Kedves hívők! Mit mondanátok a haldokló kislányotoknak, ha ő nem a mennyországba szeretne kerülni a halála után, hanem a csillámpónik közé?

Hát a haldokló gyerekem mellett nem azon fog járni az eszem,hogy mit hazudjak neki még utoljára. Komolyan,milyen szülő lennék,ha még az utolsó pillanataiban sem lennék vele őszinte? Ha azon verítékeznék az utolsó beszélgetésünk alatt,hogy azt kamuzzam neki,amit hallani szeretne? Tudom,elterjedt nézet a "kegyes" hazugság,meg,hogy meg kell hagyni a hitében,mert úgy jobb neki,de én erre nem vagyok képes. Ateisták szokták nekem mondani,hogy ha Istenről beszélek a gyerekemnek,akkor becsapom és rossz szülő vagyok. Viszont akkor miért is beszéljek neki Télapóról meg tojásokat tojó nyúlról? Ja,hogy az egyik szerintük fiktív lény árt a gyereknek,míg a másik meg megalapozza a jó gyerekkorát és én vagyok megint a szemét,ha ettől megfosztom? És most nem csak a hitről beszélek,meg fiktív lényekről,hanem bármiről. A minap egy sorozat egyik epizódjában arról volt szó,hogy egy család hatalmas adósságot halmozott fel és nem tudtak a gyereknek kifizetni valamit,amit szeretett volna. Mit csináltak a szülők? Hát persze,hogy hazudtak neki. Miért? Miért nem lehet egy 7 éves gyereknek a maga szintjén elmagyarázni,hogy "fiam,sajnálom,de nem telik rá". Miért kell állandóan ködösíteni és átverni? Ő nem ugyanolyan tagja a családnak,mint a szülei? És most tudom,én vagyok a kegyetlen,aki az igazsággal "tönkreteszi a gyerek életét",de tényleg nem értem,hogy ha normálisan,az igazat mondva megbeszélek vele valamit,az miért rombolóbb rá nézve,mint az,ha később kiderül,hogy 5 percig se voltam vele őszinte. Én is elvárom,hogy őszinte legyen hozzám a gyerekem és ne azt mondja,amit hallani akarok,ne akarjon előttem másnak tűnni,mint ami,ha ő nem hisz,holott mi igen,akkor azt mondja és ne kamuzza azt,hogy mekkora keresztény. Ugyanígy én is őszinte leszek hozzá és nem fogok én sem a meggyőződéseimmel szembemenni azért,mert ő mást akar hallani. Bocsi kérdező,hogy így belementem,de pont most érkezik az első babánk és aktuális a téma,nagyon sokat beszélünk a férjemmel arról,hogy hogyan szeretnénk nevelni,sajnos biztos megesik,hogy hazudunk majd neki,mert mi is emberből vagyunk,de direkte nem fogok erre készülni,hogy "hát ő még úgyis csak gyerek,úgyis mindent elhisz,szóval azt mondok neki,amit akarok,valóságtól függetlenül". Lehet,van olyan ateista,aki megteszi,de többségében azt hallottam tőlük,hogy sosem mondják neki,hogy Isten létezne,mégha a gyerek hisz is benne. Hát én sem fogom a csillámpónira azt mondani,hogy létezik.