Kire, mire gondol a jelenések 18:7-8? nagy babilon, aki szégyentelen fényűzésben élt?

Szia!

Jelenések könyve minden esetben hivatkozik a többi Bibliai iratra, így megértése csak a teljes Biblia ismeretével lehetséges. Ami még fontos, hogy az általad idézett két vers része egy hosszabb szakasznak aminek az üzenetét csak összefüggésében lehet megérteni.

Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy az első vers Babilon reakciója Isten üzenetére, amelyet korábban olvashatunk.

Isten utolsó intő üzenete Babilon elhagyására szólítja fel az embereket: "Fussatok ki belőle én népem". 18:4. vers.

Ez az üzenet azonban közvetett módon a Babilont képező valláspolitikai hatalom számára is szólt.

Babilonnak is értenie kellene belőle, hogy az az út, amelyen ő jár és amire az embereket kényszeríteni akarja, az nem Isten útja.

Babilon azonban megnyugtatja magát Isten üzenetével szemben.

"Ezt mondja az ő szívében: úgy ülök, mint a királynéasszony, és nem vagyok özvegy és semmi gyászt nem látok". 7/b. vers.

Babilonnak ez a kijelentése több dolgot is megvilágít előttünk.

"Ezt mondja az ő szívében"

Ez azt jelenti, hogy felfigyelt Isten üzenetére és a Szentlélek érintette általa az ő szívét is.

De azt is jelenti, hogy a lelkiismeretének feltámadt hangját igyekszik elnyomni is.

A jövőre nem figyelve, a jelen biztonságával nyugtatja magát.

"Úgy ülök, mint királynéasszony" LÁSD: Ésaiás. 47:7!

A népek és nemzetek fölötti uralkodás teljesen egy álbiztonságba ringatta.

Amíg a népek királyaikkal és fejedelmeikkel együtt hódolnak és engedelmeskednek, addig nincs mitől félnie. vesd össze: 17:1 és 18:3.

"Nem vagyok özvegy" LÁSD: Ésaiás 47:8-10!

Isten igazi egyháza a Biblia szerint mint "szeplőtelen szűz" kell hogy Krisztus menyasszonya legyen.

Babilon azonban a föld minden királyával paráználkodott.

Ennek ellenére azonban azt akarja elhitetni önmagával is és az emberekkel is, hogy ő a szeplőtelen szűz, vagyis a nagy Király asszonya, bár mindenkivel paráználkodott, de ennek ellenére Krisztus, mint férj, nem adta ki az útját. Ezért még mindig ő a nagy Király asszonya, és jogosult az uralkodásra.

"Semmi gyászt nem látok" LÁSD: Ésaiás 47:11!

Ez az, amit a legkevésbé kíván, hogy eljöjjön rá.

A jelen biztonsága elhiteti vele, hogy semmilyen veszedelem sincs kilátásban.

Babilon azonban teljesen elfeledkezik Jézusnak idevonatkozó intő példázatáról. Máté 24,43. 48-51.

A következő versben már a Babilonra mért ítéletet láthatjuk:

Babilon bűnlistájának végeztével János apostol különös hangsúllyal mondja ki azt, hogy "ennekokáért... jönnek ő reá az ő csapásai". 8. vers

A mennyei szózat azt is kijelenti, hogy nagyon gyorsan, hirtelen jön el Babilonra az Isten ítéletének ideje.

"Egy nap jönnek ő reá az ő csapásai" 8. vers első része

"Egy órában jött el ítéleted" 10. vers második része

Ez a meghatározás azonban nem az idő tartamát akarja kifejezni, hiszen akkor zavar keletkezne.

Hiszen a próféciában egy nap egy évet jelent, míg az egy óra pedig csak két hetet.

Ez a meghatározás inkább az időpontot és annak hirtelenségét, váratlanságát akarja kifejezni.

Különösen annak a hamis biztonságnak a hátterén érthető meg ez a kijelentés, amivel próbálja megnyugtatni önmagát és szövetségeseit is Babilon. 7. vers második része

Ezt az elgondolást erősíti meg a mennyei szózatnak egy későbbi kijelentése is: lásd 21. vers.

Ez egyrészt azt erősíti meg, hogy hirtelen, váratlanul jön ez az ítélet.

Másrészt viszont egy olyan ítéletet helyez kilátásba, amelyben Babilon teljesen és végérvényesen megsemmisül.

Ez az ítélet a tűznek tavára utal, amely a második halál, a végső és teljes megsemmisülés. lásd: 8-9. vers, vesd össze: 19,20. 20,14.

Babilonra azonban nem mindjárt a tűz általi ítélet jön el.

Először még azt olvassuk, hogy csak "halál, gyász és éhség" sújtja. 8. vers.

Ezek az ítéletek, mint a hét csapás következményei, csak közvetve sújtják Babilont.

Belőle azonban már látnia kellene a rá váró végzetet.

Gonosz szándékában azonban úgy meg van keményedve, hogy semmilyen intő jel sem tudja eltéríteni eredeti szándékától.

Úgy gondolom ez alapján: nem helyes találgatnunk kiről szól ez a szakasz, ugyanis nem egy egyház vagy szervezet, hanem minden olyan egyház és szervezet, akik nem tisztán a Jézusi elveket gyakorolják a mindennapi életükben, hanem a világgal keveredtek, "ahol megvan a kegyesség látszata, de magtagadják annak erejét"...

