Jézus a kereszthalálával engesztelte ki az Atyját? Ezek szerint nagypéntek előtt nagyon haragudott az Isten, de a keresztre feszítés után pedig már megenyhült? Jézus hol mond ilyet, hol van ilyen a Bibliában leírva?

Itt nem erről van szó.

Ádám lázadása az utódokra is a tökéletlenséget és a halált hagyta.Ám nagy szeretetében megoldást keresett, hogy jogilag, hogyan lehetne ezt az emberiség javára megállítani.

Hagyhatta volna így is, hogy ez egy körforgás marad, vagy is megszületünk, megöregszünk, és megbetegszünk és meghalunk.

De nem ez volt a terve az emberrel kapcsolatban.

az embert örök élet kilátásával teremtette a földre.

a Tökéletes Ádám hibájának kiküszöbölésére, egy ugyan olyan embernek kellett megszületnie, de bűn nélkül meghalnia.

így Ádám helyébe Jézus lép az utódok számára.

akik hisznek ebben az elrendezésben, és igyekszenek is Isten erkölcsi alapelvei szerint így is élni, azoknak van reménységük a jövőt illetően, örökké élni a földön.

Ha még is meghalnának addig a feltámadás reménységével "alszanak" el vagy is halnak meg.

Ebben a történetben nem az Atya kiengesztelésén van a hangsúly. Ez már csak egy későbbi elképzelés, eleinte egyáltalán nem gondolták azt, hogy az Atya haragudna és ki kell engesztelni.

A keresztáldozat lényege az, hogy a bűnbeeséstől megromlott "beteg" emberi természetet Jézus helyre állította, "meggyógyította". (A korai szerzők a betegség-gyógyulás metaforájátt használják inkább, nem az áldozat-engesztelődés metaforát.)

Ez a "gyógyulás" nem csak önmagában a kereszthalál által történt, hanem a halál - pokolra szállás - feltámadás - mennybe menetel folyamata által, amiben a Nagypéntek csak egyetlen epizód a teljes sorozatból.

Nagyon kificamodott magyarázat az, hogy az Atyát ki kellet engesztelni az emberek bűnei miatt, méghozzá a saját egyszülött fia iszonyatos halálával.

Isten nem egy valaki, nem egy személy aki az emberekre haragszik. Jézus nem mondott ilyet, ez csak némely vakbuzgó emberek szertelen okoskodása.

Jézus, aki az emberek, a népek (ön-)tudaténak javítását, felemelését látta feladatának, nem az emberek bűnei miatt halt meg. Ő azért vállalta a gyötrelmes kereszthalált, hogy feltámadásával alátámassza azt amit tanított, azt, hogy az ember sokkal többet elérhet, minthogy a legjobb esetben hosszú boldog életet éljen és végül a hanyatlásnak, a halálnad, a pusztulásnak adja át magát.

Az Ószövetség szinte másról sem szól, mint hogy Isten haragszik az emberekre, mert bűnt követtek el, de aztán nagy kegyesen megkönyörül rajtuk.

Rengeteg ilyen kör van az Ószövetségben. A zsidók letérnek Isten útjairól - Isten valamilyen csapást sújt rájuk - a zsidók jó útra térnek és Isten visszavonja a csapást.

Évszázadokon keresztül ez a "jóban vagyunk - rosszban vagyunk" kettősség jellemezte a zsidó gondolkodást. Pl. azt gondolták, hogy ha valaki nyomorék, az azért van, mert Isten haragszik rá a bűnei miatt. De nem csak az egyéni, hanem a nép szintjén is így gondolkodtak: a babiloni fogságot vagy a római megszállást is Isten büntetésének tekintették.

Az ószövetségi jövendölések közül sok arról szólt, hogy jön majd "Isten szenvedő szolgája", aki megszabadítja népét a büntetéstől, és soha többé nem lesznek haragban Istennel. Ő volt a várt Messiás. Jézust azért nem fogadták el a zsidók közül sokan Messiásnak, mert a római megszállást Isten büntetésének tekintették, és a Messiástól ennek a büntetésnek az eltörlését várták.

Jézus tanításában világossá tette, hogy ő a Messiás, de a büntetés eltörlésének ígérete nem csak a zsidó népre vonatkozik, hanem minden emberre. A szenvedés Jézus után nem büntetés, hanem lehetőség, mert minden szenvedő emberrel Jézus, azaz maga Isten is szenved, és ez a szenvedés már nem a teljes megsemmisüléshez, hanem épp ellenkezőleg: a feltámadáshoz, az örök élethez vezet.

#8.

Igazad van! Pontosan ezt állítottam én is.

Ezért nem értették a zsidók, mert ők a büntetés (szenvedés) megszüntetését várták. Jézus nem megszüntette a szenvedést, hanem értelmet adott neki.

Hitünk szerint a megváltás éppen az, hogy a szenvedéssel Isten nem lesújt minket a porba, hanem felemel magához a keresztre, majd a feltámadásra.

Innentől kezdve a szenvedés nem büntetés, hanem lehetőség az Istennel való egyesülésre. Ahogy mondod: Jézus nem eltörölte a büntetést, hanem társunk lett benne.

Nem a kereszthalál a lényeges, az csak ahhoz kellett, hogy meghaljon és utána feltámadhasson.

Az Engesztelő Áldozat a Gecsemáné kertjében történt, amikor magára vette a világ bűneit és lelkileg átérezte azok súlyát. Emiatt úgy szenvedett akkor mint senki előtte vagy utána, amit az is mutat, hogy vért izzadt.

Ez a borzalmas lelki szenvedés a lényeg, mert ezáltal Krisztusban az Isten teljesen átérezhette a teremtett világ fájdalmát és megértő lehetett iránta.

Maga az azt követő fizikai szenvedés, megkorbácsolás, megalázás, töviskorona és maga a kereszthalál szörnyű lehetett, de ilyen fizikai szenvedéseket (sőt még nagyobbakat is) sokan mások átéltek akkoriban. Volt akit elevenen megnyúztak, volt akit kerékbe törtek, volt akit elevenen égettek meg, volt akit szándékosan hetekig-hónapokig kínoztak mire meghalt volna.

Istent mindig igyekezett az ember kiengesztelni a vele kötött szövetség folyamatos megsértése miatt, a kiengesztelés lényegében a szövetség megerősítését, újrakötését, a bűnöktől való megtisztulást jelentette. Az engesztelés napján a templomban fontos áldozatokat végeztek az ároni papság tagjai a főpap vezetésével. Ezek az áldozatok, hasonlóan ahhoz amikor Ábrahám feltette az oltárra Izsákot, Jézus nagy és végtelen Engesztelő Áldozata felé tekintettek.

Az engesztelő áldozat óta pedig a mise vagy úrvacsora során visszafelé tekintünk, vagyis Krisztus testére és vérére emlékezünk, amely érettünk adatott.