Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Jehova Tanúi miért vélik úgy,...

Komlós Henrietta kérdése:

Jehova Tanúi miért vélik úgy, hogy Jézus nem kereszten halt meg?

Figyelt kérdés

Azt értem, hogy a keresztnek fordított görög szó jelent(het) egyenes karót is, de a János 20:25-ben még némi támpontunk is van a kérdésben, amikor Tamás apostol nem hitte el, hogy Jézus feltámadt, ezért oly módon akart megbizonyosodni erről, hogy ujját a Jézus kezein lévő szegek nyomába dugja.


Itt a szegek szó többesszámából arra következtethetünk, hogy legalább két szegről volt szó, nem? Márpedig, ha egyenes oszlopra feszítették volna, akkor a kezeinek elegendő lett volna egyetlen szeg.



2014. febr. 1. 22:51
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagyok történész, de a Spartacus féle rabszolgafelkelés legjobb tudomásom szerint megelőzte az első triumvirátust, azaz még Julius Caesar előtt volt, még pontosabban i.e. 73-71-ben. Ez mintegy 100 évvel volt korábban, mint Jézus Krisztus keresztre feszítése. Vagyis hibás az okfejtésed a tömeges keresztre feszítést illetően.


Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok olyan részlet igazolódott a Bibliából, amit korábban megkérdőjeleztek a Biblia-kritikusok. Például megkérdőjelezték, hogy létezett a Bethesda fürdő, mégis megtalálták ugyanúgy, ahogy a Biblia írja. Megkérdőjelezték Szodoma létezését, de megtalálták a Holt-tengernél, tudtommal a víz alatt, de a részleteket nem ismerem. Megkérdőjelezték, hogy Salamon idejében Izrael kiterjedt királyság volt, a régészeti leletek mégis azt igazolják, hogy komoly infrastruktúrával rendelkezett a korabeli Izrael és nem csupán egy kis pásztornépecske volt, ahogyan ma nagyon sokan szeretnék, ha úgy lett volna. Sajnos műveletlenségem miatt nem jut több az eszembe, de azt tudom, hogy az elmúlt 150 évben minden lehetséges módon megtámadták a Bibliát, és egyetlen felvetésük sem igazolódott, amivel a Bibliát hitelteleníteni tudták volna, pedig a szándék megvolt, ahogy ma is megvan. Sok ellenvetéssel kapcsolatosan régészeti leletek bizonyítják a Biblia hitelességét. Gondolod, hogy megtaláltad a rést a pajzson, amikor is nagyot mondott a Biblia azzal, hogy Jézust két bűnözővel együtt feszítették keresztre? Azt leszámítva, hogy egy századrangú kérdés, hogy a két lator hogyan halt meg, biztos vagyok abban, hogy amennyiben valaha is egyértelműen kiderül a régészeti leletek, vagy eddig még fel nem lelt okiratok alapján a mód, az a Bibliát fogja igazolni.

2014. febr. 4. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
86%

Nem hibás, hiszen írtam, hogy a rabszolgák számára volt rendszeresítve a keresztre feszítés. Természetesen előbb volt Spartacus, csak azt akartam ezzel írni, hogy egyrészt ritkán alkalmazták a megfeszítést, másrészt ha már felszegezték az áldozatot, eszükbe sem jutott hamar levenni a keresztről, akárcsak a Spartacus lázadásnál, ahol köztudottan hetekig bűzlöttek a holttestek a kereszteken.

Néha előfordult még nagyobb számban, mert az is szokásban volt, ha egy rabszolga megölte az urát, akkor a ház összes rabszolgáját keresztre feszítették. Ősi szokás volt ez és jól mutatja, mennyire féltek a lázadástól, volt olyan patríciusház, ahol négyszáz rabszolgára is ez a sors várt. Az értelme az, hogy maguk a rabszolgák akadályozzák meg az erőszakot, vagy legalább is súgják be, ha a tudomásukra jut. Időnként nagy felzúdulást okozott, mert a legtöbb nyilván ártatlan volt és a polgárok sajnálták őket, ilyenkor lobbyztak az érdekükben, de tudtommal sikertelenül. Két esetről van tudomásom, amit olvastam.