Üdv: Péter

Jelenések könyve 17. fejezet

A nagy paráznaszemély, azaz, Babilon, minden iszonyúságok anyja a földön, a vértanúk vérétől részegűlt, – megitéltetik.

1-2 "És eljöve egy a hét angyal közől, kiknél a hét csésze vala, és szóla velem, mondván: Jöszte, megmutatom neked ama nagy parázna asszonynak kárhoztatását, ki a sok vizeken ül, kivel paráználkodtak a föld királyai, és megrészegűltek a föld lakói az ő paráznasága borától."

A sok vizeken ülő paráznaasszony Roma városa, a sok nemzetek uralkodónője (15. v.), mint a 3. és 9. versből világosan kitűnik, hol mint a romai világbirodalomnak hét halmon épült fővárosa említtetik. Csak az a kérdés, vajjon azalatt a pogány birodalom, a pogányság eleste előtti vagy utáni Roma értendő-e? Kétségkivűl az utóbbi, mert már meg van alázva, a pusztában ül (3. v.), és a pogány birodalomról épen ez időben mondatik, midőn Isten itéletei rátörnek, hogy nincs többé (8. v.). A következőben tehát Romának azutáni sorsát kell gondolnunk, miután Nagy Konstantin Krisztus religioját fölvette.

3 "És elvitt engem lélekben a pusztába*. És láték egy asszonyt ülni egy vörösszinű vadállaton, mely rakva volt káromlás neveivel, hét feje lévén és tíz szarva.**"

* Roma ez időben csakugyan mintegy pusztaságban volt; mert a pogány birodalom elesett, sőt Konstantin még kormányszékhelyét is Romából Konstantinápolyba (Bizanczba) tette át.

** A vadállat a pogány világ (Jel. 13,1. s követk.), mely bíborvörös a vértanúk vérétől. A rajta ülő asszony alatt világosan annak fővárosa értendő.

4 "Az asszony pedig bársonyba és bíborba vala öltözve, és fölékesítve aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel*, kezében aranypohár lévén, tele utálatossággal és az ő paráznaságának tisztátalanságával**. "

* Képe a gazdagságnak és kéjelgő bővelkedésnek.

** A város nyujtja a paráznaság t. i. a bálványozás poharát, s igyekszik a bálványimádást gonoszságaival együtt mindenütt elterjeszteni.

5 "És homlokán e név vala írva: Titok. A nagy Babilon, a paráznaságok és a föld utálatosságainak anyja."

azaz: Neve „titokteljes Babilon,“ t. i. alatta nem a régi Babilon, hanem titokteljes értelemben egy város veendő, mely épen úgy, mint egykor Babilon, a bálványozást legnagyobb mértékben űzte, és az Isten választottait üldözte, – Roma.

6-7 "És látám az asszonyt megrészegűlve a szentek vérével és Jézus vértanúinak vérével; és mikor őt láttam, nagy csodálkozással csodálkozán. És mondá nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én elmondom neked ez asszony titkát és a vadállatét, mely őt hordozza, melynek hét feje van és tíz szarva."

Vagyis kijelentem neked, mi történik tovább Romával és a pogány birodalommal.

8 "A vadállat, melyet láttál, volt, és nincs; ismét a mélységből jő fel, de vesztére siet; és csodálkozni fognak a föld lakói (kiknek nevök nincs beírva az élet könyvébe világ kezdetétől), látván a vadállatot, mely volt, és nincs."

A vadállat (a pogány birodalom), melyet te láttál, volt, egy ideig teljes hatalomban állott, és nincs többé, úgy van e pillanatban, mintha nem is volna, tehetetlen állapotban sínylik (lásd Jel. 15,17.); de ismét fel fog jőni a mélységből, azaz, mély sülyedéséből felüdűl, és új hatalommal lép fel, azután végvesztére siet, egészen elpusztúl. Ezen az ország polgárai csodálkozni fognak, midőn látják a vadállatot ismét feljőni, és oly hamar ismét elveszni. A görög szerint: midőn látják a vadállatot, mely volt, és nincs, habár még van (habár még némi életjel mutatkozik benne). A vadállat visszatérése alatt, egyenesen a hitehagyó Julián császár uralkodása értendő, ki, miután a kereszténység már államreligiová lett, attól elszakadt, s mint annak legelkeseredettebb ellensége, a pogányságot minden erővel vissza akarta állítani. De ő alig uralkodott húsz hónapig, és az ő elhunytával a pogányság a romai államéletben többé nemcsak erőre nem kapott, hanem lassankint végkép elenyészett. Ezen egyenes vonatkozás mellett azonban, e szavak „ismét a mélységből jő fel,“ egyszersmind az utolsó idők pogánysága s annak utolsó terjesztője, az antikrisztus is értendő, ki rövid rémuralom után párthiveivel együtt Istentől örökre megsemmisíttetik.

9-11 "És ez annak bölcs értelme: A hét fej, hét hegy, melyeken az aszszony ül, és hét király is. Ezekből öt elesett, egy megvan, és a másik még nem jött el; és mikor eljövend, kevés idő lesz megmaradására. És a vadállat, mely volt, és nincs, ez a nyolczadik; ez a hét közől való, és vesztére siet."

