Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Szerinted Jehova Tanúi hallgat...

Szerinted Jehova Tanúi hallgathatták volna Jézust?

Figyelt kérdés

A kétezer éves kereszténység nagy változásokon ment keresztül az idők folyamán. Az őskereszténységtől a római államvallásig is nagy volt az út, de azóta is sok a változás, példának elég, ha megnézed a görögkeleti és a római katolikus vallás különbségeit.

A reformációról nem kell szót ejteni, sőt a többi felekezetről, amiből igen sok létezik, mind másképpen értelmezi az ősi szavakat.

A JHVT képviselői el szeretnék ezeket vetni és tiszta forrásból, az ősi igékben keresik a hitüket, de kétezer év távlatából.

Akkoriban minden keresztény zsidó volt, a JHVT híveinek először zsidókká kellene lenniük, hogy egyáltalán Jézus közelébe engedjék őket, hiszen sokáig nem is volt más követője Jézus hitének, csak zsidó.

Mennyire hamis az alapokhoz való visszatérés szlogenja, szerinted lehetséges e 2000 év távlatából, egyáltalán elhagozhattak e Jézus szavai, amik a kereszténység egyetemességét hirdették, ha köztudottan és bizonyítottan majdnem 200 évig nem volt más híve a kereszténységnek, csak zsidó?



2013. márc. 31. 21:50
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
80%

Persze,hogy hallgatták volna Jézust.

Sátám is ott volt és hallgatta, a farizeusok is ott voltak és hallgatták, a rómaiak is és utána meg korbácsolták leköpték megfeszítették. A jehovisták minden nap újra meg újra ezt teszik. Közük sincs Jézushoz és a kereszténységhez,csak a pofájuk van meg a bosszú álló istenük ami nem a Biblia Istene.

Na és most jöhetnek a piros kezek kedves jehovisták,de akkor is megírom az igazat.

Ne dőljetek be nekik!

2013. ápr. 2. 03:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
0%

Drága kedves utólsó válaszoló!

Látom,hogy az intelligencia neked nem az erősséged de nem gond,ezt már megszoktuk.Távol álljon tőlem,hogy a te szintedre süllyedjek le,így nem is írnék olyan sok dolgot,mert felesleges!

Nagyon jól leírta itt sok helyen a kérdező a válaszokat.Pl:szakítottak zsidó gyökereikkel és a pogány jellegű gyülekezetek szervezésével foglalkoztak.

A püspököt sem az Isten választotta,hanem holmi szent Ignác(csak így megjegyezném,hogy az Istenen kívül senki sem lehet szent)választotta ki.Ő nevezte el az egyházat is katólikus egyháznak és nem Isten utasítása volt.

Máriát miért is nevezték Isten anyjának amikor,nem ő volt Isten anyja?Hisz ha jól emlékszem,pedig biztos jól emlékszem,mert nagyon sokat forgatom a Bibliát,Mária Jézus anyja volt és nem az Istené!!!

A húsvét sem Bibliai alapú hanem csak az emberi agyak szüleménye volt,mert mi köze is van a nyúlnak meg a tojásnak stb... Jézushoz?SEMMI!!!Csak is a hamis istenségekhez van köze de az igaz Istenhez semmi köze!

Írhatnék még sok mindent de szerintem felesleges,mert aki már meghozta a véleményét rólunk az nem is fog változtani azon!

Semmi mást nem kívánok azoknak akik elítélnek minket,hogy egyszer majd amikor rájönnek,hogy mekkorát tévedtek velünk kapcsolatban ne legyen annyira fájdalmas a dolog!

2013. ápr. 2. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
65%

Kedves utolsó!

Ezt bírom bennetek jehovistákban :) azt a lenéző modort amivel rendelkeztek.

Ismerlek benneteket,és hidd el,hogy elég inteligens vagyok ahhoz,hogy átlássak rajtatok,meglepődnél ha megismernél.

Na szóval vegyél vissza légyszíves a nagyképűségedből mert árt a szépségednek és a végén még nem csak a modoroddal ijeszted el az embereket magadtól hanem a képeddel is. :)

Ti vagytok Jézus hóhérai jelenleg de majd térdelni fogtok előtte mindannyian és felelni fogtok majd a megtagadásért.

Sajnállak benneteket mert annyira nyomorultak vagytok. Rabok vagytok, a halál rabjai...

2013. ápr. 2. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
Már csak egy reptilian küldött kell, hogy teljes legyen az entropia a kérdésben. :)
2013. ápr. 2. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:

Kedves 67%-ban hasznos válaszoló!

Nem tudlak a neveden szólítani,mivel nincs ide írva,de ez nem is gond szerintem!

Nem akartalak megsérteni,csak elegem van már abból,hogy állandóan csak a sárt dobálják ránk.

Nagyon sokszor írtam már erre az oldalra,de soha semmikor sem írtam semmi sértő dolgot senkinek,most azonban egy kicsit elvetettem a sulykot!

