Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Eltudnátok magyarázni a...

Eltudnátok magyarázni a Krisna tudatot, hogy miről szól? Milyen szabályai vannak és hogyan követhetem?

Figyelt kérdés
Tegnapi nap találkoztam apukám régi barátjával és ő követi a Krisna tudatot mesélt róla és nagyon megtetszett. 14/f
2018. jan. 7. 19:23
 1/3 anonim ***** válasza:
23%

A Krisna tudat egy indiai vallás, a hinduizmussal rokon, 1966 júliusában alapította egy indiai ember, miután New Yorkba költözött.


Több istenben hisznek, nem esznek húst, vallásgyakorlatuk fontos része a mantrázás (Haré Krisna, Haré Haré), vagyis az egyik istenük nevét ismételgetik, ez szerintük megtisztítja a tudatukat az anyagi szennyeződésektől, és lelki boldogságot eredményez.


A meditáció kelléke egy 108 golyóból álló imafüzér, ezzel "imádkoznak". Az avatott hívek számára napi tizenhat kör imamantra kötelező, amely másfél-két órát vesz igénybe. Kezdőknek kevesebb a kötelező imamantra mennyiség.


Vannak tetoválásaik is, homlokon és orron, plusz a felsőtest további 11 pontjára is felkerülnek ezek a jelek (megnehezítve a kitérést a vallásból).


A homlok közepén húzódó két függőleges vonal "Krisna lábnyomát" jelképezi, az orron látható levélforma pedig egy szerintük "szent" növény levelét.


A férfiak hajviselete a kopaszság, ez a "világi élvezetekről" és a földi dolgokhoz való ragaszkodásról való lemondást, illetve a "tisztaságot" jelképezi. A hátsó részen meghagyott (a fejen kerek alappal rendelkező) hajtincs pedig az istenükbe vetett hit szimbóluma, ezzel is megkülönböztetik magukat

a buddhistáktól.


Ez a vallás - ahogy a neve is jelzi -, igazából egy tudat, vagy tudatállapot, nem tudható, hogy létezett-e a fő istenük, Krisna, akinek életét Krisztus előtt 3200-3100 körülire teszik.


Egy történet-legenda Krisna gyermekkorából:


"Már csecsemőként démonok támadták meg. Egyszer például a rettenetes Putana, a gyermekgyilkos akarta elpusztítani, aki szoptatós dajkának adta ki magát, emlőjére mérget tett, de Krisnára az nem hatott. Felismerte dajkájának démoni természetét, és olyan erővel szopott, hogy a démon minden erejét kiszívta. Szakatászura, a repülő démon egy kövekkel megrakott szekeret próbált Krisnára rogyasztani, aki épp a szekér alatt pihent, de mesterkedése fordítva sült el: a kövek őrá borultak, és agyonnyomták. Trinávarta forgószéldémon kiragadta Nanda feleségének, Jasodának az öléből a csecsemőt, és hatalmas vihar kíséretében az egekbe ragadta őt. Krisna azonban olyan erővel vágta Trinávartát egy sziklához, hogy a vihar azonnal elült."


A gonosz uralkodó "parancsba adta, hogy a Krisnával egykorú gyermekeket öljék meg. Démonokat küldött Krisna ellen, azonban Krisna egyenként legyőzte őket. Győzedelmeskedett Vatszászura, a tehéndémon fölött, a darudémon Bakászura fölött, aki lenyelte, de Krisna önmagát felforrósítva elégette őt, legyőzte Ugrászura kígyódémont, aki szintén lenyelte Krisnát, de az testét megnövesztve szétrepesztette a kígyót."


Ez a legenda rész kicsit hasonlít a Káma-Szútrához:


"Egy alkalommal Krisna elrejtette a folyóban fürdőző lányok ruháit, és amikor azok ki akartak jönni a partra, kénytelenek voltak Krisna előtt mezítelenül mutatkozni, ezért megharagudtak rá. Krisna azzal engesztelte ki őket, hogy megígérte, a következő őszi ünnepen valamelyikükkel táncolni fog. Amikor az idő elérkezett, Krisna beváltotta ígéretét, elővette fuvoláját, és az erdőbe hívta a lányokat, akik elszöktek férjük mellől. Azt hitték, Krisna csak egyedül velük táncol, holott a fiú megsokszorozta magát, és mindegyiküket őrjöngő táncba vitte, majd egyiket kiválasztotta, és elszökött vele.