A 9–11. v. értelme ez: Az asszonynak és vadállatnak jelentésteljes értelme ez: A vadállat hét feje jelenti annak hét hegyét, s egyszersmind hét királyát. Ezekből öt király már elesett. Egy most uralkodik, a másik még jőni fog, s ha eljő, csak rövid ideig fog uralkodni (azután vesztére jut). A hét hegy világosan a héthalmú várost, Romát jelenti. Lásd a 18. v. Melyik az a hét király, romai császár, kiket sz. János apostol ért, ennek kitalálása annak megtudásától függ, mely időpontra teszi azon egyet, kiről mondja, hogy meg van, időszerint uralkodik. Az öt t. i. ennek közvetlen előde lesz akkor. Mivel világosan mondatik, hogy a vadállat már úgy van, mintha nem is volna (8. v.), s az asszony pusztában tűnik elé (3. v.), tehát a hatodiknak, ki akkor uralkodónak mondatik, annak kell lennie, ki a pogány birodalom eleste után, miután Konstantin a kereszténységet fölvette, és keresztény államot alapított, még pogány császár volt. Ez Licinius, ki még egy ideig híven a pogánysághoz, Konstantinnal együtt uralkodott, mígnem ettől Kr. u. 324. évb. legyőzetett. Az öt előbbi császár e szerint Diocletián, Maximián, Galeruis, Maximinus, Daja melléknévvel, és Maxentius, kik mindnyájan elvesztek a 311–313. években, kevéssel a pogány birodalom eleste előtt. Most az a kérdés, melyik a hetedik? Erről mondatik: „és a másik még nem jött el.“ – Ez a másik tehát azon időben, midőn a hatodik uralkodott, még nem született, legalább még nem volt cézár, kormányzásra kijelölt. Az időben, mikor Licínius Konstantinnal uralkodott, Konstantin három fia – Konstantin, Konstans és Konstantius már életben voltak, s egyszersmind leendő cézárok is voltak, de nem volt még Julián, ki Kr. u. 360. évb. Párisban a katonák által még Konstantius életében császárrá kikiáltatott. Ez tehát a hetedik. Ez állította ismét vissza pogányságot, de két évig sem uralkodott és nyomorú véget ért. Nyolczadik császár többé nem említtetik, hanem csak maga az állat neveztetik úgy. Egészen a dolog természete szerint volt ez; mert pogány császár nem uralkodott többé a hitehagyó Julián után, hanem a pogányság még tartott, habár nem is mint uralkodó hatalom, de folyvást lappangva fennállott, fennáll most is, és állani fog világ végezetéig. Mondatik róla, hogy a hét közől való, vagyis, a hétnek jellemével bír, t. i. gyűlöli és üldözi a kereszténységet. Mindenkor, minden időben vannak a kereszténységet ellenző emberek, s fájdalom! tanítja a történelem is, hogy keresztény országok is megbélyegzik ezzel magokat, és Isten anyaszentegyházát nem hogy oltalmaznák, hanem üldözik és elnyomják. Hanem ez a pogányság is vesztére siet, nemcsak időről időre fogják ugyanazon csapások érni, melyek a romai pogányságot sujtották (vesd össze: Jel. 18,4.), utoljára az idő végével teljesen megsemmisíttetnek, és a kereszténység tökéletes győzedelmet nyer fölöttük (20. r.).

12 "És a tíz szarv, melyeket láttál, tíz király, kik az országot még át nem vették, de hatalmat nyernek egy órában úgy, mint királyok, a vadállat után."

Ezek alatt ama pogány királyok értendők, kik csakhamar Julián halála után a romai birodalom különféle tartományait elfoglalták. Ezek a vadállat szarvai, nem mivel a romai birodalomnak voltak alávetve, hanem mivel pogányok voltak. A tízes szám kerekszám, s mindnyájokat egybefoglalja. „Kik az országot még át nem vették,“ mivel azon időben, melyről e jövendölés szól (9-ik jegyz.), még nem léteztek. „De hatalmat nyernek egy órában úgy, mint királyok a vadállat után,“ azaz, üldözték a keresztényeket úgy, mint a romai uralkodók, rövid ideig a romai birodalom eleste után. Igy beszélik Ágoston és Orosius, hogy Atanarik, pogány gótkirály alatt a keresztények közől sokan szenvedtek vértanúhalált. A görög szerint: a vadállattal (t. i. a mennyiben még megvagyon. 8-ik jegyz.).

13 "Ezeknek egy szándékuk vagyon, s erejöket és hatalmokat a vadállatnak adják."

Ezen királyok egyetértettek Jézus anyaszentegyházának üldözésében, s így a romai pogánysággal tartottak, annak mintegy átadták erejöket.

14 "Ezek a Bárány ellen harczolnak, de a Bárány legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak királya; és a kik vele vannak, hivatottak, választottak és hívek."

A ki a keresztények ellen harczol, a Bárány ellen harczol (Jel. 5,6. Apost.cs. 9,4.5.). De a Bárány győzött övéivel. Legyőzte őket szája kardjával. Ezen vad népek befogadták az igét, és ragadozó farkasokból szelíd bárányok lettek. Orosius beszéli az ötödik század első felében, hogy Jézus Krisztus szentegyházai tele voltak hunokkal, svévekkel, vendekkel, burgundiakkal, és sok más egyébféle néppel a romaiak gyalázatára, kik a keresztények között megmaradtak tévelyeikben.

15 "És mondá tovább: A vizek, melyeket láttál, a hol a parázna asszony ül, népek és nemzetek és nyelvek."

A vizek, melyeket láttál (1. v.), hogy azok felett ül, azt mutatják, hogy még sok nép ért vele egyet. E közbevetés annak jelentéseűl van itt, hogy még a pogányság eleste után lehetnek a kereszténységnek üldözői.