Ezúton is bocsánatot szeretnék kérni!

Szeretnék egy pár dolgot helyesbíteni az előző írásodból,ha lehet.

Először is nem jehovisták vagyunk,hanem Jehova Tanúi.Előszeretettel hívnak minket annak,pedig mi nem szoktuk sem a katolikusokat katolistáknak,sem a reformátusokat reformistáknak...stb,hívni.

Szerintem annyi tiszteletet megérdemel mindenki kivétel nélkül,hogy a nevén nevezzük.

Miért is vagyunk mi Jézus hóhérai?

Miért is tagadjuk meg Jézust?

Mivel tagadjuk meg Jézust?

Én nagyon remélem ,hogy érdemes leszek arra,hogy Jézus előtt térdeljek amikor ítélkezni fog,ugyanis a Szentírás szerint mindenki oda fog kerülni,hogy ítélkezzen felette Jézus.Ő majd eldönti,hogy mit érdemel a mindennapi életben elkövetett tetteiért!!!(hogy jót vagy rosszat majd elválik,hiszen mindenki saját maga felel a tetteiért)

Nem értem,hogy miért is vagyunk mi nyomorultak?

Én boldog családban élek,boldog vagyok,hogy azt az Istent szolgálhatom amelyik az igaz Isten,a gyermekeimnek boldog gyermekkora van,attól függetlenül is,hogy nem részesülnek a világi ünnepekben,bár szerintem sok más gyermek feleannyi dolgot nem kap meg,és nem járt annyi helyen mint az én gyermekeim.

Azért mert megpróbálunk a Bibliai alap és irányelvek szerint élni nem hiszem,hogy valakinek is az életére törnénk!(itt megjegyezném,hogy ezekkel az alapelvekkel nagyon sok minden káros hatástól óvjuk meg magunkat,és gyermekeinket amivel ez a gonosz világ bombáz minket minden nap!!!)

Tehát nem hinném,hogy mi vagyunk a nyomorultak,csak nézz körül a világban és akkor láthatod,hogy kik a nyomorultak úgy szellemileg,és fizikailag is.

Mégegyszer szeretnék elnézést kérni ha az előző válaszomban megsértettelek volna!

2013. ápr. 3. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
55%
Mielőtt elé terdelsz, adnál választ legalabb az egyik kérdésemre? Csak, hogy én is erezzek egy "kerek-perec" választ a kérdező által feltett alapkerdesre.
2013. ápr. 3. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:

Drága Scavanger!

Felesleges a gúnyolódás,szerintem én nem gúnyolódtam rajtad,és azt hiszem bocsánatot is kértem ha megsértettelek volna!

Első kérdésed:csak egyetlen vallást mutass nekem amelyik vissza tud térni a tiszta forrásokhoz,és úgy is éli a mindennapi életét!

Második kérdésed:senki,legalábbis a ma élő emberek közül senki sem ismeri a vágatlan Bibliát!

Az,hogy kinek a forrása a legtisztább az megítélhető abból,hogy mennyire él összhangban a Bibliával!

Amíg nem ezt a Bibliát használtuk,hanem a Károli féle fordítást akkor is ugyanígy gondolkodtunk és tettük a dolgunkat mindennap.

Ugyanabból a Bibliából"dolgozunk"de az értelmezése is ugyanaz!Nincs átértelmezve,attól függetlenül,hogy érthetőbb nyelvezetre van lefordítva bár sokan nem így gondolják.Ennyit szerettem volna neked írni!


04-01 19:56-os válaszoló:nem szeretnélek megsérteni,de szerintem nem ártana ha elővennéd a Bibliát és az elejétől kezdve elkezdenéd elolvasni és az olvasottakon elgopndolkodni.Aki megértette a Biliát ,amiben Isten üzent nekünk az tudja,hogy miért nem lépett még közbe Isten,hogy megakadályozza és "helyes útra"terelje a keresztényeket!


#11/16-os válaszoló!

Gondolom biztos örülsz most,hogy megírtad az "igazat"!

először is:Már az előző alkalommal is írtam,hogy Jehova Tanúi és nem jehovisták vagyunk,de úgy látszik,hogy ez nem mindenki tudja felfogni és értelmezni!Ha csak negyed annyira van közöd Jézushoz mint nekünk, akkor már örülhetsz,mert az írásod alapján úgy gondolom,hogy sehol nem vagy a sorban a Jézust követők között!


Még mindíg nem kaptam elfogadható választ a kérdéseimre amit nemrég tettem fel!

Miért is vagyunk mi Jézus hóhérai?

Miért is tagadjuk meg Jézust?

Mivel tagadjuk meg Jézust?

Nem szeretnék kötekedni,de nem lenne jobb ha a sárdobálás helyett inkább megpróbálnánk békében ,szeretetben és normálisan élni???

