Lehetséges az emberiség, Istenné válása?

Ez egy elég ősi kísértése az emberiségnek. Pontosan a legelső. "Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!

Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten..." I Mózes 3:2-5

Amúgy végignéztél te már a világon mostanában? Az emberiség minden tudományos vívmány mellett rohan a pusztulás felé. Az emberi önzőség, gonoszság, a bűn az ami ezt az utópiát eleve kudarcra ítéli.

Akkor ölts magadra állatbőrt és lakj barlangban, bevásárlás helyett meg bunkóval csapd le a napi ebédet.

Közben meg dicsőítheted a teremtődet, akiről semmit sem tudsz, ennek a kornak a színvonalán van a Biblia.

Utsó:

Az emberi testben néhány apróságra odafigyelhetett volna.Például a vegetatív idegrendszer ne legyen kihatással a gyomor nyálkahártyájának állapotára,mert ez gyomorfekélyt idézhet elő.

Na mindegy.Azért köszönöm a szakállasnak a totál értelmetlen szőrszálmerevítő izmaimat.Azon kívül hogy tudok libabőrözni,semmi másra nem jó.

[link]

Olvasd Frank J. Tipler elméletét, talán választ kapsz a kérésedre!

kicsit talán nehezen érthető, de érdekes maga módján.

Szerintem a kérdésed nem pontos. De megválaszolható és Igen.

Semmiféle spirituális humbugot nem fogok most kifejteni, és mindenkinek aki azt teszi csak egy dolgot mondok, nem tudom már hol hallottam: Egyik ember varázslata, egy másik tudománya.

Hogyan válhatunk... ha nem is az Isten szó a megfelelő rá, de azzá amivé válnunk kell az utunk végén.

Véleményem szerint Isten maga a tudat ami létrehozta a világot. A háromdimenziós tér és idő az ősrobbanás pillanatában egyszer csak megszületett, sokan a szóhasználat miatt ezt egy óriási erejű robbanásnak képzelik el, hogy van egy picike pont, amiben a világon minden anyag össze van sűrűsödve és az hirtelen kitágul. De nem. Az ősrobbanás pillanatában az a végtelen fekete sötét semmi amiben az általuk elképzelt pont is lebeg az is akkor jött létre. Nem volt egyszerűen tér, ahol az lehetett volna. El tudja bárki is képzelni mi van akkor, ha nincs tér amiben minden létezik? Nemhiszem. Ebben a pillanatban azonban mégis, valaminek a hatására egyszerűen fény sebességnél jóval sokszor gyorsabban, nem a nagyon kicsi pontból hanem a konkrét semmiből kitágult a tér. Majd jött az energia a részecskék, és mivel a mozgás és maga a létezés változást jelent aminek időbeni vonatkozása van, tehát egységekre lebontamás időben más értékekkel rendelkezik, megszületett a térrel együtt az idő is. Megszületett a mindenség, ahogyan ismerjük. (Merthogy annyi biztos, hogy a világunkon kívül semmit nem ismerünk pedig ha valamitől létrejött akkor valami van azon kívül is ami a létet okozta.) A világunk pedig szemmetrikus. Most nem a formájára gondolok természetesen, bár fene tudja hogy a nagy egész a világon mindennel együtt szimmetrikus-e. Most arra gondolok, hogy erőkkel szemben ellenerők hatnak. Hogy ha valamit kimozdítunk az egyensúlyi helyzetéből az törekszik arra visszatérni. Minden a világon az egyensúlyra, a szimmetriára törekszik, egyszerűen így működik minden. Nos itt jön a képbe az entrópia elve. Az anyagok a rendezetlenségfelé törekednek. Ez a természetes állapotuk ezt próbálják elérni. Így szól az elv. Ezért bomlik le, esik szét végül minden a világon. Erre sokan értetlenül keresik ennek az erőnek az ellentétét. És arra jutnak, hogy nincs ilyen. Nem állnak össze eltörött bögrék stb. Véleményem szerint amegközelítés rossz. Nem veszik figyelembe, hogy minden ami bonyolultabb szerveződés az már egyszer létrejött, az anyag igenis szerveződik is bonyolult struktúrákba. Az élet, pedíg ennek a szervező erőnek a képviselője. Ha bárki hisz a babonás jó és rossz felfogásban vagy Isten és ördög világképben, bár mondhattam volna yin és yang-ot is, az most elégedett lehet részben mert (véleményem szerint) valahol ezek a felfogások, mélyen a mondanivaló gyökerénél mind igazak. Két erő munkálkodik egymás ellen mivel szimmetrikus világban élünk, a szerveződés, a minél magasabbrendű szervezettség és összetettség felé törő, és a minél inkább atomizáló, enyészet és teljes megsemmisülés felé bontó erő. Mivel az élet az előbbinek a terméke, az utóbbi tőle létidegen. Az életnek nem célja a megszűnés, de célja a tökéletesedés és szerveződés.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban, a mindennapok valóságában.