16 "És a tíz szarv, melyeket láttál a vadállaton, azok meggyűlölik a paráznát, és egyedűl hagyják őt és mezitelenűl, és megeszik húsát, és őt tűzzel égetik meg;"

És ama királyok Romát megrohanják, elpusztítják, azzal iszonyúan bánnak, egészen földúlják és fölégetik. Roma Kr. u. a 410. évb. Alariktól, a gótok királyától, 455-ben Genzeriktől, a vandalok királyától, 465-ben Odoakertől, 472-ben Ricimertől, és 547-ben Totilátó bevétetett és pusztíttatott, tehát 137 esztendő alatt ötször, úgy, hogy egykori fényét elvesztette, s lassankint mintegy pusztává lett (lásd Jel. 18,2.). Az időben, mikor a barbár népek a várost megrohanták, jelentékeny számmal voltak ugyan abban keresztények, de e mellett mégis mindig fentartotta magát a pogányság, és csak az ötödik és hatodik század között romboltattak le végre mind a pogány templomok; a városnak is meg kellett szenvednie régi bűneiért.

17 mert Isten adta nekik szivökbe, hogy azt cselekedjék, mi előtte kellemes, hogy országukat a vadállatnak adják, míg beteljesednek az Isten igéi.

mert Isten akaratja volt az, világkormányának tervében rejlett az, hogy ama népek egy ideig a pogányságot hatalmokkal gyámolítsák, míg Isten végzései Roma fenyitésére nézve beteljesedtek, akkor őket büntető igazsága eszközeiűl használta.

18 "És az asszony, a kit láttál, ama nagy város, melynek uralma van a föld királyain."

Megjegyzendő az időpont, melyben Roma ezen jövendölésben felfogatik, ez az, melyben Licínius országlott (10. v.), és Roma még sok nép fölött uralkodott.

Jel 17,1 - Jel 17,6

Ez a fejezet a Jelenések könyvének kulcsa: szent János a keresztényüldöző pogány Rómában látja az antikrisztus megtestesülését. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a római birodalom egyúttal előképe minden istenellenes hatalomnak. A nagy parázna asszony: Róma. A nagy vizek a római birodalom népei (Jel. 17,15.). Paráználkodtak, vagyis átvették Róma bálványimádását és erkölcstelenségét. A skarlátvörös vadállat a Jel. 13,1-8.-ban leírt első vadállat, az antikrisztusnak anyagi és politikai hatalma. A káromlás nevei a császárokat istenítő nevek. A hét fejet és a tíz szarvat az angyal a Jel. 17,9-14 versekben magyarázza meg. A Jel. 17,6. vers célzás a keresztényüldözésekre. Az angyal Rómát mint nagy kéjnőt mutatja be. Amint Róma, illetve Babilon szemben áll a mennyei Jeruzsálemmel, úgy ez a kéjnő is szemben áll a csillagkoronás nővel. Róma istentelenségével, bálványimádásával, császárkultuszával vétkezik, a Szentírás nyelvén: erkölcstelenkedik. Ez az asszony a meghódított népekre, a nagy vizekre alapítja hatalmát. Az angyal pusztába viszi Jánost Izajás a "tenger pusztaságának" nevezi Babilont (21,1), innét vehette János a kifejezést, amely az istentelenség sivárságát jelenti. Az asszony skarlátvörös vadállaton ül ez egyrészt a pompát, fényt jelképezi, amellyel magát körülveszi, másrészt azt a vért jelzi, amellyel kormányozza a meghódított népeket, és amelyet a keresztények hitükért kiontottak. Homlokára volt írva a neve: a nyilvános nők a homlokukon viselt szalagra írták nevüket vagy házuk ajtaján volt kiírva a nevük. A titok azt akarja jelezni, hogy nem a valódi Babilonról van szó, amely ekkor már romokban hevert. Az asszony megrészegedett a vértől a keresztények kiontott vére további üldözésekre adott indítást.

Jel 17,7 - Jel 17,18

Az antikrisztussal azonosított római birodalom volt: teljes hatalmában Augusztus császár idején, de nincs többé: Néróval kiveszett Augusztus családja és a Néró halála után bekövetkezett zavarokban már-már úgy látszott, hogy a birodalom is tönkremegy. Fölszáll a mélységből: ismét megerősödik és a keresztényüldözés újra megkezdődik. A hét hegy: Róma hét halma. A hét király: hét császárt jelent. Az öt: Néró, Galba vagy Otho, Otho vagy Vitelliusz, Veszpaziánusz és Titusz. A hatodik uralkodó szent János kortársa, Domiciánusz, a hetedik vlószínűleg Nerva. A tíz király: Rómának alávetett barbár királuok, akik később fel fognak lázadni Róma ellen (Jel. 17,16. vers) és így végrehajtó eszközei lesznek Isten büntetésének. Egy órára: rövid időre. Az angyal megmagyarázza a látomást. Egy jelkép több dologra is vonatkozhat, viszont egy dolgot több jelkép is magyarázhat. A vadállat, amelyen az asszony ül, az Antikrisztus. Amint Krisztus meghalt és feltámadt, ezt próbálja utánozni az Antikrisztus is. - A keresztényüldöző római birodalom a kereszténység előtt is létezett, ezért volt. Augusztus családja Néró halálával kihalt, tehát nincs, és az emberek tényleg azt gondolták, hogy a birodalom is megszűnik, de új életre kelt. Itt a sátán Krisztus második eljövetelét próbálja utánozni: volt, nincs: felbukkan a mélységből. A vadállat hét feje Róma hét halma, valamint hét császár. Ezt a hét császárt különbözőképpen magyarázzák. Az egyik ilyen magyarázat: Augusztus az első, utána Tibe-riusz, Kaligula, Klaudiusz, Néró ezekre mondja: öt már a múlté. Veszpaziánusz a hatodik: most uralkodik. Titusz a hetedik: még nem jött el, és csak rövid ideig uralkodott. Domiciánusz a nyolcadik, akiben a néphit az új életre kelt Nérót látta. Ebben a sorozatban nemszámít három uralkodó (Galba, Otho, Viteliusz), akik Néró halála után próbáltak uralomra jutni. Lehetséges azonban az is, hogy János a világ végén uralkodó hét királyt látja, a nyolcadik maga az Antikrisztus lenne. A tíz szarv a Rómát segítő királyok, akik a keresztényeket üldözik, de végül Róma ellen fordulnak. A tízes szám különben is kerek szám. - A kéjnő elpusztult, de maga a vadállat továbbra is megmarad, ami arra mutat, hogy nem csupán Róma megszemélyesítője, hanem minden Isten-ellenes hatalomé is a történelem folyamán.