A bibliakutatásról valóban nem sokat tudsz, hiszen abból amit állítasz, semmi sem bizonyosodott be, csupán annyi, hogy találtak valamit, de sem Szodoma, sem Izrael nagysága nem bizonyos, a Biblia hitelessége számtalan helyen meg van kérdőjelezve ezzel szemben, ha nem értesz hozzá, inkább maradj csendben.

Egyiptom és Babilon királyainak listája ma már elég pontosan ismert, ebből két, három nevet lehet a Bibliában azonosítani, nagy jóindulattal, de azok is több száz éves eltéréssel vannak szerepeltetve, a többi meg egyszerűen nem passzol.


A rómaiak nem századrangúnak találták a jogszolgáltatást, nagyon is komolyan vették és eszükbe sem jutott volna olyan cselekedet, amit a Biblia állít. A két lator sorsa meghatározó a történet igazsága szempontjából és az ember csak a vállát vonogatja, amikor ilyen meséket olvas.

Egyébként ne gondold, hogy magamtól találtam ki ezt, a történelemtanáromtól hallottam annak idején és tanulmány is jelent meg erről, de sajnos már a szerzőjére nem emlékszem, de meg van kérdőjelezve a kereszthalál ténye is, csak éppenséggel nem sokat foglalkozik vele senki, mert először azt kellene bizonyítani, hogy Jézus élt e egyáltalán, addig felesleges cáfolni a halálát. Jelenleg az a nézet látszik igazolódni, hogy személye több emberből lett összegyúrva, bár természetesen ez ellen az egyház foggal körömmel harcol, de mindenesetre erre utaló jelek vannak, míg a bibliai történetre nincs.

2014. febr. 4. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
100%

Még annyit hozzátennék, hogy a történészek, vagy a régészek tesznek a Bibliára, nem foglalkoznak vele, csak végzik a dolgukat és próbálják felderíteni az igazságot.

Magyarán tudományos szempontból senki sem támadta a Bibliádat. Egyszerűen arról van szó, hogy az elért eredményeket vallásos szempontból, a Bibliára támaszkodva cáfolni próbálják és próbálták, de ezt senki nem veszi figyelembe a szakemberek közül.

2014. febr. 4. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
49%

Eszembe jutott még az is, hogy más pontokon is valószínűtlen a kereszthalál.

Egyrészt ugye nem volt olyan jellegű Jézus "bűne" a történet szerint, hogy elrettentést gyakoroljanak, másrészt ha már felszegezték, akkor minek vették volna le? Ez olyan, mintha kitenném a kirakatba az árut, aztán mégis bevenném. A kereszthalál egyik lényege éppen ez volt. Harmadsorban a Biblia szerint végül szíven szúrták Jézust, ez megint egy nonszensz, hiszen ha ilyen egyszerűen meghalhatott, akkor nem volt szükség a keresztre. Akit kínhalálra ítéltek, az úgy is halt meg, hozzátartozott az ítélethez a sokáig tartó kínlódás, hiszen éppen az volt a lényege, ilyen esetekben főbenjáró bűnnek számított, ha valaki megrövidítette az elítélt szenvedéseit, vagy levette a keresztről, mert ha közszemlére volt téve, akkor annak úgy is kellett lennie.

A történet kiagyalói semmit nem tudtak a rómaiak ítélkezési szokásairól, mit , miért csinálnak és mivel mint már írtam, a halálos ítéletek többségének a végrehajtása általában nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott, nagy valószínűséggel sokkal később keletkezett a legenda, amikor a zsidó háború alatt megfeszített lázadók tetemei elborították egész Judeát. Akkor, vagy ez után születhetett a történet és ezért képzelték, hogy a rómaiak mást nem is alkalmaznak büntetésképpen, csak a keresztet és egyszerű elképzeléseiket beírták a Bibliába.

