Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az állatáldozásokat miért...

Az állatáldozásokat miért tartják sokan barbár meg undorító szokásnak, amikor miértünk is számos állat élete lett kioltva hogy enni tudjunk, akár közvetlenül, akár közvetetten állatok életével váltottuk meg a túlélésünket?

Figyelt kérdés

Számos vallásban, és természetfeletti hagyományban szerepel az állatáldozás. A lényege az, hogy egyrészt veszteség számodra, hogy nem te eszed meg az állatot, tehát valamit feladsz egy célért, másrészt pedig maga a kioltott állat életereje "üzemanyagként" használ valamilyen természetfeletti cél elérésére.


Régen a zsidók például állatokat áldoztak Istennek, hogy bűneiket megválták. A Bibliában Mózes harmadik könyve részletesen is ír róla, hogy hogyan mentek ezek a praktikák.


Az antik görögök és rómaiak is áldoztak állatokat, hogy az istenek segítsenek rajtuk. Ha például a görögöknél a férfi háborúba ment, a felesége időnként galambot áldozott, hogy az istenek vigyázzanak rá.


Egyszer hallottam egy római történetét, akit valamiért tömlöcbe zártak. A cellájában amikor csótányt vagy patkányt látott, agyoncsapta, majd a fáklya lángjával elégette, hogy az istenek intézkedjenek hamarabbi szabadulásáról. Nem sok, és nem túl jó ételt kapott a börtönben, de ő inkább azt választotta ezen állatok megevése helyett, hogy feláldozza őket. Imáiban megígérte az isteneknek, hogy amint kiszabadul, vesz a piacon egy kappant és egy jó kövér ludat, és azokkal rendes áldozatot mutat be az oltárnál.


Az okkultizmusban is természetfeletti segítséget kaphatsz azáltal, hogy áldozol. Lehet pl. a saját véredet, nem eszed meg a vacsorádat, hanem feláldozod, vagy veszel a piacon egy tyúkot, galambot, és azt. A lényeg, hogy életenergia menjen az anyagi világ számára veszendőbe, és számodra is anyagi kár legyen, hiszen úgymond "kidobtad a pénzed".



Az iszlám vallásban a mai napig vannak állatáldozások. Pár éve olvastam, hogy az isztambuli reptéren két szerelő már évek óta próbálta megjavítani egy repülőgép hajtóművét, de sehogyse akart beindulni. Egy nap, miután elhivatottan imádkoztak Allah-hoz, és mégegyszer megpróbálták megcsinálni, a motor beindult.

Annyira megörültek, hogy ketten összedobták a pénzt egy tevére, a reptér betonán rituálisan feláldozták Allahnak jutalmul.



#áldozat #áldozás #állatáldozás
2019. jan. 19. 17:22
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
45%

Ha megeszed az állatot, az közvetlenül hozzájárul az életedhez.

Ha mondjuk feláldozol egy kecskét Poszeidonnak hogy nyugodt legyen a hajóutad, akkor valójában semmit nem nyertél az áldozattal, csupán értelmetlenül megölted azt az állatot.

2019. jan. 19. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
29%

A Szentírásban ezt olvashatod.


"Hiszen nem kedveled a véres áldozatot,

ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked.

A töredelmes lélek áldozat Istennek,

a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg."


Gondolj bele, az mitől lenne Isten számára kedves, ha te rituálisan, feleslegesen leölöd bármelyik teremtményét. Az a leölt állat volt a hibás a vétkekért, vagy az ember?

2019. jan. 19. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
74%

"miértünk is számos állat élete lett kioltva hogy enni tudjunk"

No, igen, ám ha nem tesszük, marad a legelés az életfentartáshoz.

.

Nem barbár és nem undorító, ha megeszi az, akinek áldozod.

2019. jan. 19. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
71%
A keresztények elszoktak az állatáldozatoktól.
2019. jan. 19. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
13%

Megölni valami azért mert éhes vagy, teljesen olyan, mintha csak játszanál az áldozattal. Lehet, hogy a lélek más bennetek, de az eredmény ugyanúgy a halott állat.

Ha éhes vagyok, nem eszem meg a szomszéd gyerekét és a kutyáját sem. A hús helyett is lehetne mást enni.

Tudom képmutató lehet, bántó lehet amit írok, vagy ostoba.

A halott állat viszont nem fog feltámadni.

Aki pedig felel azért, hogy ilyen világba születtünk, az sem. Az életével tartozik nekünk.

2019. jan. 19. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
13%

Ha van lelke vagy érzése egy állatnak, nem érdemel fájdalmat. (bár van amelyik minket vesz semmibe. A primitívség nem lehet mentség. Mégis sokan jobban védik az állatok bűneit).

Ha pedig csak egy biológiai massza, értéketlen játék egy állat, vagy azért van, hogy együk, akkor miért baj, ha élve trancsírozzuk szét?

Persze a lelkület. Ki képes erre? Milyen egy ilyen ember? A fájdalom rémít el benneteket? Van olyan állat, ami élve megenne. Őt nem zavarja, ha sikítanak a gyerekeid.

2019. jan. 19. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
0%
Bocsi. Elfelejtettem, hogy ti a barbár kannibálokat is jobban véditek, mint a normális embereket.
2019. jan. 20. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
79%
A kereszténységben nincs állat áldozat.
2019. jan. 20. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
58%

"Az állatáldozásokat miért tartják sokan barbár meg undorító szokásnak, amikor miértünk is számos állat élete lett kioltva hogy enni tudjunk, akár közvetlenül, akár közvetetten állatok életével váltottuk meg a túlélésünket?"


Nagyon jó a kérdés ebben a formában.

Mondjuk mi lenne,ha a k..va nagy állatáldozók éhezőknek adnák az állatot,hasznosítanák a bundáját,egyéb részeit? Mások számára.

Nem,nehogy segítsenek már másokon,a pazarlás sokkal jobban tetszik Istennek.

Szóval ehhez ész is kéne,akkor lenne valami értelme,de aki állatokat éget el,remélve,hogy ez Istennek tetszik és majd megjutalmazza érte,az sajnos nem rendelkezik túl sok értelemmel.

2019. jan. 20. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 pelgrim ***** válasza:
55%
Azért mert barbár meg undorító és fölösleges. Nincs olyan Isten kinek tetsző lehetne bármely élet kioltása.
2019. jan. 20. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!