Jel 18,1 - Jel 18,3

A fejezet drámai erővel állítja elénk Isten és Egyháza főellenségének, a pogány római birodalomnak bukását és büntetését. Az angyal prófétai múltban úgy hirdeti Róma bukását, mint már megtörtént dolgot. Az angyal bejelenti Róma bukását és pusztulását bálványimádása miatt. A jövőben történő dolgokról János mint megtörténtekről ír.

Jel 18,4 - Jel 18,8

Az Úr Jézus inti a római keresztényeket, hogy ne vállaljanak közösséget Róma bűneivel (Jel. 18,4-5.), és megparancsolja az angyaloknak, hogy hajtsák végre az ítéletet (Jel. 18,6-8.). Az angyal felszólítja a keresztényeket, hogy hagyják el a várost, ne pusztuljanak el vele. De jelenti ez a felszólítás azt is, hogya pogányokkal semmiféle közösséget nem szabad a keresztényeknek tartaniuk.

Jel 18,9 - Jel 18,10

A szövetséges fejedelmek gyászolják Rómát, de nem sietnek segítségére. Egy óra alatt: hirtelen. A szövetséges királyok meggyászolják Rómát, de távolról, nehogy vele együtt elpusztuljanak.

Jel 18,11 - Jel 18,20

A kereskedők és hajósok, akik a Rómával folytatott kereskedéssel nagy vagyont gyűjtöttek maguknak, szintén siratják a város bukását. A kereskedők siratják Róma bukását, mert üzleteik megszűnnek. Ezzel a sírással szemben áll a keresztények öröme: Örvendjetek...

Jel 18,21 - Jel 18,24

A keresztényüldöző Róma végleges bukását egy angyal jelképesen a tengerbe vetett nagy kővel pecsételi meg (Jer. 51,61-64.). Az ítélet megváltoztathatatlanságát jelenti a kőnek tengerbe dobása. A pogány Róma eltűnik, mint a tengerbe dobott kő.

Jelenések könyve XVII. fejezet

Jel. 17,1–6. A fenevadon ülő parázna nő.

A harag hét kelyhének kitöltésével megbízott egyik angyal közvetítésével János új látomásnak lesz részesévé. Az 1–6. versekben megmutatja az angyal a látnoknak a „nagy Babilont” (5. v.), amelyen nemsokára végrehajtják az ítéletet. A nagy Babilon első jelzője: „a nagy parázna, aki a nagy vízen ül” (1. v.). Ószövetségi kifejezési mód egy-egy gonosz és bálványimádó város „parázna” névvel való illetése (Ézs 1:21; 23:16k.; Náh 3:4; Hós 4:12; 5:3; Ez 16:15kk.; 23:1kk.). A régi Babilon a szó szoros értelmében sok vízen „ült”, az Eufratesből vezető öntöző csatornák felett épült (vö. Jer 51:13). Róma nem feküdt a tenger mellett, nem is volt az Eufrateshez hasonlítható folyója. De amint a 15. versből látjuk, „aki a nagy vízen ül” kifejezés nem földrajzilag, hanem allegorikusan értelmezendő. Róma vallási értelemben vett paráznasága az egész világra kiterjedt a császárkultusz bálványimádó és antikrisztusi jellege révén (vö. 14:8). „Paráznaságnak bora”, amit minden leigázott és vele szövetséges népnek kínál az „isteni császár”, halandó ember imádata az élő Isten helyett. Megrészegíti a népeket a császárkultusszal, mert annak illúzióját kelti bennük, hogy a császárok valóságos segítséget tudnak nekik adni életük és sorsuk végső kérdéseinek megoldására.