2014. febr. 4. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom, a tanuk tudnak -e róla és annak alapján, de tény: létezik olyan, meglehetõsen megbízhatónak tûnõ feljegyzés, mely szerint Jézust valóban a zsidó törvények szerint végezték ki: megkövezték, majd a tetét felakasztották egy fára, mint 5Móz 21:23 írja. Ez nem volt feltétlen körelezõ velejárója a megkövezésnek, azért van a Bibliában "ha", de Jézust fõbenjáró bûnök ( bálványimádásra csábítás, varázslás ) miatt ítélték el.


Mondom van ilyen feljegyzés, VALÓSZÍNÛLEG hiteles. Mivel nem szeretnék senkit megbántani, nem mondok közelebbit, de ha valaki nagyon keresi, megtalálja, itt a gyk-n is volt róla szó többszörös forrásmegjelöléssel. Az egyik forrásban van némi belemagyarázás, dehát azt muszály ;). Igaz, az eredeti forrás az arameuson kívül a neten csak angol fordításban van. Az is igaz, hogy az Egyház a forrásnak ezt a részletét nagyon nagyon nem támogatta, úgyhogy azokból a kiadásokból, melyekre az egyházi cenzúrának még volt hatása, kihagyták, a legrégebbi fennmaradtból ki van vakarva, vagy törölve, szencsére a 20. sz-ban már a nyomokból ki tudták olvasni.

2014. febr. 5. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:
6%

Kedves Henrietta nem mindig volt ez így a Jehova tanúinál sem,csakhogy ők mindig "megvilágosodnak"és ilyenkor hajlamosak változtatni olyannyira,hogy még a Bibliát is figyelem nélkül hagyják.

1936-ig a Társulat hitte, és tanította, hogy Jézus egy kereszten halt meg, melyet 1891 januárjával kezdődően a Sioni Őrtorony első borítólapján is megjelenítettek. Valójában a folyóiraton egészen 1931. október 1-jéig látható volt a kereszt, egy több, mint 40 éven időszakon keresztül. Az Őrtorony Társulat később pogány vallási jelképként azonosította a keresztet, és mint a bálványimádat egy formáját, elítélte.

Ugyan ezt tették Jézus imádatával is.Az Őrtorony Társulat vezetősége mind Russell, mind Rutherford idején támogatta Jézus Krisztus imádatát. Rutherford ezt írta: Jehova Isten mindenkitől azt kívánja, hogy imádják Jézus Krisztust, mert Ő Atyjának, Jehovának PONTOS KÉPMÁSA, valamint azért is, mert Jézus Krisztus Jehova “Végrehajtó Tisztje,” aki mindig megvalósítja Jehova szándékát (Héb 1:3-6).” 1944-ben az Őrtorony Társulat 1884-es Alapító Okiratának II. cikkelyét kiigazították, mely így a “Társulat...céljai közt” jelölte meg “...a Mindenható Isten és Jézus Krisztus nyilvános keresztény imádatát, és ezen imádat céljára helyi és világméretű összejövetelek megszervezését és megtartását.”

Az 1954. január 1-jei Őrtorony azonban arra a döntésre jutott, “hogy Jézus Krisztusnak, aki most már megdicsőült a mennyben, nem jár külön imádat.” A 2000. április 8-i Ébredjetek! azt állítja, hogy “tiszteletteljes imádatot csak Istennek kell bemutatni. Bárki, vagy bármi másnak imádatot bemutatni egyfajta bálványimádattal lenne egyenlő.” Arra a következtetésre jut, hogy “az igaz keresztények jól teszik, ha imádatukat csak Jehova Isten, a Mindenható felé irányítják.”

