Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A halál után bomlandó aggyal...

A halál után bomlandó aggyal hogyan beszélhetünk tudatállapotként a mennyországról?

Figyelt kérdés

Mindenhol látom, hogy egyre csak harsogják: "a mennyország nem egy létező hely, hanem egy tudatállapot". Tegyük fel létezik lélek (bár pontos definíciója sincs, sokféleképpen lehet értelmezni ezt a szót), akkor sem az felel a tudatért, hanem az agyunk. Vagy szerintetek agy nélkül beszélhetünk tudatról, tudatállapotról. Az agy pedig lebomlik a sírban, ez tény (vagy elég, ha mondjuk az illetőt hamvasztják).


Ezenkívül én a Bibliában sem találtam sehol egy sort, ahol tudatállapotként írnák le a mennyországot, nem is tudom honnan jött ez az roppant új keletű nézet, azt viszont tudom, hogy miért. A mennyország először az égben volt, miután ennek az esélye leredukálódott a nullára, azután helyesbíteni kellett a mesét. Ez a tudatállapot rettentően okosan, sőt tudományosan hangzik, de rémesen nagy butaság.


Tehát a kérdés igazából az, e tény tudatában, hogy az agyunk szépen lassan elpusztul, megsemmisül a halálunk után, akkor hogyan lehetne a mennyország tudatállapot?

(Annak pedig külön örülnék, ha valaki megválaszolná azt is, hogy mégis honnan ered ez a nézet.)


2013. aug. 22. 15:57
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Ne keress mindenben logikát. Ebben különösen ne.
2013. aug. 22. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
57%

[link]

Második pontot nézd. A Bibliában is benne van, hogy nem egy hely.

Te pedig a szellemed vagy és nem kémiai illuziò, melyet agyad generál válaszként.

2013. aug. 22. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Köszi a linket!


Viszont ha tényleg a szellemem vagyok, akkor mi szükség a testre? Tök felesleges, feleslegesen bonyolult. Isten miért vesződött volna ennyit a megtervezésével? (A ti mániátok, hogy amiért bonyolult, azért biztos, hogy egy tervező, tehát Isten munkája.)

2013. aug. 22. 16:36
 4/12 anonim ***** válasza:
2013. aug. 22. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
A "transzcendens szellem", a "halhatatlan lelek" fogalmat az Egyhaz csak a kozepkorban csapta hozza a dogmatikahoz, atveve egyes pogany hitvilagok elemeit (a Biblia nem ir ilyenrol). Gondolom ez modernizalodott "tudatallapotra", haladva a korral.
2013. aug. 22. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 Pietrosol ***** válasza:

Szia!


Ennek a megértéséhez elsősorban a tudattalan, az abból halászgató tudat és a tudat fölött őrködő éberséget kellene megismerned. Még könyv sem kell hozzá, elég azt magadon megfigyelni. Kicsit gyakrabban kellene befelé figyelni, mint kifelé!

2013. aug. 22. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 Pietrosol ***** válasza:
Bocs, egyébként nem a fizikai test halála utáni időről van szó, hanem a személyiség, én, egó haláláról. Itt és most.
2013. aug. 22. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 thirtyseven válasza:

Mint ahogy testünk van mely cselekvésre ad lehetőséget földi megtestesülésünkben, érzékeink is vannak, hogy benyomásokat szerezzünk, agyunk is van, hogy testünk működésének központi vezérlőegysége lehessen, éppígy gondolataink is vannak.


Az agy és az idegrendszer működését EEG-vel vizsgálva megfigyelték, hogy ébrenléti, álmodó és mélyalvó tudatállapotban is más-más jellegzetes aktivitás figyelhető meg a testben.


Ezek olyan mintázatok amelyek alapján visszafelé is meg lehet mondani bárkiről, hogy éppen milyen tudatállapotban van.


A Transzcendentális Meditáció gyakorlásával az ember megtapasztalja a gondolkodása finomabb és finomabb rétegeit, majd túllépve a leghalványabb gondolatot is megtapasztalja a tiszta tudatot, ami nem más mint tiszta boldogság.


Ebben az állapotban az idegrendszer egy se nem aktív, se nem passzív állapotba kerül, az agy felfüggeszti működését és a tapasztaló mint egy önmagára eszmélve a tiszta boldogság állapotában önmagát tapasztalja.


Megfigyelték, hogy ennek az állapotnak is jellegzetes, jól elkülöníthető mintázata van, ez a Transzcendentális Tudatállapot. Ebben a tudatállapotban és az erre épülő magasabb tudatállapotokban figyelhető meg maximális agyhullám koherencia, mely az egyes agyterületek tevékenységének tökéletes összhangját jelenti.


Ahhoz, hogy a Mennyország tapasztalat legyen, nem szükséges meghalni.


Amikor a Transzcendentális Meditáció rendszeres gyakorlásával a stresszek és megerőltetések feloldódásával az idegrendszer megtisztul, ez lehetővé teszi, hogy az ember magasabb tudatállapotban élje az életét, nevezhetjük ezt Mennyországnak, megvilágosodásnak, tudományos körökben ezt kozmikus tudatállapotnak nevezik.

2013. aug. 22. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 pelgrim ***** válasza:
A tudat, vagy az ön-tudatak az a bizonyos formája amit Pietrosol társunk itt nagyon találóan „őrködő éberség” -nek nevezett, nem azonos az aggyal, sem annak működésével, inkább azzal amit a vallások léleknek neveznek. Ez az éberség nincs alávetve bomlásnak.
2013. aug. 22. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon pontosan fogalmaz a Biblia: " Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és nincs többé fizetségük, mert nem emlékeznek rájuk többé, elfeledték őket. Szeretetük, gyűlöletük és féltékenységük is elveszett már, és időtlen időkön át többé nincs részük semmiben sem, ami történik a nap alatt." (Prédikátor 9:5,6)


Ami ezen túlmegy, csak okoskodás. Volt egy személy, aki szerette volna elhitetni, hogy az ember, Isten állításával ellentétben, bizony nem hal meg, hanem olyan lehet, mint Isten. Azaz nem kell Istenre hallgatni. Miután bebizonyosodott, hogy mégis meghal az ember, más módszerrel próbálkozott (és teszi ezt mind a mai napig), és félrevezeti az embereket. Például a halhatatlan lélekkel, az éber tudatállapottal. Ha igazán éber valaki, akkor nem altatja el magát ennek a személynek (a Biblia Sátánnak nevezi)a hazugságaival.


Ha viszont valaki nem fogadja el a Bibliában leírtakat, hanem pl. ateista, akkor egyértelmű az ő számára is, hogy az agy működése nélkül megszűnik a gondolkodás, semmi rejtélyes dolog nincs, mi magunk sem vagyunk a halálunk után.


Különböző keleti vallások taníthatnak mást, akkor viszont nem beszélhetünk 'mennyországról'.

2013. aug. 23. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!