Egyetlen atom kell hozzá hogy minden létrejöjjön. Az energiák és táguló világegyetem elemi részecskéinek káoszában megszületnek az első atomok. Hidrogénatomok. Semmi más mint egy atommag meg egy elektron. De ez az esemény van olyan fontos mint az első bolygók összeállása. Mert ezek az atomok tömeggel rendelkeznek és egymás felé törnek, gázfelhők jönnek létre amik összesűrűsödnek majd a nagy nyomás miatt fúziós folyamatok indulnak el bennük. Létrejönnek az első csillagok, óriások, szuperóriások, amik magjában a magfúzió következtében összeolvadnak az atomok és még szervezettebb még összetetteb atomok jönnek létre, hélium, nitrogén, szén, szilícum, satöbi, egész a vasig. Aztán ezek a titánok, óriási robbanással megsemmisülnek szétklövellve a bonyolultabb anyagokat mindenfelé és létrehozva a nagy energialökettel még nehezebb elemeket és még bonyolultabbakat. Ólom, arany, ezüst satöbbi. Majd ezek a bonyolultabb elemek is egymás felé törnek létrehozva az első és az összes azokat követő bolygókat az összehúzódó gázok alkotta csillagök körül.

Ha belegondolunk, hogy csupán két parancs volt megadva az elején: Minden magasabb szintre tör és minden az enyészeté lesz, ezzel a minimális beavatkozással is óriási utat tettünk meg a nemlétből a szervezett lét felé. De itt nem ér véget a történet. A bolygók azzal hogy megszülettek, állandó környezetet, állandó feltételeket tudtak biztosítani még magasabb szintű szerveződés felé és ez az élet. Szervetlen anyagok szervessé kapcsolódtak össze, szerves anyagok aminósavakká álltak, energiabesugárzás hatására vagy csupán a létezés törvényének alárendelve egyre bonyolultabb állapotok felé szerveződtek míg meg nem jelentek az egysejtű életformák, a vírusok baktériumok és egysejtűek. Megjelent az élet ami mint egy biztos pont, próbálta megtartani salyát magát, hogy innen fejlődhessen még tovább. Reprodukálódni kezdett, a célja önnmaga fenntartása bármi áron. De itt nem állt meg az örök tökéletesedés folyamata. Az egyes sejtek, saját meghatározó tulajdonságaikat teljesen feladva összeálltak, szerveződtek bonyolult többsejtű organizmusokká. Kollektívává álltak össze, a túlélés és a fejlődés érdekében mert ezt diktálja a létezés. Megszülettek a többsejtű organizmusok. Pár millió éves fejlődésükkel pedig emberek ülnek általuk készített elektromos eszközök előtt és a létezésen elmélkedve megosszák egymással gondolataikat. A tudat... berobban a semmibe és létrehozta a világegyetemet, majd megalkotva azt, az általa meghatározott szabályokat betartva évmilliárdos fejlődéssel, építkezéssel, az élőlények önntudatra ébredésével(ember) elérte, hogy a tudat, bárhol máshol is létezik, behatolt a háromdimenziós térbe, általunk és minden élőlény által szerte a világegyetemben akik öntudattal rendelkeznek. De ez még korántsem a fejlődés csúcsa. Mert a tudataink különálló apró pislákoló egókból álló tömeg. Minden ember a többitől elkülönülve létezik, okot adva ezzel félreértésekre, háborúkra, agresszióra. Mi történne, ha mindenkit összekapcsolnánk a leg mélyebb szintekig egy pillanat alatt? Mint ahogyan az egysejtűek is eggyé váltak egy