A lány, akit Rádhának hívtak, nagyon boldog volt, de nem akarta, hogy barátnői féltékenyek legyenek rá, ezért arra kérte Krisnát, hogy vigye a hátán, a többiek ne akadjanak a nyomukra, ne tudják, hogy ő az, akit a fiú kiválasztott. Ekkor Krisna megharagudott rá, és magára hagyta. A társai megtalálták a lányt, és kérlelték Krisnát, hogy térjen vissza közéjük, amit Krisna meg is tett, és ismét együtt táncoltak. A mulatság hat hónapig tartott, de a lányok és a falu számára mindez csak egy pillanatnak tűnt."

2018. jan. 7. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
23%

A Krisnások főistene, Krisna házassága (7 felesége volt a legenda szerint), és halála:


Krisna "úgy döntött, hogy feleséget keres magának és bátyjának. Balaráma hamarosan elvette nőül Révatit, Krisna pedig szerelembe esett Rubkminivel, akivel ifjúkori, gopikkal fenntartott szenvedélyét többszörösen felülmúló szerelmi együttlétben egyesült. Természetesen az esküvőt a démonok megnehezítették, Krisna és Balaráma azonban megfutamította, illetve megölte őket. Ugyanez történt még hét további feleségével kötött esküvőjén is."


Krisna "isten" halála:


Krisna is elszánta magát a halálra, az erdőben jóga-ülésbe helyezkedett, és várta a halált. Egy vadász vadnak nézte, és nyilával lelőtte.

2018. jan. 7. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Hát nagyon sok mindent lehetne mondani a Krisna-tudatról.

De röviden: fel kell ismernünk, hogy mi (az élőlények) nem ez a test vagyunk, hanem parányi lelkek, akik Krisna odaadó szolgái. Ez a szolgálat nem rabszolgaság, hanem szerető, odaadó szolgálat, teljesen önzetlen szolgálat Krisna felé. Valamint azt is észre kell vennünk, hogy minden Tőle van, és minden az Ővé. Tehát mi csak maximum jogot kaptunk arra h̤ogy használjuk azokat, amink van, de nem birtokolhatjuk.


A szabályok egyszerűek, de mégis mindenkinek annyira nehéznek bizonyulnak, amennyire képes befogadni azokat.

Konkrétabban van 4 szabályozó elvünk (kegyesség, lemondás, tisztaság, igazság), valamint rendszeres mantrameditáció, és a szentírások rendszeres tanulmányozása.


Ha gondolod, kérlek írj üzenetet nekem, s részletesebben kifejtem a kérdéseidre a választ.


Kedves Előző Válaszadó!

Amit leírtál abban nem minden teljesen igaz. Ha megengeded ezt korrigálnám.


A Krisna-tudat vagy másik nevén gaudiya-vaisnavizmus (röviden: vaisnavizmus) már több mint 5000 éves.

1965-ben Srila Prabhupada elhozta és elterjesztette a itt nyugaton a Krisna-tudatot egy olyan formában, ahogyan mi nyugatiak könnyedén az életünk részévé tudjuk tenni.


Hogy létezett-e Krisna? A szentírásokon kívül konkrét régészeti (tárgyi) bizonyítékot nehéz felmutatni. Ily módon meg lehet cáfolni akár Jézus létezését is. Mi elfogadjuk, hogy Ő is élt, itt volt közöttünk. Azért javasolnék egy érdekes olvasnivalót: Micheal E. Cremo Tiltott régészet című könyvét. De ha véletlenül elutazol Vrindávanába (India) - ott élt Krisna gyerekkorában - akkor ott találhatsz tárgyi bizonyítékokat is, és még mindig érezhető, hogy ott járt több mint 5000 évvel ezelőtt.


A Jeleink nem tetoválások, minden egyes nap, minden zuhanyzás után saját magunk festjük fel a testünk 12 különböző pontjára egy szent agyagot használva, és közben mantrákat (imákat) mondunk. Mivel a testünk Isten temploma, és így szenteljük azt meg.


Valamint Krisnának nem 7 felesége volt. Ezt azonban nem részletezném, nem ide való téma.

Ugyanúgy a halála. Ő nem meghalt, hanem visszament a lelki világba. A körülményeket pedig ő rendezte meg, hogy az ateisták és a démonok azt higyjék, hogy egy közönséges halandó.


Kérlek bocsáss meg, ha bármi sértőt írtam veled szemben, de gondoltam érdemes kijavítani ezeket a hibákat.


Üdv: egy Krisna-tudatú hívő

2018. jan. 22. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!