Mi a különbség a lélek és a tudat között?

A lélek az önvalónk, ami hordozza a valódi személyiségünket, az iranyultságainkat, az összes emlékünket, mióta elértük fejlődésben az emberi szintet.

A tudat akkor jön létre, akkor kezd kialakulni, amikor lélek leszületik testbe, és lehozza az irányultságait, hajlamait, bölcsessége párlatát, (de nem hozhatja le az emlékeit). A tudat a test és a lélek "kölcsönhatásaiból" fejlődik, de a fizikai világ ingerei, élményei néha sokkal erősebben formálják.

A tudat "csak" erre az életre szól, de legtöbbször azzal azonosítjuk magunkat, azonban a test halála után a tudat minden emléke, bölcsessége, megértése a lélek emléke lesz.

Lélek:

leginkább a vallási megközelítése fontos. A testtől elkülöníthető, önállóan létező, Istentől származó "valami". A tényleges létezését jelenleg semmi sem erősíti meg.

Tudat:

"1. Az elme éber működése. Az elme felfogó, kiértékelő és döntést hozó működése, hogy valakinek tudása van, vagy lehet az átélt, látott, hallott, olvasott (más szóval érzékelt) vagy elképzelt dologgal kapcsolatban. Ez magában foglalja a dolgok felismerését.

A tudat nem csupán a környezet hatása. A tudat képes megismerni a világot. A különböző élőlények tudata függ az elméjük fejlettségétől. Az ember rendelkezik a legfejlettebb elmével, így a tudata is a legkifinomultabb.

2. Az elme éber működésének megnyilvánulása, amikor észlel és megoldásokat ad."

[link]

A lélek vagy te. Nem hordozza a személyiségünket, hanem maga a személyiségünk.

A tudat a megélés végső megtapasztalása.

Szerintem a 2-es válaszoló "tudat" definiálása alapvetően jó lehet.

Viszont a lélek vallási megközelítése nem minden vallási irányzatra érvényes, mert ez a "lélek halhatatlanság" elképzelés - bár még a magukat "kereszténynek" valló egyházak többségében is megvan, éppen a legismertebb és legelterjedtebb szent könyvben nincs benne.

Még csak a két fogalom sincs sehol benne egymás mellett, vagyis a lélek és a halhatatlanság! Ez azért fura, mert azt hiszi sok ember, hogy mivel ez egy "keresztény alaptan", biztosan benne van. De nincs.

Sőt a lélek bibliai definíciója sem engedi meg hogy "belehallják".

A héber neʹfes és a görög pszü·khéʹ szavak elterjedt fordítása. Megvizsgálva, hogy a Biblia hogyan használja ezeket a szavakat, arra a következtetésre lehet jutni, hogy alapvetően 1. emberekre, 2. állatokra vagy 3. ezeknek az életére utalnak (1Mó 1:20; 2:7; 4Mó 31:28; 1Pt 3:20). Szemben azzal, hogy sok vallásos szövegkörnyezetben hogyan értelmezik a „lélek” szót, a Bibliából kiderül, hogy amikor földi teremtményekről van szó, mind a neʹfes, mind a pszü·khéʹ szavak olyasmit takarnak, ami anyagi, megfogható, látható és halandó.

Igen, szemben a nem bibliai "halhatatlanság" ősi filozófiájávál, Biblia mindenhol következtetésen haladónak írja le a lélek kifejezést, hiszen alapvetően a halandó embert vagy állatot jelenti a szentírásban. Vagy ezek életét.

Tehát amikor azt mondja a Biblia, hogy "lelke van", vagy "lélek van benne", akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy "élete van", "élet van benne" vagyis él.

Ha szimplán annyit mond a Szentírás, hogy "egy lélek", akkor annyit tesz, hogy "egy ember" (vagy állat -mert őket is léleknek nevezi az Írás).

Mint egy személynévmás.

Persze ez a bibliai értelmezés könnyen ellenőrizhető, bárhol, ahol ez a szó szerepel. Csak kell hozzá egy következetes fordítás, ahol a lélek és a szellem szavakat nem keverik, mint egy szinonimát, mert nem lehet őket felcserélni egymással. A Károli például majdnem mindenhol lelket ír, itt is, ahol az eredetiben szellem van.

De a szellem teljesen más értelmű szó.

Tehát bárki ellenőrizheti e jelentések alapján. Minden következetlenség és értelmezési hiba feloldódik.

A hagyományos középkori felfogás szerint, amit nyilván el lehet vetni, a lélek az, ami a test különböző részeit, funkcióit, testi és nem-testi képességeit egy személlyé "integrálja".

Eszerint az érzékelés a lélek egyik közvetett képessége a test szervein keresztül; az értelem (az akarattal együtt) pedig a lélek közvetlen képessége. Ennek ellenére - a lélek testet egységesítő működése miatt - akkor működik az emberi értelem, ha azt az érzékelésben közreműködő szervek segítik, és ezek a szervek jól működnek.

(Ez a felfogás onnan közelíti meg a lélek halhatatlanságát, hogy az értelem és az akarat nem-testi képességek, amelyek a test halála után is megtartják a lelket a létben, viszont fontos megjegyezni, hogy ez a szétválás nem egy kellemes, hanem egy drasztikus folyamat, főleg akkor, ha nem vagyunk a kegyelem állapotában. Ha ez így van, akkor érthető az is, hogy miért van szükség feltámadásra.)

A lélek az amit nem tusz irányítani amit érzel.

Szív

A tudat meg az aminek tudatába vagy és tudod irányítani.

Agy

A lélek az embernek, mint létezőnek az identitása, vagyis ami az embert emberré teszi, amitől az egész több, mint a részek összessége. Olyan, mint a platóni eidosz, vagy idea, tehát ami egy identitást felismerhetővé tesz. Transzcendens, mert túlmutat a részek összességén, és nem komponense a létezőnek, vagyis nem határozható meg, mind építőelem.

Ha mondjuk veszünk egy széket, a széknek vannak lábai, támlái, csavarok, csapok, szegek benne, ülőrész, huzat stb. Ezek közreműködnek a szék identitásában. De ha az a kérdés, hogy mi teszi ezek összességét székké, akkor az nem ragadható meg pusztán analízis útján, mivel az egész egysége, mintázata adja.

A lélek is ilyen az ember esetében, de annyiban más, hogy képes tevőlegesen hatni.

Ezt belátva értheted a lélek és a tudat közötti különbséget is: a tudat egy komponense az emberi létezőnek, bár meglehetősen nehezen megragadható, de az ember tudat nélkül is ember marad, például amikor alszik, vagy egyéb tudatlan állapotba kerül, vagy mondjuk amikor még nem fejlődött ki neki rendesen (magzat, újszülött). Viszont lélek nélkül az ember nem képes ember lenni, ahogyan egy szék is megszűnik széknek lenni, ha mondjuk széttöröd. Ezért következik a halálból a lélek eltávozása.

Mindamellett, mint minden eidosznak, valójában szüksége van testre a létezéshez, mert a manifesztálódás nélkül minden idea, eszme, szellemi természetű dolog puszta potenciál. A kereszténységben itt jön képbe a test feltámadása. Amely lélek üdvözül, az feltámadásra, vagyis létezésre, életre van rendelve. Ha pedig az a kérdés, hogy vajon hogyan tudnak a szentek, az üdvözült lelkek létezni: úgy, hogy ők már az eszkatonban vannak, valójában már feltámadtak. Persze ez naiv materializmusból nézve úgy tűnhet, mint időutazás, hogy a jövőből hatnak a múltra, csakhogy nem a jövőből teszik ezt, hanem az örökkévalóságból.