Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Milyen vallású az aki hisz...

Milyen vallású az aki hisz Istenbe de Jézusba nem? 18/f

Figyelt kérdés
Érdekel ez a vallás téma és hiszek is "Isten"-be, mert biztos volt valaki aki megteremtette ezt az egész valamit, mert csak úgy bumm nem lesz semmi. De maga a vallás téma azért taszító mert a bibliában is leírták, hogy isten megteremtette a napot ami keringett a föld körül, ami ugye mai tudásunk szerint nem igaz!

2018. máj. 10. 14:19
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
0%

"Na azért mondom, hogy a Biblia nem ír arról hogy mi mi körül kering..."

Ugyan konkrétan nem írja, de a teremtéstörténetből ez következik. Már ha szó szerint veszi az ember, persze.

Konkrétan arról van szó, hogy a Föld a leírás szerint bőven megelőzte a Nap létezését, azaz a Föld értelemszerűen nem keringhet egy később létrejövő valami körül.

Ha az égitest mozgásából keringés következik, akkor a Nap kell hogy keringjen körülöttünk.

Na most, ma már tudjuk hogy ez zagyvaság, és a mai tudományos ismeretek tükrében olvassuk a Bibliát is. (már aki...)

De az elmúlt pár évszázad asztronómiai eredményei híján, csak a Bibliára alapozva a Nap Föld körüli keringése következik a leírásból.

A geocentrikus világképet sem a kisujjából szopta ki valaki, hanem a Bibliából ezt lehetett kiolvasni modern csillagászati ismeretek nélkül.

2018. máj. 10. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
53%

"Lehet hogy zavaros, de én nem tudok azzal a hittel élni egy életen keresztül aminek nem tudják alátámasztani az igazságát."

Igen, az ember bűnös, énközpontú "egója" nehezen viseli az Úr Jézus tanítását. Neked a mondanivalója nem tetszik, ahogy mindenki másnak. Olvasol pár beteg ateista oldalt és máris kényelmesen hátradőlsz, hogy a "biblia nem igaz". De Te is tudod, hogy ez nem az igazság objektív keresése, ez csak önámítás. Ezzel max. magadat vered át, Istent nem. Nem véletlen mondja Jézus sokszor, hogy térjetek meg, azaz változtassátok meg a gondolkodásotokat. A Biblia igaz, egyszerű, logikus és soha nem tudták még cáfolni és sorra derül ki, hogy történelmileg és természettudományosan is hajszál pontos.

2018. máj. 10. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
67%

Kedves kérdező! A biblilai teremtéstörténetben nincs olyan írva, hogy a Nap a Föld körül kering, itt el tudod olvasni. :)

[link]

Mellesleg a Bibliai teremtéstörtenetet nem kell szó szerint értelmezni, mi, katolikusok pl. átvitt értelemben értelmezzük ezt a részt. Ha csak ez taszít téged, akkor megnyugtatlak, mi keresztények elfogadjuk korunk tudományos eredményeit.

2018. máj. 10. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
0%

"De Te is tudod, hogy ez nem az igazság objektív keresése, ez csak önámítás"

Ha egyszer semmi nem bizonyítja az igazát, pont hogy a hit az önámítás.

2018. máj. 10. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
100%

Pl. a zsidó egy ilyen vallás.

Részben az iszlám is, bár ők prófétának tartják Jézust, de nem úgy hisznek benne, mint a kereszténység.

2018. máj. 10. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

Pont most találtak 180 millió éves krokodilt, azt ki teremtette:

[link]


Most nem értem miért pont Jézusban nem hiszel? Azért nem tudom ezt elfogadni, mert bizonyított hogy 12 apostol ő érte és Istenért változtatta meg életét, sőt kínhalált haltak. Vértanú bizonyságtól mi kellene még több?

És az a több százezer keresztény, aki utána meghalt a hitéért? Azokkal mi van? Az a gond hogy 2000 év elhomályosít mindent.


Nézd meg a zsidóírtás még 100 éve sincs hogy volt, de már felejtődik... A mostani fiatalok már a zsidókat is lesz*rják.

2018. máj. 11. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Mit értesz az alatt, hogy "JézusbaN nem"?

A muzulmánok pl. nem hiszik, hogy Jézus Isten volt, de nagyon tisztelik mint a legnagyobb prófétát. Ez utóbbit nehéz összeegyeztetni a "nem hisz Jézusban" állítással.


A hindik nem Jézushoz imádkoznak, de tisztában vannak vele, hogy tanítása teljesen összeegyeztethető az ő világképükkel, és elfogadják, hogy Jézus egy az Atyával = megvilágosodott mester = Ácsárja (ugyebár a görög evangéliumok sem mondják Jézusról, hogy ács volt, csak, hogy teuton, azaz mester)

2018. máj. 11. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Kérdező: "Milyen vallású az aki hisz Istenbe de Jézusba nem?"


Szerintem bármilyen vallású lehet.


A Jézusban való hit maga a ma ismert és kialakult keresztény hitvallás alapja! Ha valaki nem hisz Jézusban, nem hiszi el, hogy Ő az, Akinek vallja és mondja magát, azaz Isten Fiának, Isten Örökösének, a testben megjelent Istennek, azaz Krisztusnak, a Megváltónak, akkor onnantól kezdve teljesen mindegy, hogy ki- milyen vallásúnak mondja és tartja magát!


Az Isten hit nagy szó, majdnem-hogy közhely, ebbe bármi belefér!!!

De az, hogy Jézus a közbenjáró Isten és ember között,

Jézus Az, akinek van hatalma megbocsátani az emberek bűneit,

Jézus az Isten Fia,

Jézus a testben megjelent Isten,

Jézus és az Atya egyek, egy és ugyan az,

Jézus az Isten kivetülése, kinyilatkoztatása, ... stb.

Ebbe már nem fér bele az általános Isten hit kép.


Jézus nélkül az ember nem ismerheti az Élő Istent, az Atyát sem az Isten igazságát!

2018. máj. 14. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!