesse olyan közösségbe, ahol igazán a helye van. A Jóisten mindig segít, főleg ilyen ügyekben.


Én is jártam a Timótheus társasgba, aztán évekig evangélikus közösségbe, aztán a Jóisten a H.N. Adventistákhoz küldött, az Advent Kiadón keresztül. (Bibliát szerettem volna árulni és onnan vettem).

Itt vagyok már közel 24 éve. :) Mivel sokat költöztem, így több gyülekezethez is tartoztam és szolgálatom volt több helyen. Csak hasznomra vált, hogy nem ültem egy helyben:)


A többit nem tudom, de az adventista gyüliben elfogadják, ha felnőtt keresztsége volt az illetőnek. Ha nem volt, akkor biztatni fogják, hogy keresztelkedjen meg teljes bemerítkezéssel.


Szerencsére egyéb adminisztráció nem szükséges. :)

2017. jún. 24. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Az emberek jellemzően keverik a "vallásfelekezet"és az "egyház"(eklézsia)fogalmát.


A kérdésben szereplő ember NEM egyházat,hanem vallásfelekezeteket cserélgetett.Emberi szervezeteket,ahol meghatározzák,milyen dogmák szerint KELL hinnie tagjainak.


Krisztus,CSAK egyházat alapított,s vallásfelekezetet nem.Az Ő egyházában Isten Lelke vezet el minden igazságra,s NEM egy felekezet dogmája.


Az egyház,azon Krisztus követők KÖZÖSSÉGE,akik egy célért élnek:Krisztus követéséért,a Szentlélek által.Nincs dogmájuk.


Néha,a vallásfelekezetek nem hagyják békén szolgálni Isten egyháza tagjait,és olyasmit kényszerítnek rájuk,ami idegen Krisztustól.Ilyenkor,tovább kell lépniük.

2017. jún. 25. 06:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

#8


Elméletben az általad leírtak mind szép és jó.

De mi a helyzet a gyakorlati életben?

Vagy azt mondod, hogy mindenki gyakorolgassa otthon magának Jézus parancsait?

Ha pedig te is vallod, hogy közösséget kell vállalni másokkal, akkor megint ott tartunk, hogy melyik közösség az? És akkor az ehhez kapcsolódó eredeti kérdés adott... :)

2017. jún. 25. 07:29
 10/10 anonim ***** válasza:

Hogy melyik közösség az?


Amelyik Krisztust követi,s nem emberi dogmákat.Gyakorolja a feltétel nélküli isteni szeretetet,vagyis termi a Lélek gyümölcsét.


Isten Lelke nem hajlandó elfogadni vallásfelekezeti határokat,s így bármely felekezetben megtalálhatók Krisztus követői.


A gyakori közösségváltás történhet egy ilyen felismerésből is.

2017. jún. 26. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!