2013. ápr. 4. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 Tímea1987 válasza:

Jezus hoherjai? Aki igyekszik a tokeletlensege ellenere Jezus nyomdokaiba jarni?akik elismerik,tisztelik es szeretik Jezust hiszen 1.ő Isten fia

2.felaldozta az èletèt mindenkièrt.az egesz emberisegert.es ezt nagy becsben tartjuk es tisztessegesen minden evben megemlekezunk rola?mert erre kert meg mindenkit hogy a halalarol emlekezzenek meg es nem nyulakkal ,tojassal meg mindenfele emberi nyeresegeskedes miatt kitalalt szimbolumokkal.nem a te dolgod itelkezni.az igaz Isten aki csak egy van es rajta kivul nem letezik mas,na majd ő .neki jogában áll.ő a szivek es a vesek vizsgaloja.mèg a gondolatjainkat is ismeri,belèjük lát. Az ő ès a fia Jèzus jogaban es kezèben lesz az itelkezes joga.ez az egyetlen igaz vallás amely szintisztan a biblián alapul es amelyen az igaz Isten helyeslese es aldasa van.aki elfogadja el,aki nem az nem.senki sem mondhatja Jehovanak az iteletnapon hogy errol nem hallott.minden embernek fol van kinalva.a tobbi mar az illeton mulik.akkor ott nem lesz pardon egyetlen gonosznak sem ez istent megvetonek sem.sem kifogas hogy en ezert vagy azert nem engedelmeskedtem es nem szolgaltam istent.Jehova turelmes Isten kesedelmes a haragra de a maga meghatarozott idejeben cselekedni fog.ami kesik nem mulik.Isten sosem hazudik.amit igert,betekjesitette mindig es a jovoben is be fogja.es ez mar nagyon kozel van.

2013. ápr. 4. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:

Nekem még nem valaszoltal mostanáig, így meg sem sertettel, amiért nem szükséges szabadkoznod.

A te szavaid tőlem már a gúny véres, radioaktív kardja? Ez hízelgő. Akkor nyersre fogalmazom az általad serelmezett mondat elejét, afféle korrekciokent: Mielőtt meghalsz...


A legtisztább forrás? A Károli fordítás is, mint a nevében is benne van, csak fordítás. Ha csak ebből a szempontból nézzük, sem lehet tiszta. Gondoljunk csak a fordító értelmezésére a fordítás folyamata alatt, és/vagy a szinonimakra, melyek már arnyalatokat modositanak a szövegen. És akkor még nem beszéltünk a kanonizáciorol. Ha belegondolunk, semelyik irányzat forrása sem tekinthető tisztának. Max. a zsidóké. De itt jön a képbe, hogy ezen írások tekercsek formájában léteztek. Képtelenség, hogy fennmaradt az összes. Szóval. Ertelmezheti bárki is tiszta forrásokból az írásokat? Van e értelme, egy amúgy is hiányos dokumentumot, újra és újra atertelmezgetve a mellunket dongetni, hogy márpedig miénk az igaz hit?

2013. ápr. 4. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:

Úgy tudom, hogy az eredeti iratok, már ha eredetinek lehet tekinteni, mert nincs rajta a közjegyző névjegye, arámi nyelven íródtak.


A múltban történt események heves bírálata nem szerencsés. Ha nem alakul ki az egyház, akkor a keresztény hit nagy valószínűséggel elfelejtődött volna, vagy már a korai szakaszában darabjaira hullott volna.

A múlt eseményeit lehet tanulmányozni, elemezni, sőt, a jövőre nézve tanulságokat is lehet belőle levonni, de ha minden nem így történt volna, akkor mi sem lennénk, mert minden másképpen alakul.

Mindezek figyelembe vétele mellett az is nyilvánvaló, hogy a világ azóta nagyot fejlődött, az akkori problémák ma már csak nyomokban jelentkeznek, a mai életünk fő gondjai meg akkor nem voltak jelentősek. Visszatérni az alapokhoz már csak azért is kétséges, mert az alapok hosszú idő alatt alakultak ki és nem lehet pontosan meghatározni, mikortól értek véget.

Jézus szavait már a tanítványai is különböző módon értelmezték és az Ők munkásságai alapján alakult ki a kereszténység, amihez Jézus csupán az instrukciókat adta.

Mindezért én továbbra is kétségben vonom annak reális lehetőségét, hogy a kezdetek kezdetéhez lehet folyamodni egy kétezer éves eszmerendszer felfrissítéséhez, amellett kétségesnek tartom, hogy a zsidó közösség befogadott volna egy ma élő Jehova tanúját, ha az visszakerülhetne az akkori időkbe.

A bírálat melett vedd figyelembe, hogy mindez megtörtént és ha nem így történt volna, akkor minden más lenne és Te sem bírálhatnád a múltat, mert nem is élnél.

2013. ápr. 5. 04:03
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!