nagyobb organizmust létrehozva. Az érvek amik ez ellen szólnak: Milyen kényelmetlen volna ha mindenki gondolatát tudnám és milyen kellemetlen volna ha az enyémeket mindenki tudná... hova lennék én, gyakorlatilag megsemmisülnék.. ezek mind olyan megnyilvánulások, amik tapasztalat nélküliek. Ha a sejtek akkor nem kapcsolódnak össze mi most sehol sem lennénk. Ha az anyagok nem állnak össze sejtekké, mi most sehol sem lennénk. Ha az anyagok nem állnak össze bolygókká, ahol aztán a sejtek létrejöhettek, mi most sehol sem lennénk stb. A cél... mi az élet értelme. Az élet értelme a szerveződés, és tökéletesedés. Naív és primitív dolog azt gondolni, hogy azért történt az elmúlt milliárd és milliárd év, hogy te és te és én lemehessünk a boltba egy sörért, hogy aztán elkortyolgathassuk egy jó film közben és boldogan éldegéljünk. A létezésed irreleváns mint egyén. De lehetsz egy a számtalanból és lehetsz és lehetünk előfeltétele valami olyannak amit fel sem bírunk fogni. Mi lenne ha mindannyiunk összekapcsolódna egy tudattá? A valaha földön létezett leg intelligensebb lény jönne létre. Mind egy érzékelője lennénk amin keresztül felfogja a világot. Végre tudatot adnánk annak amit úgy hívunk: Az EMBER csupa nagy betűvel. Mi lennénk az, mindannyian. És ez még mindíg nem a történet vége. Csak azért létezne millió és millió és millió másik világ hogy egyetlen porszemen tengődjünk? Mi lenne ha kiáramolva a galaxisunkba vagy akár számtalan másikba is később, közös tudattal rendelkezve és mondjuk olyan hírközlési technikával ami valós idejű kommunikációt biztosítana gyakorlatilag bármilyen távolságból, akár a szomszéd szobáról van szó akár százezer milliárd fényévről (lásd kvantumösszefonódás, az pl pont ilyesmire lenne jó a későbbiekben) létrehoznánk egy hálózatot, amely egyazon időben érzi, tapasztalja az egész általunk lakott univerzumot annak minden bolygójával, a hálózatunkba bekapcsolt szondák segítségével az űrrel és mindennel együtt, minden tudásunk és tapasztalatunk birtokában? Ez nem egy isteni állapot, mindenhol ottlenni, mindenről tudni, egy gondolat erejével és arra azonnal reagáló gépekkel fényévekre innen rögtön felhúzni egy várost vagy egy űrállomást vagy bármi ilyesmit megtenni? Ki tudjahol a határa ennek az egésznek, hogy mire lennénk képesek? Talán más fajok is integrálhatóak lennének ebbe a közös tudatba és minden ami él és mozog része lehetne. Így maga az élet maga a tudat itt a háromdimenziós létben ismét összeállva eggyé, bárhol is létezik és bárhonnan is teremtette meg azt, totális győzelmet aratna, urallná a létezés ezen formáját.

Szerintem ez az Istennévállás folyamata, amit az élet el fog érni. De mennyire szép is lenne, ha álltalunk érné el, vagy legalább találkoznánk vele és csatlakozhatnánk egy ilyen fejlődési úthoz, mielőtt a másik, az atomizáló erő, a széthúzás az elszigetelődés az egyénekre és indivídumokra bontás ereje meg nem semmisíti az emberiséget. A föld nagyon apró a mindenséghez képest, a hiányunk senkinek sem tűnne fel, porszemek vagyunk. De minket azért rosszul érintene. :P

"Lehetséges az emberiség, Istenné válása?"

Nem.