Az angyal Jánost a „pusztába” viszi „lélekben”. A puszta itt nem ugyanazt jelenti, mint a 12:6-ban, a napba öltözött asszony esetében. Az egyháznak a „puszta” menedéket jelent. A parázna Babilonnak a pusztulás jele, ui. Ézs 21:1 szerint Babilonra a puszta felől jött az ítélet. A pusztában megjelenik a napba öltözött asszonynak, az egyháznak ellentétes alakja, egy vörös fenevadon ülő asszony. A fenevad a 13. részből ismert jelenség, amelyiknek hét feje és tíz szarva van (vö. 13:1). A vörös szín (vö. 12:3) az alvilági gonosz démonok jelképes színe a babiloni mitológiában. Az ókori keletről ránk maradt ábrázolások szerint az istennek gyakran valamely állaton, rend szerint vadállaton állva, vagy lovagolva jelennek meg. Amint a későbbiekben látni fogjuk, ez a jelenség Róma jelképes megtestesítőjére, Róma istennőjére utal. Az istenkáromlás nevei a fenevadon ugyanazok, mint amelyekkel a 13:1-ben találkozunk, a császár isteni méltóságjelzői, szent, felséges, isteni, isten, úr. A fenevadon ülő asszony föl volt ékesítve gazdagon és ékszerekkel megrakva. A bíbor és a skarlát a római császár és a római lovagok színe. Kezében az arany pohár, amely tele „utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival”. A pohár tartalma ugyanaz, mint a második versben jelzett bor, a császárkultusz szédítő bora; amelytől megrészegedtek a népek. Az asszony homlokán ott állott a neve, amely felfedte lényének titkát. Ez a mozzanat, újra a jelenség Rómával való kapcsolatára utal, ugyanis a római parázna nők homlokszalagukon viselték nevüket. A fenevadon ülő nő neve: „a nagy Babilon, anyja a föld paráznáinak és utálatosságainak (szörnyetegeinek)”. Ez az elnevezés maró gúnnyal Róma anyaistennője nevének visszájára fordítása, és egyben ítélete. Valójában, ez az istenként tisztelt Róma és császára nem más, mint a bálványozás forrása, az élő Isten ellensége, az antikrisztusi szellem megtestesítője és szörnyetegként Isten népének a pusztítója. Különösen figyelnünk kell a fenevadon ülő nő nevében a bdelygma kifejezésre. A szó Dániel-könyvéből ered (9:27; 11:13; 12:11). Innen vette át a Makkabeusok 1. könyve (1:54), majd Jézus (Mt 24:15; Mk 13:14). A bdelygma eredetileg Jeruzsálemet és Isten népét pusztító, a Jahve-vallást-üldöző, a templomot megszentségtelenítő szörnyetegre, IV. Antiochos Epiphanes, szeleukida uralkodóra vonatkozik. Később az antikrisztus apokaliptikus elnevezése. A fenevadon ülő nő szörnyeteg volta kitűnik a következő megállapításból: „és láttam, hogy az asszony részeg a szentek és vértanúk vérétől” (vö. 18:20.24). Ezért jön rá az ítélet (vö. 6:10; 19:2).

Jel. 17,7–18. A fenevad paruziája.

Amikor a látnok az előző jelenség láttán megdöbben és csodálkozik, az angyal megmagyarázza neki a látomás értelmét. Különös, hogy az angyal magyarázatában a hangsúly nem a fenevadon ülő nő alakjára esik, hanem a fenevadra. Az angyal először azt magyarázza meg, hogy mi a fenevad (8. v.), aztán a hét fő (9–11), majd a tíz szarv (12–14) magyarázata következik. Csak a végén lesz újra szó az asszony sorsáról (15–18. v.). A fenevadról egy különös meghatározást olvasunk a 8. versben: „…volt és nincs, és fel fog jönni az alvilágból, és pusztulásra megy”. Nyilvánvalóan itt a fenevad antikrisztusi játékáról, paruziájáról, visszajöveteléről van szó. Mint ahogy egykor utánozta Jézus Krisztus halálát és feltámadását (vö. 13:3), most utánozza Jézus Krisztus visszajövetelét (vö. 19:11). A fenevad egyszer megjelent (13. r.), majd hatalmát átadta a hamisprófétának és eltűnt, most pedig újra megjelent. Ezzel csodálatot kelt mindazokban, akik nincsenek beírva az élet könyvébe. A nous és a sophia említése újra arra utal, hogy itt olyan isteni titokról van szó, amelyet csak az Isten Lelkétől megvilágosított, pneumatikus ember érthet és fejthet meg. Ezután következik a hét fej magyarázata: „A hét fej a hét hegy, amelyeken az asszony ül”. Ez a magyarázat ismét Rómára vonatkoztatja a jelenést, ugyanis közismert és az ókori írók és történetírók által sokat idézett fordulat, amelyik Rómát hét hegyen épült városként említi. A hét fej azonban hét királyt is jelent. Itt látszik, hogy az apokaliptika logikája más, mint a kauzális következtetéssel dolgozó görög filozófiáé. Az apokaliptika mitologikusan és prelogikusan gondolkodik, amely szerint egyszerre lehetséges, hogy Róma a fenevadon ülő asszony, a nagy vízen ülő parázna és a hét fejen ülő asszony legyen. E gondolkodás szerint lehetséges, hogy a fenevad hét feje hét hegyet és egyben hét királyt is jelentsen. A király szó itt a császárra vonatkozik, ugyanis keleten a római császárokat basileus-nak nevezték.

