Van olyan aki kertes házból panelba költözött és nem bánta meg?

Én. Kertesben nőttem fel, de felnőttként panelba költöztünk a férjemmel, a gyerekeink is ide születtek.

Egy pillanatig se bánom. Mindig egyenletes meleg van, normálisan folyik a meleg víz (ezekkel nálunk mindig gond volt gyerekkoromban). Nem hiányzik a kertészkedés. Levegőzésnek ott volt a játszótér, amit sokkal jobban élveztek, mint a kertet, és ott mindig volt társaság, a fiamnak 2 évesen komplett baráti köre volt, és én is a játszótéren ismerkedtem meg olyan anyukákkal, akikkel a mai napig jóban vagyok, pedig ennek már tíz éve.

Nincs büdös a környéken a fatüzeléstől, nem ugatnak éjjel a kutyák, nincs tyúkszarszag, nem kakálja össze a szomszéd macska minden éjjel a kertemet. Minden közel van, a gyerekek 7 éves koruktól egyedül járnak suliba, mert konkrétan három lépés. Az én gyerekeim a nyári szünetben sem unatkoznak egy percet sem, mert minden osztálytárs közel lakik, bármikor le lehet menni valakivel focizni vagy lófrálni. A lakás nem túl nagy, mégis nagyon jó az elosztása, van benne nappali, étkező, háló, külön szoba a két gyereknek, és az egész így is csak 74 nm, úgyhogy takarítani sem egy nagy dolog.

A legjobb döntés volt.

Vannak beteg feltekenyek. A nő kétlem hogy csalná. A pasi a nemnormalis.

En amugy szuloi kerteshazbol mentem panelba. Az a megannyi pletyka rosszindulat mások q.rvázása ami itt megy életemben nem hallottam még. Eddig nem is tudtam hogy ilyenek az emberek.

21 éves koromban költöztem kertes házból (ahol felnőttem) egy panellakásba. Én mindig is gyűlöltem a kertészkedést és az állandó javításokat a családi házon. Valakinek ez az álma, de nekem nem.

Számomra a panellakás megváltás. Nem kell a kazánnal bajlódnom (van távhő), nem kell a ház előtti járdáról elhánynom a havat (van gondnok), nem kell mesterek után rohangálnom (a lakóközösség megszavazta a társasház szigetelését és tavaly megcsinálták).

Lehet ezért lustának tartani.

Én már gyerekkoromban is azt mondogattam, hogy ha egyszer felnövök, biztos, hogy városba költözök. 23 évig éltem falun, az alatt két költözés volt, így összesen három különböző faluban éltem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy végül panelba költöztem, csak az előnyét érzem.

Egyrészt sokkal olcsóbb, mert amit itt kifizetek rezsire, abból falun a gázdíj nem jön ki. Villanyra fizetek havonta pár ezret, anyámék 13 km-re a várostól havi háromszor annyit, miközben alig fogyasztanak többet. Itt nincs olyan, hogy tönkremegy a gázkazán, és egész télre fűtés nélkül maradunk, mert nincs pénz újat venni. Itt a kkt-ből megcsinálják, legkésőbb másnap reggel elkészül, és nekem semmit sem kell tennem, a társasházkezelő intézi. Nem ázik be a tető, nem omlik a vakolat, nem kell füvet nyírni, havat lapátolni, és még sorolhatnám.

Minden közel van, az óvoda itt van a ház mellett, gyereknek az iskola biciklivel 8 perc, a munkahelyem 5 perc, feleségem munkahelye 6 perc. Fogorvos 12 perc, háziorvos 3 perc, Interspar 15 perc... sorolhatnám.

Nagyon ritkán kell kocsi, gyalog vagy biciklivel szinte mindent el lehet intézni. Fagyizó, cukrászda, mozi, játszótér, galéria, művház, könyvtár, stb... minden elérhető távolgásban.

A városban tavasztől-őszig hatalmas élet van, főleg péntek esténként, fiatalok gyülekeznek, mennek bulizni, családosok sétálgatnak... mi is le szoktunk menni a főtérre, sokszor lent vagyunk este 10-ig vagy fél 11-ig, andalgunk, fagyizunk, kiülünk egy kávézó teraszára meginni valamit, a gyerek játszik a szökőkútnál, kergeti a galambokat...

Én sajnálom, hogy el kellett költöznünk... Azt is hallom, hogy a felső szomszéd melyik oldalára fordul és mekkorákat fingik a papírvékony falak miatt... Aztán a lépkedés, bam bam bam.... Agyamig hatol.

A kutyaugatás, flexelés és fűnyírás hangja sosem zavart, de ezek belső hangok kikészítenek.

Jelen.

Egy falusi kádárkockából költöztem budapesti panelba, és sosem néztem vissza. El voltam hűlve attól, hogy nem jégverem lakásba érek haza, hogy nem kell este hétkor sötétben gyújtóst hasogatni, hogy sosem fogy ki a melegvíz, nem kell füvet nyírni, a szomszéd nem indít el egy munkagépet hajnal hatkor indokolatlanul (bár, fúrófetisiszták vannak), sőt, a szomszédok egyáltalán nem foglalkoznak a magánéletemmel, nem pletykálkodnak a hátam mögött, nagy ívben szrnak le, a maguk dolgával foglalkoznak. Ha valami elromlik (kapu, fűtés, ilyenek), szólok a gondnoknak, és jön, nem én állok neki két házipálinka után krvaanyázva szerelni. Minden sétatávra van, nem kell 20 km-t utazni azért, hogy vegyek egy új felmosónyelet. Senki nem éget műanyagot a környéken.

Én meg voltam döbbenve attól, hogy mennyi szabadidőm lett, hogy eddig mennyit pazaroltam az életemből ilyen ökörségekre, hogy fahasogatás, levélgereblyézés meg fűnyírás. Ha természetre vágyom, akkor kirándulok a környéken, vagy csak futok egyet a parkban, vagy kiülünk a haverokkal nyársalni a közeli tűzrakóhelyhez.

En lakasbol koltoztem kertesbe, a ferjem alma volt, termeszetesen igergetesekkel, hogy na majd o csinalja a kertet, en csak ne aggodjak.

O sose elt kertesben, en pedig 16 eves koromig igen, tudtam mivel jar, o nem. Rengeteget dolgozom, a hatam kozepere nem kivanom a kertet, a ferjem persze szarik bele, neki sincs ra ideje/kedve...hihetetlenul megbantam es duhos vagyok ra.

Gyerek nincs, nem is lesz, igy meg inkabb nincs ertelme, nem jarunk ki, szabadidonkben inkabb bulizunk, kirandulunk, elutazunk.

Oriasi mazlink volt amugy azzal a lakassal, ahol eltunk, jo kornyek volt, jo szomszedokkal, soha nem volt semmi zaj, balhe.

Ragom a fulet; hogy koltozzunk vissza es valoszinuleg ez is lesz, mert belatta o is, hogy hibazott.

Szoval igen, kinek mi jon be.