Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Nem lehet, hogy a három...

Granulátum kérdése:

Nem lehet, hogy a három ábrahámi világvallás a gátja a világbékének és világtestvériségnek?

Figyelt kérdés

Manapság is, ha betértek egy-egy pogány afrikai vagy amerikai törzshöz, meghívnak enni és a spirituális hagyományokban való részvételre.

Az ókorban is így volt, bárki bemehetett idegen földön a helyiek templomába áldozatot bemutatni, volt szinkretizmus, a hódító nép bevezette a meghódított nép isteneinek a tiszteletét, sőt kötelező volt együtt imádkozni.

Aztán megjelentek az izraeliták, akik már nem voltak hajlandók vegyülni a többiekkel és együtt étkezni velük, s ezt a számomra emberiségellenes szokást átvették a keresztények meg a muszlimok is.


Csak nekem tűnik úgy, hogy a politesta ókorban volt valami békesség és elfogadás? Jó tudom, egyéb okokból megölhettek vagy eladhattak rabszolgának, de akkor is szívesen olvasok pogány korban járszódó könyveket vagy mást, mert nincs meg bennük az ábrahámi örök és eredendő megkülönböztetés.


2013. ápr. 20. 17:07
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
31%
Minden rossz dolog a vallásokból és az azokat követő emberektől ered.
2013. ápr. 20. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
90%
Nem, az maximum csak egy része. Mindig lesznek olyanok akik gátlástalanok, önzők, kapzsik. Ezek az eberek a forrásai a gondoknak, a vallás, politika, gazdaság csak eszközök. Alapjában véve ezek nem rossz dolgok, sőt szükségesek, de a fentebb említett ember-típusnak az irányítása alatt pusztító dolgok. Sajnos többnyire pedig ilyen emberek kezében vannak.
2013. ápr. 20. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
A hinduknál a különböző kasztú emberek sem ehetnek együtt. Vannak Afrikában olyan közösségek, ahol nem esznek tojást. A különböző tabuk betartása miatt sokszor a különböző törzsek sem ehetnek együtt.
2013. ápr. 20. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
33%

A fanatikus vallás egyértelműen gátolja a világbékét, de szerencsére jelenleg már nem az ostobaság uralja a világot.

Bízom az emberi értelemben és őszintén remélem a humánum és az értelem győzni fog az elvakult, maradi gondolkodásmódokon, aminek a vallások is részei.

2013. ápr. 21. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
94%
Nem a vallás gátolja a világbékét hanem a fanatizmus. A nagy agytrösztök akik újab és újabb fegyvereket fejlesztenek ki valszeg nem vallásosak. Természetesen egyetértek azzal, hogy a különböző vallások nem engedik az egységbe fonődást de ugyan ezzel a logikával a rasszizmus sem, a pártokhoz való kötődés, a zenei ízlés, sőt a kockák és a plázacicák sem fognak bandázni. Úgyhogy alaptalan csakis a vallásokat felelőssé tenni a világbéke hiánya miatt.
2013. ápr. 21. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
67%

"de szerencsére jelenleg már nem az ostobaság uralja a világot"

Köszönöm, hogy megnevettettél!:)

2013. ápr. 21. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
12%

Valóban jelen van, sőt gyakran lehet találkozni az ostobasággal, de már nem uralkodik el a világon.

Legalább is remélem...

2013. ápr. 21. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 fairi1 ***** válasza:
100%

tzolko

Mily naiv vagy, pont a vallási fanatizmus kezd erősödni bizonyos helyeken, elég csak az ereje teljében levő dzsihadista szalafistákra gondolni.

Rövid felsorolás ahol emiatt polgárháború dúl és végtelenített harcok: Mali, Szomália, Nigéria, Jemen,Irak,Szíria, Afganisztán.

vallási színezet miatt képtelenek ezek a konfliktusok abbamaradni.


vagy a kereszténységnél a pünkösdista irányzatok kezdenek előretörni. persze ezek nem okoznak biztonságpolitikai bajokat, de az oktatásba, tudományban próbálnak nyomulni, elég az ID-re gondolni.

2013. ápr. 21. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
0%
Azért azt el kell ismerned, a helyzet folyamatosan javul, még az iszlám világban is.
2013. ápr. 21. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
17%

Szia !


A zsidóság elkülönülése más nemzetektől nem valami felsőbbrendűségi szokás miatt történt hanem a törvényben Isten parancsolta meg nekik így kell tenniük azért mert a nemzetek elszakadtak az Istentől ez együtt jár, hogy gonosz szellemi erők által leuraltak úgynevezett démonizáltakká váltak.

A zsidóság mint Isten kiválasztott népe között lakozott ezért nem engedte meg a rituális tisztátalanságot mert akkor az egész nép megsemmisült volna Isten jelenlététől.

Az ószövetségben nem volt úgynevezett démonűzés amit Jézus rendszeresen csinált ez újszövetségi gyakorlat, ha az izraeliták közül valaki démonizálódott és mivel nem volt szabadító szolgálat az életébe került Isten ítéletet gyakorolt felette.

Tehát ez nem emberiség ellenes szokás hanem védelem Istentől a népe részére.

Egyébként Isten szerette a múltban és szereti a jelenben is a nemzetekből származókat ezt több Bibliai történet alátámasztja.

2013. ápr. 21. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!