A vadállat, amely ismét a Nero redivivus jeleit viseli, az emberiség osztatlan csodálatát és imádatát vívja ki magának és ellenállhatatlanul tör előre. A hét fő hét császárt jelent. Ha a császárok sorát elölről kezdjük, akkor a következő sorrend alakul ki: Augustus, Tiberius, Caligula, Claudius és Néró. A 68-as év interregnumának császárai, Galba, Otlio és Vitellius nem jöhetnek számba. A hatodik császár Vespasianus (69–79) lenne. Ő a hatodik, akinek uralkodása alatt legendák támadtak Néró visszatéréséről. Egy másik magyarázati mód szerint a Jel szerzője csak az egyház kezdetétől számítja a császárokat: Caligula, Claudius, Néró, Vespasianus, Titus, Domitianus a hatodik, aki után jön még egy, aki kevés ideig uralkodik, majd a fenevad következik, amely a hét császár közül való, és ő lesz a nyolcadik. Nyilvánvaló, hogy itt csak Nero redivivus-ról, a visszatérő Néróról lehet szó, ui. csak róla maradtak fenn olyan váradalmak, amelyek szerint a párthusok seregei élén visszatér és elpusztítja Rómát. Ami azonban a legvalószínűbb, az, hogy a Jel szerzője nem fordított elég gondot arra, hogy pontosan leírja a római császárok uralkodásának rendjét. Előtte egy ismert apokaliptikus séma állt, amely szerint a jelenlegi világkorszak hét periódusra oszlik, minden periódus egy-egy nagy uralkodó égisze alatt áll. A látnok figyelme kizárólag a nyolcadik uralkodóra összpontosul, amely a hét közül való, tehát egy a régiek közül visszatérő császár. Ez Krisztus paruziáját utánozza, és ezzel kimutatja antikrisztusi lényét. A nyolcas szám magyarázatához ld. a 13:18 exegézisét. Az angyal, az angelus interpres azonban megjegyzi, hogy bármilyen hatalmas is a fenevad, pusztulásra megy, közel a vég.

Ezután következik a tíz szarv magyarázata. Dán 7:24 ez tíz királyt jelent, amelyek a fenevaddal szövetkeztek. Mivel Nérót a párthus seregek élén várták vissza, az exegeták többsége a párthus birodalom helytartóira, a satrapákra gondol. Mivel a 16:12.14. szerint a „keleti királyok” részéről fenyegeti veszély Rómát, ez az azonosítás valószínű.

A 14. vers megjegyzi, hogy ezek a Bárány ellen fognak harcolni, de a Bárány legyőzi őket, mert „uraknak Ura és királyok Királya”. Ezt a címet viselték az ókor nagy királyai, de különösképpen a perzsa uralkodók. A cím azonban egyedül Krisztust illeti meg (vö. 19:16). A fenevad és a Bárány harcáról most csak jövendölésszerűen történik említés. Majd a 19. részben válik valóra. Az angyal folytatja az eredeti látomás magyarázatát. A „vizek”, amelyeken a nagy parázna ül (vö. 17:1) a népeket jelentik, amelyeken Róma uralkodik. Látjuk, hogy a vizek itt új szimbolikus jelentésben fordulnak elő (vö. 4:6; 15:2). A fenevad és a tíz király, mielőtt a Bárány ellen támadnának, Babilont, azaz Rómát, a nagy paráznát megsemmisítik. Itt újra felbukkan a keleti seregek élén visszatérő, és Rómát elpusztító Néró-motivum. A pusztítás ilyen jellegű szimbolizálását ld. Ez 23:25–29-ben. A fenevad és szövetségesei akarva-akaratlanul Isten ítéletét hajtják végre. Isten beépíti terveibe a gonosz munkáját is, főképpen ítéletei végrehajtásában. Így marad Isten úr a fenevad sátáni és antikrisztusi erői felett is, amelyek a parázna Babilont megsemmisítik. A gonosz meghasonlott önmagával és közel van a pusztulása (vö. Mt 12:25kk.).

Babilon szajhája

Az antikatolikusok egy szép, keresztényi állítása az, miszerint a Katolikus Egyház, avagy a Vatikán a Jelenések könyve 17-18. fejezeteiben szereplő babiloni parázna szajha. Nézzük sorjában mire szokták ezt alapozni:

A hét hegy

A Jel 17,9 szerint a kéjnő hét hegyen ül, ami a katolikus ellenes barátaink szerint a Vatikánt jelenti, hiszen az ősi Róma 7 dombra épült.

Először is az itt szereplő görög szó, a „horosz” nem dombot jelent, hanem hegyet. Miként azt az összes magyar fordítás így is adja vissza (természetesen nemzetközi fordításokban is így van - kivétel egy-két amúgy is katolikusellenes fordítás). A domb szó a „bounosz”. A hegy a Bibliában közismert szimbolikus kifejezése a királyságoknak (vö. Zsolt 68,15; Dán 2,35; Ám 4,1, 6,1; Abd 8–21). Hogy itt is erről van szó, azt János apostol egyértelműen tisztázza, hiszen hozzá teszi: „De jelenti a hét királyt is.”. Tehát a hét hegy hét királyságot vagy országot jelent, de mivel a hetes szám a teljességet, a hiánytalanságot jelenti, így végső soron a hét királyság a Föld összes királyságát jelöli.

Másodszor a Vatikán nem épült 7 dombra, hanem csak egyre: a Vatikán dombra. De ez nem is tartozik a római 7 domb közé, amelyre az ősi Róma épült. Azok a Tiberis folyó keleti partján vannak, a Vatikán domb pedig a nyugati parton.

Babilon, a nagy város

A Jelenések könyve szerint Babilon azonos „a nagy város”-sal (vö. Jel 16,19; 17,18; 18,10.16.18.19.21). Az antikatolikusok ezt Vatikán városára értik.

