Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Egyesek miért gondolják azt...

Egyesek miért gondolják azt hogy az üdvösséget el lehet veszíteni?

Figyelt kérdés

Ha már egyszer valaki Újjászületett Isten Szellemétől az már biztos lehet abban hogy örök élet várományosa.

Mert a Szentlélek lakózik benne. És ezt Isten adta kegyelemből és ez az Ő hatáskörébe tartozik. Mivel Isten meg ígérte akkor úgy is lesz most már. Mert belépést biztosít számunkra a Szentlélek által való meg tapasztalással. És ahogy Jézus mondta Pünkösdkor örök lakozást vesz a hívőben. Ezért nincs miért félni valónk.


2017. júl. 13. 11:36
 1/9 anonim ***** válasza:
60%

Ezért:

Zsidó

6,4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,


6,5 És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,


6,6 És elestek, ismét [2 Pét. 2,20.21.] megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.


2 Péter

2,20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése [Fil. 3,7.8.] által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk [Zsid. 10,26.27.] gonoszabbá lett az elsőnél.


2,21 Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem [Luk. 12,47-48.] ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.


2,22 De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava: Az [Péld. 28,11.] eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.


Zsidó

10,26 Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,


10,27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket. [Mát. 25,41.]

2017. júl. 13. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
56%

"Ha már egyszer valaki Újjászületett Isten Szellemétől az már biztos lehet abban hogy örök élet várományosa.

Mert a Szentlélek lakózik benne. És ezt Isten adta kegyelemből és ez az Ő hatáskörébe tartozik. Mivel Isten meg ígérte akkor úgy is lesz most már. Mert belépést biztosít számunkra a Szentlélek által való meg tapasztalással. És ahogy Jézus mondta Pünkösdkor örök lakozást vesz a hívőben. Ezért nincs miért félni valónk."

Ezzel egyébként egyetértek. De ez csak addig működik, míg megmaradsz a hitben. A szabad akaratod nem veszíted el, dönthetsz úgy is, hogy elhagyod Krisztust

2017. júl. 13. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a választ kedves első válaszoló.

Kedves második válaszoló: egyetértek veled elhiszem , köszönöm szépen a választ.

2017. júl. 13. 12:11
 4/9 anonim ***** válasza:

"Köszönöm szépen a választ kedves első válaszoló.

Kedves második válaszoló: egyetértek veled elhiszem , köszönöm szépen a választ."

Nincs mit. Egyes és kettes voltam:)

2017. júl. 13. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Ez a túlzott elbizakodottság ugyan olyan súlyos bűn, mintha nem bíznál és hinnél Isten kegyelmében. Szerintem nem ártana kicsit több alázat és jobb önimeret. Mind bűnösök vagyunk, kivétel nélkül, bizony még te is, ha hiszed, ha nem. Nincs olyan nap, hogy ne követnénk vagy követnél el bűnt, akár gondolattal, szóval vagy cselekedettel. Csak Krisztus kegyelmében bízhatunk, hogy halálunk napján irgalmas Bíránk lesz.
2017. júl. 13. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 Ozcar ***** válasza:
Azért gondolják, mert úgy van. Az oké, hogy újjászületsz, de meg kell maradj a hitben. Ha utána elfordulsz Istentől megint, akkor a Biblia szerint gonoszabb leszel, mint előtte voltál. Szóval elkárhozhatsz.
2017. júl. 13. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Amint az 1,2.Hsz írta,Isten,a megtérés,a Szentlélek gyümölcse,és ajándékai megélése,haszonra való használata után is meghagyja az egyén szabadakaratát,s azzal választhatja Isten ellensége szolgálatát is,és ezzel visszautasíthatja az örökéletet.
2017. júl. 13. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Pedig nem rajtunk múlik.

Jn 6,44 Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.


Pál farizeus volt, farizeusi gondolkodással, és nem volt elhívása tanításra, ebből következően nem is mindig tanította azt amit Jézus.

2017. júl. 13. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 KZitus ***** válasza:

Szia


Azért, mert Krisztus figyelmeztetett erre a lehetőségre is:

" De aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben." Máté 24:13

mi nehezítheti meg a kitartást? ezt mondta Jézus ezel kapcsolatban itt a földön, és amikor már az égben volt:

Máté 10:22

És gyűlölet célpontjai lesztek minden ember előtt az én nevem miatt, de aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben.

Jelenések 2:10

Ne félj azoktól, amiket elszenvedsz majd. Íme! Az Ördög továbbra is börtönbe vet néhányatokat, hogy teljesen próbára legyetek téve, és hogy nyomorúságotok legyen tíz napig. Bizonyulj hűnek mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.

2017. júl. 13. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!