Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Biblia miért tiltja a...

A Biblia miért tiltja a homoszexualitást? Miért foglalkozik ilyesmivel Isten?

Figyelt kérdés

Általában azzal érvelnek, hogy Isten egy férfi és egy nő között rendelte a házasságot, és a szex csak házasságban megengedett, tehát ez bűn. Igen ám, de ez nem magyarázat, hanem pont hogy erre keresek magyarázatot.


Ugyanis a másik, gyakran hangoztatott érv az, hogy Isten azt szeretné, hogy az emberek szaporodjanak, hogy gyerekek szülessenek, homoszexuális párkapcsolatból pedig nem születhet gyerek.


Viszont az Újszövetség egyszer sem tanít arra minket, hogy szaporodnunk kellene. Vagy hogy keresztényi kötelesség lenne a gyerekszülés.


A páli levelek sem ezt fogalmazzák meg. Ezekben sokkal inkább a nemi vágyak kiélését, (ezzel a paráznaság elleni védekezést), egymás gyönyörködtetését, támogatását stb. látom, mint kitűzött célt.


És emellett az Újszövetség nem is tanít olyasmit, hogy kötelező lenne szaporodni.

Példának előttünk ott van Jézus Krisztus, vagy Pál apostol, akiknek szintén nem volt feleségük, gyerekük.

Például Jézus nem töltötte volna be a törvényt, és így bűnös lévén nem is volna érvényes a váltságáldozata, ha az isteni törvény megkövetelné a szaporodást.


Pál apostol is úgy tanít, aki akar, házasodjon meg, aki nem akar, az jó, ha megtartóztatja magát.


De miért kedvesebb a világmindenség mindenható urának, ha valaki egyedül, cölibátusban, önmegtartóztató életet él, mint ha két azonos nemű ember szereti egymást, és akár szexuális viszonyt folytatnak? Egymásnak ártanak ezzel? Esetleg másnak? Kinek? És milyen módon?

Ez miért elítélendőbb, mint a cölibátus, egyedüllét, vagy az a férfi-nő házasság, ahol eldöntik, hogy egyetlen gyereket sem vállalnak? Hiszen ez utóbbiak jóváhagyottak Isten előtt.


2019. júl. 7. 16:29
1 2 3 4
 31/31 anonim ***** válasza:

Isten szerint útálatos bűn a homoszexualitás.

Előző szerint nem.

2021. nov. 13. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!