Azonban a Jelenések könyve világossá teszi, hogy melyik is az „a nagy város”, ugyanis a Jel 11,8-ban ez áll: „A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették.” Tehát a város nem Róma, se nem a Vatikán, hanem Jeruzsálem, hiszen Jézust ott feszítették meg.

Természetesen ezen az aposztata Jeruzsálemet kell érteni.

Bíborba és skarlátba öltözve

A Vatikánra való belemagyarázás következő állítása szerint a Jel 17,4-ben a bíbor és a skarlát szín a katolikus papság színe.

Itt először is az írásmagyarázat egyik súlyos hibájával találkozhatunk. Ugyanis míg a közvetlen szövegkörnyezetben szimbolikusan értelmezik ők is a szöveget, azaz pl. Babilont szimbolikusan Rómára vagy a Vatikánra értik, a paráználkodást, amit az asszony a királyokkal folytat szintén egyértelműen szimbolikus kifejezés, addig itt a két színt szó szerint veszik. Pedig egy bibliaolvasónak nyilvánvaló, hogy a bíbor szín a királyi méltóságra és hatalomra (vö. pl. Én 7,6; Dán 5,29; Mt 27,28), a skarlát szín pedig a kiontott vérre (Iz 63,2k; Náh 2,4; Jel 6,4), itt a keresztény vértanúk vérére, illetve a bűnre utal (Iz 1,18), de ugyanezt a szöveg is megerősíti (vö. 6. vers).

Aztán az is téves állítás, hogy a katolikus papság színe a bíbor és a skarlát lenne, ugyanis az a fehér. Az összes pap, püspök, bíboros és még a pápa alapruhája is a fehér alba. Ezenkívül számos más színű ünnepi ruhájuk van: pl. lila, zöld, fekete, arany, de a fehér ruha mindig rajtuk van.

Ha megfigyeljük a Jelenések könyvét, akkor észrevesszük, hogy a babiloni kéjnő bíbor és skarlátszínű ruhája kontrasztban áll az új Jeruzsálem, azaz Krisztus mennyasszonyának fehér ruhájával (vö. Jel 19,8). Ebből három dolog következhet:

1. ha a ruhák színét szó szerint vesszük, akkor az új Jeruzsálem fehér ruháját a katolikus papság fehér ruhájával lehet azonosítani.

2. mivel a Menyasszony ruhájának színéhez egy szimbolikus magyarázat van hozzáfűzve („A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.” 19,8), ebből kifolyólag a kéjnő ruhájának is szimbolikus jelentést kell adni.

3. a Menyasszonynak az a meghatározása, miszerint ő az Új Jeruzsálem, arra enged következtetni, hogy a kéjnő pedig a régi (aposztata) Jeruzsálem (Ilyen kontrasztokat nagyon gyakran használnak a Szentírásban, pl. Gal 4,25-26).

Ezenkívül a papok azért hordanak bíborlila és skarlátvörös ruhákat, hogy ezzel a bűnbánatot, illetve Krisztus vérét szimbolizálják.

Arról nem is beszélve, hogy a bíbor az igaz vallás liturgikus színe (vö. Lev 14,4.6.49-52; Szám 19,6), illetve azt, hogy a papok ruhája bíbor és skarlát színű legyen, maga az Isten parancsolta meg (Kiv 28,4–8.15.33; 39,1–8.24.29)!

A jelenések könyvét a biblia szerint János "átélte". Tulajdonképpen ugyan az történt az őskeresztényekkel mint a zsidókkal-elvesztették a lényeget meglehet nézni (ha valakit érdekel) hogy hova jutott a keresztény hit. Ezt látta előre János , egyetérteni nem sokan fognak velem de nyilvánvaló hogy a tradicionális egyházakhoz (most katolikusnak nevezi magát) "ebből jött aztán létre a többi egyház" ha például megnézzük hogy a reformáció mi ellen harcolt ,Luther mit fogalmazott meg amikor bírálta Rómát-és mi történt Luther halála után; tudniillik mindent elfelejtettek .Mára a különbség a két egyház között annyi hogy az egyiknek kereszt a másiknak meg buzogány van a tetején (na jó legalább a református templomban nincs egy komplett temető berendezve amit a híveknek még tisztelni is kell) Az Ószövetség megírja pontosan hol csúszott el a zsidóság ugyanott ahol Ádám és ahol a modern kereszténység is , nem követik Isten beszédét kiforgatják átértelmezik . Jézus azt mondta hogy ez egy kard és egy vessző s egy ióta nem veszik el belőle. Amikor a pusztában harcolt a Sátánnal akkor Ő sem kezdte el magyarázni az Igét csak használta-csak ezért győzhette le "e világ istenét". Szerintetek így használják a mai egyházak Isten beszédét vagy mint a hogy Ádám tette (És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.Mózes I. könyve 2. rész 16-17) ezzel szemben Éva mit válaszolt a Sátánnak amikor az megpróbálta (A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.) márpedig ez féligazság ilyent nem mondott az Úr hiszen az Ige védte Őket, minket az egyházakat, mindenkit ,de csak ha pontossan (Tudod iota vessző) nem változik. Miben tért el Éva az Igétől? Ádám amikor tanította Évát biztosra akart menni és kiegészítette az Igét ( ne is illesd ) paranccsal ezzel viszont meggyengítette (és ezt tették a zsidok és ezt tették a tradicionális egyházak) ez a bukásunk oka.

ezért akinek van füle hallja -mondja Jézus.

sziasztok