És még sokmindenen változtattak és véleményem szerint nem is fognak megállni addig míg az egész Bibliát nem szedik cafatokra és sajnos ez a szemünk láttára történik meg és senki nincs aki megakadályozná ezt "az öngyilkosságot".

2014. febr. 5. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim ***** válasza:
100%
Csak pár érdekes dolgot megemlitek. A rómaiak ha valakit ki kellett végezni, nem sokat szórakoztak bito felallitasaval vagy kereszt fa szegelessel. Ha valaki kivegezhető oszlopon, márpedig kivegezhető, biztosra veheted, hogy nem szorakoztak azzal, hogy a kezei vizszintesben legyenek. Felszögelték és kész. Ami meg a keresztet illeti, ennél morbidabb dolog a vilagon nincs, hogy az allitolagos kivegzesi eszközt a falamra és a nyakamba teszem?! Minek? Erősen kétséges, hogy Isten ebbe kedvét leli, akar oszlopon akár kereszten halt meg Jézus. Ha jól tudom a biblia azt mondja, ne imadd és ne tiszteld azokat, amit emberi kezek alkottak. Maradjunk annyiban, hogy Isten előtt elfogadható magyarazat a kereszt viselesere nem igen akad, mi több ilyesmiert anno meg is kövezték a balvanyimadokat. Nem som jelentősége van tehát hogy min halt meg Jézus, annak viszont igen, hogy a keresztet hasznalja valaki imadat tárgyaként vagy képes targyak nélkül is imádni Istent. Ez utóbbit kell megtanulni.
2014. dec. 28. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim válasza:
47%

Bár ez már régi téma, de egyszerűen nem bírom tétlenül nézni, hogy a Jehova Tanúi milyen undorító módon próbálják megvédeni az igazukat...

A 6. válaszhoz fűzném hozzá, hogy csak gratulálni tudok a műveltségedhez. Igazából magamnak is gratulálnom kell, hogy erre pazarlom az időmet, és lesüllyedek a szintedre, hogy vitába szálljak, de van amit nem lehet szó nélkül hagyni.


Mi ez hogy "Bibliátok???" Mi jogon nyilvánítod a hivatalos Biblia fordításokat nem igazi Bibliának minősíteni? Te arról beszélsz, ami több évszázada a magyar emberek használnak magyar nyelven. Az eredeti Károli (protestáns) és Káldi (katolikus) de a többi új fordításban sem (SZIT, Káldi Neovulgáta, Revideált Károli) említik az adott idézetekben az oszlopot. Mindenhol fát írnak, hogy fán lógtak, fára akasztották őket, stb. Ezeket a különböző szövegkörnyezet szabja meg de mindegyik fordításnak ugyan az a lényege.

Kivéve a TI újvilág fordításotokban ír egyedül oszlopot. Mert TI úgy akartátok fordítani, hogy az számotokra megfelelő legyen. Nekem személy szerint nincs ezzel semmi bajom, és nem is ócsárolom a TI írásotokat. Csak ne akard bemagyarázni azt senkinek, hogy a TI fordításotok az egy az igaz a világon, és ne becsméreld azokat a fordításokat amik több évszázada megállják a helyüket. Egy magyar Bibliafordítás egyike sem említi az oszlopot az általad megadott idézetekben, csak az ÚVF.

Nekem is meg van az ÚVF, pdf-ben letölthető, és nem nehéz valóban egy ctrl+F-et nyomni, beírni az oszlop szót a keresőbe és dobálózni a "hiteles" idézetekkel.


Elnézést kérek az indulatos hozzászólásért, és magamat is szidom emiatt, hogy ezzel töltöm a drága időm, de sajnos sosem szabad alábecsülni az emberi hülyeség hatalmát.

2016. febr. 1. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:
25%
Jehova vallas a nyugati vallasok legalja ugyh. valamiben muszaj magat megklömböztetnie a tobbi vallastol
2016. júl. 17. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!